2009. március 6. péntek

márc. 6
9:09
APEH: már 400 kishalat faltak fel a nagyhalak! (Pénzcentrum)
Bár a gazdasági és pénzügyi válság kimenetelét, időtartamát és következményeit senki sem tudja pontosan megjósolni, úgy tűnik, a tőkeerős befektetők egy része már úgy ítéli meg, közeleg a mélypont és elérkezett a cégvásárlások ideje. A különböző dunántúli szakmai szervezetek, pénzintézetek, önkormányzatok, valamint az APEH és a helyi kamarák adatai szerint az elmúlt két-két és fél hónapban…
márc. 6
9:09
"Csúnya napnak nézünk elébe" (Portfolio)
A tegnapi amerikai összeomlás alapján ma is meglehetősen csúnya napnak nézünk elébe, bár nekünk mostanában nem kellett külföldi iránymutatás az eséshez. A jelenlegi környezetben technikai szintekről...
márc. 6
9:11
Késsel fenyegetőzött a hajléktalan férfi (HírTV)
Hajléktalan férfi fenyegetőzött késsel egy kiskőrösi váróteremben. Az ügyben rendőrségi eljárást indult a csütörtöki napon - tájékoztatott Mihályné Bornemisza Eleonóra sajtószóvivő.
márc. 6
9:11
Víz alatti múzeumot építenek Alexandriában (Blikk)
Víz alatti múzeumot építenek Alexandriában - a munkálatokat a tervek szerint a jövő év elején kezdenék el. A Kairótól 208 kilométernyire északra fekvő Alexandria évszázadokon át az ókor egyik legnagyobb városa volt, méretét tekintetve csupán Róma előzte meg.
márc. 6
9:11
Mellkason lőtték a búvárt (Blikk)
BUDAPEST — „Meglőtték Ricsit” – suttogták tegnap a Csipkés köz egy házának a lakói. Mint mondták, az egész lépcsőház véres volt, mert a mellkason lőtt fiatalember még felküzdötte magát a második emeletig.
márc. 6
9:11
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ZUHANÁS, 13 ÉVES MÉLYPONT -erőteljes eséssel zárt az amerikai részvénypiac tegnap, miután a Moody’s negatív kilátásúra minősítette a JPMorgan...
márc. 6
9:13
A PSZÁF engedélyezte az Európa Ingatlanbefektetési Alap zártvégűvé alakulását (Portfolio)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jóváhagyta a nyíltvégű Európa Ingatlanbefektetési Alap 2009. április 6-ára tervezett átalakulását nyilvános, zártvégű, 3,5 éves futamidejű, tőke- és...
márc. 6
9:15
Gondban néhány fővárosi nagyprojekt? (Portfolio)
A fővárosban több nagyprojekt szerepel a tervek között, ezek közül jó néhány megfelelő ütemben halad, ugyanakkor egyes beruházások, mint például a rendőrpalota elé tervezett magasház-projekt egyelőre...
márc. 6
9:18
Gyurcsány: nem baj, hogy beszélnek rólunk (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc szerint Közép-Európában meg vannak ijedve az országok attól, hogy vitájuk van egymással, pedig a politika ez alapján formálódik
márc. 6
9:24
Elérhető álommunka Ausztráliában (HR Portál)
Íme a világ legjobb állása: napfény, tengerpart, 22 millió forintos fizetés - így adtunk hírt januárban az Ausztráliában meghirdetett álommunkahelyről. Ennek apropóján utánanéztünk, vajon megéri-e egyéb esetekben is kivándorolni a kenguruk földjére, vagy a globalizálódás ellenére még mindig túl nagy a távolság.
márc. 6
9:26
Szünetelő gyártás a Lada-üzemben (HR Portál)
Leállította fő összeszerelő sorát a legnagyobb orosz autógyártó, az AvtoVAZ.
márc. 6
9:27
Tölgyessy: Az MDF nem jobboldali párt (Infostart)
Tölgyessy Péter szerint aligha tekinthető jobboldali pártnak az MDF azután, hogy elnöksége Bokros Lajos, egykori szocialista pénzügyminisztert tenné európai parlamenti listája élére. A politikai elemző hozzátette: a jelölés kapcsán többen elhagyhatják a pártot, ám az MDF továbbra is Dávid Ibolya pártja marad.
márc. 6
9:27
Pénz helyett kiszámíthatóságot (HírTV)
Az állami munkahelymegőrző támogatások adminisztráció bonyolult, a kötelezettségvállalás túlzó. Fontosabb lenne az állam részéről a kiszámíthatóság. Ezt a véleményt fogalmazta meg a megkérdezett 200 vállalat többsége a Manpower munkaerőkölcsönző és -közvetítő vállalat felmérésében.
márc. 6
9:27
Közel egymillió saját részvényt vásárolt az OTP (Gondola)
Az OTP Bank Nyrt. csütörtökön 900 ezer darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1.375 forintos átlagáron a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében - közölte a pénzintézet a Budapesti...
márc. 6
9:27
A szegedi vámosok nagy fogása (Alternatív Energia)
Tíz kurd határsértő, köztük egy fiatalkorú és két gyermek bukott le az őket szállító görögökkel együtt a napokban Nagylaknál; a szegedi Vám- és Pénzügyőri Hivatal járőrei jövedéki ellenőrzés során egy lakóautóban találtak rájuk - tájékoztatta pénteken a Vám-és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtószóvivője az MTI-t.
márc. 6
9:27
1300 forint alatt az OTP!!! (ProfitLine)
Nem szűnik a nyomás az OTP részvényeken, az előző napok folyamatos eladói nyomásai következtében sorra vesztek el a fontosabb támasz szintek, ma reggel pedig szűk tíz perccel a nyitást követően már a 1300 forintos szint is elesett. (ProfitLine.hu)
márc. 6
9:27
Izgalmas délután elé nézünk (USA-előzetes) (Portfolio)
A mindennapossá váló elbocsátások miatt februárban valószínűleg több mint 600 ezer ember veszítette el állást az USA-ban. A friss adatokat délután fél háromkor teszi közzé a Munkaügyi Minisztérium. ...
márc. 6
9:27
Energetikai tanúsítvány: nem befolyásolja az ingatlanok értékét. (Pénzcentrum)
Az önkormányzatok szigorúbb feltételekkel adják ki január 1-jétől az új lakások használatba vételi engedélyét. A dokumentum megszerzéséhez az új épületek energetikai minőségtanúsítványa is szükséges, de ezek valószínűleg még nem befolyásolják érdemben az ingatlanok forgalmi értékét....
márc. 6
9:28
Megkezdte a leépítéseket a Delphi (HR Portál)
A Delphi gazdasági válságra hivatkozva elbocsátja dolgozóinak egy részét szlovákiai gyárából, számol be a Világgazdaság.
márc. 6
9:29
Merényletet követtek el egy üzletember ellen Görögországban (Gondola)
Pokolgépes merényletet követtek el egy görög üzletember ellen pénteken Athén egyik elővárosában; a vállalkozó súlyosan megsérült - közölte a rendőrség. A robbanószerkezetet gépkocsijában rejtették...
márc. 6
9:29
3 és fél éves mélyponton az észt infláció (ProfitLine)
Észtország inflációs rátája februárban 3 és fél éves mélypontra csökkent a recesszió hatásaként. (ProfitLine.hu)
márc. 6
9:29
Gyurcsány Ferenc: egyelőre több a rossz hír, mint a jó hír (2.) (Portfolio)
Gyurcsány Ferenc szerint Közép-Európában meg vannak ijedve az országok attól, hogy vitájuk van egymással, de az európai politika különböző javaslatok alapján, viták során formálódik, és ezekről kell...
márc. 6
9:30
Végleg eltűnik a Hungexpo fejese (HR Portál)
Április végén lejár a Hungexpo Zrt. vezérigazgatójának megbízatása, aki egyben lemond igazgatósági tanácsi tagságáról is, tudta meg a Napi Gazdaság.
márc. 6
9:36
BUX: ismét zuhan az OTP árfolyama (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,64 pontos emelkedéssel, 9 639,17 ponton nyitott pénteken. Negyed tízkor azonban már 1,5 százalékos mínuszban volt a tőzsde a csütörtöki záró értékhez képest.
márc. 6
9:36
Megint bevásárolt az OTP magából (Privátbankár)
Az OTP Bank Nyrt. csütörtökön 900 ezer darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1.375 forintos átlagáron a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében -  közölte a pénzintézet a Budapesti Ér...
márc. 6
9:38
Óriásit zuhant az iparunk (Privátbankár)
Az ipari termelés januárban az előzetes adatok alapján 22,9 százalékkal esett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a KSH
márc. 6
9:40
Magánnyugdíj: kik táncolhatnak még vissza? (Privátbankár)
A korábban a vegyes nyugdíjrendszert választók bizonyos feltételek fennállása esetén dönthetnek úgy is, hogy visszalépnek a tisztán társadalombiztosítási rendszerbe
márc. 6
9:42
Kínában már látszik az alagút vége (Privátbankár)
Kína gazdasági vezetői bíznak benne, hogy az országban már érezhetők az eddigi gazdaságösztönzés hatásai
márc. 6
9:44
Leállt a makói cipőgyár (Privátbankár)
Leállt Makó legrégebbi termelőüzeme, a Maroscipő Ipari Kft.- írja a Délmagyarország. A napilap szerint az utolsó harminc dolgozó felmondott, mert az utóbbi időben nem kapott fizetést. A dolgozók szeri...
márc. 6
9:45
Bomba végzett egy polgármesterrel Pakisztánban (HírTV)
Egy távirányítással működtetett az út szélére lerakott robbanószerkezet ölt meg pénteken egy polgármestert Pakisztánban. A férfi az Afganisztánnal szomszédos Észak-Vazirisztán tartomány egyik városának vezetője volt. Sofőrje megsérült a feltehetőleg szélsőséges iszlamista tálibok által elkövetett merényletben.
márc. 6
9:45
Működésbe lépett egy indonéz vulkán (Blikk)
Működésbe lépett pénteken az Indonéziához tartozó Jáva sziget legmagasabb tűzhányója, a Szemeru vulkán. A 3676 méter magas tűzhányó éjszaka kezdett el füstöt és hamut lövellni a magasba, de mivel egyúttal az eső is eleredt és erős szél fújt, egyelőre nem jelent veszélyt a környező településekre - közölték a helyi hatóságok.
márc. 6
9:45
BUX: +0,48 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,64 pontos emelkedéssel, 9.639,17 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,48 százalékkal erősödött.
márc. 6
9:45
Vészhelyzet a Malév-gépen! (Blikk)
márc. 6
9:45
Jön Obama (Kripto Akadémia)
Már e hónap végén Európába érkezik Barack Obama amerikai elnök, és a G-20-as csúcstalálkozó előtt kétoldalú megbeszéléseket folytat Angela Merkel német kancellárral és Nicolas Sarkozy francia elnökkel - közölte a washingtoni Fehér Ház helyi idő szerint csütörtökön.
márc. 6
9:46
Kis vigasz az ipari termelésben (Portfolio)
Az előző hónaphoz képest - a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított - ipari termelés januárban 2,5%-kal emelkedett. Az adat a várakozásokhoz képest kifejezetten kedvezőnek mondható, bár...
márc. 6
9:46
Fontos közlemény a 13. havi nyugdíjakról! (Pénzcentrum)
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatósága az arra jogosultaknak a megváltozott törvényi előírásoknak megfelelően a 2009. évben esedékes 13. havi nyugdíj első részletét március hónapban folyósítja....
márc. 6
9:47
Gyurcsány újra egyeztet az OÉT-tel (HírTV)
Várhatóan csak március közepén nyújtja be a Gyurcsány-csomag összes elemét a parlamentnek a kormány. A megszorításokról az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal (OÉT) pénteken egyeztet újra Gyurcsány Ferenc. A szakszervezetek azonnali válságkezelést követelnek.
márc. 6
9:47
Az ipari termelés 22,9 százalékkal csökkent januárban (Gondola)
Az ipari termelés januárban az előzetes adatok alapján 22,9 százalékkal esett az előző év azonos időszakához viszonyítva, munkanaphatástól megtisztítva 21 százalékkal csökkent - közölte a Központi...
márc. 6
9:47
Merényletet követtek el egy üzletember ellen Görögországban (Kripto Akadémia)
Pokolgépes merényletet követtek el egy görög üzletember ellen pénteken Athén egyik elővárosában; a vállalkozó súlyosan megsérült - közölte a rendőrség.
márc. 6
9:48
Folytatódik az öntés - újabb mélypontok a hazai tőzsdén (Portfolio)
Nem változott a kép a világban, a fejlett piacok és a régió is töretlenül esik, az utóbbin belül pedig a magyar piac látványosan alulteljesít. A BUX tegnap csúnyán letört a korábbi mélypontról és ma...
márc. 6
9:48
Megvert, kirúgott nők jelezhetik a válság elmélyülését (Pénzcentrum)
Külön kiadványban hívta fel a brit kormányzat a nők figyelmét arra, hogyan védekezzenek a gazdasági válsággal kapcsolatba hozható háztartási erőszak és munkahelyi diszkrimináció ellen. Ezzel hallgatólagosan el is ismerték, hogy a válságnak a nők lehetnek a legnagyobb vesztesei....
márc. 6
9:49
Tíz kurd határsérőt fogtak el a szegedi vámosok (Gondola)
Tíz kurd határsértő, köztük egy fiatalkorú és két gyermek bukott le az őket szállító görögökkel együtt a napokban Nagylaknál; a szegedi Vám- és Pénzügyőri Hivatal járőrei jövedéki ellenőrzés során...
márc. 6
9:50
Egyre durvább dolgok derülnek ki az MVM-ről (Portfolio)
Zavaros Kapolyi-szerződések, visszavont energianád-beruházás, most pedig egy kifizetett, majd át nem vett milliárdos horvát tengerparti szálloda - a Hírextra tudósítása alapján egyre gyarapodik az...
márc. 6
9:52
Van még pénz az ingatlanban (Portfolio)
84 millió dolláros nettó eredményről számolt be a Jones Lang LaSalle nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég. A JLL egy részvényre jutó nyeresége 2,44 dollárra rúgott. A cég 2007-es árbevétele 256 millió...
márc. 6
9:54
A jövő a takarékoskodóké! (Piac és Profit)
A kormányok és a globális pénzügyi szolgáltató ágazat együttműködésének új hullámára van szükség, ha a fogyasztókat világszerte megtakarításra akarják ösztönözni, hogy alternatív forrást biztosítsanak a pénz- és tőkepiacokkal szemben, állítja a KPMG nemzetközi felmérése.
márc. 6
9:57
A vártnál sokkal nagyobb lehet a válság (HR Portál)
Ha a nyugat-európai országokban súlyosabb recesszió következik be, az a magyar gazdaságra is rossz hatással lehet - mondta az InfoRádiónak a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa.
márc. 6
9:59
A tehetségek húzhatnak ki a gödörből (HR Portál)
Gyakorló HR-esek körében kétféle nézet uralkodik a tehetségek elvesztésének kockázatát illetően. Az egyik tábor szerint recesszió idején a tehetségek maradnak inkább a biztosnak tűnő jelenlegi munkahelyen, a másik nézet képviselői azt hangoztatják, hogy megjelennek a tehetségekre agresszíven vadászó versenytársak, a tehetségek más iparágba távoznak vagy saját vállalkozásba kezdenek. Bármelyik…
márc. 6
10:00
Kilenc év után egybekelt a musicalszínészpár (Blikk)
Esküvőjükön tartották két fiuk keresztelőjét is
márc. 6
10:00
Kertépítés másképp: modern városi kertek (Édenkert)
A városi kiskertek fogalma nem klasszikus kertépítési stílust fedő fogalom. A XX. század második felében vált elterjedtté, és nem egységes képvilág jellemző rá.
márc. 6
10:01
Nyugdíjakhoz igazítják a rendőrök fizetését (HR Portál)
Akár már április elsejétől plusz pénzt kaphatnak azok a rendőrök, akik legalább 25 éves szolgálati idővel rendelkeznek. Az igazságügyi és rendészeti miniszter az InfoRádiónak elmondta, hogy bízik benne, hogy e lépéssel feloldják azt az ellentmondást, hogy sok rendőr esetében 25 éves szolgálat után a nyugdíj magasabb, mint a fizetés.

Keresés