2009. április 1. szerda

ápr. 1
7:51
Csaba László: Az új kormány elkezdhet tárgyalni az IMF-szerződés meghosszabbításáról (Infostart)
Az idei 3 százalékosra várt gazdasági csökkenés helyett sokkal nagyobb baj annak a veszélye, hogy a világgazdaság majdani növekedése nem tudja majd magával húzni Magyarországot - mondta Csaba László közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában. A Közép-európai Egyetem tanára szerint azonban ez megelőzhető a válság közepén is szerkezeti reformokkal és foglalkoztatás-bővítéssel.
ápr. 1
7:51
Már lázongnak az emberek... (Kripto Akadémia)
Összetűzés volt kedden késő este Strasbourgban NATO-ellenes tiltakozók és a rendőrség között.
ápr. 1
7:51
Tüntetést szervez a Jobbik az MSZP és az SZDSZ irodája elé (Alternatív Energia)
Villámtüntetést szervez a Jobbik békéscsabai szervezete szerdára az MSZP és az SZDSZ helyi irodái elé - írja a beol.hu.
ápr. 1
7:51
Emelkedett az üzemanyagok ára (hirado.hu)
A mostani emeléssel a benzin átlagára 264 forintra, a gázolajé pedig 259 forintra nőtt
ápr. 1
7:51
Kezd talpra állni az indiai feldolgozóipar (ProfitLine)
Az indiai feldolgozóipar, mely az indiai GDP 16 százalékáért felelős, az ABN AMRO kezelte beszerzőmenedzser-mutatója márciusra majdnem stagnálást jelző 49,5 pontra emelkedett a februári 47,0 pontról, azonban továbbra is 50 pont alatt maradt, mely még mindig zsugorodást jelent. (ProfitLine.hu)
ápr. 1
7:51
Raiffeisen: venni kell a Telekomot (Portfolio)
Tartásról vételre minősítette fel a Magyar Telekomot a Raiffeisen, az osztalékkal együtt számított 12 havi célárfolyam 641 forint lett. "Közeleg az osztalékfizetés" címmel publikálta tegnap...
ápr. 1
7:54
Hű barát Hiller háttérszervezeténél (HírTV)
Titokban váltották le az Oktatási és Kulturális Minisztérium háttérszervezete, az Educatio Kht. igazgatóját. Kerekes Gábort az a Visnyei Csaba váltotta, aki 2006-ban Lentiben vezette a szocialista választási kampányt.
ápr. 1
7:56
Korrupció gyanúja Sukorón (HírTV)
A Fejér Megyei Főügyészség új eljárást indítványozott a gárdonyi jegyző, a környezetvédelmi hatóság és a földhivatal részére a Velencei-tó partjára tervezett kaszinó ügyében.
ápr. 1
7:58
Fokozódó erőszak az iskolákban (HírTV)
Évek óta nő az erőszakos esetek száma az iskolákban, mára szinte mindennapossá váltak. Tanulók ütnek meg tanárokat, szülők támadnak pedagógusokra, gyerekek püfölik egymást.
ápr. 1
8:00
Az IVSZ elnöke szerint kilátástalan helyzetbe kerülnek a magyar kkv-k (Gondola)
Az elmúlt évet összességében a pozitív fejlemények jellemezték az informatika területén, amit csak az utolsó negyedévre megérkező pénzügyi válság rontott le - mondta a Napi Gazdaságnak adott...
ápr. 1
8:00
Áprilisi tréfának vélte és meghiúsította a bankrablást (Blikk)
Véletlenül hiúsított meg egy bankrablást egy ügyfél Nagy Britanniában, mivel azt hitte, pusztán áprilisi tréfáról van szó. Andrew Stewart a Royal Bank of Scotland exeteri fiókjában üldögélt, és újságot olvasott, miközben a sorára várt, amikor berontott egy férfi, és pénzt követelt.
ápr. 1
8:00
Túlélte a gázolást a vecsési fiú (Blikk)
Egyelőre nem lehet tudni, hogy lesz-e bármilyen szervi elváltozása Máténak
ápr. 1
8:00
Észak-Korea megfenyegette Amerikát (Metropol)
Észak-Korea azzal fenyegetőzött szerdán, hogy lelövi azokat az amerikai kémrepülőgépeket, amelyek megsértve légterét figyelik az általa beharangozott rakétaindítást.
ápr. 1
8:02
334 közmunkás áll munkába a kórházakban (Gondola)
Valamelyest enyhülhet az egészségügy több ágazatában már kritikussá váló nővérhiány, szerdától 334 közmunkás kezdi el tevékenységét a kórházakban - írta szerdai számában a Világgazdaság. A napilap...
ápr. 1
8:02
Összetűzés Strasbourgban a NATO-csúcs előtt (Metropol)
Strasbourgban szombaton tanácskoznak az észak-atlanti szervezet állam-, illetve kormányfői, de a NATO-csúcs már pénteken megkezdődik a németországi Baden-Badenben, a tagállamok vezetőinek közös vacsorájával.
ápr. 1
8:09
Gazdag gyerekként is vécét pucolt Király Viktor (BorsOnline)
Király Viktor hiába nyerte meg a legújabb Megasztárt, a sikerekben lubickoló énekes ugyanolyan szerény maradt, mint korábban volt. Nem csoda, hiszen jómódú szülei már gyerekkorában dolgozni küldték, így WC-pucolóként kezdte karrierjét.
ápr. 1
8:09
Megijedt Madonna (Blikk)
Kénytelen volt bemutatni 3 éve örökbe fogadott fiát, Davidet vér szerinti apjának
ápr. 1
8:09
Egyhangúlag megválasztja az MSZP Bajnait (Alternatív Energia)
"Az MSZP-n belüli ellentétek dacára, Bajnai Gordont szinte egyhangúlag meg fogja választani a kongresszus miniszterelnöknek. - mondta az MSZP alelnöke a Reggel Gyorsban.
ápr. 1
8:09
Indul az I. Magyar Fesztivál Csillagtúra (hirado.hu)
Magyarországon évente több mint 3000 fesztivált rendeznek, ezek közül 400-450 az igazán komoly rendezvény
ápr. 1
8:09
2002 óta a legjobb hónapját zárta a Wall Street (ProfitLine)
Erősödéssel zártak a meghatározó amerikai részvényindexek, miután kedvező hírek érkeztek az európai pénzügyi szektorból, valamint miután a Davenport brókerház vételre ajánlotta a Microsoft részvényeit, a Kínában, az USA-ban várhatóan emelkedő PC-k iránti kereslet miatt. (ProfitLine.hu)
ápr. 1
8:09
Harc lesz - Buda kontra Pest? (Portfolio)
Budán eddig sem volt könnyű lakást vásárolni, a drága prémium kategóriájú ingatlanok sokak számára elérhetetlenek voltak. Nagy kérdés azonban, hogy a válság csökkenti vagy növeli a Duna két partja...
ápr. 1
8:11
Keleti Györgyi lányokat futtatott? (Blikk)
BUDAPEST–RÓMA – Nagy bajban van Keleti Györgyi (34)! Az olasz rendőrség gyanúja szerint ugyanis az egykori honvédelmi miniszter lánya nemcsak saját testét bocsátotta áruba, hanem más lányokat is beszervezett. Az olasz zsaruk már felkeresték a magyar Nemzeti Nyomozó Irodát, hogy adatokat gyűjtsenek.
ápr. 1
8:11
Lányokat futatott a magyar playmate? (hirado.hu)
Az olasz rendőrség felkereste a Nemzeti Nyomozó Irodát, hogy adatokat kérjen Keleti Györgyiről, aki egy bulvárlap szerint több magyar lányt futtatott Olaszországban
ápr. 1
8:11
Moszkva visszavonta a G20 elé szánt javaslatait (ProfitLine)
Oroszország gyakorlatilag letett azokról a javaslatokról, amelyeket a legfejlettebb gazdaságú államokat tömörítő G20 csütörtökön kezdődő londoni csúcsértekezletének napirendjére szánt, s korábban publikált is - erről számolt be a Kommerszant című gazdasági lap Arkagyij Dvorkovicsra, az államfő tanácsadójára hivatkozva - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
ápr. 1
8:13
Ki megy és ki marad Bajnai kormányában? És ki lesz a szocialista párt következő elnöke? (hirado.hu)
ápr. 1
8:13
Új korrekciós tényezővel számítódnak a BUX, a BUMIX és a CETOP20 indexek (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. Vezérigazgatójának 71/2009. illetve 70/2009. számú határozatai alapján 2009. április 1-től a BUX illetve a BUMIX számítása - a 2009. március 24-én nyilvánosságra hozott - új kosárösszetétel alapján történik - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
ápr. 1
8:15
Váláshoz vezetett a Google képe (Infostart)
Felesége úgy tudta, hogy férje kiküldetésben van, de a Google képei lebuktatták: éppen szeretője előtt parkolt autójával.
ápr. 1
8:15
Hyundai Motor bemutatja Genesis Prada modelljét (hirado.hu)
A modellek a koreai Hyundai gyár és az olasz luxuscikkeket gyártó-és forgalmazó Prada együttműködésében nyerték el végső formájukat
ápr. 1
8:17
Bokros a Bajnai csomagról. Milyen kiutat lát Bokros Lajos a válságból? (hirado.hu)
ápr. 1
8:18
6 forinttal emelkedett az üzemanyagok ára (Gondola)
Emelte bruttó 6-6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A Mol legutóbb egy hete emelte bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj árát....
ápr. 1
8:18
Kétéltű busz (Blikk)
Kétéltű buszt fejlesztett ki egy skót férfi: a jármű földön és vízen is használható. Szárazon hagyományosan megy, vízen aztán behúzza kerekeit és sugárhajtásra kapcsol.
ápr. 1
8:18
Az izraeli parlament jóváhagyta a Netanjahu-kormányt (Metropol)
Hatórás vita után ugyan, de jóváhagyta az izraeli parlament Benjamin Netanjahu jobboldali kormányát. A törvényhozásban 69 képviselő támogatta szavazatával, hogy Netanjahu - tíz év leforgása alatt immár másodszor - elfoglalja a miniszterelnöki széket.
ápr. 1
8:18
"Igazságtalanok a kormány tervezett megszorításai" (HR Portál)
Bár a megszorításokat szükségesnek tartják, a kormányfőjelölt tervezett intézkedéseinek egyetlen elemével sem értenek egyet a Népszava által megkérdezett szakemberek és szakszervezeti vezetők, akik szerint hiányzik a családok élethelyzete és valós jövedelem alapján történő differenciálás. Így minden változáshoz társadalompolitkai és gazdasági hatásvizsgálatokat kérnek.
ápr. 1
8:19
Növekvő munkanélküliség: 12 éve nem volt ilyen sok állástalan Magyarországon (hirado.hu)
ápr. 1
8:20
Gyorshajtás 86 éves kocsival (Gondola)
86 éves autómatuzsálemmel értek gyorshajtáson egy férfit Nagy-Britanniában. Nem autópályán történt, de azért így is elég jól tartja magát a szóban forgó T Ford, amellyel a maximálisan...
ápr. 1
8:20
Talán mégis műholdat lő fel Észak-Korea (Metropol)
Egy kereskedelmi műhold felvételeiből ítélve nem zárható ki, hogy Észak-Korea mégis műhold felbocsátására készül, és nem nagy hatótávolságú rakétával fog kísérletet végrehajtani - közölték szerdán névtelenül nyilatkozó amerikai védelmi tisztségviselők.
ápr. 1
8:20
Munkába állnak a közmunkások a kórházakban (HR Portál)
Húsz magyarországi kórház 334 közmunkást állít munkába áprilisban. A közmunkaprogram a szakmai utánpótlást szolgálja, a pályázók önként vállalták, hogy a központi program után is foglalkoztatják a képzésben résztvevők többségét, immár közalkalmazottként - mondta Bálint Attila, az SZMM szakmai főtanácsadója.
ápr. 1
8:21
Így is lehet: közmunka a kórházakban (Privátbankár)
Húsz magyarországi kórház 334 közmunkást állít munkába áprilisban. A fekvőbeteg-ellátó intézmények a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnál pályázhattak, a jelentkezők közmunkás státusza december 31-i...
ápr. 1
8:21
Országos stroke kampány az életért (hirado.hu)
A Társaság szeretné, hogy a kampány hozzájáruljon a Magyarországon egyre nagyobb teret hódító stroke visszaszorításához
ápr. 1
8:22
112 éves szépapa (Gondola)
Szépapa az új brit korrekorder: 112 évesen és 296 naposan hódította el a csúcsot a korábbi doyentől, aki 112 évesen és 295 naposan hunyt el. Mivel szépapa, nem csak gyereke, unokája, dédunokája,...
ápr. 1
8:23
A németek sem pakolják tele a szatyrot (Privátbankár)
Németországban februárban tovább csökkent a kiskereskedelmi forgalom. A havi visszaesés kisebb, a tizenkét havi romlás nagyobb volt, mint januárban.  Változatlan áron a kiskereskedelmi forgalom 0,2 sz...
ápr. 1
8:23
Omega-3 zsírsavval "doppingolnak" a madarak (hirado.hu)
A zsírsavak elsősorban a magas zsírtartalmú halfajokban, mint a heringben, lazacban vagy tonhalban fordulnak elő
ápr. 1
8:27
Mi lett vele? Sarah Polley (Blikk)
Nézők ezreit ültette le a képernyők elé vasárnap délutánonként a Váratlan utazás bájos szőke kislányát alakító Sarah Polley (30).
ápr. 1
8:27
Shakespeare-darabban játszhatnak a tehetséges ebek (Infostart)
Kutyáknak tart válogatást egy brit színházi rendező, aki Shakespeare Makrancos hölgyét készül színpadra állítani. A "meghallgatásra" a spánieleken kívül minden ebet várnak.
ápr. 1
8:27
Ismét demonstrál a gárda! (Alternatív Energia)
Tegnap a 44-es számú főút Szarvason átvezető szakaszán tartott forgalomkorlátozó demonstrációt a Magyar Gárda és a következő napokban újabbakat tervez. A szarvasi belvárosában békésen zajlott a forgalomlassító akciója - olvasható a beol.hu-n.
ápr. 1
8:27
A Várprojekt legnagyobb problémája, hogy a beruházást nem alapozta meg egységes koncepció (Spa Trend Online)
A hivatal megerősítését, az átszervezést, a munka hatékonyságának növelését tartja egyik legfontosabb feladatának Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke napjainkban, amikor némi túlzással kijelenthető, hogy örökségvédelmi támogatás jószerivel nincs vagy európai összehasonlításban elenyészően csekély a mértéke.
ápr. 1
8:27
Glamur Napok spanyol támogatással (hirado.hu)
Glamour Napok és a SEAT Ibiza
ápr. 1
8:27
Segített a dráguló olaj az orosz feldolgozóipari mutató emelkedésében (ProfitLine)
Az orosz feldolgozóipar beszerzőmenedzser-mutatója márciusban óta hónapja a legkisebb mértékű visszaesést mutatta, miután az index értéke 42,0 pontra emelkedett a februári 40,6 pontról - közölte a VTB Capital. (ProfitLine.hu)
ápr. 1
8:27
Októberig megrendezhetik az előrehozott választást a cseheknél (Portfolio)
Június végéig, vagyis a cseh soros uniós elnökség lejárta előtt távozik hivatalából a Topolánek-kormány, s átmeneti kabinet lép a helyébe, amely tagjaira felerészben az ellenzéki Cseh...
ápr. 1
8:27
Számlalottó 3. sorsolás: tíz újabb milliomos! (Pénzcentrum)
Ma 13 órakor tartják a Tiszta Haszon Program harmadik nyilvános sorsolását. A pályázók közül 10 szerencsés ma délután egymillió forinttal lesz gazdagabb....

Keresés