A tegnap nyilvánosságra került amerikai makroadatok az enyhe negatív meglepetések ellenére nem változtattak a kedvező hangulaton, az alapvetően optimista kereskedésben pedig a Dow 1.2 százalékos, az...
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán egészségesen tört előre: drágultak a nagy exportőrök az utóbbi hetekben valamelyest gyengült jen támogatásával, és javultak az igen olcsó autóipari részvények is, arra megfontolásra, hogy a GM és a Chrysler csődjénél rosszabb aligha érheti már az ágazatot. Nyereséggel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói is, miután kedvező európai…
Elismerte a pénzügyminiszter: a készülő Bajnai-csomag azon a radikális kiadáscsökkentő terven alapul, amelyet a tárcája dolgozott ki korábban, de Gyurcsány Ferencnek nem volt bátorsága végrehajtani pártelnök-miniszterelnökként.
Az idei 3 százalékosra várt gazdasági csökkenés helyett sokkal nagyobb baj annak a veszélye, hogy a világgazdaság majdani növekedése nem tudja majd magával húzni Magyarországot - mondta Csaba László...
Majdnem ezer gyógyszer drágul szerdától a támogatási rendszer módosítása miatt - némelyik majdnem 500 forinttal, de van olyan allergia elleni szer, amelynek kétszeresére, 1446 forintról 2892 forintra emelkedik az ára.
A HELL ma reggel bejelentette, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat a Forma1-es Brawn GP vagy a Williams csapatának szponzorációjáról. Döntés és szerződéskötés egy hónapon belül várható. Ezzel a...
Miután az OTP Bank a múlt héten ukrán leánybankját 50 millió dolláros alárendelt kölcsöntőkével segítette meg, tegnap hasonló, 15 millió eurós juttatásról határozott montenegrói leánybankja, a...
Erőszakos tiltakozó megmozdulások lehetőségére hívta fel a figyelmet a Scotland Yard a húsz vezető ipari és fejlődő ország (G20) londoni csúcstalálkozójának szerdai nyitónapján. A demonstrációk...
Ismét kitört az alaszkai Redoubt vulkán helyi idő szerint kedd délután, hamut és füstöt lövellve ki több mint 7 kilométeres magasságba. Nagy kiterjedésű füstfelhő alakult ki a legnépesebb alaszkai várostól, Anchorage-tól északra húzódó Matanuska-Susitna-völgy, illetve a várostól délre eső Kenai-félsziget között.
A politikai konszenzus esélyét kínálja Pécsnek Juhász István, a város szocialista párti, de független polgármesterjelöltje, aki az MTI-nek úgy nyilatkozott: szerinte pártviták nélkül könnyebb lenne...
A HELL megerősítette azokat a sajtóhíreket, melyek szerint előrehaladott tárgyalásokat folytat a Forma1-es Brawn GP vagy a Williams csapatának szponzorációjáról
Észak-Korea azzal fenyegetőzött szerdán, hogy lelövi azokat az amerikai kémrepülőgépeket, amelyek megsértve légterét figyelik az általa beharangozott rakétaindítást. A fenyegetés a hivatalos...
Ahol Paris Hilton megjelenik, ott szem nem marad szárazon. Az örökösnő vagy balhét kavar, vagy megmutatja valamelyik intim testrészét. A Miami LIV éjszakai bár közönsége egyszerre két legyet is üthetett egy csapásra: Paris kisebb tömegverekedést okozott, majd mintha mi sem történt volna, némi betekintést engedett dekoltázsába.
A korábban az OMV tulajdonában lévő MOL részvények vevőjének, a Surgutneftegaz-nak a negyedik negyedéves nyeresége 50 százalékkal esett, a korábbi negyedévhez képest. (ProfitLine.hu)
A ma nyilvánosságra került amerikai makroadatok az enyhén negatív meglepetések ellenére nem változtattak a már ismert képen, az alapvetően optimista kereskedésben pedig a Dow 1.2 százalékos, míg az...
Magyarország piacvezető energiaitala, a HELL ezúton is megerősíti azokat a sajtóhíreket, melyek szerint előrehaladott tárgyalásokat folytat a Forma1-es Brawn GP vagy a Williams csapatának szponzorációjáról. Döntés és szerződéskötés egy hónapon belül várható. Ezzel a HELL gyártója lehet az első magyar vállalat, amely beszáll a Forma1-be....
Németországban a kiskereskedelmi értékesítés februárban nem várt módon esett, miután az emelkedő munkanélküliség miatt megfontoltabban költött a lakosság. (ProfitLine.hu)
Jelentősen korlátoznák az átmenő forgalmat az V. kerület egyes részein, ha megvalósul csaknem 5,5 milliárd forintos fejlesztéssel a Belváros új főutcája - írja az Index. Korlátozná az átmenő...
Enyhülhet az egészségügy több ágazatában már kritikussá váló nővérhiány, mától ugyanis 334 közmunkás kezdi el tevékenységét a kórházakban. Fizetésük 339 millió forintos forrását december végéig a Közmunka Tanács folyósítja....
Miután az OTP Bank a múlt héten ukrán leánybankját 50 millió dolláros alárendelt kölcsöntőkével segítette meg, tegnap hasonló, 15 millió eurós juttatásról határozott montenegrói leánybankja, a Crnogorska komercijalna banka AD (CKB) esetében is. A bank kedden megtartotta a 2008-as üzleti évet lezáró éves rendes közgyűlését, amelyen a vezetőség személyi összetételéről is döntés született.
Tízmilliárdokat venne el az idősektől a nyugdíjszámítási módszer megváltoztatása - állítja a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke. Mihalovits Ervin szerint a tervezett intézkedések másfél millió nyugdíjast sodorhatnak a végső elszegényedés szélére.
Az amerikai részvénypiacok tegnapi emelkedését követően ma felfelé vették az irányt az ázsiai börzék is, melyek közül a japán Nikkei 225 2%-os emelkedést mutat. A plusz annak tükrében csak még jobb...
Az egyik szlovák napilap arról számolt be, hogy a pénzintézeteket olyan szinten elérte a forintmánia, hogy a legtöbb kereskedelmi bank átmeneti forinthiánnyal küszködik. A furcsa jelenség az északi szomszédunk állampolgárai számára rendkívül kedvező forintárfolyammal függ össze....
"Különleges helyzetekhez különleges stratégiára van szükség, hiszen a szituáció definisztikai szuggesztívája olyannyira kulminált, hogy evidensen antagonisztikusnak mondható normál egzisztenciával" -...
A szerb kormány, zavargásoktól tartva, visszavonta azt a korábbi döntését, hogy megemeli a személyi jövedelemadót, írta keddi számában a Financial Times. Az adókulcs emelése volt az egyik feltétele annak, hogy Szerbia hitelt kapjon a Nemzetközi Valutaalaptól.
Április 1-jétől változatlan előfizetési díjak mellett jelentősen tovább növeli kábeles internet-csomagjainak sebességét a UPC Magyarország. A csomagok nagy részében a jelenlegi letöltési sebesség...
Összetűzés volt kedden késő este Strasbourgban NATO-ellenes tiltakozók és a rendőrség között. A kelet-franciaországi városban szombaton tanácskoznak az észak-atlanti szervezet állam-, és...
Hamarosan megkezdheti működését az a korszerű Srí Lanka-i tengeri homokbánya, amely a magyar kormány 2,85 milliárd rúpiás hitelével valósul meg. A tervezett tengeri homoktisztító üzem Srí Lankán az első lesz a maga nemében.
Csúcsformában szeretné kezdeni a tavaszt? Itt az ideje, hogy belevágjon egy gyors fogyókúrába! – jut el hozzánk számtalan hasonló üzenet nap, mint nap.
Japánban három éves csúcsot döntött a munkanélküliség februárban, az új álláslehetőségek pedig hat éves mélypontra süllyedtek az egyre mélyülő recesszió miatt.
Érdemi mozgás nem látszik a forint főbb devizákkal szembeni árfolyamában tegnap délután óta, miközben a nemzetközi befektetői hangulat kezd romlani, a dollár erősödőben van az euróval szemben, az...
Erős földrengés rázta meg szerdán Pápua Új-Guineát - közölte az amerikai geofizikai intézet. A Richter-skála szerinti 6,3-os erősségű földmozgás a sziget északi részének partjainál következett be....
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj szerda reggel 48,43 dollár volt Londonban májusi szállításra, 80 centtel olcsóbb a keddi zárónál. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas ...
A Grupo Milton, a Logistic Land és a Sedesa évi 2.5 millió euróval támogatják az idei évtől a 250-es kategóriában motorozó világbajnokot, Talmácsi Gábort. Az Index írása szerint így a versenyzőnek...
Ismét kitört az alaszkai Redoubt vulkán helyi idő szerint kedd délután, hamut és füstöt lövellve ki több mint 7 kilométeres magasságba. Nagy kiterjedésű füstfelhő alakult ki a legnépesebb alaszkai...
Az euró folytatta gyengülését a dollárral szemben, melynek következtében a közös európai valuta kéthetes mélypontjához közelít. Az euró erejét gyengíthetik a ma megjelenő euróövezeti munkanélküliségi...
Saját pénzén vendégelték meg Antalt. Az egerfarmosi nyugdíjas egy születésnapot ünnepelt a helyi sörözőben, és vidáman iszogatta a potya söröket, csupán másnap derült ki, hogy akik nagylelkűen meghívták, a mulatozás közben kisurrantak, és ellopták a spórolt pénzét.
Nem tartaná ördögtől valónak a legfőbb ügyész, ha pillanatnyi politikai érdekeken felülemelkedve, pusztán szakmai alapon működő egyfajta parlamenti kontroll ellenőrizné az ügyészség működését - erről Kovács Tamás a Népszabadságnak adott interjújában beszélt.
A nyári siófoki koncertsorozaton a Music Television elindította kezdeményezés keretein belül fiatal zenészek tisztelegnek "a nagy öregek" életműve előtt