2009. április 11. szombat

ápr. 11
18:03
Iványi és Béres nélkül megy a női kosárlabda-válogatott az Eb-re (Infostart)
Rátgéber László szövetségi kapitány kijelölte a júniusi, lettországi női kosárlabda Európa-bajnokságra készülő bő keretét, amelyből hiányzik a korábbi csapatkapitány Iványi Dalma mellett Fűrész Emőke és Béres Tímea is.
ápr. 11
18:03
A "halálból" visszatért bangladesi delfinek (hirado.hu)
Állatvédők szerint a delfineknek két kockázattal kell szembenézniük: a szennyezéssel és a halászhálókkal
ápr. 11
18:05
Változás a hokiválogatott keretében (Infostart)
Pat Cortina szövetségi kapitány elköszönt szombaton a fehérvári Jobb Dávidtól, így 27 hokis folytatja a felkészülést az április 24-én kezdődő svájci világbajnokságra.
ápr. 11
18:06
Elérte a hazai kis- és középvállalkozásokat is a válság (+videó) (HírTV)
A második fázis: már nem a multinacionális nagyvállalatokat, hanem a beszállítóikat sújtja jobban a megrendelések visszaesése. Márciusban a 300-nál kevesebb embert foglalkoztató kis- és középvállalkozások jelentették be a csoportos létszámcsökkentések többségét a Dél-Dunántúlon. Somogyban, Tolnában és Baranyában tíz cég összesen 771 dolgozó elbocsátását jelezte a regionális munkaügyi központnak…
ápr. 11
18:06
Hajnal góljával nyert a Dortmund (Metropol)
Többek között Hajnal Tamás góljával győzött hazai pályán a Borussia Dortmund az 1. FC Köln ellen a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombati játéknapján.
ápr. 11
18:06
Olasz zászló alatt hajózó vontatót fogtak el a kalózok (Metropol)
Kalózok elfoglaltak szombaton egy amerikai tulajdonban lévő, olasz zászló alatt hajózó vontatóhajót az Ádeni-öbölben, közölte egy regionális tengerészeti szervezet.
ápr. 11
18:07
Nyert a Milan, hat gól a római derbin (Infostart)
Hat gólt, három kiállítást, óriási csatát, feszült légkört és Lazio-győzelmet hozott a római rangadó az olasz labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában. Az Inter hazai pályán csak egy pontot szerzett a Palermo ellen, a Milan idegenben győzött a Chievo vendégeként.
ápr. 11
18:21
Bunyósain spórol az Universum (BorsOnline)
Nem a legjobb ütemben ért fel a csúcsra Balzsay Károly. Bár a Boksz Világszervezet magyar nagyközépsúlyú világbajnoka első címvédő meccsén magasabb összegért lép szorítóba, mint januárban, az igazán nagy pénzről lecsúszott, ugyanis a gazdasági válság az Universumot is elérte.
ápr. 11
18:21
Túlette magát a híres zeneszerző (Infostart)
A mértéktelen étvágya és következtében fellépő ólommérgezés hozzájárult George Friedrich Handel barokk zeneszerző halálához egy amerikai zenetörténész szerint.
ápr. 11
18:21
Hajnal gólt szerzett, Dárdaiék kikaptak - maradt az élen a Wolfsburg (Infostart)
Többek között Hajnal Tamás góljával győzött hazai pályán a Borussia Dortmund az 1. FC Köln ellen a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombati játéknapján. Dárdai Pál csapata, a Hertha kikapott. A Wolfsburg sorozatban a kilencedik győzelmét aratta. A Bayern az Eintracht Frankfurton állt bosszút az elmúlt tíz nap gyötrelmeiért.
ápr. 11
18:21
"Holt lelkek" után kutatna a moldovai ellenzék (hirado.hu)
Az ellenzéki pártok vasárnapra újabb utcai demonstrációt hirdettek
ápr. 11
18:23
Három angol sztárcsapat is négy gólig jutott - a nap sporthírei (Infostart)
Az élen álló Újpest 3-0-ra győzött a vendég Rákospalota ellen a labdarúgó NB I 22. fordulójában. További eredmények: Haladás-Debrecen 1-2, Paks-Vasas 3-0, Fehérvár-Honvéd 0-2, Nyíregyháza-Kaposvár 0-1, Siófok-Kecskemét 2-0.
ápr. 11
18:24
Sikeres volt a motorosok ellenőrzése (Blikk)
A Pest megyei rendőrség csaknem félszáz feljelentést tett és több mint háromszázezer forint helyszíni bírságot szabott ki a motoros balesetek megelőzése érdekében tartott szombati akciója során - közölte a megyei főkapitányság szóvivője. A főkapitányság 18 motoros rendőr részvételével tartott ellenőrzést a 11-es számú főúton, különös tekintettel a Visegrád és Dobogókő környékén korábban történt…
ápr. 11
18:24
Ágyukban lőttek agyon két kisgyermeket (HírTV)
Ágyukban lőttek le egy hatéves és egy kétéves gyereket, valamint egy 19 éves nőt szombaton New Orleans egyik külvárosában. Egy 11 éves gyermek is megsérült a lövésektől, őt életveszélyes sérülésekkel kórházban kezelik.
ápr. 11
18:42
Az első fürdőző már elindult feléd... (Metropol)
.
ápr. 11
18:42
Ismét Macheda szerezte a Manchester győztes gólját (Metropol)
A mindössze 17 éves olasz játékos múlt heti debütálásakor a 93. percben jegyezte a győztes találatot az Aston Villa ellen, míg ezúttal a 76. percben vette be a Sunderland kapuját, kialakítva a 2-1-es vendégsikert.
ápr. 11
18:57
Gyerekeket végeztek ki New Orleansban (hirado.hu)
A rendőrség nem tudja, mi lehetett a háromszoros gyilkosság motivációja - A haóságok két húsz év körüli, fekete bőrű férfit keresnek
ápr. 11
19:00
Nehéz-e ma kereszténynek lenni? - Civil kaszinó (videó) (HírTV)
Adás: 2009. április 10. péntek 22.05 2009. április 11. szombat 16.05 2009. április 12. vasárnap 11.05 2009. április 14. kedd 15.05 2009. április 16. csütörtök 14.05
ápr. 11
19:15
Vízilabdázót szeret a szép színésznő (BorsOnline)
Az Álom.net című tinifilm premierjét jövő héten tartják. Az alkotás főszereplője, Czifra Kinga elárulta: szerelmével, a Vasas vízipólócsapatának játékosával, Kovács Róberttel érkezik a húsvéthétfői díszbemutatóra.
ápr. 11
19:15
Több ezer ember tüntetget a békéért (Kripto Akadémia)
Több ezer ember vett részt a húsvéti békemenetek második napján, szombaton számos német városban rendezett utcai felvonulásokon, békét és leszerelést követelve.
ápr. 11
19:15
Remek koncerten mutatta be legújabb lemezét a KFT zenekar (Képgaléria) (hirado.hu)
Nézze meg a Pecsában készült képeinkből összeállított fotósorozatunkat
ápr. 11
19:18
Ismét megdőlt a fővárosi melegrekord (Blikk)
Húsvét szombatján is megdőlt a fővárosi melegrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese. Hasonlóan az előző naphoz, szombaton is megdőlt a rekord, miután a II.
ápr. 11
19:33
Kalózok markában az amerikai vontatóhajó (hirado.hu)
Az FBI vizsgálatot kezd az amerikai kereskedelmi hajót elfoglaló és kapitányát túszul ejtő szomáliai kalózok ügyében
ápr. 11
19:35
Ismét megdőlt a melegrekord a fővárosban (hirado.hu)
A II. kerületben és Újpesten is 25,5 Celsius-fokot mértek
ápr. 11
19:36
Mégis meg tudják határozni az alapvető élelmiszerek fogalmát a szocialisták? (+videó) (HírTV)
Szanyi Tibornak megy, ami Gyurcsány Ferencnek nem ment. A kedvezményes áfa bevezetését indítványozó szocialista képviselő meg tudta határozni az alapvető élelmiszerek fogalmát. Ugyanezt a Fidesz is megtette egy törvényjavaslatban. Vita már csak a forgalmi adó csökkentésének mértékében van a két nagy párt között.
ápr. 11
19:36
Elveszett ereklye nyomában (Metropol)
A Da Vinci-kód szerzőjének ajánlásával került a magyar könyvesboltok polcaira Steve Berry A borostyánszoba című regénye.
ápr. 11
19:38
Útzárakkal kényszerítenék ki a lemondást (HírTV)
Útlezárásokkal akarja kikényszeríteni a grúz ellenzék Mihail Szaakasvili elnök lemondását.
ápr. 11
19:51
Kalózok markában az amerikai vontatóhajó (hirado.hu)
Az FBI vizsgálatot kezd az amerikai kereskedelmi hajót elfoglaló és kapitányát túszul ejtő szomáliai kalózok ügyében
ápr. 11
19:54
Miniszterelnök-helyettesi posztot kap Kiss? (HírTV)
Sajtóhírek szerint megegyezett Bajnai Gordon kormányfő-jelölt Kiss Péter jelenlegi kancelláriaminiszterrel. Kiss elfogadta a társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli posztot.
ápr. 11
19:54
Ismét megdőlt a fővárosi melegrekord (Metropol)
Húsvét szombatján is megdőlt a fővárosi melegrekord.
ápr. 11
19:56
Tovább szűkült a hokis keret (HírTV)
Tovább szűkítette keretét Pat Cortina, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya.
ápr. 11
20:09
Ma is megdőlt a budapesti melegrekord (Infostart)
Ma is megdőlt a fővárosi melegrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese. Fehér Balázs tájékoztatása szerint délután a II. kerületben és Újpesten is 25,5 Celsius-fokot mértek. Ez két tizeddel magasabb, mint az 1935-ben ezen a napon mért legmagasabb hőmérséklet. Pénteken 26 fok volt Újpesten.
ápr. 11
20:09
Kiss Péter mégis miniszter lesz! (Alternatív Energia)
Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatal irányítója a társadalompolitikáért felelős tárca nélküli miniszter lesz a Bajnai-kormányban - erősítették meg az MTI-nek a kormányfőjelölt környezetéből szombaton este.
ápr. 11
20:09
Kiss Péter tárca nélküli miniszter lesz a Bajnai-kormányban (hirado.hu)
Bajnai Gordon várhatóan kedden hozza nyilvánosságra kormányának tagjait
ápr. 11
20:11
Híradó, 2009. április 11. 19:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
ápr. 11
20:12
Levegőbe repült egy petárdagyár – legkevesebb 23 halott (HírTV)
Indiában 23-an haltak meg, amikor tűz ütött ki egy petárdagyárban. Az áldozatok valamennyien az üzem dolgozói voltak. Két sérültet, egy nőt és egy gyereket kórházban ápolnak. A lángok délután csaptak föl az épületben. A hatóságok egyelőre vizsgálják, mi okozhatta a halálos áldozatokat követelő tüzet a nyugat-indiai tűzijátékgyárban.hírTV
ápr. 11
20:12
Kiss Péter tárca nélküli miniszter lesz (Blikk)
Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatal irányítója a társadalompolitikáért felelős tárca nélküli miniszter lesz a Bajnai-kormányban - erősítették meg az MTI-nek a kormányfőjelölt környezetéből szombaton este.
ápr. 11
20:27
Az ötös lottó 15. heti nyerőszámai - 770 millióért! (Infostart)
Az ötös 15. heti sorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki: 4, 7, 31, 54, 57.
ápr. 11
20:27
Két minisztert is robbantás fenyegetett? (Alternatív Energia)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a négy férfit, akinél szerdán robbanószerkezeteket, lőfegyvereket és lőszereket találtak a nyomozók - erősítette meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI információját szombaton. Az MTV Híradójának információja szerint a héten elfogott "bombagyárosok" két miniszter házánál is robbantani akartak.
ápr. 11
20:27
Az ötös lottó nyerőszámai - 770 millióért! (hirado.hu)
A 15. héten a következő számokat sorsolták:
ápr. 11
20:29
Ön hogyan viszonyul a kulináris különlegességekhez? (Infostart)
Az emberek többsége fél megkóstolni egy újfajta ételt, amit korábban még nem evett. Mindez arra vezethető vissza, hogy gyermekkorunkban milyen élményeket szereztünk az illatokról és az ízekről.
ápr. 11
20:30
Mocsai Lajos, az MKB Veszprém mesteredzője - Sziluett (videó) (HírTV)
2009. április 11. szombat 18.05 2009. április 15. szerda 9.05 2009. április 16. csütörtök 22.05 2009. április 17. péntek 14.05
ápr. 11
20:30
Az ötös lottó nyerőszámai (Blikk)
A
ápr. 11
20:39
A szex meghosszabbítja az életet (Infostart)
A szex elűzi a tunyaságot, kivédi a megfázást és hosszabb élethez vezet - írja egy tanulmány. "Egyértelmű az összefüggés a szex és az egészség közt. Ha többet szeretkezünk, egészségesebbek leszünk - mondja Jennifer Bass, a brit szexkutatási központ, a Kinsey Intézet munkatársa.
ápr. 11
20:48
A rászoruló gyermekeken szorítanak – ígéretet tettek Veresék az IMF-nek (+videó) (HírTV)
A rászoruló diákok ingyenes étkezésének szűkítésére tett ígéretet a kormány abban a nyilatkozatban, amelyben a Pénzügyminisztérium a készenléti hitel időarányos teljesítéséről adott számot a Nemzetközi Valutaalapnak. Olyan diákokról van szó, akiknek családjában 40 ezer forintnál kevesebb az egy főre eső havi jövedelem.
ápr. 11
20:48
Kiss Péter helye már biztos az új kormányban (Metropol)
Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatal jelenlegi irányítója a társadalompolitikáért felelős tárca nélküli miniszter lesz a Bajnai-kormányban.
ápr. 11
20:50
Félmilliót ér a 4-es az ötöslottón (Metropol)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 4 (négy), 7 (hét), 31 (harmincegy), 54 (ötvennégy), 57 (ötvenhét) Joker-szám: 755885.
ápr. 11
20:54
Férfi fogamzásgátlás (WebBeteg)
A nem kívánt terhesség elleni védekezést rendszerint a nők "feladatának" tekintik. Bár - a gumióvszer mellett - számos módszer létezik, amellyel a férfiak is tehetnek a fogamzás elkerüléséért, ezek többnyire nagyobb kockázatot jelentenek és nehezebben hozzáférhetőek.
ápr. 11
21:03
Roncstraktor programot kérnek a romániai gazdák (Infostart)
A Roncsautó programhoz hasonlót kértek a Romániában lévő Bihar megyei gazdák a mezőgazdasági traktorok vásárlásához a kétnapos tájékoztató kampány során, amit a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság szervezett a megye száz településén.
ápr. 11
21:03
Ahmadinezsád: Irán rendelkezik a teljes nukleáris folyamat technológiájával (Kripto Akadémia)
Irán immár birtokában van a teljes nukleáris körfolyamat technológiájának, az urándúsítástól a fűtőelemek gyártásáig - jelentette be szombaton az iszlám köztársaság elnöke.

Keresés