A Facebook közösségi portálon fedezte fel egy brit háztulajdonos, hogy otthonában a bérlők milyen pusztítást vittek végbe. A 26 éves Carolyn Lorimer nyolc hónapja adta bérbe a Kent grófságbeli Folkstone-ban lévő házát egy fiatal párnak.
Igencsak mozgolódnak mostanában a bérlők az irodapiacon, keresik a jobb lehetőséget, a kedvezőbb árú ajánlatot. Tehetik is, hiszen az üresedési mutató emelkedik, újabb fejlesztéseket adnak át, miközben a kereslet ez idő tájt nemigen növekszik.
A nemzeti fejlesztési és gazdasági tárca szakállamtitkára szerint az engedélyeztetések terén érzékelhető a javulás, lényegesen kisebb a teher az építési hatóságokon, jobban és gördülékenyebben halad a munka.
A kora délutáni megingástól eltekintve, melyet a váratlanul rossz amerikai makroadatok okoztak, többnyire erősödést mutattak a vezető európai piacok, mely a tegnap közzétett Goldman Sachs bankház meglepően jó első negyedévi eredményeinek volt köszönhető. (ProfitLine.hu)
Ma is folytatódik a hullámvasút az olaj piacán, a WTI legközelebbi, májusi határidős árfolyama ugyanis egy sávban csapkodott egész nap - akárcsak tegnap. Mint emlékezetes, tegnap 6%-os mínuszból...
Bajnai Gordon miniszterelnöki eskütételénél csak a Magyar Köztársaság hivatalos zászlaja volt jelen, a szokásoktól eltérően a történelmi zászlók nem vonultak fel előzetesen az ülésteremben. Pedig az előkészületeknél, a folyosón még ott voltak. Hogy mi volt a történtek oka, nem tudni, hivatalos magyarázat a történtekre nincs. hírTV
Szokatlan kampánnyal kíván voksokat szerezni egy indiai parlamenti képviselőjelölt. Az 55 éves Matuk Nath Choudhary professzor – akit hívei csak Szerelem Doktornak hívnak – ugyanis azt ígéri, hogy ha bejut a parlamentbe, úgynevezett „szerelem parkok” létrehozását fogja kezdeményezni, ahol a párok szabadon csókolózhatnak és foghatják egymás kezét.
A 21 éves fia halála felett szomorkodó Missy Evans nem adta fel a reményt, hogy unokája lehet: béranyát keres, aki fia spermájának felhasználásával világra hozná az unokát. A 42 éves asszony azzal magyarázza ötletét, hogy fia amúgy is szeretett volna gyermekeket.
Dühödt tüntetők felgyújtottak több üzletet és gépkocsit kedden a szudáni fővárosban, egy nappal azután, hogy az afrikai országban kivégeztek kilenc dárfúri férfit egy újságíró meggyilkolásáért.
A forint a parlamenti szavazással egy időben erősödni kezdett. Az okot az elemzők elsősorban nem Bajnai Gordon megválasztásában látják, hanem abban, hogy Lengyelország is a Nemzetközi Valutalaphoz fordult, és 20 és fél milliárd dolláros készenléti hitelkeretet igényelt.
A Renault jogi képviselője, Andrew Ford a mai meghallgatáson elárulta, hogy a francia gárda már a télen megkezdte dupla diffúzora fejlesztését, ám azt végül az FIA kérésére leállította. Ha viszont a bíróság legálisnak minősíti a vitatott elemet, előveheti a korábbi terveket.
Kylie Minogue több millió forintnak megfelelő összeget fizetett ki néhány napos spanyolországi kényeztetésért egy gyógyfürdőben. Bár régebben kipróbálta a Botoxot is, az ausztrál énekesnő ma már a természetes kozmetikumokban hisz.
A Vértanúk terén összegyűltek előtt Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti listavezetője azt mondta: az előre hozott választás ma már kevés, ellen kell állni az ország eladásának, és valódi rendszerváltásra van szükség.
Lendvai Ildikó egyik frakcióvezetői kudarca, hogy nem sikerült nejlonharisnyákat árusító automatát telepíttetnie a magyar parlamentbe. "Pici női egyenjogúság" - így vall erről a politikus az MSZP honlapján.
Cáfolta az MTI-nek a BRFK kedd este, hogy rendőrsorfalba tüntetők hajtottak volna motorral és emiatt rendőrök sérültek volna meg. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője azt mondta: olyan eset volt, hogy a rendőrsorfal és a tüntetők közé motorral hajtottak, de ennek során senki sem sérült.
Korszerűbb, kiszámíthatóbb, gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb állami működésről beszélt az igazságügyi és rendészeti miniszterjelölt az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában kedden. Draskovics szerint szükség van az alkotmány módosítására a véleménynyilvánítás szabályozásában.
Az új kormánynévsor alapján kérdéses, hogy kinek a kabinetje jött létre, Bajnai Gordoné vagy Gyurcsány Ferencé - mondta az InfoRádiónak a Századvég kutatási igazgatója. G. Fodor Gábor szerint figyelemreméltó az is, hogy az új kormányfő kabinetfőnöke kampánystratéga.
Ötcentis fenyődarabot távolítottak el a 28 éves Artyom Szidorkin tüdejéből az oroszországi Izsovszkban, miután a férfi erős mellkasi fájdalmakra panaszkodott és vért köpött.
Átvette a tüntetők petícióját kedden a Köztársasági Elnöki Hivatal egyik képviselője, azt követően szétszéledt a budai Várban összegyűlt, előre hozott választásokat követelő tömeg.
Összefogásra és cselekvésre biztatja Budapest jelentősebb fejlesztőit az, hogy példás sikert könyvelhettek el a magyar főváros fejlesztései a márciusi eleji ingatlanszakmai rendezvényen, a cannes-i MIPIM-en.
Igyekezniük kell azoknak a lakásvásárlóknak, akik szeretnék kihasználni a támogatások rendszerének, mindenekelőtt a lakásépítési támogatás – közismert nevén a szocpol – szabályozásának jelenlegi körülményeit.
Nyolc gólt (4-4), látványos játékot, de a két csapat tudásához méltatlan kapusteljesítményt és rossz védekezést hozott a Chelsea-Liverpool BL-negyeddöntő a Stamford Bridge-en. A Bayern-Barcelona mérkőzés végeredménye 1-1, Münchenben Ribéry és Keita szerezték a gólokat. Továbbjutott a Chelsea és a Barcelona.
Cáfolta a Gój Motoros Egyesület elnöke, hogy tagjai megjelentek volna a Sándor-palotánál kedd délután. Mészáros Imre elnök elmondta: a gój motorosok 11 motorral - a rendőrséggel előre egyeztetve, rendőrségi felvezetéssel - érkeztek a Kossuth térre 14 óra 45 perckor, a Civil Összefogás Fórum nagygyűlésére. A motorosok a civilek által megfogalmazott petíciót átvették, hogy elvigyék a közszolgálati…
Két negatív tartalmú makrogazdasági adat is napvilágot látott a mai kereskedést megelőzően az Egyesült Államokban, így nem meglepő, hogy csaknem 2%-os mínuszt mutatnak az irányadó részvényindexek....
Távozásra szólították fel az egybegyűlteket a rendőrök a fővárosi Vértanúk terén, mert - mint azt a hangosbemondón a tüntetőkkel közölték - a rendezvény elvesztette békés jellegét - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói kedd este.
A tiltakozást mindaddig folytatjuk, amíg nem kapjuk vissza jogunkat, hogy mi válasszunk – hangsúlyozza nyilatkozatában a Civil Összefogás Fórum (CÖF). A civilek követelik, hogy a nép bizalmát, legitimációját elvesztett politikusok ne alakítsanak újabb kormányt.
Romaellenes plakátokat ragasztottak több épületre a kelet-szlovákiai Rozsnyón(Roznava). "A romaprobléma létezik, s ha hátat fordítunk neki, az következményekkel lesz gyerekeink életére" - olvasható a plakátokon, amelyeken sötét bőrű - kezükben késsel vagy rácsok mögött ábrázolt - emberek fényképei láthatók.
A Magyar Hypertonia Társaság a Magyar Kardiológusok Társaságával és a Magyar Stroke Társasággal együttműködve, a „Törődés Napja” című kezdeményezéssel folytatja immár négyéves mozgalmát a szív- és érrendszeri halálozás csökkentéséért.
Minden százezer lakosból 100-200 lehet érintett a Parkinson-kórban, ami a leggyakoribb idegrendszeri betegségek egyike. A hatvan év felettiek között az előfordulás aránya megközelíti az 1%-ot.
Az ízületek fájdalmát és az oszteoarthrózist az ízületi porcok kopása okozza. Az ízületi porcokat úgy kell elképzelnünk, mint síkosító anyagot, amely lehetővé teszi, hogy az ízületek simán és fájdalommentesen mozogjanak.