2009. április 16. csütörtök

ápr. 16
6:41
Elhagyták Észak-Koreát a kiutasított ENSZ-ellenőrök (Infostart)
Távoztak Észak-Koreából az ENSZ nukleáris ügyekben illetékes ellenőrei csütörtökön, akiket Phenjan kiutasított - jelentette a Kyodo japán hírügynökség. Az ellenőrök Phenjanból a kínai fővárosba, Pekingbe utaztak - tette hozzá.
ápr. 16
6:41
A tulajdonosok mondjanak le az osztalékukról! Komolyan gondolják? (Alternatív Energia)
Az állami támogatásban részesülő cégek tulajdonosai mondjanak le egy időre az osztalékukról és ahol csökken a dolgozók bére, ott kapjanak kevesebbet a menedzsment tagjai is - javasolja többek között az MSZP elnöksége a Bajnai-csomag kiegészítéseként a Népszabadság értesülése szerint.
ápr. 16
6:41
Ki tőzsdézik ma? Józsi bácsi, Meri néni! (ProfitLine)
Nem szabad lebecsülni az új tőzsdézőket, nekik köszönhető, hogy a BÉT napi forgalmának már-már felét a hazai befektetők kötései teszik ki - írta a Napi Gazdaság. (ProfitLine.hu)
ápr. 16
6:51
Az új tőzsdézők nem szívbajosak (Privátbankár)
Nem szabad lebecsülni az új tőzsdézőket, nekik köszönhető, hogy a BÉT napi forgalmának már-már felét a hazai befektetők kötései teszik ki. A lap csütörtöki számában megjelent cikkben megszólaltatot...
ápr. 16
6:51
Középkori pápai bullára akadtak az olasz földrengés romjai között (Infostart)
Egy 1294-ből származó pápai bullát találtak meg a földrengés sújtotta közép-olaszországi L,Aquilában - közölte a helyi polgármesteri hivatal. A felbecsülhetetlen értékű dokumentumot az április 6-án a Margherita palota súlyosan megrongálódott tornyának romjai között találták meg.
ápr. 16
6:57
Julia Roberts tízszer vetélt el (BorsOnline)
Az első színésznő Hollywoodban, aki többet keresett férfikollégáinál. Mindig is elérte, amit akart, nem érdekelte, hogy mi az ára, bárkin átgázolt, ha kellett. Nős férfit rabolt el feleségétől, és szült három gyermeket, noha azt mondták neki: saját gyerek nélkül kell leélnie az életét. Sorozatunk harmadik részéből kiderül: hány magzatot veszített el öröklött betegsége miatt, és hogyan alakultak…
ápr. 16
6:57
Négynapos munkahetet tervez Bajnai a közszférában (Infostart)
Holnap hozzák nyilvánosságra a Bajnai-kormány programjának első részét, de a vázlata már megismerhető. A külföldi iskolák hazai elterjedését szorgalmazó liberális törvényjavaslat haszonélvezője a Közép-európai Egyetem lehet. A magyarok 2/3-a nem ellenzi az eutanáziát. Lapszemle.
ápr. 16
6:57
Úszás: nincs új szerződése Britta Steffen edzőjének (She)
A Német Úszószövetség (DSV) úgy döntött, hogy nem újítja meg az együttműködési szerződést a kétszeres olimpiai bajnok Britta Steffen edzőjével.
ápr. 16
6:57
Az SZDSZ Soros iskoláját segítené (HírTV)
A külföldi iskolák hazai elterjedését szorgalmazó liberális törvényjavaslat valódi célja az lehet, hogy a Soros György által alapított Közép-európai Egyetemnek szerezzen extraprofitot. Ha a javaslatot elfogadja a parlament, az iskola hatalmas pluszbevételhez jut, mert tucatjával indíthat el olyan képzéseket hazánkban, amelyeket eddig nem engedélyeztek.
ápr. 16
6:57
Bajnai: nem csodálkoztam volna, ha... (Alternatív Energia)
A Bajnai kormány szakértő tagjai nyilatkozatot írnak alá arról, hogy a következő országgyűlési választásokon nem indulnak, és nem vállalnak tagságot a következő kormányban - mondta el Bajnai Gordon a Népszabadságnak adott interjújában, aláhúzva, hogy ezt maga is megteszi.
ápr. 16
6:57
Megsegítik a jelzáloghiteleseket (Kripto Akadémia)
Megnevezte az amerikai kormány azt a hat jelzáloghitelezőt, amely elsőként kapcsolódik be a házvásárlásra jelzáloghitelt felvevő, pénzszűkébe került magánszemélyek megsegítésére tervezett, 75 milliárd dollár értékű szövetségi programba.
ápr. 16
6:57
Antali Károly lehet Hónig kabinetfőnöke (hirado.hu)
Antali a Fidesz-kormány idején a paksi atomerőmű gazdasági vezetője volt, a szociálliberális kormány idején pedig a Dunaferrben vezérigazgató-helyettesi posztot töltött be
ápr. 16
6:57
Nap végére felrántották az USA piacát (ProfitLine)
Annak ellenére, hogy a Nasdaq piac összetett mutatója a kereskedés folyamán végig gyengélkedett, tőzsdezárásra mindkét vezető New York-i tőzsdeindex a nyereségzónába kapaszkodott, annak segítségével, hogy a Fed Bézs Könyve immár úgy ítéli meg: lassult az amerikai gazdaság zsugorodásának üteme és akár a végéhez közeledhet a recesszió - számolt be a Reuters. (ProfitLine.hu)
ápr. 16
6:57
Az egymás közötti házasodás okozta a Habsburg-dinasztia kihalását? (WebBeteg)
A sorozatos egymás közötti házasság miatt fellépő, ritka genetikai rendellenesség oly mértékben súlyosbodott a spanyol Habsburg-dinasztiában, hogy az végül az uralkodóház kihalását okozta - állítják spanyol kutatók.
ápr. 16
6:59
Idősotthonban él Bajnai édesanyja (hirado.hu)
A Szekszárd melletti Decsen, egy idősotthonban él a miniszterelnök édesanyja - értesült a Magyar Hírlap. Az otthonban egy egyszemélyes apartman élethosszig 5 millió forint, havonta pedig 77 ezer forintot kell fizetni az ellátásért
ápr. 16
7:09
Startolhat az áramtőzsde (Privátbankár)
Indulhat a szervezett magyarországi áramkereskedelem létrehozása, miután az energia hivataltól megkapta a működési engedélyt a HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-piac Zrt. - írta a Világgazdaság. ...
ápr. 16
7:11
A kommunista sejtekhez hasonlít a Magyarok Nyilai (Privátbankár)
A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek a múlt héten leleplezett, az igazságügyi és rendészeti miniszter által terroristának minősített sejtje mellett valószínűleg több hasonló is működhet ...
ápr. 16
7:13
Nincs elég csirkehús (Privátbankár)
Hiány alakulhat ki egyes csirketermékekből a hazai piacon, mert élénkül a baromfihúsok iránti belföldi kereslet - írta a Világgazdaság. A lap csütörtöki számában szakértői véleményeket idézve azt írta...
ápr. 16
7:15
Reggelt! 2009.04.16. (GameStar)
Lám-lám, alig teszi ki az ember a lábát innen pár napra, és fenekestül forgatják fel jól megszokott munkahelyét. Amíg megpróbálok rájönni, mi, hol és merre mostanában, addig dobjátok be reggeli viccadagotokat a kávé, tea, egyéb gyorsításra alkalmas lötyi mellé!
ápr. 16
7:15
Új ciciket nyert a hatgyerekes Emese (BorsOnline)
Kölcsönt is hajlandó lett volna felvenni Emese, hogy új párja ifjonti szépségében láthassa szoptatástól megereszkedett mellét. Már nem kell sokáig várnia, egy internetes versenyen ingyenes plasztikai műtétet nyert.
ápr. 16
7:15
NHL: a Rangers győzelemmel kezdte a playoffot Washingtonban (She)
A New York Rangers győzelemmel kezdte az NHL rájátszását a Capitals ellen Washingtonban. A New York-iak 4–3-ra verték meg a fővárosiakat magyar idő szerint csütörtök hajnalban.
ápr. 16
7:15
Lakás fél áron, adósokkal eladó (HírTV)
Egyre több olyan ingatlanforgalmazóval találkozhatunk, amely jóval a piaci ár alatt kínál családi házakat és lakásokat. A hirdetések szerint általában az általánosan elfogadott ár alig kétharmadáért lehet náluk ingatlant venni, de előfordul, hogy a piaci érték feléért kínálják a házakat. A lakásokon a bankok adnak túl, mivel az ügyfelük képtelen fizetni a hitelét. A Magyar Nemzet utánajárt néhány…
ápr. 16
7:15
Obama Mexikóba látogat (Kripto Akadémia)
Első latin-amerikai államfői látogatására Mexikóba érkezik csütörtökön Barack Obama amerikai elnök, mindenekelőtt hogy a kábítószerellenes harc egyeztetéséről tárgyaljon vendéglátóival.
ápr. 16
7:15
Hihetetlen! Két hónap börtön újságrendelésért (Adó1százalék)
Két hónap börtönre ítéltek szexmagazinok rendelésért egy nőt az Egyesült Államokban, mert a lapokat szomszédja nevében igényelte, bosszantásból.
ápr. 16
7:15
Mazsolák válságkezeléshez: dupla súlyadó, uniós laptop iskolásoknak, önkormányzati rendészet (hirado.hu)
Az MSZP országos elnöksége számos kiegészítést fűzne a Bajnai-csomaghoz. A miniszterelnök részvételével tart ülést ma délután az MSZP-frakció
ápr. 16
7:17
Hűtlen kezelés gyanúja a Dataplexnél - Bajnai neve is felmerült (+videó) (HírTV)
Hűtlen kezelés gyanújával folytat eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda a Dataplex Kft. ügyében, amelynek adásvételénél Bajnai Gordon és Kóka János egyik rokona is képbe került offshore cégek révén - írja a Magyar Nemzet.
ápr. 16
7:17
Kommunista mintára szerveződnek a Magyarok Nyilainak sejtjei? (hirado.hu)
A múlt század első felében tevékenykedő kommunista sejteket úgy szervezték, hogy a rendszer egészét szinte senki sem látta át
ápr. 16
7:27
Bajnai visz be minket az euró előszobájába? (Privátbankár)
Londoni elemzők szerint Bajnaival erőre kaphat a forint, és már idén beléphetünk az ERM-II. árfolyamrendszerbe
ápr. 16
7:29
Eladják alólunk a házat - féláron (Privátbankár)
Egyre többször kínálnak ingatlanforgalmazók jóval a piaci ár alatt lakott családi házakat és lakásokat, amelyek tulajdonosai képtelenek hiteleik fizetésére
ápr. 16
7:31
Bajnai igazságosan tolná a fűnyírót (Privátbankár)
Bajnai Gordon a Népszabadságnak adott interjújában kijelentette: érvényesíteni szeretné a rászorultság elvét minden javaslatnál. Hangsúlyozta: "nem baltával megyünk neki a szociális rendszereknek, hanem szikével metszünk". Ezzel együtt úgy látja, hogy életmentő műtétre van szükség
ápr. 16
7:33
Orbán Viktor a legnépszerűbb (Privátbankár)
A Medián legfrissebb, áprilisi közvélemény-kutatása szerint soha nem látott fölényre tett szert a biztos szavazók körében a Fidesz, amely egy most vasárnapi választáson 70 százalékos eredményt érne el
ápr. 16
7:33
A 13. texasi kivégzés idén (Infostart)
Kivégeztek szerdán éjjel az amerikai Texas államban egy 35 éves férfit, akit egy idős hölgy meggyilkolásáért ítéltek halálra.
ápr. 16
7:33
NBA: nem tudott nyerni a Bulls, így a címvédővel találkozik (She)
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban a 167. játéknappal véget ért az NBA alapszakasza, így eldőlt, hogy mi lesz a rájátszás párosítása. A Bullsnak győzelem kellett volna – vagy az, hogy a Philadelphia 76ers kikapjon –, hogy elkerülje a címvédő Boston Celticst, ám a chicagóiak nem tudták megverni a Raptorst, míg a 76ers legyőzte az alapszakaszelső Cavalierst. A LeBron James nélkül játszó…
ápr. 16
7:33
Clinton összefogást sürget a kalózok ellen (HírTV)
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter javaslatokat tett közzé szerdán a szomáliai kalózok elleni fellépésre. Ez tartalmazza egyebek mellett a kalózok vagyonának befagyasztását nemzetközi összefogással, valamint az elfogott banditák törvényes felelősségre vonását. Clinton azonnali találkozóra hívta a szomáliai kalózok ellen alakult csoportot, hogy megvitassák a lehetséges stratégiákat a kalózok…
ápr. 16
7:33
Mi lesz a gárdisták libáival? (Adó1százalék)
A budapesti, Illatos úti ebmenhelyre kerültek a Kossuth téren kedden szabadon eresztett libák - írta a Bors.
ápr. 16
7:33
Lakás fél áron, adóssal együtt (hirado.hu)
Előfordult olyan is, hogy a követeléskezelő az adós házán délutánra minden zárat lecserélt, így a reggel munkába indult család este már nem tudott hazamenni
ápr. 16
7:33
Felügyelet alá kerülhetnek a hitelminősítő cégek (ProfitLine)
Megszületett az Európai Unió intézményei között annak a megállapodásnak a lényege, amelynek alapján a hitelminősítő intézeteket a jövőben bejegyzik és felügyelik Európában. (ProfitLine.hu)
ápr. 16
7:35
Ráharaptunk a tyúkokra (hirado.hu)
Élénkül a belföldi kereslet, és az olcsóbb áruféleségekből a feldolgozók raktárkészletei is kimerültek, ez okozhat zavart
ápr. 16
7:36
Kivégezték a késes gyilkost (Blikk)
Kivégeztek az amerikai Texas államban egy 35 éves férfit, akit egy idős hölgy meggyilkolásáért ítéltek halálra. A 35 éves Michael Rosales, akit méreginjekcióval végeztek ki a huntsville-i börtönben, 1997-ben ölte meg 130 késszúrással áldozatát, akire akkor támadt rá, amikor az felriadt álmából.
ápr. 16
7:36
Vadászlesről lőttek a házra? (Blikk)
Lövés ért egy házat a Baranya megyei Oldon, nem sérült meg senki.
ápr. 16
7:37
Internettörténeti kiállítás nyílt Szegeden (hirado.hu)
A tárlat az 1960-as évektől napjainkig mutatja be a Magyarországon használt hálózati eszközök fejlődését, valamint a mai internet kialakulását
ápr. 16
7:38
Szén-dioxid-mérgezés okozhatta egy idős ember halálát (Blikk)
Szén-dioxid-mérgezés okozhatta annak a bonyhádi idős embernek a halálát, akinek holttestét szerdán találták meg otthonában. A szén-dioxid nagy valószínűséggel egy gázzal működő vízmelegítőből származott.
ápr. 16
7:39
Gyorsan romló áru lett a prognózis (hirado.hu)
A túlságosan negatív előrejelzések önbeteljesítővé válhatnak, míg a kelleténél optimistább adatok a kutatók hitelességét ássák alá
ápr. 16
7:45
"Utolérték" a hitelminősítőket (Privátbankár)
Megszületett az EU intézményei között annak a megállapodásnak a lényege, amelynek alapján a hitelminősítő intézeteket a jövőben bejegyzik és felügyelik Európában
ápr. 16
7:47
Alapkamat: korai még a vágás (Privátbankár)
A Napi Gazdaság által megkérdezett hét szakértő többsége nyárra várja a jegybanki alapkamat legközelebbi csökkentését
ápr. 16
7:49
Nem volt még ilyen alacsony a kínai GDP (Privátbankár)
Rekordmélységbe, 6,1 százalékra süllyedt a kínai hazai össztermék (GDP) növekedési üteme az idei első negyedévben a múlt év azonos időszakához képest - jelentette a pekingi statisztikai hivatal. Ez a ...
ápr. 16
7:51
Szellő hű marad Antóniához (BorsOnline)
Erős Antónia pótolhatatlan. Ezt támasztja alá, hogy az állapotos híradós távollétében egyedül vezeti a Híradót Szellő István. A kismama még jó pár hétig képernyőn marad, de a csatorna hírigazgatósága, a kollégák véleményét is kikérve, már eldöntötte, hogy a műsorvezető helyét senki sem veszi át. Szellőnek nagyon fog hiányozni kolléganője.
ápr. 16
7:51
Botrány! Megaátverés Király Viktorral (Blikk)
Budapest – Hatalmasat csalódtak Király Viktor (24) nyíregyházi rajongói, akik hiába várják kedvencük pénteki koncertjét, hiába vették meg a belépőket a Bujtosi Sportcsarnokba, a fellépést tegnap lemondták.
ápr. 16
7:51
Leonardo da Vinci ólomüveg-portréját fedezték fel (Infostart)
Leonardo da Vinci élénk színekben pompázó portréját fedezte fel egy olasz kutató az arezzói dóm ólomüvegablakán.
ápr. 16
7:51
Földrengés Pápua Új-Guineában (Infostart)
A Richter-skála szerinti 6-os erősségű földrengést regisztráltak a Pápua Új-Guineához tartozó Bougainville szigeten - közölte az amerikai geofizikai intézet.

Keresés