Bajnai Gordon kormányfő alkalmatlanságát jelzi, hogy immár második miniszterjelöltje vált alkalmatlanná a pozíció betöltésére - így reagált Bencsik János, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-nek azután, hogy Vahl Tamás visszalépett a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszteri jelöltségtől.
Csődvédelmet kért hitelezőivel szemben a Growth Properties, a második legnagyobb amerikai bevásárlóközpont tulajdonos. A pénzpiaci válság egyik legnagyobb áldozatává vált a társaság, amely 200...
A gyanú szerint veje bántalmazott baseball-ütővel egy tiszadobi férfit. A rendőrséget a kórházból értesítették, ahova az áldozatot súlyos állapotban szállították.
A Malév igazgatótanácsa Martin Gausst, a dba német légitársaság volt vezérigazgatóját nevezte ki a társaság élére - közölte a Kommerszant című orosz gazdasági lap csütörtökön a Malévhoz közelálló...
Csecsenföldön feloldották a terrorizmusellenes különleges hadművelettel járó, immár tíz éve érvényben lévő állapotot - jelentette be csütörtökön Moszkvában a Terrorizmusellenes Nemzeti Bizottság...
A médiahatóság megkezdte az előkészületeket az utolsó szabad fővárosi rádiófrekvencia megpályáztatására - tudható meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) e heti ülésén hozott...
Nem hosszabbítja meg Belgium az öt éve európai uniós taggá vált kelet-európai országok, köztük Magyarország munkavállalóit még sújtó korlátozásokat. A belga sajtó szerint erről megszületett a végérvényes döntés az illetékes miniszterek között.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 161,94 pontos emelkedéssel, 12 374 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,33 százalékkal erősödött.
Bajnai Gordon a Népszabadságnak adott interjújában kijelentette: érvényesíteni szeretné a rászorultság elvét minden javaslatnál. Hangsúlyozta: "nem baltával megyünk neki a szociális rendszereknek, hanem szikével metszünk". Ezzel együtt úgy látja, hogy életmentő műtétre van szükség
Nem hosszabbítja meg Belgium az öt éve európai uniós taggá vált kelet-európai országok, köztük Magyarország munkavállalóit még sújtó korlátozásokat. A belga sajtó szerint erről megszületett a végérvén...
Nem szeretünk sorban állni, ezért 8 "online közértet" néztünk végig. Az árszínvonal és a választék esetenként jelentősen eltér a különböző boltok között, de összességében nem luxus fotelből vásárolni
A nem dohányzókkal ellentétben a dohányosoknál emelkedhet a vastagbélrák kockázata, ha több gyümölcsöt és zöldséget esznek - állítja egy tíz európai országra kiterjedő felmérés.
Az Orbán-kormány külügyminisztere szerint a Bajnai-adminisztráció nem szakértőkből áll, ezért alkalmatlan a válságkezelésre. Martonyi János úgy véli, hogy az új kabinet csak őszig dolgozhat, mert akkor az MSZP többsége azt gondolja majd, hogy a baloldalnak is előnyösebb egy mihamarabbi választás.
Moldovában a szavazatok újraszámlálása befejeződött, és az előzetes adatok szerint nem derített fényt hamisításra, megerősítette az április 5-i parlamenti választások hivatalos eredményét, a kommunista párt győzelmét - közölte csütörtökön a központi választási bizottság szóvivője.
A Sme című szlovák véleményformáló lap csütörtökön azt mérlegeli, lesz-e az új magyar miniszterelnöknek elegendő bátorsága és támogatása ahhoz, hogy megvalósítsa az általa bejelentett reformokat.
A szlovén hatóságok csütörtökön arra figyelmeztették a főváros, Ljubljana lakóit, hogy kerüljék el az egyik népszerű parkot, mert ott barna medvét láttak.
Az idei év első negyedévében azon amerikai ingatlantulajdonosok száma, akik elvesztették az ingatlanjukat, 24 százalékkal emelkedett éves szinten, és várhatóan ez a szám tovább emelkedhet, miután a főbb hitelintézetek újraindíthatják az árverezéseket az ideiglenes szünet után. (ProfitLine.hu)
Az októberben kirobbanó gazdasági világválság hírére azonban 2008 negyedik negyedévében a tavalyi év legnagyobb piaci visszaesése következett be: 3,7 százalékkal csökkent a piac volumene - derül ki a...
A bürokrácia csökkentése érdekében a román kormány az adó- és illetékrendszer egyszerűsítéséről döntött, így első lépésben 179 illetéket és tarifát szüntet meg. (ProfitLine.hu)
A tegnapi amerikai emelkedés hatásársa Európa is pluszban nyitott ma, azonban mostanra az eladók kerekedtek felül, így a vezető részvényindexek enyhe mínuszban tartózkodnak. Hangulatromlásról...
Bajnai Gordon kormányfő alkalmatlanságát jelzi, hogy immár második miniszterjelöltje vált alkalmatlanná a pozíció betöltésére - így reagált Bencsik János, a Fidesz országgyűlési képviselője...
Bajnai Gordon kormányfő alkalmatlanságát jelzi, hogy immár második miniszterjelöltje vált alkalmatlanná a pozíció betöltésére - így reagált Bencsik János, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-nek azután, hogy Vahl Tamás visszalépett a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszteri jelöltségtől.
Az EUR/GBP folytatja március közepén kezdődött zuhanórepülését, és minimumot ért el 0,8784-nél. A csökkenő trend tartja magát, és a következő cél a 0,8724-es érték. Ha tartósan 1,50 fölött marad a GBP/USD árfolyama, tovább eshet az EUR/GBP. In-www.globalfx.hu
Ugyan a kínai gazdaság teljesítménye egy évtized óta a legnagyobb ütemben csökkent (6,%) ez év első negyedében,azonban az ipar márciusban már 8,3 százalékkal emelkedett éves szinten, a január és februári 3,8 százalék után. (ProfitLine.hu)
A személyautók európai piaca 17,2 százalékkal esett vissza ez év első negyedében az egy évvel korábbihoz képest - jelentette be az ACEA autóipari szövetség. Márciusban a regisztrált személyautók...
Szili Katalin szerint Vahl Tamás gazdaságiminiszter-jelölt visszalépése nem befolyásolja a jövő hétfői miniszteri eskütételeket. A házbizottság ülése után elmondta: a miniszterelnök kijelöli azt a ...
Az Országgyűlés elnökétől kéri a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke annak tisztázását, hogy mi a státusza a paritásos alapon felállított testületben az MDF által delegált egy és az SZDSZ javaslatára bekerült két tagnak.
Antidiszkriminációs Jogi Klinika indul a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. E klinikák indítását a Magyar Helsinki Bizottság kezdeményezte, és az e céllal kiírt pályázatra az ország kilenc jogi kara közül kettőt választott partnerének. Az egyik a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, ahol így lehetőség nyílik például ingyenes tanácsadásra és az ügyek képviseletére az…
A Fidesz azt követeli Bajnai Gordon miniszterelnöktől, hogy ne nevezze ki Ficsor Ádámot titokminiszternek, az ellenzéki párt szerint a demokrácia elmúlt húsz évének megcsúfolása lenne, ha "Gyurcsány Ferenc embere" elnyerné a posztot - mondta Demeter Ervin, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Három napnyi emelkedés után csütörtökön csökkent a hongkongi részvénypiac, főként a kínai kötődésű vállalatok részvényeinek csökkenése miatt, miután közzétették az első negyedéves kínai gazdasági növekedés adatait. (ProfitLine.hu)
A kanadai dollár a többi nyersanyagdevizához hasonlóan profitált a fémárak emelkedéséből. Az USD/CAD 1,2008-ra esett. Erős akadálynak bizonyulhat az 1,20-as érték. Főleg, hogy fennáll a veszélye: a BoC jövő héten rendkívüli intézkedéseket jelenthet be. Az USD/CAD-ot 1,2052 körül jegyzik. in-www.globalfx.hu
Várhatóan egy héten belül nevezi meg új jelöltjét a gazdasági tárca élére Bajnai Gordon miniszterelnök - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtöki online sajtótájékoztatóján, azután, hogy Vahl Tamás visszalépett a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszteri jelöltségtől.
Nem hosszabbítja meg Belgium az öt éve európai uniós taggá vált kelet-európai országok, köztük Magyarország munkavállalóit még sújtó korlátozásokat. A belga sajtó szerint erről megszületett a...
Húsos babkonzerv miatt késelte meg bátyját egy férfi az Egyesült Államokban. A két fivérnek már igazán benőhetett volna a feje lágya, elvégre 54 és 63 esztendősek, mégis annyira összevesztek a konzerven a konyhájukban, hogy a fiatalabb késsel támadt bátyjára.
Az olasz fogyasztói árak márciusban a revízió szerint is éves szinten 1,2%-kal emelkedtek. Még ha az elmúlt hónapokban lassult is az olasz infláció, nem csökken olyan lassan a ráta, mint a többi országban. Februárban még 16%-os drágulásról adtak számot. Az EUR/JPY közben 129,66-ra esett. In-www.globalfx.hu
Moldovában a szavazatok újraszámlálása befejeződött, és az előzetes adatok szerint nem derített fényt hamisításra, megerősítette az április 5-i parlamenti választások hivatalos eredményét, a...
Szili Katalin szerint Vahl Tamás gazdaságiminiszter-jelölt visszalépése nem befolyásolja a jövő hétfői miniszteri eskütételeket. A házbizottság ülése után elmondta: a miniszterelnök kijelöli azt a...
Amerikai kutatók összefüggést fedeztek fel a gyerekek mosolya és későbbi házasságuk tartóssága között. Matthew Martenstein, az indianai egyetem kutatója és csapata több mint hatszázötven, 21 és 87...
Noha márciusban az előző hónapokhoz képest nőtt a bejelentett új álláshelyek száma, a munkaerőpiac továbbra is bizonytalan. Az elbocsátások a férfiakat jobban érintik, mint a nőket
Az Országgyűlés nem szabályozta, hogy az európai parlamenti választáson induló pártok mennyit költhetnek a kampányukra - mondta Tóth Zoltán választási szakértő. A szakember ezzel összegfüggésben arra ...