2009. április 2. csütörtök

ápr. 2
6:54
Bódi Sylvi: Zita mellett Feri nem volt boldog (BorsOnline)
Bódi Sylvi a napokban tért haza külföldről, így csak most tudta meg, amit a Bors elsőként megírt: volt szerelme, Kedves Feri és Debreczeni Zita szakított. Sylvit egyáltalán nem lepte meg a hír, hiszen mindig is tudta, hogy az üzletember életében nem Zita az igazi.
ápr. 2
6:56
Kate Moss rettegett attól, hogy Aids-szel fertőzi meg pasija (BorsOnline)
Csontos testével, apró, hegyes mellével és kiugró állkapcsával soha nem volt kimondott szépségideál, mégis divatot teremtett. Hírnevéhez jócskán hozzájárultak botrányai is. Sorozatunk negyedik részéből kiderül: hogyan találkozott Pete Dohertyvel és hogyan rántotta a mélybe a heronista zenész.
ápr. 2
6:57
Halálos áldozata is van a G20-csúcs elleni tüntetéseknek (Infostart)
Egy ember meghalt a londoni G20-csúcsot kísérő erőszakos tüntetések idején - közölte a brit rendőrség. Egy férfi összeesett a Bank of England (a brit jegybank) épülete közelében, ahol tüntetők este többször is összetűztek a karhatalommal.
ápr. 2
6:57
Veres szerint teljesíthető a hiánycél (Alternatív Energia)
A mostani költségvetés alapján teljesíthető a 3 százalékos hiánycél; ha rosszabb a vártnál a gazdasági növekedés, és emiatt elmaradnak állami bevételek, az további intézkedéseket igényel, de konkrét összegről még korai beszélni - ismertette Veres János pénzügyminiszter szerdán Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
ápr. 2
6:57
Haspuffadás, bélgázok - Mi okozza a panaszokat? (WebBeteg)
A hasi fájdalmat és székrekedést követő harmadik leggyakoribb emésztőrendszeri panasza a betegeknek a haspuffadás, a fokozott böfögés, a teltségérzés.
ápr. 2
7:03
Feloszlik a Reformszövetség? (Privátbankár)
"Ráült a politika" a Reformszövetség munkájára, ezért kívánja befejezni tevékenységét a szakértők csapata - írják a magyar lapok. A Reformszövetség haldoklik - és a programja?
ápr. 2
7:12
Gyurcsány elkövette a hét főbűnt! Galériával! (BorsOnline)
Nagy részben Gyurcsány Ferenc bűne, hogy az ország jelenleg ilyen állapotban van – állítják ellenzéki politikusok. A választók elsöprő többsége nem kér a most leköszönő miniszterelnökből, hiteltelennek tartja őt. De melyek is Gyurcsány "bűnei"? A Bors fotóarchívuma segítségével megkíséreljük bemutatni a - teljesség igénye nélkül - a távozó kormányfő hét, politikai értelemben vett főbűnét, azaz a…
ápr. 2
7:14
Gyermektelen boldogság (BorsOnline)
ápr. 2
7:15
A zálogház az utolsó esély (Infostart)
A Magyar Nemzet írása szerint az utolsó esélyt a zálogházak jelenthetik. Hamarosan valamennyi értékétől megválik a lakosság a mindennapos megélhetési gondok miatt, így jelentősen megnőtt a zálogházak forgalma az utóbbi hónapokban.
ápr. 2
7:15
Meghalt egy G20-csúcson tüntető (Kripto Akadémia)
Egy ember meghalt a londoni G20-csúcsot kísérő erőszakos tüntetések idején - közölte szerda késő este a brit rendőrség.
ápr. 2
7:15
Sámlázott! Kisorsolták a nyertest! (Alternatív Energia)
Az elmúlt három hónapban százezernél is több esetben kértek és kaptak számlát az állampolgárok a lakossági szolgáltatásokról - összegezte Budai Bernadett kormányszóvivő a Tiszta Haszon Program eddigi adatait a szerdai kormányszóvivő tájékoztatón.
ápr. 2
7:16
Gyerek nélkül is lehet teljes életet élni (BorsOnline)
Lehetetlen észrevenni, mit érez az a nő vagy férfi, akitől sokadszorra is megkérdezik, miért nem vállalt gyereket akkor, amikor még lehetett. Az évek alatt megszokták, hogy a legtöbben elítélik, furcsállják, lenézik, vagy éppen sajnálkoznak azokon, akiknek nincsen legalább egy, de inkább több utódja, ezért megtanulták elrejteni az érzelmeiket. A gyermektelenségnek egészségügyi, anyagi,…
ápr. 2
7:17
Megsértették Libanon légterét (Kripto Akadémia)
A libanoni hadsereg azt közölte szerdán, hogy 16 izraeli harci gép megsértette az ország légterét.
ápr. 2
7:17
Ismét lendületbe jött a monoki polgármester! Akár gyilkolni is lehet? (Alternatív Energia)
Az önvédelem lehetőségeinek bővítésére nyújtott be törvényjavaslatot az igazságügyi minisztériumhoz Szepessy Zsolt, Monok polgármestere - írta a csütörtöki Magyar Hírlap.
ápr. 2
7:18
Csúszva fizet az APEH is (HírTV)
Az adóhivatal elektronikus rendszerének cseréje miatt március végéig hozzávetőleg hetvenezer ember nem kapta meg a törvényben rögzített határidő alatt a személyijövedelemadó-visszatérítését. Késlekedéséért az APEH eddig harmincmillió forint késedelmi kamatot fizetett ki.
ápr. 2
7:21
Csak 32 orvos jut 10 ezer magyar lakosra? (Privátbankár)
Az Egészségügyi Minisztérium márciusban készített felmérése szerint több mint 1600 szakorvosi és mintegy 4300 szakdolgozói állás, valamint 148 háziorvosi praxis betöltetlen - írta a csütörtöki Népszav...
ápr. 2
7:21
Ellentmondásos jelzésekkel, tüntetésekkel kezdődött a londoni G20-csúcs (Gondola)
Derűlátó és ultimátumszerű nyilatkozatok, királyi pompa és véres utcai összecsapások után kezdődött meg szerda este hivatalosan is a világ 19 legnagyobb fejlett és fejlődő országa, valamint az...
ápr. 2
7:21
Kétkilós hamburgert kezdtek árulni (Blikk)
Emberfejnyi hamburgert kezdett árulni egy gyorsétterem az Egyesült Államokban. A megaburger 4800 kalóriát tartalmaz, két kilós, és a dietetikusok szerint valóságos „étkezési katasztrófa”.
ápr. 2
7:23
Julius Meinl: bűnös bankár, sikasztott? (Privátbankár)
A bécsi ügyészség utasítására letartóztatták Bécsben V. Julius Meinlt, a Magyarországon is ismert osztrák kereskedőcsalád sarját, a Meinl Bank felügyelő bizottságának elnökét - erősítette meg csütörtö...
ápr. 2
7:25
A G20 kinyírja a hedge found-okat? (Privátbankár)
Angela Merkel és Sarkozy egymásratalált már a csúcs előtt: megreguláznák a hitelminősítőket, az adóparadicsomokat és a fedezeti alapokat is - tényleg küszöbön az új pénzügyi szabályozás?
ápr. 2
7:33
Mi lesz itt? Észak-Korea megtorlással fenyeget (Kripto Akadémia)
Észak-Korea megtorlással fenyegetőzik arra az esetre, ha megpróbálják elfogni fellövendő rakétáját.
ápr. 2
7:33
Kína volt a sztár a negyedévben (Portfolio)
Az első negyedévben tovább éreztette hatásait a válság és a tőzsdéken is lejtmenettel indult 2009, márciusban azonban kibontakozott egy erőteljes részvénypiaci rally, amely mérsékelte a...
ápr. 2
7:36
Válságkezelésből levizsgázott (HírTV)
Paprikás a hangulat a Hajdú-Bihar megyei tanyavilágban. A Hajdú-Bét által tönkretett libatenyésztők megrökönyödve értesültek arról, hogy a felszámolás sorsára jutott Hajdú-Bét volt tulajdonos cégének, a Wallisnak az egykori vezetője, Bajnai Gordon lehet Magyarország következő miniszterelnöke.
ápr. 2
7:39
Egy nő lehet a szocialisták új vezére? (Privátbankár)
Főként Lendvai Ildikót, Kiss Pétert és Szekeres Imrét látnák szívesen pártelnökként a különböző megyék szocialista politikusai és küldöttei az MTI-hez eddig beérkezett tíz állásfoglalás alapján. Ezek ...
ápr. 2
7:39
Ittas bárszékezésért kell felelnie (Blikk)
Ittas bárszékezés miatt kerül bíróság elé egy ember az Egyesült Államokba. A férfi bűne az, hogy fűnyíróra szerelt bárszékkel közlekedett, és 30 kilométeres óránkénti sebességgel karambolozott.
ápr. 2
7:39
Baleset érte eltűnése előtt Dzsenifert? (Blikk)
Helyszínelők szállták meg tegnap a tiszabői házat
ápr. 2
7:41
Letartóztatták Julius Meinlt (Blikk)
A bécsi ügyészség utasítására letartóztatták Bécsben V. Julius Meinlt, a Magyarországon is ismert osztrák kereskedőcsalád sarját, a Meinl Bank felügyelő bizottságának elnökét.
ápr. 2
7:51
"Nem a megyei elnökök buktatták meg Gyurcsányt" (Alternatív Energia)
Botka László a szocialista párt Csongrád megyei elnöke volt a Napkelte vendége a Kereszttűzben, ahol visszautasította azt a kijelentést, hogy a megyei elnökök buktatták volna meg a pártelnököt.
ápr. 2
7:51
Hatalmas tőzsdei rally! Széttépik a BUX-ot is? (ProfitLine)
Ismét hatalmas emelkedéssel zártak az amerikai részvénypiacok a tegnapi kereskedés során. Az indexek a pénzügyi papírok vezetésével emelkedtek, követve a technológiai és az energetikai vállalatok papírjait. (ProfitLine.hu)
ápr. 2
7:51
Felolszik a Reformszövetség? (Portfolio)
Megszűnhet a Reformszövetség, amelynek programja az utóbbi hónapokban a legtöbbet hivatkozott csomaggá lett - tudósít lapinformációkra hivatkozva az Index. Befejezi tevékenységét a szakértők...
ápr. 2
7:53
"Magyarország és az OTP ostrom alatt áll" (ProfitLine)
A címlapon kezdődő hosszú cikkben elemezte Magyarország helyzetét szerdai számában az International Herald Tribune. (ProfitLine.hu)
ápr. 2
7:54
Utolsó mentsvár a zálogház (HírTV)
Országos szinten a lakosság 25-30 százaléka kényszerül arra, hogy a megélhetési gondok miatt kisebb-nagyobb vagyontárgyait elzálogosítsa. Az ősszel kirobbant hitelválság, de még inkább az elmúlt évek gazdasági megszorításai egyre több család mindennapját teszik nehezebbé.
ápr. 2
7:55
Budapest is megkapta a magáét! (ProfitLine)
A magyar szuverén adósbesorolás előző napi visszaminősítése után, szerdán Budapest külön adósi osztályzatát is a közepes befektetői sávba sorolta vissza a Moody's Investors Service - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
ápr. 2
7:57
EP-választás: nyaralni fog, de szavazna? (Privátbankár)
A jövő héten kell megkapnia a június 7-ei európai parlamenti (EP) választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt a szavazásra jogosult több mint 8 millió választópolgárnak; a nyilvántartásba vett pár...
ápr. 2
7:57
Tízezer lakosra mindössze harminckét orvos jut (Gondola)
Az Egészségügyi Minisztérium márciusban készített felmérése szerint több mint 1600 szakorvosi és mintegy 4300 szakdolgozói állás, valamint 148 háziorvosi praxis betöltetlen - írta a csütörtöki...
ápr. 2
7:57
Csacsimúzeumot nyitnak (Blikk)
Szamármúzeumot nyitnak a hétvégén Ukrajnában, Zalesznoje településének Csodacsacsi nevű szamárfarmján. A múzeumban csacsifogatokat, patkókat, a krími szamártartás történetét bemutató dokumentumokat látatnak a látogatók, de megismerhetik a helyszínen azokat meséket is, amelyeknek szamár a főhősük.
ápr. 2
7:57
Felgyújtotta magát a csalódott tinilány (Blikk)
HODÁSZ – Képtelen volt feldolgozni a szerelmi csalódást L. Beáta (16), és felgyújtotta magát. A hányatott sorsú tini a hodászi szociális otthonban lakik, ami pszichiátriai kezelteknek ad otthont.
ápr. 2
7:59
Csak áprilisi tréfa volt a nagy PC-vírus? (Privátbankár)
Az előrejelzésekkel ellentétben mégsem csapott le április 1-jén a Conficker vírus. Az informatikai tanácsadó szerint ez azonban nem a veszélyes féreg ártalmatlanságát bizonyítja
ápr. 2
7:59
Az IMF tőkepótlása és a piacszabályozás az előtérben a G20-csúcson (Gondola)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mozgósítható tőkekészletének jelentős feltöltése és a pénzügyi szektor - főleg a jelenlegi válság kitörése óta sokat ostorozott fedezeti alapok - jóval szigorúbb...
ápr. 2
8:00
Hétszáz munkahelyet hoz létre a Magyar Posta (HR Portál)
Jóváhagyta a Magyar Posta Zrt. munkahelyteremtő beruházását a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT), ennek alapján a posta plusz 700 dolgozónak tud munkát biztosítani - közölte az NVT kommunikációs ügynöksége szerdán. Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy postakorszerűsítési és felújítási munkálatokról van szó, a 700 új munkahely így az építőiparban jelentkezik.
ápr. 2
8:06
Rejtélyes haláleset tartja izgalomban Göllét. (BorsOnline)
A kis falun két huszonéves utazott át. Ittak egyet, majd távoztak. De néhány nap múlva a helyi horgásztóban megtalálták autójuk roncsait, mellette úszott egyikük holtteste, a másik férfinak nyoma veszett.
ápr. 2
8:09
Segélyre vadászó lengyelekkel riogat a bulvárlap (Infostart)
"Ismét elöntik" Nagy-Britanniát a lengyelek, csak ezúttal munkanélküli segélyért jönnek vissza - állítja egy brit bulvárlap. A Daily Express szerint 200 ezer olyan lengyel tér vissza, aki korábban hazament, de a kelet-európai gazdasági válság miatt inkább a brit segélyekből akar élni.
ápr. 2
8:09
Botka 400 forintos euróval riogat (Alternatív Energia)
Az a legfontosabb, hogy az ország érdekében képesek legyünk tovább kormányozni. Botka ezt azért tartja fontosnak, mert állítása szerint Magyarország az utolsó percben van és minél gyorsabban kell intézkedni.
ápr. 2
8:09
G20-csúcs - Az IMF tőkepótlása és a piacszabályozás az előtérben (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mozgósítható tőkekészletének jelentős feltöltése és a pénzügyi szektor - főleg a jelenlegi válság kitörése óta sokat ostorozott fedezeti alapok - jóval szigorúbb szabályozása szerepel a 19 vezető ipari és fejlődő ország, valamint az EU alkotta G20-csoport csütörtöki londoni csúcstalálkozójának fő napirendi pontjai között - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
ápr. 2
8:11
Íme, Csongrád megye pártelnöki jelölése! (Alternatív Energia)
Tegnapi nap folyamán tartott ülést a szocialista párt Csongrád megyei elnöksége, melyen meghozták döntésüket kit támogatnak a pártelnöki poszton. Botka László a Napkeltében elmondta az ő neve nem merült fel jelöltként az ülésen, hiszen a pártelnöki poszt teljes állás, amit ő polgármester lévén nem vállalna.
ápr. 2
8:12
Meghalt egy tüntető (HírTV)
Összeesett és meghalt egy férfi Londonban a G20-as országok csúcstalálkozóját megelőző tüntetésen szerdán - írta az AFP hírügynökség csütörtökön.
ápr. 2
8:14
Vége lesz a Reformszövetségnek? (HírTV)
Egybehangzó sajtóértesülések szerint csütörtökön bejelentheti megszűnését a Reformszövetség. A pártoktól függetlenül működő testületben állítólag azért merült fel ez a lehetőség, mert munkájukra egyre jobban rátelepedett a politika.
ápr. 2
8:15
A válság elintézi a NATO-t is? (Privátbankár)
Próbára teheti a NATO egységét a gazdasági válság, a krízis azonban lehetőséget is jelent a költségek közös csökkentésére - mondták szakértők az ünnepélyes NATO-csúcs előtt
ápr. 2
8:15
Feloszlathatják a tagok a Reformszövetséget (Gondola)
"Ráült a politika" a Reformszövetség munkájára, ezért kívánja befejezni tevékenységét a szakértők csapata - írta a csütörtöki Népszava. A Napi Gazdaság a szövetség egyik névtelenséget...
ápr. 2
8:17
Rakétája miatt fenyegetőzik Észak-Korea (Privátbankár)
Észak-Korea megtorlással fenyegetőzik arra az esetre, ha megpróbálják elfogni fellövendő rakétáját. A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség által közzétett katonai közlemény szerint a hadsereg felk...

Keresés