Eduardo Rozsa Flores romantikus regényhősként, egy másik felfogásban kalandorként élt és halt meg. Életpályája mindvégig változó közösségek és ügyek védelmében vívott csaták harci ösvényein kanyargott. Az általa képviselt közösségek és ügyek között megfért egymással a Kommunista Ifjúsági Szövetség és a szélsőjobboldal, a horvát függetlenségi háború és a bolíviai Santa Cruz tartomány függetlenségi…
Az OTP Nyrt. ma tartja éves rendes közgyűlését. Az igazgatóság azt javasolja a részvényeseknek, hogy a bank 2008-ra ne fizessen osztalékot, és átmeneti időre vezessen be 10 százalékos szavazati korlátot. (ProfitLine.hu)
A Chrysler amerikai autógyártó vállalat valószínűleg már a jövő héten csődvédelmet kér, a pénzügyminisztériumban már folynak az előkészületek - jelentette csütörtökön a The New York Times internetes kiadása. (ProfitLine.hu)
Pert indít munkáltatója ellen a Provident Zrt. egyik alkalmazottja, aki szerint a területi képviselőknek a menedzsment nyomására kellett kockázatos hiteleket kihelyezniük - írja a Népszabadság. A l...
Az OTP Bank szakemberei vizsgálják, hogy a kisbefektetők kaphatnak-e valamilyen módon kártérítést a tavaly októberben az OTP részvényei elleni támadás miatt - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök vezérigazgatója
Lehívta a Vnyesekonombank teljes, 32 millió eurós bankgaranciáját a Malév tartozásai fejében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a pénzt azonban még nem érkezett meg - számolt be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. Tátrai Miklós a lehívást azzal indokolta, hogy lejárt a garancia határideje.
Polgárháborús, ám még mindig robbanásveszélyes ágyúgolyót ásott ki kertészkedés közben egy férfi az Egyesült Államokban, Arkansas államban. A 10 centi átmérőjű vasgömb elég rozsdásan került ki 145 év pihenő után a földből.
Vannak cégek, ágazatok, amelyek a válság ellenére is bővülnek. Főleg élelmiszeripari, energiaipari és számítástechnikai vállalatok vannak a nagy számban munkahelyet teremtők között - derül ki a Világgazdaság összeállításából. Világszerte azonban sokkal inkább az elbocsátások jellemzőek.
Erősödtek a vezető New York-i tőzsdemutatók a csütörtöki kereskedésben. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,4 százalék (6,09 pont) növekedéssel 1652,21 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 7957,06 ponton zárt 0,9 százalék (70,49 pont) emelkedéssel. (ProfitLine.hu)
Nem csak a szocialista párt vidéki hálózatát erősítő, úgynevezett Leader-programban, s lényegében a teljes magyar agrárium által lehívható uniós pénzeket kezelő stratégia elkészítésében jeleskedett Ficsor Ádám, a válságkormány titokminiszterré avanzsált legifjabb tagja.
Oszkó Péter szerint a kormány a munkaerőpiaci aktivitás preferálását kezdte el adóváltoztatási javaslataival; ezeknek csak az irányával ért egyet a Fidesz, mértékével már nem
Amióta Ficsor Ádám, a válságkormány titokminisztere 2004-ben elfoglalta az agrártárca szakállamtitkári titkárságvezetői posztját, családja jelentős állami támogatásokhoz juthatott birtokain keresztül - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy a család birtokában álló mintegy 33 hektáros területen ültetvénytelepítésre és -felújításra több tízmillió forintos állami támogatást ítéltek meg.
Középkori fegyverekből kapott ízelítőt a rendőrség Floridában egy motel vendégétől, aki harci szekercével lovagi karddal támadt rájuk. A rendőröket a szálloda vezetője kérte meg az ellenőrzésre, mert az egyik vendégük furcsán viselkedett.
Elsősorban a zloty jelentős gyengülését követték a térségbeli devizák, de a veszteségük jóval kisebb volt. Röviddel 22 óra előtt az euró 298,35 forintra drágult a szerda késő esti 297,35 forintról...
A harmadik hét pénteki tizenöt kérdése közül ezúttal harmadikként feltett, részben földrajz, részben történelmi ismereteket igénylő kérdéshez nyújt segítséget a játék főszerkesztője, amikor összeállításában Tupac Amaru történetét idézi fel
Negyedével ötödével megemelkedett a magyarországi raktárak iránti kereslet, ugynis a a magyar ár a töredéke a Nyugat-európainak - közölte az In-Management Ingatlan-üzemeltető Kft. (ProfitLine.hu)
Ma veheti meg utoljára a Magyar Telekom részvényeit az, aki szeretné felvenni a bruttó 74 forintos osztalékot, hétfőn a részvények már tetemes eséssel nyitnak majd a mai záró árfolyamhoz képest. A...
A Chrysler amerikai autógyártó vállalat valószínűleg már a jövő héten csődvédelmet kér, a pénzügyminisztériumban már folynak az előkészületek - jelentette csütörtökön a The New York Times...
Kevesebb üres teherautó, hosszabb maximális munkaidő a buszvezetőknek, jobban ellenőrzött fuvarozók - ezek az európai közlekedési jogszabálycsomag főbb elemei
Tavaly decemberben kapta meg az év vállalkozója díjat a győri Integrál-Hexa Zrt vezetője, Imre István. Öt hónappal később már úgy látja: kormánygaranciára vagy 2,5 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy helyreálljon vállalata működése.
Már számos középiskolás forgatja azt a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által kiadott tankönyvet, amelyben rejtetten ugyan, de felfedezhető annak az ideológiának az alapja, amely kimondja: nem számít, hogy férfinak vagy nőnek születtünk, mi választhatjuk meg nemi orientációnkat.
Józsa Mátyás nagykövet szerint Tóásó Előd messze nem terrorista, hanem inkább egy fiatalember, aki hibázott. Magyarország Buenos Aires-i nagykövete, aki a Bolíviában lelőtt vagy börtönbe került...
Megtiltották a bohóccipő viselését Nagy-Britanniában – de csak egy orosz bohócnak. Valerik Kaskin Liverpoolban lépett fel a Moszkvai Nagycirkusz előadásában, amikor leesett 3 méter magasból és megsérült a bal lába.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke tegnap a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara csütörtöki budapesti rendezvényén a hazai bankrendszerről szólva megjegyezte, hogy az országot sújtó recesszió, a rossz hitelek emelkedő aránya miatt elképzelhető, hogy a bankok nyeresége idén feleződhet, illetve akár el is tűnhet. (ProfitLine.hu)
Nemzetközi kapcsolatokért felelős kabinetet állított fel az MSZP vezetősége a párton belül, az új testület megalakulása azonban nem volt feszültségmentes - írta a pénteki Népszabadság. A párt...
A thaiföldi miniszterelnök feloldotta pénteken a fővárosra és az azt körülvevő tartományokra vonatkozó rendkívüli állapotot, amelyet az erőszakos ellenzéki tüntetések miatt vezettek be április 12-én.
A Chrysler amerikai autógyártó vállalat valószínűleg már a jövő héten csődvédelmet kér, a pénzügyminisztériumban már folynak az előkészületek - jelentette a The New York Times internetes kiadása. A...
Az Európai Parlament (EP), csütörtöki strasbourgi ülésén támogatásáról biztosította az Európai Bizottságnak a határon átnyúló egészségügyi ellátásban érintettek jogairól szóló javaslatát, amely szerin...
Az idei első negyedévben 20-25 százalékkal nőtt a kereslet a raktárak piacán, mivel a magyar ár a nyugat-európainak csak a fele - közölte az In-Management Ingatlan-üzemeltető Kft. A B-C kategóriás ...
A kormánynak fel kell oldania a Munkaerő-piaci Alapba a fogyatékosok foglalkoztatásra befizetett 4,2 milliárd forint zárolását, ugyanis helytelenül járt el, amikor ezt tette - mondta csütörtökön Szekszárdon, egy fogyatékkal élők számára szervezett fórumon, Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője.
Mióta Ficsor Ádám, a válságkormány titokminisztere 2004-ben elfoglalta az agrártárca szakállamtitkári titkárságvezetői posztját, családja jelentős állami támogatásokhoz juthatott birtokain...
Gazdasági miniszterként töltött utolsó napjaiban Bajnai Gordon rendelkezett a tárca tulajdonosi jogkörébe tartozó cégek vezetőinek javadalmazásáról - írja a Magyar Nemzet.
A világ két legnagyobb barlangját fedezték fel Vietnam középső részén brit barlangászok. A nagyobb, Son Doong nevű barlang kétszáz méter magas és százötven méter széles, vagyis majdnem kétszer akkora, mint az eddig legnagyobbnak tartott, száz méter magas, kilencven méter széles bejáratú Szarvas-barlang Malajziában.
A hazai és nemzetközi könyvszakma tegnap négy napra beköltözött a Millenáris Parkba a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idejére. A standokon csaknem negyvenezer könyvvel ismerkedhet meg a könyvbarát, a legnagyobb kiállítóhelyen pedig a díszvendég ország, Románia manapság egyre jelentősebb kortárs irodalmával barátkozhatunk. Csak remélni lehet, hogy Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének…
A Linamar Hungary Nyrt. 2008. évi mérleg szerinti eredménye 712 millió forint volt, csaknem 60 százalékkal csökkent az előző évhez képest - ismertette Ivanics János, a cég vezérigazgatója a közgyűlés által elfogadott, auditált adatokat csütörtökön, az éves közgyűlést követően az MTI-vel Orosházán.
Jelentősen megnőtt az állami támogatású lakáshitelek iránti kereslet a hazai bankoknál az utóbbi időben, miután július 1-jétől megszűnik a szocpol, valamint erőteljesen érződnek a piac szezonális hatásai. (ProfitLine.hu)
Az Asperger-szindrómát, amelynek diagnosztikai elemei közé tartozik a szociális válaszkészség hiánya, a mások iránti teljes érdektelenség, a zárkózottság, még napjainkban sem tudják helyesen értelmezni, diagnosztizálni a szakemberek.
Folyamatosan csökken Magyarország népessége, egyre kevesebb gyermek születik, így a későbbiekben alacsonyabb lesz a lakásvásárlás elé néző fiatalok száma is. Mivel a potenciális vásárlók köre szűkül,...
Srí Lankán még mindig mintegy 50 ezer civil van kitéve életveszélynek azon a területen, amelyen a szigetország tamil lázadói elkeseredett utóvédharcot folytatnak a kormányerőkkel. Az ENSZ...
A munkahely megőrzéséhez és teremtéséhez nem politikai csatározásokra, hanem a válságkezelő program végrehajtására van szükség - reagált a kormányszóvivői iroda Szijjártó Péter sajtótájékoztatójára, amelyen azt mondta, hogy az "MSZP-csomag" veszélybe sodorja a munkahelyeket.
Újabb 40 millió euró hitelkeret áll a kis- és középvállalkozások, valamint az önkormányzatok rendelkezésére beruházásaik finanszírozására - közölte az UniCredit Bank annak kapcsán, hogy újabb keretmegállapodást kötött az Európai Beruházási Bankkal (EIB) - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A tőzsdei árfolyamok nem egyenes vonal mentén haladnak, az emelkedő és a csökkenő hullámokat folyamatosan korrekciós vagy konszolidációs szakaszok tarkítják. A zászló formáció ezeknek a trendet...
Tízmilliókat vesztettek a brit pop és rock legnagyobb sztárjai a gazdasági válság miatt. A The Sunday Times minden évben listát állít össze a leggazdagabb ezer brit becsült vagyonáról, összesítve...