Nyolcan sérültek meg súlyosan abban a balesetben, amely csütörtök este történt Balatonfűzfő és Balatonkenese között, a 71-es balatoni főúton két személygépkocsi frontálisan ütközött - tájékoztatta...
További kamatcsökkentésre lát lehetőséget az Európai Központi Bank (EKB) elnöke. Egy francia tévétársaságnak nyilatkozva Jean-Claude Trichet azt mondta, hogy lehetséges a további kamatcsökkentés....
Jórészt összeállt a Bajnai-kormány névsora. A távirati iroda szerint a kabinet tagjai már ismertek az MSZP és az SZDSZ legszűkebb vezetősége körében, de a párttestületekkel és a frakciókkal csak a keddi bejelentés előtt közlik a neveket.
Autóbalesetben életét vesztette Nick Adenhart, az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB) érdekelt Los Angeles Angels újonca. A 22 éves dobójátékos három barátjával utazott csütörtök hajnalban egy sportautóban, amikor beléjük rohant egy piros lámpán átszáguldó kocsi.
Több mint egymilliárd forintot költött el a Budapest Airport (BA) külső tanácsadói díjakra, amikor Bajnai Gordon vezette a repteret üzemeltető céget. A miniszterelnök-jelölt fél évig igazgatta a nemzetközi légikikötőt, mielőtt szerepet vállalt a Gyurcsány-kormányban.
Elfogták a média által „Horvátország legostobább rablójának” aposztrofált tolvajt. Az 56 éves férfi Zágráb egyik elővárosában, Buzinban maszk nélkül, felesége autójával rabolt ki egy benzinkutat, így hamar horogra akadt, bár az ellopott a pénz nincs meg.
A luxusautók adójának emelését, az állami cégvezetők prémiumának 80-90 százalékos megadóztatását, valamint az igazgatótanácsi és felügyelő bizottsági fizetések és költségtérítések felülvizsgálatát javasolja a szocialista miniszterelnök-jelöltnek az MSZP elnöksége. Bárándy Gergely, a párt vezető testületének tagja az InfoRádiónak elmondta, ezek nem feltételek, az MSZP-s képviselők enélkül is…
Az MSZP karcagi vezetői tagadják, hogy a város szegénytelepén a szocialisták osztogattak volna élelmiszercsomagokat azoknak, akik hajlandók nekik adni az európai parlamenti választásra érvényes kopogtatócédulájukat.
Bár Luzern svájci kanton lakói végre táncolhatnak nagypénteken, a németajkú Svájc hat másik kantonjában és legalább egy franciaajkú járásban továbbra is tilos az ünnepi vigadozás e formája - jelentette az ünnep alkalmából a svájci ATS hírügynökség.
A győri városháza, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei és a Győri Rendőrkapitányság felrobbantásával fenyegetőzött egy hajléktalan csütörtök este. A férfi nem sokkal hét óra előtt telefonált a 112-es segélyhívó számra, majd később a rendőrség ügyeletére is.
Két golyó kíséretében újabb fenyegető levél érkezett Nicolas Sarkozy francia elnöknek címezve az Elysée-palotába - közölte csütörtökön egy igazságügyi illetékes. "Az írógéppel írott levelet...
Főnökrablást követtek el csütörtökön Brüsszelben az olasz Fiat autógyár helyi irodájának dolgozói. Az alkalmazottak azért zárták be irodáikba három főnöküket, hogy tiltakozzanak a munkahelybezárások miatt Európában általában, illetve kiemelten a cég brüsszeli lerakatánál.
Az amerikai haditengerészet csütörtökön FBI-ügynököket kért tárgyaláshoz a szomáliai kalózokkal, akik több mint egy napja túszul tartják egy konténerhajó kapitányát.
Szeptemberben véget érhet a recesszió az Egyesült Államokban, de a szakértők szerint a jövő év közepéig biztosan nem nő olyan erősen a gazdaság, hogy ne bővüljön tovább a munkanélküliek száma.
Hárman sérültek meg egy szirénázó rendőrautó és egy gépkocsi ütközésekor Nyíregyházán csütörtök este - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. A sérültek...
Hárman sérültek meg egy szirénázó rendőrautó és egy gépkocsi ütközésekor Nyíregyházán csütörtök este. A megkülönböztetett jelzést használó rendőrautónak a Hunyadi út egyik kereszteződésben ment neki egy kocsi, amelynek vezetője nem adott elsőbbséget.
Egy párszavas mobiltelefonos szöveges üzenet épp elég volt egy szaúdi férfi számára, hogy elváljon feleségétől. Az Irakban tartózkodó férfi szöveges üzenetben közölte feleségével, hogy többé nem tekinti magát férjének, két rokonát pedig telefonon értesítette a válásról.