Magyarországon évente körülbelül 425 milliárd forintot költenek üzleti célú nyomtatásra, ám hatékonyabb használattal több mint 30 milliárd forintot is meg lehetne takarítani évente az angol Centre for Economics and Business Research (cebr) kutatóintézet felmérése szerint. A költségcsökkentésen felül a nyomtatás kezelésben végrehajtott változtatásoknak a környezetre gyakorolt hatása is jelentős…
A jelenlegi gazdasági válság nemcsak a pénzügyi rendszer összeomlását hozta, hanem kiderült, hogy hibás az önkorrigáló piac uralkodó paradigmája - mondta Soros György csütörtök este a PEN nemzetközi írószövetség New York-i rendezvényén.
A Los-Angeles-i rendőrség elfogott egy 72 éves férfit, aki a csütörtöki bejelentés szerint feltehetőleg sorozatgyilkosságot követett el a 70-es, 80-as években, megerőszakolt, majd megfojtott csaknem harminc idősebb nőt. John Floyd Thomasról DNS-minták alapján bebizonyosodott, hogy ő végzett öt akkori áldozattal.
Rendkívüli közgyűlést hívtak össze május 14-re a fővárosban. A budapesti szocialisták abban bíznak, addigra minden jogi akadály elhárul az egykori III/II-es kémelhárító tiszt, Kivágó Iván Györgyné kinevezése elől, és ismét egyszavazatos többséggel át tudják vinni a költségvetést a testületen.
Betette a lábát Japánba az új influenza - számítógépvírus formájában. A fertőző betegségekkel foglalkozó japán országos intézet (Inmi) honlapján figyelmeztetett arra, hogy terjed az interneten...
Magyarország európai uniós tagsága sikertörténet, sok ezer megvalósult és kifizetett projekt, több száz milliárd forintnyi fejlesztés, átlag fölötti forráslehívási arány, és több mint tízezer nyertes pályázó jelzi mindezt - áll a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által, az ország ötéves uniós tagsága kapcsán készített összegzésben. Az NFÜ összegzése megállapítja: a világgazdasági válság idején…
Emelkedéssel zárta a hetet a japán részvénypiac pénteken, ezzel a Nikkei 225 index közel négy hónapos csúcsára emelkedett, miután a Fujitsu Ltd. és a Canon Inc. kedvező idei évi nyereségvárakozása optimizmussal töltötte el a befektetőket. A lelkesedést pénteken növelhette az is, hogy a jövő hét első három napján nem lesz üzlet a tokiói tőzsdén ünnep miatt, a befektetők csütörtökön térhetnek…
Akárcsak a ma nyitva tartó angol börze vezető indexe, úgy a Londonból irányított kereskedésben a forint euróval szembeni árfolyama is csak minimális elmozdulást mutat a tegnap elért és azóta is...
A kereskedelmi mérleg és a külföldi tőkebefektetések tekintetében a csatlakozás fő nyertese az Európai Unió és az EU vállalatai voltak, azonban ez nem egy zéró összegű játék volt, hiszen nem kétséges, hogy az európai uniós tagság több szempontból is előnyösnek bizonyult Magyarország számára - mondta Palánkai Tibor Széchenyi-díjas közgazdász professzor.
Az amerikai tőzsdék vegyesen zárták a tegnapi kereskedési napot a Chrysler csődjének bejelentését követően. Ázsiában egyedül a japán börzén volt ma kereskedés, ahol az exportorientált cégek haladtak...
Ha egyszerűen a befizetések és kifizetések egyenlegét nézzük, akkor előnyös volt Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozás, ám mélyebb, strukturális értelemben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen a magyar gazdaság mára az Unió "beszállító-összeszerelő alvállalkozásává" vált - hangsúlyozta Róna Péter, az ELTE címzetes egyetemi tanára MTI-nek adott csütörtöki interjújában.
A Los-Angeles-i rendőrség elfogott egy 72 éves férfit, aki a csütörtöki bejelentés szerint feltehetőleg sorozatgyilkosságot követett el a 70-es, 80-as években, megerőszakolt, majd megfojtott csaknem harminc idősebb, az elkövetéskor hatvanas vagy hetvenes éveiben járó nőt.
A forint árfolyama péntek reggel tovább erősödött a vezető nyugati devizákhoz képest. Egy euróért legutóbb 287,5 forintot adtak, szemben a csütörtök esti 289,3 forinttal.
Szuper Levente kezd a magyar kapuban az osztrákok elleni, bennmaradásért folyó, péntek 16:15 órakor kezdődő zürichi mérkőzésen a svájci jégkorong-világbajnokságon.
Három amerikai katona meghalt az Iraki al-Anbár tartományban folyó katonai művelet során - közölte pénteken az amerikai hadsereg. A rövid tájékoztatás szerint a katonák április 30-án vesztették...
Rekord mértékben csökkent márciusban az indiai export, a termék iránti igények drasztikus visszaesésének következtében. Éves szinten a kivitel 33 százalékkal 11.5 milliárd dollárra esett - közölte a kormányzat. Egy hónappal ezelőtt, februárban a visszaesés 21,7 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
A tagállamok elfogadták az Európai Parlamenti képviselőkkel kötött megállapodást, így az EU telekommunikációs reformcsomagja május 6-án végső szavazásra bocsátható és megkaphatja a miniszteri tanács...
Egy nappal a Beatrix holland királynő ellen megkísérelt autós támadás után belehalt súlyos sérüléseibe a merényletet elkövető férfi. A holland államügyészség pénteki közlése szerint a férfi...
Őrizetbe vettek Los Angelesben egy 72 éves férfit, aki az amerikai nagyváros rendőrsége szerint egy sorozatgyilkos, és évtizedeken át rettegésben tartotta Los Angeles külvárosait. Ezt a rendőrség közölte csütörtökön.
Egy nappal a Beatrix holland királynő ellen megkísérelt autós támadás után belehalt súlyos sérüléseibe a merényletet elkövető férfi. A holland államügyészség pénteki közlése szerint a férfi hajnalban hunyt el a kórházban, egy operációt követően.
Március után áprilisban is emelkedett a feldolgozóipar beszerzőmenedzser index értéke a kormányzati gazdaságélénkítő intézkedéseknek hála, mely egyre jobban valószínűsíti azt, hogy a gazdaság a helyreállás útjára lépett. (ProfitLine.hu)
"A köszvény által okozott fájdalmakra milyen fájdalomcsillapítási mód alkalmazható hatásosan? Milyen étrend javasolt?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Fizikailag a rendőrség ugyan nem zárta le a miniszterelnöki rezidencia körüli utcákat, de meghatározták azt a területet, amely biztosítási szempontból lezártnak minősül május elsejétől.
Fizikailag a rendőrség ugyan nem zárta le a miniszterelnöki rezidencia körüli utcákat, de meghatározták azt a területet, amely biztosítási szempontból lezártnak minősül május elsejétől. Az...
A Fidesz és a KDNP május 2-án nyitja meg az EP-választási kampányát a Városligetben. A rendezvényen Schmitt Pál listavezető mellett beszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is.
Fizikailag a rendőrség ugyan nem zárta le a miniszterelnöki rezidencia körüli utcákat, de meghatározták azt a területet, amely biztosítási szempontból lezártnak minősül május elsejétől.
Oroszországban a munka ünnepe alkalmából mintegy 800 megmozdulást szerveznek, s a várakozások szerint csak a szakszervezetek felvonulásain több mint kétmillió ember vesz részt, a rendre mintegy 200 ezer rendőr és 12 ezer belügyi katona vigyáz.
Hat éve nem látott mértékben emelkedett a német részvénypiac áprilisban a kedvező nemzetközi hangulat és a vártnál jobb első negyedéves vállalati eredmények (BASF, MAN) következtében. (ProfitLine.hu)
"Olyan világot, olyan Magyarországot akarunk, ahol a dolgozó emberek érdeke előbbre való, mint a szűk, nagy pénzügyi bázissal és gazdasági hatalommal rendelkező elité" - fogalmazta meg a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének fő május 1-jei üzenetét Pataky Péter, a szövetség elnöke az MSZOSZ nagygyűlésén Budapesten.
"Olyan világot, olyan Magyarországot akarunk, ahol a dolgozó emberek érdeke előbbre való, mint a szűk, nagy pénzügyi bázissal és gazdasági hatalommal rendelkező elité" - fogalmazta meg a...
Budapestnek május 14-én lesz költségvetése - jelentette ki Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakcióvezetője az MSZP városligeti majálisán szervezett fórumon.
Nem bírta magát türtőztetni egy részeg párocska: fényes nappal, nem törődve semmivel, a windsori kastély pázsitján levetkőztek, majd vad szeretkezésbe fogtak.
A megszorítások ellen tüntetnek a szakszervezetek: a Liga és a Munkástanácsok délelőtt 11 órára hirdetett demonstrációt a Parlament előtti Alkotmány utcába. A szervezők több ezer embert várnak.
Fizikailag a rendőrség ugyan nem zárta le a miniszterelnöki rezidencia körüli utcákat, de meghatározták azt a területet, amely biztosítási szempontból lezártnak minősül május elsejétől.
Az MSZP megsínylette a kormányváltást: a pártnak 12 éve volt utoljára ilyen alacsony a támogatottsága az összes választókorú körében - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából. Závecz Tibor elmondta: az EP-választás egyelőre nem hozza lázba az embereket.
Meghalt az a férfi, aki a tömegbe hajtott a holland királynő tiszteletére rendezett ünnepségen. Beatrix királynő és a királyi család több tagja egy nyitott buszból köszöntötte az embereket, amikor egy fekete Suzuki nagy sebességgel az emberek közé rohant, majd egy emlékműnek csapódott.