Elsősorban építőipari és fémmegmunkálási területen keresnek osztrák és német cégek magyar beszállítókat az ITD Hungary Zrt. és az Osztrák Beszerzők Szövetsége (BMÖ) budapesti kooperációs börzéjén -...
A jelzálogjog mellett vételi joggal is biztosított kölcsönök esetében a növekvő számú késedelem és felmondás kapcsán joggal merül fel a kérdés, hogy mikor szerez tulajdonjogot az opcióval élő vevő. Általában a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél alkalmazzák a bankok a kölcsön- és a jelzálogszerződés mellett az opciós jogról szóló szerződést, de a kockázatosnak ítélt lakáshitelek mellé is…
A Suzuki autóipari csoport adózott eredménye 65,8 százalékkal 27,4 milliárd jenre esett a március végén zárult pénzügyi évben az egy évvel korábbi 80,2 milliárd jenről. A döntően kisautókat és motorke...
A szentkirályszabadjai repülőtér ellen tiltakozók mellé állt Sólyom László. A köztársasági elnök felhívta a figyelmet, hogy a beruházó egy offshore cég, amely a Seychelles-szigeteken van bejegyezve.
A világméretű gazdasági válság következményei elleni harc nyomta rá a bélyegét a német Zöldek hétvégi küldöttértekezletére. A berlini Velodromban rendezett eseményen a küldöttek több olyan határozatot hagytak jóvá - részben a pártvezetőség akaratát megkontrázva -, amely megfigyelők szemében a környezetvédő párt további balra tolódásáról tanúskodik.
A HVG-csoport létrehozta a különböző, általa nyújtott személyzeti kommunikációs szolgáltatásokat kínáló központját. A szervezeti egység élére Toldi Gábor (30) kerül, a személyügyi szervező szakközgazdász korábban a Trenkwalder illetve a Hewitt értékesítési és marketing vezetője volt.
Két héten belül elfogadhatja a kormány azt a 30 milliárd forintos garanciacsomagot, amellyel a hazai élelmiszeripari vállalatok új hiteleket vehetnének igénybe - nyilatkozta az egyik hazai napilapnak...
Az egészségügyi világszervezet pénteki adatai szerint még csak 2500 volt a dokumentálható fertőzések száma, a vasárnap délelőtti összesítés szerint már 4379
A dollár gyengülése ugyanazon hangulati alapon nyugszik, mint a forint erősödése. A forint utóbbi napokban bemutatott erősödése meglepő mértékű, ám tudat alatt mégis reális fejlemény volt - írja napi...
A napokban jelent meg egy tanulmány az Európai Unió Közös Agrárpolitikája kapcsán a 2008. évi támogatásokról, amely többek között az egyes mezőgazdasági ágazatok, illetve konkrét cégek alapján is...
A RealDVD tulajdonképpen nem tesz többet, mint felkínálja annak lehetőségét, hogy bárki képfájlt készíthessen DVD-filmjeiről, és azokat saját gépén tárolja
Jövőre sikerülhet a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá szorítani az államháztartási hiányt Lengyelországban Ludwik Kotecki pénzügyminiszter-helyettes szerint. Az euró 2012-re tervezett bevez...
Nyáron a meleg miatt rövidebb szoknyák és nadrágok viselése során egyre fontosabbá válik a szép láb. Ám vannak olyan szépséghibák, amiket házilag nehéz eltűntetni. Ilyen például a visszértágulat, ami a nőket és a férfiakat egyaránt érinti. Ráadásul nemcsak esztétikailag zavaró, de feszülő, fájdalmas érzéssel is járhat. Emellett veszélyes is lehet, hiszen akár lábszárfekélyhez is vezethet. Ma már…
Heves verekedésbe torkollott a bangkoki rendőrség razziája, amelynek során több, hamis terméket árusító utcai kereskedőt vettek őrizetbe. Thaiföld nem csak híres turistacélpont, de egyben a kalózáruk egyik kereskedelmi központja is.
Öngyilkos merényletet követtek el hétfőn Pakisztán északnyugati részén egy félkatonai alakulat tagjai ellen egy közúti ellenőrzőpontnál. Legalább hat ember meghalt, tucatnyi megsebesült.
Az Egyesült Államok "rendkívül nagyratörő" közel-keleti béketerven dolgozik, ám ha most nem sikerül egyezségre jutni, akkor már jövőre fegyveres konfliktus robbanhat ki a térségben - mondta hétfőn Londonban idézett nyilatkozatában a jordániai uralkodó.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen magabiztosan tekint a jövőbe és várja a következő versenyeket, mert úgy érzi, hétvégén bemutatott csomagjuk sikeresen debütált Barcelonában, bár az eredmények még váratnak magukra.
Drasztikus visszaesés tapasztalható a lízingpiacon az idei év első negyedévében; a piac csaknem 60%-a eltűnt a tavalyi év azonos időszakához képest. A finanszírozási válság legnagyobb vesztese a gépjármű-és az ingatlanlízing...
Véget ért a Európai Shell Eco-Marathon 2009 harmadik, egyben utolsó futama is a németországi Lausitzban, és megtörtént a verseny eredményhirdetése is. A Városi Koncepció napenergia kategóriájának abszolút győztese a Széchenyi István Egyetem SZEnergy autója, a győri egyetemisták csapata lett. A Lausitz Eurospeedway kategóriájában legjobban szereplő járművet, a verseny folyamatát, a szakmai…
Miután 1,1160 és 1,1100 alá esett, jelentősen romlottak az USD/CHF kilátásai. Átmenetileg 1,0900 és 1,1100 között alakulhat a jegyzés. Támogatások 1,1020-nál és 1,0970-nél találhatók. Az USD/CHF-et 1,1078 körül jegyzik. in-www.globalfx.hu
Nem a lőszereket akarták ellopni a tolvajok múlt héten csütörtökön a Ferencvárosi pályaudvarról – mondta a köztévé hétfő reggeli műsorában Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya.
Az Egyesült Arab Emírségekben még nem fedeztek fel az új influenzára utaló, gyanús megbetegedést, de a hatóságok óvintézkedések sorozatát vezették be a járvány ellen
Nem "célirányosan" lőszereket akarták ellopni az elkövetők múlt csütörtökön a Ferencvárosi pályaudvarról, hanem véletlenül, egy vagont feltörve találtak rá a 15 ezer lőszert tartalmazó szállítmányra - mondta Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya.
Miután a francia ipari termelés is csökkent, az olasz termelés is csalódást okozott. Márciusban havi szinten 4,6%-os csökkenésről adtak számot. Havi szinten 23,8%-os csökkenés mutatkozik (előrejelzés: -21,1%, előző: -20,7%). Az EUR/JPY részben elvesztette nyereségeit, és 133,36-on jegyzik. Támogatás 132,91-nél található. in-www.globalfx.hu
Pontosan egy hónappal a június 12-i választások előtt Mohszen Rezai, az iszlám Forradalmi Gárda volt parancsnoka a berlini Der Tagesspiegel című lapban megjelent nyilatkozatában úgy vélte, hogy Mahmúd Ahmadinezsád politikája mind politikai, mind gazdasági téren a csőd felé viszi az országot.
Fia született Tobey Maguire amerikai filmsztárnak, alias Pókembernek. A 33 éves színész és felesége, a 31 esztendős Jennifer Meyer második gyermeke jött világra pénteken, és a People.com hírességekkel foglalkozó portál értesülése szerint az anya és újszülöttje jól vannak.
A magyar származású milliárdos befektető, Soros György a Frankfurter Allgemeine Zeitung napilapnak nyilatkozva kifejtette, hogy a pénzügyi válság miatti csökkenő trend enyhülést mutat, a kormányok gazdaságélénkítő csomagjai pedig már éreztetik a hatásukat - tudósít a Reuters. (ProfitLine.hu)
A Nemzetközi Valutaalap pénteken jelentette be, hogy az igazgatótanács döntése értelmében Koszovó felvételt nyert a nemzetközi szervezetbe. A Financial Times már szerdán beszámolt arról, hogy Koszovó...
Akár már hétfőn is, de a héten mindenképpen újjáalakulhat az MDF-frakció. A képviselőcsoport mielőbbi megalakításával a párt országos választmánya bízta meg Herényi Károlyt. A Dávid Ibolyához lojális képviselők - a magát függetlennek nevező Lengyel Zoltánnal együtt - készek a belépésre.
Nemzetgazdasági szempontból fontos és a stratégia megvalósítását segíti, ha a Richter Gedeon Nyrt. 25 százalék plusz egy szavazat tulajdoni hányada tartós állami tulajdonba kerül - mondta Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója hétfőn a Budapesten tartott sajtótájékoztatón - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az amerikai határidős indexek csökkenésével párhuzamosan Európa is lefelé vette azt irányt a hét első kereskedési napján, a vezető részvényindexek közül csupán az angol FTSE mutat enyhe, 0.6%-os...
A GBP/USD árfolyama tovább, 1,5250-re emelkedett. Jó jel, hogy a devizapár az 1,5071-es ellenállás fölött zárta a hetet, és így további emelkedő potenciál nyílhat 1,5310-ig, majd 1,5720-ig. A devizapár konszolidációba kezdett, és 1,5162-re esett. Támogatás 1,5160-nál található. in-www.globalfx.hu