Minimálisan gyengült a forint az euróhoz képest, amely 281 forint fölött állt kedden kora reggel. A térségbeli devizák szerényen erősödtek, vagy stagnáltak. Röviddel 6 óra előtt az euró 281,08...
Térítésmentes képzést indít a Perfekt Zrt. az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával a nyolc leghátrányosabb helyzetű dél-dunántúli kistérség felzárkóztatására - közölte a felnőttképzéssel foglalkozó vállalkozás az MTI-vel.
A General Motors Corp. vezetői közül hatan az elmúlt napokban több mint 200.000 GM részvénytől szabadultak meg, miután várhatóan a kormány és az UAW szakszervezet részére jelentős mértékű új részvényállomány kerül kibocsátásra. (ProfitLine.hu)
Egyelőre megúszták az új influenza miatti pánikot a hazai sertéstenyésztők, illetve a húsipar, az év eleje óta érkező forgalomcsökkenési jelzések inkább a gazdasági válság hatását mutatják....
Orbán Viktor Fidesz-elnök és Sólyom László köztársasági elnök áll a Szonda Ipsos által készített friss politikusi rokonszenvlista megosztott első helyén élén - írja a Népszabadság. A Fidesz elnöke...
Azt a barna papírzsákot is kiállítják a John Lennon New York-i éveit bemutató kiállításon, amelyben 1980 decemberében özvegye, Yoko Ono a kórházban visszakapta meggyilkolt férje véres ruháit. A...
Mérsékelten de tovább gyengült a kőolaj ára kedden reggel az ázsiai kereskedés során a hétfői mérséklet csökkenés után. Az amerikai típusú könnyűolaj (WT) júniusi szállítású ára 42 centtel 58,08 dollárra gyengült, míg az északi-tengeri Brent típus, 23 centtel 57,25 dollárra süllyedt. (ProfitLine.hu)
Az FHB 2009. május 11-én az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató útján 709.6683 Ft-os árfolyamon 22,611 db FHB ’A’ sorozatú törzsrészvényt vásárolt. A Társaság...
Nem tetszik az állatvédőknek a duisburgi állatkert delfináriumába tervezett komolyzenei koncert ötlete, szerintük Mozart zenéje fölösleges zajbántalomnak tenné ki a hat delfint, ami állatkínzás. Az...
Ingoványos talajra értek a bikák a világ tőzsdéin, így megtört a nemzetközi indexek lendülete a hét elején. Ma reggel a Dow Jones, a DAX és BUX indexeket, valamint az OTP és a Richter grafikonjait...
Sajátos programokat szervez a honvédelmi tárca közhasznú társasága, mindennek ellenére nem tudta növelni bevételeit, és a sz6aktárca támogatására szorul
A Pénzügyminisztérium és a Magyar Bankszövetség szakértői közösen vizsgálják, fel lehetne-e építeni egy olyan konstrukciót, amely a lakáshitelesek és a bankok számára is kedvezőbb helyzetet teremtene...
A hatalmas kráterek számára alapozva a kutatók úgy hiszik, a nagyon korai Mars tizenöt vagy még több hatalmas becsapódást élt meg egy százmillió éves tartományban
Az econet.hu a 2009. április 23-i tájékoztatásához kapcsolódóan bejelentette, hogy tegnap aláírásra került a közvetett tulajdonában álló EXTERNET-ben meglévő 76.83 százalékos részesedésének...
A hazai növekedési kilátások áprilisban tovább romlottak, a kormány tervezett intézkedései és a vártnál rosszabb munkaerő-piaci adatok hatására 2009-ben a GDP 4,9-7,5%-os (alapesetben 6,5%-os)...
Másfél százalékot meghaló veszteséggel zárt a tokiói értéktőzsde irányadó mutatója kedden. Gyengültek a vezető New York-i tőzsdemutatók is. A hétfői nap nagy vesztesei a banki részvények voltak.
Egészen egyszerűen legyőzhető a sertésinfluenza - állítja Egely György fizikus. - Raymond Rife biofizikus nyolcvan éve kikísérletezte, hogy minden vírust, és sok baktériumot is elpusztít az elektromosság, ha nagy frekvenciával, mintegy 400 kiloHertz-cel (kHz) megrázzuk az emberi testet.
Valódi internet szenzáció lett abból a vásárlóból, aki azért csöngette fel az áruház információs számát, hogy panaszkodjon, amiért pizzájáról lefelejtették a feltétet. Pár perccel később azonban felfedezte, hogy rosszul nyitotta ki a pizzás dobozt.
A Szonda Ipsos legfrissebb kutatása alapján Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Sólyom László államfő vezeti a politikusok népszerűségi listáját. A közvélemény-kutató április 18-a és 26-a között 1500 ember megkérdezésével készített felméréséből az is jól látható, hogy a kormányválság jelentősen rontott a szocialista politikusok megítélésén.
Ben Bernanke, az amerikai központi bank (Fed) elnöke szerint már érzékelhetők az első biztató jelei annak, hogy a nagybankokon végzett kormányzati tesztek sikeresek voltak. A kormány múlt héten...
Azt a barna papírzsákot is kiállítják a John Lennon New York-i éveit bemutató kiállításon, amelyben 1980 decemberében özvegye, Yoko Ono a kórházban visszakapta meggyilkolt férje véres ruháit. A japán művésznő a kedden nyíló kiállítás előtti beharangozó sajtókonferencián elmondta, hogy nehéz döntést hozott és várhatóan sokan bírálni is fogják ezért, de úgy gondolja: fontos, hogy az emberek…
A német szövetségi statisztikai hivatal megerősítette, hogy Németországban az infláció 0,7 százalékos volt áprilisban éves szinten a márciusi 0,5 százalék után. Havi szinten a fogyasztói árak stagnáltak márciushoz képest, mely megegyezett az előzetes adatokkal. (ProfitLine.hu)
Csökkenteni kell a kiadásokat, a tőkefüggőséget. Növelni kell a bevételeket, javítani kell a nyereségességet. Ezek olyan elvárások, melyekkel minden közép- és felsővezető szembesült és szembesül a...
A jeruzsálemi Sziklamecsetbe látogatott kedden délelőtt XVI. Benedek pápa. A szentély bejáratánál Jeruzsálem főmuftija, Mohamed Huszein fogadta a katolikus egyházfőt, akinek személyében első ízben...
Április folyamán a fogyasztói árak 0,8 százalékkal emelkedtek havi szinten, míg éves vonatkozásban 3,4 százalékkal. Az idei év első négy hónapjában pedig 3,1 százalékos emelkedést mértek a tavalyi évhez képest - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója lesz az InfoRádió Aréna című műsorának ma esti vendége 7 órától. A témák között az első negyedéves tőzsdei gyorsjelentés eredményei, a statégiai...
A romló nemzetközi hangulat hatására alapvetően nullás, vagy enyhén mínuszos nap várható ma a hazai tőzsdén - véli Pusztai Péter, a Best Invest üzletkötője. A blue chipek közül az OTP-re nehezedhet a...
Történetének első kötvénykibocsátását jelentette be a Microsoft, a bevont 3.75 milliárd dollárért 95, illetve 105 bázispontot fizet a cég a benchmark amerikai állampapír hozamok felett. ...
640 forintos célárfolyamot adott az HSBC a Magyar Telekomra. Ma reggeli elemzésében 540 forintról 640 forintra emelte a Magyar Telekom részvényeire adott célárfolyamát az HSBC. A befektetési...
Nem indítja újra a termelést a keszthelyi Hunnia Húsipari (HH) Kft.-nél a felszámolást végző Vectigalis Zrt., mivel a cég elvesztette piacait - írja a Világgazdaság.
A munkahelyi unalom (bore out) legalább olyan veszélyes, mint a kiégés. Az elégedetlenség ugyanis először pszichésen, majd fizikailag is beteggé teszi a munkavállalókat. Vajon pozitív hozzáállással megszerethető-e az utálatos munka? Dale Carnegie szerint mindenképp, Szirmay Ágnes munkapszichológus viszont úgy véli: a valóság elferdítése depresszióssá tesz.
A fogyasztói árak áprilisban 0,8 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,4 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A fogyasztói árak áprilisban 0,8 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,4 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal
Igaz, hogy az euró még mindig 20 százalékkal drágább, mint tavaly nyáron volt, mégsem nem feltétlenül kell megijednünk a külföldi utaktól - van, ahova idén is érdemes nyaralni menni! A szomszéd országok között akadnak olyanok is, ahol csökkentek az árak - derül ki a Pénzcentrum összeállításából.
Jövő héten tárgyal a kormány a 2010-es adóváltozásokról. A pénzügyminiszter mindenképpen be kívánja vezetni az ingatlanadót. Oszkó Péter az InfoRádiónak azt nyilatkozta, hogy az adócsökkentés kompenzálhatja ezt a régi-új terhet.
Mindenki retteg a Jobbiktól, és pártelnökként megtiszteltetésnek veszi, hogy egyik politikai erőtől sem kap dicséretet - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke kedden a köztelevízió Nap-kelte című...
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. május 11-én 102 darab OTP törzsrészvényt értékesített 3.092,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Közel százszázalékos védelmet nyújtó parti mobil gát épülhet a Római-parton, ha a fővárosi közgyűlés csütörtökön megszavazza a javaslatot. Jogi értelemben azonban a terület besorolása továbbra is...
Fél tucat európai államban várható az idén a magyarországinál is nagyobb mértékű gazdasági visszaesés. Míg hazánkban az aktuális piaci konszenzus szerint 6 százalékos GDP-zsugorodás várható, addig a balti államokban, Ukrajnában, Írországban és Izlandon 8-13 százalékos....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 144,23 pontos csökkenéssel, 14.215,29 ponton nyitott kedden. Ez a hétfői záró értékéhez képest 1,00 százalékos gyengülést jelent.
Eladhatja ingatlanát, vagy kisebbe költözhet, aki azt nem tudja fenntartani - közölte az egyik kereskedelmi televízió hétfő esti műsorában Bajnai Gordon. A kormányfő szerint aki munkaképes korú és sokkal nagyobb házban lakik, mint amit fenn tud tartani, ott valami probléma van.
A fogyasztói árak áprilisban 0,8 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,4 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)...