2009. május 16. szombat

máj. 16
12:57
A jogvédők tiltakozása ellenére felújítják a guantánamói terrorgyanús foglyok elleni pereket (Infostart)
Az amerikai kormány felújítja a guantánamói terrorgyanús foglyok ellen korábban pereket folytató katonai bizottságok tevékenységét.
máj. 16
12:59
Budapesten lesz a NATO katona-egészségügyi kiválósági központja (Infostart)
Az Egyesült Államokban aláírták a NATO Budapesten létesítendő katona-egészségügyi kiválósági központjának együttműködési megállapodását a részt vevő nemzetek, köztük Magyarország képviselői.
máj. 16
12:59
A letteknél nyolcezer közalkalmazott veszítheti el a munkáját (Infostart)
Lettországban 8000 állás megszüntetésére készül a kormány az államigazgatásban - jelentette be pénteken Valdis Dombrovskis miniszterelnök, aki azzal indokolta az intézkedést, hogy az több mint 42 millió euróval csökkentheti az állami kiadásokat.
máj. 16
13:00
„Megélhetési válságba taszítják a nyugdíjasokat” (+videó) (HírTV)
Az ingatlanadó tervének visszavonását és a nyugellátásról valamint a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló intézkedések eltörlését követeli a kormánytól az Idősügyi Tanácsok Országos Konferenciája.
máj. 16
13:00
Interpellációk, kérdések - Előre leosztott lapok? (Gondola)
Miért tartják vissza a rászorulóknak járó jogos támogatásokat? Milyen sors vár a sövénykúti fogyatékos fiatalokra? Igazságot a több műszakban dolgozó ápolónővéreknek! Hány kórháznak kell még csődbe jutnia? Miért akarják a földbe döngöli a civileket? Újabb fiaskó! Folytatódik-e a felsőoktatási reform? A négyes metró földje! Aszályos idők, elapadt támogatás?
máj. 16
13:01
Róma közös migrációs stratégiát kér az EU-tól és az ENSZ-től (Infostart)
Felhívással fordult az olasz kormány az Európai Unióhoz és az ENSZ-hez, hogy közösen legyenek úrrá az illegális bevándorlás okozta problémákon.
máj. 16
13:02
Parlamenti menetrend – „Békesség itt nem honol..!” (Gondola)
Pókertörvény készül: a szocialista javaslattal célja, hogy engedélyezzék a ma még illegálisan, fél-illegálisan működő pókertermeket, pókerversenyeket. A kormány május végéig benyújtja a jövő évi adótörvényeket, így a parlament várhatóan június 29-éig ülésezik. Íme, a T. Ház hétfői, keddi ülésének részletes törvényalkotási programja.
máj. 16
13:03
A rendőrök beszüntették a melegfelvonulást (Kripto Akadémia)
A rendőrség előállította a moszkvai melegfelvonuláson megjelent első 25 embert szombaton, köztük a megmozdulás fő szervezőjét, Nyikolaj Alekszejev jogászt, s folyamatosan vitte be a környéken megjelenő többi részt venni szándékozót is - közölték rendőrségi forrásból szombaton.
máj. 16
13:15
Öngyilkos merényletre készülő fegyvereseket öltek meg Csecsenföldön (Infostart)
Csecsenföldön négy szélsőséges fegyverest öltek meg, akik feltehetően öngyilkos merényletre készültek.
máj. 16
13:18
Gejzírbe vizeltek, repültek (Blikk)
Cheyenne - Gejzírbe vizelt két alkalmazott a Yellowstone Nemzeti Parkban, amiért azonnal elbocsátották őket. A két férfit az amerikai park térfigyelői kamerái buktatták le.
máj. 16
13:18
Brutális támadás érte a Fidesz-irodát (+kép és videó) (HírTV)
Durva támadás érte a Fidesz második kerületi irodáját. Ismeretlenek „hazaárulók” felirattal csúfították el az irodát. Láng Zsolt kerületi elnök az MNO-nak elmondta: ilyen durva esetre még nem volt példa, ismeretlen tettes ellen megteszik a feljelentést. Folytatják a munkát, a kampányt – tette hozzá a fideszes politikus.
máj. 16
13:21
Begurultak a szlovákok: őket aztán ne minősítgesse holmi Moody's! (Portfolio)
A szlovák központi bank bírálta a Moody's nemzetközi hitelminősítőt, amiért az negatívra rontotta a szlovák bankrendszer kilátását. A bank szerint a döntés nem tükrözi a tényleges helyzetet és...
máj. 16
13:33
Két halálos áldozata van a Szolnok határában történt balesetnek - képriport (Infostart)
Két fegyverneki férfi vesztette életét, és hárman sérültek meg abban a balesetben, amely péntek este történt a 4-es főúton Szolnok határában - közölte az MTI-vel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton.
máj. 16
13:36
Róma közös migrációs stratégiát kér az EU-tól és az ENSZ-től (Gondola)
Felhívással fordult az olasz kormány az Európai Unióhoz és az ENSZ-hez, hogy közösen legyenek úrrá az illegális bevándorlás okozta problémákon. Az európai intézmények eddig meglehetősen keveset...
máj. 16
13:38
Nincs a kormány napirendjén az IMF hitel módosítása (Gondola)
Nincs napirenden az IMF hitel változtatása - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő az ausztriai Göttweigben magyar újságírókkal. A magyar költségvetésben lévő tartalék és rendelkezésre álló...
máj. 16
13:39
Kiderült! Mégsem módosítják az IMF hitelkeretet! (Alternatív Energia)
Nincs napirenden az IMF hitel változtatása - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő szombaton az ausztriai Göttweigben magyar újságírókkal.
máj. 16
13:39
Tudják, mire készteti a válság az amerikaiakat? (Kripto Akadémia)
Egyre nő azoknak a tábora az Egyesült Államokban, akik hátsó udvarukban gyümölcs- és zöldségkertészkedésbe kezdtek azzal a céllal, hogy a válság közepette csökkentsék kiadásaikat, vagy bioélelmiszerekhez jussanak, illetve, biztonságos élelmiszereket tudjanak kamrájukban.
máj. 16
13:39
Obama a feleségével doppingol (ProfitLine)
Az amerikai first ladyk közül elsőként Michelle Obama is felkerült a világ száz legvonzóbb nőjét felsoroló listára, Barack Obama felesége a 93. helyet érdemelte ki a brit Maxim magazin rangsorában. (ProfitLine.hu)
máj. 16
13:40
Botrány, hogy félnapos képviselővel szavazták meg a költségvetést (Gondola)
Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi Frakciószövetségének elnöke szerint szakmai szempontból hallatlanul gyenge a főváros elfogadott költségvetése. A politikus elfogadhatatlannak tartotta azt is, hogy a kormányoldal úgy szerezte meg a többséget, hogy egy politikus fél napra mandátumot kapott a közgyűlésben.
máj. 16
13:41
Bajnai reménye (Alternatív Energia)
Most az a legfontosabb Magyarország számára, hogy helyreálljon a bizalom vele szemben - mondta Bajnai Gordon szombaton az alsó-ausztriai Göttweigben a Wachau Európa Fórum alkalmával tartott sajtótájékoztatón.
máj. 16
13:42
Nemzeti összefogást sürget Tőkés László (Gondola)
A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács elnöke szerint egyedi ügyként is lehetne foglalkozni a magyarság autonómiatörekvéseivel az Európai Parlamentben. Az EP-képviselő királyhágó-melléki református püspök az InfoRádiónak azt mondta: olyan nemzetpolitikát kell folytatni, ami egészében célozza meg az autonómiához való országos olasz vagy spanyol viszonyulást.
máj. 16
13:51
Megnyitották a vitorlásszezont a Balatonon (Infostart)
A balatonfüredi kikötőben felsorakozott vitorlások vezérhajójára szombaton felhúzták a nemzeti lobogót, a matrózok megkoszorúzták a tó vizét, lövés dördült, és vitorlát bontott több mint kétszáz hajó - ezzel megkezdődött az idei vitorlásszezon, egyben az első verseny is a Balatonon.
máj. 16
13:51
Ronaldinho mellőzése miatt lett kegyvesztett Ancelotti a Milannál? (Infostart)
Ronaldinho miatt került szembe egymással az AC Milan első embere, Silvio Berlusconi és a futballcsapat vezetőedzője, Carlo Ancelotti - véli tudni a Corriere della Sera.
máj. 16
13:53
Navracsics: A Fidesznek fontos a család, a kormánynak nyűg (Infostart)
Míg a Fidesz politikájának középpontjában a család áll, addig napjaink kormányzati politikája számára a család nyűgnek számít - mondta Navracsics Tibor szombaton Budapesten.
máj. 16
13:54
Király Júlia: A válság tanulsága, hogy "nincs ingyen ebéd" (Infostart)
A Kelet-Európát sújtó pénzügyi válság egyik tanulsága, hogy "nincs ingyen ebéd" - mondta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) londoni közgyűlésének szombati munkanapján Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, aki szerint már csak akkor szabad magyar eurócsatlakozási céldátumot bejelenteni, ha az teljesen hiteles.
máj. 16
13:54
Elhunyt az NBA sztárja (HírTV)
44 éves korában elhunyt Wayman Tisdale amerikai kosárlabdázó, az 1984-es Los Angeles-i olimpián aranyérmet nyerő amerikai válogatott tagja. Tisdale éveken keresztül küzdött a rák ellen, péntek reggel hunyt el egy tulsai kórházban.
máj. 16
13:54
Megnyitották a vitorlásszezont (Blikk)
B
máj. 16
13:54
Tovább erősödik a felmelegedés, 24-29 fok várható (Gondola)
Vasárnap a napsütést a déli óráktól nyugaton, délnyugaton zavarja erőteljesebb gomolyfelhő-képződés, és ott néhol előfordulhat záporeső. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb...
máj. 16
13:56
Oszkó Péter: még szükség van az EBRD-re (Infostart)
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) támogatására a korábban gondoltnál tovább lesz szüksége a kelet-európai térségnek és Magyarországnak - mondta szombaton, az EBRD londoni közgyűlésén az MTI-nek a magyar pénzügyminiszter.
máj. 16
13:56
Már öt amerikai életet követelt az H1N1 (HírTV)
Ötre emelkedett az új influenza halálos áldozatainak száma az Egyesült Államokban. Egy hét alatt kétszeresére nőtt a fertőzötteké: több mint 4700 bizonyított beteget tartanak számon.
máj. 16
13:57
Oszkó szerint nekünk hamarabb lesz szükség támogatásra (Alternatív Energia)
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) támogatására a korábban gondoltnál tovább lesz szüksége a kelet-európai térségnek és Magyarországnak - mondta szombaton, az EBRD londoni közgyűlésén az MTI-nek a magyar pénzügyminiszter.
máj. 16
14:12
Nem támogatja a roncsprémiumot a kormány (HírTV)
Nem támogatja a kormány a roncsprémiumot. A gazdasági tárca azért utasította el a használtautó-csere program bevezetését, mert annak kedvező hatásait nem a hazai, hanem a külföldi autógyártók érezték volna meg, hiszen az eladott autók döntő többsége importból származik.
máj. 16
14:12
WHO: egy nap alatt csaknem ezerrel nőtt az újinfluenzás betegek száma (Gondola)
Az új influenzában megbetegedettek száma egy nap alatt csaknem ezerrel, 8451-re nőtt a világon, és a betegség már 36 országban ütötte fel a fejét - jelentette be szombaton az Egészségügyi...
máj. 16
14:14
Bajnai kijelentéseit magyarázza a „lepetéző” Szollár (HírTV)
Kormányszóvivőjén keresztül magyarázza pénteki kijelentéseit Bajnai Gordon. A miniszterelnök pénteken külföldi újságíróknak azt mondta: ha a nemzetközi pénzpiaci feltételek továbbra is nagy mértékben hullámzóak lesznek, és a kockázatkerülés magas szinten marad, a kormány megvizsgálja az IMF-program kiterjesztését.
máj. 16
14:14
Bajnai: a legfontosabb a bizalom helyreállítása (Gondola)
Most az a legfontosabb Magyarország számára, hogy helyreálljon a bizalom vele szemben - mondta Bajnai Gordon az alsó-ausztriai Göttweigben a Wachau Európa Fórum alkalmával tartott...
máj. 16
14:15
Élesedik a verseny a Déli Áramlat és a Nabucco között (ProfitLine)
A Gazprom a Déli Áramlat gázvezeték építéséről megállapodásokat írt alá pénteken Szocsiban Bulgária, Görögország és Szerbia állami vállalataival, és az olasz Eni-vel megállapodott arról, hogy a Déli Áramlat tengeri szakaszának kapacitása nem 31, hanem 63 milliárd köbméter lesz évente. (ProfitLine.hu)
máj. 16
14:27
A pakisztáni hadsereg 47 tálib lázadót ölt meg az utóbbi 24 órában (Infostart)
A pakisztáni hadsereg saját állítása szerint 47 tálib lázadót ölt meg az utóbbi 24 órában az ország északnyugati részén található Szvat-völgyben folyó offenzívában, és három katonát elveszített.
máj. 16
14:27
Phelps mindkét döntőjében pályacsúcsot úszva győzött (Infostart)
A 200 m gyors és a 100 m pillangó döntőjét is a viadal eddigi legjobb időeredményeivel nyerte Michael Phelps, a világ első számú úszója, aki kilenchónapos szünetet követően most először szállt vízbe versenyen az óta, hogy a nyári, pekingi olimpián nyolc aranyérmet szerzett.
máj. 16
14:29
Kaká a Marca szerint aláírt a Real Madridhoz (Infostart)
Kaká aláírt - ezzel az első oldalas címmel jelent meg a szombati Marca, a spanyolok legnépszerűbb sportnapilapja, kész tényként tálalva, hogy az AC Milan brazil világsztárja az új idényt már a Real Madrid futballistájaként kezdi.
máj. 16
14:30
Megrongálták a Fidesz II. kerületi irodáját (Gondola)
Megrongálták a Fidesz budapesti II. kerületi irodáját szombatra virradó éjszaka - tudatta a párt. Ismeretlenek festékkel mázolták össze a falat. Láng Zsolt II. kerületi polgármester azt közölte,...
máj. 16
14:30
Megrongálták a Fidesz II. kerületi irodáját (Blikk)
Budapest - Megrongálták a Fidesz budapesti II. kerületi irodáját szombatra virradó éjszaka - tudatta a párt közleményben az MTI-vel.
máj. 16
14:32
Oszkó Péter: még szükség van az EBRD-re (Gondola)
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) támogatására a korábban gondoltnál tovább lesz szüksége a kelet-európai térségnek és Magyarországnak - mondta az EBRD londoni közgyűlésén a magyar...
máj. 16
14:33
Megrongálták a Fidesz II. kerületi irodáját (Alternatív Energia)
Megrongálták a Fidesz budapesti II. kerületi irodáját szombatra virradó éjszaka - tudatta a párt közleményben az MTI-vel. Ismeretlenek festékkel mázolták össze a falat. Láng Zsolt II. kerületi polgármester azt közölte, hogy emiatt feljelentést tesz a rendőrségen.
máj. 16
14:33
Hajmeresztő hanyatlás az orosz gazdaságban (Portfolio)
Számos európai uniós országhoz hasonlóan az orosz statisztikai hivatal is közzétette az idei első negyedéves gazdasági teljesítményről szóló adatokat, rámutatva a rendkívül nagy hanyatlás tényére. ...
máj. 16
14:34
Putnokon folytatódott a Szűréssel az Életért Program (Gondola)
Továbbra is igen népszerű a Szűréssel az Életért Program (SZÉP), a március végétől június végéig tartó harmadik rendezvénysorozaton már több mint tízezren vettek - mondta Székely Tamás egészségügyi...
máj. 16
14:45
Halálos közlekedési baleset Nagyszállásnál (Infostart)
Egy ember meghalt, kettő súlyosan megsérült, amikor egy személygépkocsi lesodródott az útról és fának ütközött Nagyszállásnál szombaton - közölte a rendőrség az MTI-vel.
máj. 16
14:47
Európai szakszervezeti tüntetés Prágában (Infostart)
Prágában az európai munkahelyek megőrzését és a munkavállalók hatékonyabb védelmét követelték egy nagyszabású szakszervezeti tüntetésen.
máj. 16
14:48
Plusz egyhavi bér az APEH-nál (HírTV)
Újabb jutalom az APEH-dolgozóknak a válság idején. A szervezet 2,3 milliárd forintot oszthatott szét áprilisban 15 ezer alkalmazott között, mert az első negyedévben az elvárásoknak megfelelően teljesített az adóhivatal - értesült a Magyar Nemzet.
máj. 16
14:48
A pakisztáni hadsereg 47 tálib lázadót ölt meg az utóbbi 24 órában (Gondola)
A pakisztáni hadsereg saját állítása szerint 47 tálib lázadót ölt meg az utóbbi 24 órában az ország északnyugati részén található Szvat-völgyben folyó offenzívában, és három katonát elveszített. A...
máj. 16
14:48
Irány a Hold! (Blikk)
BUDAPEST — Szkafanderbe öltözve és űrsisakba bújva igazi űrhajósnak érezhetik magukat a nebulók a Gyerekek a Holdon című kiállításon, ahol többek között azt is kipróbálhatják, milyen lehet az alacsony gravitációjú Holdon ugrálni.

Keresés