Hipnózis segítségével fogyott négy hónap alatt 25 kilót egy brit nő, akibe a terápia során beleszuggerálták, hogy műtéten esett át: gyomorgyűrűt kapott.
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. részvényeivel 2009. május 22-étől lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén. A cégnél idén közel kétszer akkora árbevételre számítanak, mint tavaly
Miután száműzték a dohányosokat a középületekből, Tajvanon nemsokára arra is kötelezhetik őket, hogy tartsanak maguknál hamutartót és vegyék elő, mielőtt kinn a szabadban, közterületen rágyújtanának. A tervezett szigorítás oka, hogy a közintézményekre vonatkozó dohányzási tilalom januári életbe lépése óta mértéktelenül nőtt az elhajított cigarettacsikkek száma, és ez még halálesetekhez is…
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
A font mit sem törődött az IMF figyelmeztetésével, mely szerint további bankokat kell államosítani. A GBP/USD az éjjel új 6 hónapos csúcsot ért el 1,5825-nél. Az elemzők szerint szabad az út 1,60 felé. 10.30-kor hozzák nyilvánosságra az áprilisi brit kiskereskedelmi forgalmakat (előrejelzés 2,4%, előző: 1,5%). A GBP/USD-ot 1,5774-en jegyzik. in-www.globalfx.hu
Minimális forgalom mellett kissé gyengült a forint csütörtökön délelőtt, tíz órakor 277 forint fölött volt az euró árfolyama. A kereskedők elmondták, hogy a szerda délutáni 275,49-es érték az éjsz...
Kommunikációs csomag - így nevezik a sátrat, a bárszéket, a hostesst és a biztonsági őrt a kormány vidékfejlesztési programjának népszerűsítésében. A pakkot egy magáncég fuvarozza a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által támogatott falunapok helyszínére. A kft. tavaly nyerte el a propagandarendezvényekre kiírt milliárdos keretösszegű közbeszerzést.
Az ország egyik legszebb fekvésű kisrepülőterére várják május 23-án öt sportág világbajnok nagykövetét a hazai repülés kiválóságai: Gulyás György, Besenyei Péter, Tóth Ferenc, Bártfai Krisztián és Domokos András vendége lesz Kovács Katalin, Cseh László, Kammerer Zoltán, Erdei Zsolt, Kovács Kokó István, Balzsay Károly, Kovács Ágnes, Gyulai Zsolt és még jó néhány jeles sportoló.
A cégvezetés szerint a 14 év óta először veszteséges Sony egyik legfőbb problémája az, hogy nem megfelelő az együttműködés a részlegek között, amelyek a beszállítói szerződéseket is külön-külön kötik meg. Ezért egy éven belül a jelenlegi 2500-ról nagyjából 1200-ra csökkenti a beszállítói számát. A veszteséges japán elektronikai óriásvállalat a beszerzési költségek 20 százalékos csökkenését várja…
Izgalmas fejleményeket sejt az Új Magyarország Kockázati Tőke Program eredményhirdetésének csúszása hátterében a Figyelő. A hetilap úgy értesült, a pályázó kockázatitőkealap-kezelő társaságok közül...
Hatan -köztük egy terhes anya- megsérültek tegnap egy angliai Tesco áruházban, amikor egy részeg férfi hajtott az üzletbe autójával. A boltban pár perccel az eset előtt alkoholt szeretett volna vásárolni, azonban nem szolgálták ki....
A Bank of America még az idei év végéig szeretné visszafizetni az amerikai kormánytól kapott 45 milliárd dolláros pénzügyi segélyt - tudósít a Financial Times. (ProfitLine.hu)
Az eurozónán belül a feldolgozóiparban és a szolgáltatószektorban tevékenykedő vállalatok körében egyaránt csökkent a pesszimizmus. A feldolgozóipari beszerzési menedzser index 36.8 pontról 40.5...
A forint manapság mind a jó-, mind a rossz híreket túlreagálja, így 270 és 290 között bármi, bármikor bekövetkezhet - figyelmeztet Márvány Zsolt, a Commerzbank treasury sales vezetője, aki továbbra...
A keletnémet állambiztonsági szerv, a Stasi beszervezési kísérletéről mesélt egy tévéműsorban Angela Merkel. A német kancellár elmondta: megpróbálták beszervezni őt is, de nem jártak sikerrel.
Felfegyverzett rendőrök tartóztatták fel a Heathrow repülőtéren azt az amerikai pilótát, aki részegen próbált meg felszállni - 300 utassal a gép fedélzetén.
Elhunyt Wayne Allwine, aki több mint három évtizeden át kölcsönözte hangját a kultikus Disney-rajzfilmfigurának, Mickey egérnek. A színész 62 esztendős korában cukorbetegségéből fakadó komplikációk következtében halt meg hétfőn.
Kissé bizonytalannak, azonban stabilnak tűnik ma az EUR/USD. A vártnál kedvezőbb EU-s hangulatmutatók után nyereségeket könyvelt el az euró, és az EUR/USD 1,38 felé indult. Az EU-s feldolgozóipar beszerzési menedzserindexe májusban 36,7 pontról 40,5 pontra emelkedett, meghaladva ezzel a 38,3 pontos elemzői konszenzust, míg a szolgáltatási indexe 43,8 pontról 44,7 pontra emelkedett (előrejelzés…
Végre kiírásra került a három hónapja csúszó - a munkahelymegőrzést képzéssel kombinálva támogató - TÁMOP 2.3.3. program, amelynek társadalmi vitája során a döntéshozók úgy tűnik, hogy elfogadták a beérkezett észrevételek jó részét, mivel a megjelent pályázat teljesen más, mint a társadalmi vitára bocsátott tervezet.
Hatalmas utcai ünneplés követte Donyeckben a Sahtar szerdai sikerét, miután az ukrán gárda hosszabbítás után 2-1-re legyőzte Isztambulban a német Werder Brement a labdarúgó UEFA Kupa történetének 51., egyben utolsó döntőjében.
A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok forgalomban levő állománya a külföldieknél 9.763 milliárd forintra emelkedett az előző negyedév végi 9.275 milliárdról, a belföldieknél 11.546 milliárd forintot ért el, ami tavaly év végén 11.613 milliárd forint volt, míg a magyar tőzsdei részvények állománya 2.284 milliárdra csökkent a megelőző negyedévi 2.442 milliárdról, a csökkenésből 12 milliárdot…
Az aggasztó magyar munkanélküliségi rátán mezőgazdasági idénymunkások foglalkoztatásával kíván javítani a kormány. A foglalkoztatottak körét az agrárszektor által igényelt idénymunka támogatásával bővítő elképzelést Simon Gábor szociális és munkaügyi államtitkár ismertette....
A tőkepiacokon uralkodó negatív hangulatot általában néhány rövid ideig tartó emelkedés szakítja meg. A lefelé tartó trendek három mélypontot szoktak kirajzolni - még csak kettőn vagyunk túl
Nagyobb csapatokban gyorsabb a problémamegoldás - ezt igazolták házi verebeken végzett kísérletükkel Liker András és Bókony Veronika, a veszprémi Pannon Egyetem kutatói. Eredményeiket az amerikai tudományos akadémia folyóirata, a PNAS és a Magyar Tudományos Akadémia honlapja közölte.
Végre a szülések előtti formájában láthatja férje Emese melleit. A hatgyermekes anya 3200 jelentkező közül egy internetes szavazáson nyerte meg a közel egymilliós költségű, de számára ingyenes mellműtétet, amelyre tegnap került sor.
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. részvényeivel 2009. május 22-étől lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén. A cégnél idén közel kétszer akkora árbevételre számítanak, mint tavaly
A hotelek teljesítménye a kelet-közép-európai régió fővárosaiban 2008 nyara óta gyengélkedik. Az első negyedévben a foglaltság és az átlagos napi szobaár tovább csökkent, a legjobban Bukarestben
A tűz következtében meghalt annak a kamionnak a feltehetőleg szerb sofőrje, amely csütörtökre virradó éjjel szalagkorlátnak ütközött, árokba zuhant, majd kiégett Pest és Nógrád megye határában Szendehely és Katalinpuszta között – nyilatkozta Medve Judit, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Egy jótékony célú árverésen 4510 euróért (1,2 millió forint) kelt el Németországban az az összegyűrt papírdarab, amely sorsfordítónak bizonyult május 6-án a Hamburger SV-Werder Bremen labdarúgó UEFA Kupa-elődöntő visszavágóján.
Krav maga, kettlebell, lacrosse – akinek ezek csak idegen szavak, annak máris van egy jó oka arra, hogy pénteken vagy szombaton ellátogasson a IV. Nagy Sportágválasztóra a Merkapt Maraton Sportközpontba.
Az elemzők szerint egyre nagyobb lefelé mutató nyomás nehezedhet az EUR/JPY-ra, ha 131 alatt marad. Érdemes előnyben részesíteni a shortokat 131,00-es stoppal. Az EUR/JPY-t 130,35-ön jegyzik. Támogatás 130,00-nál, 129,80-nál és 129,50-nél található. In-www.globalfx.hu
Egy pályára dobott galacsinon megpattant a labda, így a hamburgi hátvéd ártalmatlan helyzetben lyukat rúgott, a sarokrúgásból pedig Frank Baumann a hálóba fejelt.
A Jobbik európai parlamenti (EP) listavezetője úgy fogalmazott, meg kell állítani a külföldiek földvásárlását, mert 2011 után a magyarországinál négyszer-ötször nagyobb nemzeti jövedelmet felmutató országok állampolgáraival kellene versenyezni a termőföldért, ami véleményük szerint nem a tőke szabad áramlását jelentené, hanem "egyszerűen gyarmatosítást".