Az orosz rubel január óta mutatott 14 százalékos felértékelődése a dollárral szemben újabb kockázatokat hoz a felszínre - véli Roland Nash, a Renaissance Capital vezető stratégája. Meglátása szerint...
Ki korán kel, aranyat lel - véli egy régi szólás-mondás. A tudomány azonban másképp értékel: ki korán kel, legfeljebb karikákra lel a szeme alatt, se szebb, se gazdagabb nem lesz, mint a későn ébredők. Az éjszaka tevékeny, utána sokáig lustálkodó emberek kreatívak, több pénzük van, ráadásul szebb külsővel is rendelkeznek.
Nem találtak robbanószerkezetet a 3-as metró vonalán, a bombariadó miatt egy órán át le volt zárva a Klinikák állomás - tájékoztatta Erős János, a BKV fődiszpécsere az MTI-t.
Nyolcmilliárdos éves költségvetésének a felét fordítja a Köztársasági Őrezred az állami vezetők védelmére - derült ki féléves pereskedés után. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság ugyanis korábban tagadta, hogy lenne összesítés arról, mennyit költöttek erre az őszödi beszéd után. Azt viszont állítólag lehetetlen megmondani, hogy például Gyurcsány…
Populista ingatlanadót tervez bevezetni a kormány a „fizessenek a gazdagok” ösztönökre apellálva. Kacsalábon forgónak csak ritkán nevezhető, 30 millió forintnál értékesebb otthon a lakásállomány mindössze 4,5 százaléka.
Az európai vállalatok milliárdokat veszítenek a rossz ügyletmenedzsment miatt. Az európai cégek 83 százaléka nem valósítja meg tranzakciós céljait, amelynek hátterében gyakran a humán tőkével kapcsolatos problémák húzódnak meg - derül ki a Hewitt Associates összeolvadásokról és felvásárlásokról készült tanulmányából.
Az egész Egyesült Államokban keresnek a rendőrök egy nőt, aki rákbeteg fiával eltűnt, hogy ne kelljen kemoterápián átesnie a gyereknek. Ezt a BBC írta csütörtökön.
A Köztársasági Őrezred 2006-ban csaknem 4,2 milliárd, 2007-ben 3,7 milliárd, 2008 első félévében pedig 2,2 milliárd forintot költhetett személyvédelmi feladatokra – derül ki abból a levélből, amelyet az őrezred szerdán juttatott el a Szabadság Körnek, amely már évek óta perel az ügyben.
A GBP/USD visszaesett, miután az S&P hitelminősítő stabilról negatívra rontotta a brit kilátásokat. A GBP/USD 2 centtel 1,5594-re esett. Támogatások 1,5580-nál és 1,5525-nél találhatók. In-www.globalfx.hu
Öngyilkos pokolgépes merényletet követtek el csütörtökön az észak-iraki Kirkukban az amerikai katonákat támogató Szahva (Ébredés) nevű szunnita félkatonai szervezet tagjai ellen, amikor zsoldjukért álltak sorban; hét ember meghalt, négy megsebesült.
Nagyszabású merényletet hiúsított meg a New York-i rendőrség. A feltételezett támadók két New York-i zsinagógánál akartak pokolgépet robbantani, illetve katonai repülőgépeket terveztek lelőni az amerikai nagyváros egyik repülőterén. A hatóságok négy férfit tartóztattak le.
Bombariadó miatt lezárták a 3-as metró Klinikák megállóját csütörtök délelőtt a fővárosban. A szerelvények járnak, de nem állnak meg az érintett állomáson.
Várhatóan június 29-e lesz az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának utolsó napja, ekkor ül össze a nyári szünet előtt utoljára a parlament - közölte Szili Katalin az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütörtöki ülése után.
A Standard and Poor's hitelminősítő negatívra rontotta az Egyesült Királyság adósbesorolásának kilátását a korábbi stabilról. Mai döntésében megerősítette az ország jelenleg érvényben lévő AAA...
Központi kérdéshez értünk: milyennek kell lennie az ideális keksznek? Mielőtt részletekbe bocsátkozom, sietve leszögezem, hogy ideális keksz nem létezik, de mégis, tegyük fel egy pillanatra, hogy létezhet. Vajon milyen lehetne? És mire jó? Kardinális kérdésekről van ám szó, nem csip-csup ügyekről.
A külföldiek kezében lévő magyar tőzsdei részvények állománya tovább csökkent, a belföldiek által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapíroké azonban emelkedett
Már második napja csökken a kínai részvénypiac, miután kiújultak a gazdasági fellendüléssel kapcsolatos kételyek. A tegnapi napom már a Világbank is óvatosságra intett a túlzott várakozásokkal kapcsolatban, hiszen a magánbefektetések száma messze elmarad az állami kiadásoktól, viszont a fenntartható növekedés a magánbefektetések nélkül elképzelhetetlen. (ProfitLine.hu)
Lefele vették az irányt a régiós részvényindexek, a tegnapi emelkedést követően különösebb hír nélkül borult pirosba az összes index. A BUX már 3% feletti zuhanást mutat, azonban a tegnapi nagy ralit...
Májusban tovább mérséklődött a gazdasági visszaesés üteme az euróövezetben, a feldolgozóipar és a szolgáltatási szektor együttes teljesítményét jelző összetett beszerzői menedzser index (PMI) nyolc havi csúcsra, 43,9 pontra emelkedett az áprilisi 41,1 pontról előzetes adatok szerint. Az index javulása meghaladta a 42,3 pontos elemzői várakozást. (ProfitLine.hu)
Áprilisban 0,9 százalékkal emelkedett Angliában a kiskereskedelmi értékesítés az előző havi felülvizsgált 1,1 százalék után, mely emelkedés meghaladt az előzetes várakozásokban szereplő 0,5 százalékot. Ugyanakkor az áprilissal záródó három hónapban tapasztalt emelkedés, 13 éve a legalacsonyabb volt - közölte a kormányzat. (ProfitLine.hu)
Kétszer kétsávos gyorsforgalmi úttá alakítják és új csomópontokkal bővítik a Budapest-Vác között futó A/2-es utat; a 2010-ben kezdődő, nettó 53 milliárd forintos fejlesztésre a Megyeri híd átadása óta megnövekedett forgalom, illetve a szaporodó súlyos balesetek miatt van szükség - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Májusban tovább mérséklődött a gazdasági visszaesés üteme az euróövezetben; az összetett beszerzői menedzser index nyolc havi csúcsra, 43,9 pontra emelkedett
Szorongató helyzetben a legtöbb ember szívesen meglesné a jövőt, hogy mikor jön jobb időszak, mikor rendeződik az élete. A kíváncsiak azonban bármilyen helyzetben belekukkantanának a sorsuk alakulásába. E tulajdonságunk miatt fejlődött szinte már az idők kezdete óta a jóslás tudománya. A jövendőmondásnak számtalan ága alakult ki, így az ezzel foglalkozók biztosan találnak maguknak számukra…
Akár 50 milliárd forintos többletterhet is jelenthet januártól a vállalkozások számára, hogy a kormány a többszörösére emelné a rehabilitációs hozzájárulást.
Csempészcigarettát árusított egy mentőautó sofőrje, akit tetten értek, majd őrizetbe vettek. A mentős és szállítója ellen eljárás indult, amiért akár 5 év börtönbüntetést is kaphatnak.
A BTL-tender után a médiafeladatokra meghirdetett közbeszerzési eljárásán is eredményt hirdetett az MFB. Csak egy induló volt, és övé lett a nettó 180 millió forintos megbízás.