2009 első negyedévében minden eddiginél több lakás került kalapács alá az USA-ban - derül ki a Mortgage Bankers Association (MBA) jelentéséből. A január-márciusi negyedévben jóval több ingatlannal...
Azt tapasztaljuk, hogy a választók nyitottak arra, hogy "legyen egy új, mérsékelt erő, amelyik egy új víziót tud felmutatni Magyarország számára" - mondta Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) szóvivője csütörtökön Kaposváron, a Humanista Párttal (HP) közösen tartott kampányrendezvény előtt újságíróknak.
Franz Vranitzky egykori osztrák kancellár szerint Ausztria egy percig sem habozott húsz évvel ezelőtt, amikor lehetővé tette, hogy a Magyarországról kiáramló keletnémet turisták átmehessenek az NSZK-ba. A politikus az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta, az osztrákok jó részének még a mai napig is ellenérzése van a Habsburgokkal kapcsolatban, ezért sem támogatta Ausztria a Páneurópai…
Oroszország átadott 29 kalózt egy afrikai országnak felelősségre vonás céljából - értesült az Interfax orosz hírügynökség a fegyveres testületek köreiből, amelyek azonban az országot nem nevezték meg.
A Fehér Házban tárgyal a palesztin elnök. Mahmúd Abbász az önálló palesztin állam létrehozásának támogatását kéri Barack Obamától. Az Egyesült Államok amiatt is nyomást gyakorolna Izraelre, hogy állítsák le a palesztin területek kisajátítását. A zsidó telepek építését csak Izrael tartja jogosnak, de felszámolni a nemzetközi tiltakozás ellenére sem hajlandóak azokat.
Viccel válaszolt Áder János, az Országgyűlés fideszes alelnöke csütörtökön arra, hogy az MSZP felszólította: hiányos nyelvtudása miatt lépjen vissza EP-képviselői jelöltségéről....
Viccel válaszolt Áder János, az Országgyűlés fideszes alelnöke ma arra, hogy az MSZP felszólította: hiányos nyelvtudása miatt lépjen vissza EP-képviselői jelöltségéről. „Történelemórán felelnek a gyerekek az iskolában, és a tanár kérdésére, hogy mikor volt a honfoglalás, helyes választ ad a tanuló.
Az SZDSZ nyitott és kész a vitára az európai parlamenti (EP-) választáson résztvevő pártokkal és örvendetesnek tartja, ha valamennyi párt lehetőséget kap az Európai Unióval kapcsolatos politikájának kifejtésére - mondta a párt EP-listavezetője csütörtöki tatabányai sajtótájékoztatóján.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a 15 éves fiút, aki három embert rabolt ki Dunaújvárosban úgy, hogy áldozataikat azzal fenyegette meg, eltöri az orrukat, ha nem adják oda pénzüket - értesült a HavariaPress.
Viccel válaszolt Áder János, az Országgyűlés fideszes alelnöke csütörtökön arra, hogy az MSZP felszólította: hiányos nyelvtudása miatt lépjen vissza EP-képviselői jelöltségéről.
Az MNB áprilisban végzett felmérése szerint az első negyedévben még szigorodott a bankok hitelezési gyakorlata, azonban a második félévtől már enyhülés várható, miután a hitelintézetek várhatóan könnyítik a hitelfelvételi lehetőségeket a világgazdasági recesszió mérséklődése mellett. (ProfitLine.hu)
A Rio Tinto-nak a világon a harmadik legnagyobb ázsiai acélgyártóval, a Posco-val is sikerült megállapodnia arról, hogy a tavalyinál 33%-kal alacsonyabb áron kínálja a vasércet. Egyre nagyobb lehet a...
A német hatóságok ultimátumot intéztek az amerikai General Motorshoz (GM), illetve közvetve a washingtoni kormányhoz is annak érdekében, hogy péntek délutánig terítsék ki kártyáikat az Opel megmentésével kapcsolatos pénzügyi igényeik tekintetében - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A brazil divathéten fellépő modellek legalább 10 százaléka fekete bőrű vagy félvér kell, hogy legyen - így döntöttek a neves esemény szervezői, miután egy vizsgálat megállapította: túl kevés a nem fehér manöken a kifutókon. A kérdés csak az: valóban tettek-e a feketék esélyegyenlőségéért ezzel a döntéssel, azaz megfelelően szolgálja-e a célt a 10 százalékos kvóta.
Nem lesznek további, a lakosságot érintő megszorító intézkedések - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában a pénzügyminiszter. Oszkó Péter hozzátette: 2011-ben már számítani lehet fellendülésre.
Csütörtök este Hatvan város képviselőtestülete felbontotta a HospInvest Zrt.-vel, 2006.augusztus 25-én kötött szerződését - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Bánki Árpád a hatvani Polgármesteri Hivatal sajtóreferense.
A német hatóságok ultimátumot intéztek az amerikai General Motorshoz, illetve közvetve a washingtoni kormányhoz is annak érdekében, hogy péntek délutánig terítsék ki kártyáikat az Opel...
Kíváncsiságra (Curiosity) keresztelte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a következő Mars-járművet, amely egy hatodik osztályos lánytól kapta nevét. A tervek szerint 2011-ben a Vörös bolygóra érkező terepjáró robotautó elnevezésére a NASA országos pályázatot írt ki, amelyre 9 ezren nyújtottak be javaslatot.
Elindulhat a szlovák Tatran Presov a magyar bajnokság ősszel induló szezonjában - döntött a férfi Liga és a Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége. Az eperjesi csapat az alapszakasz mérkőzésein lép pályára, mérkőzései nem számítanak bele a végeredménybe - írja a kézi.hu.
Csalással gyanúsítják az MSZP környezetvédelmi tagozatának elnökségi tagját, Nyékes Bélát, akit a napokban előzetes letartóztatásba helyeztek. Nyékes Béla szocialista politikus ellen a...
Tartja meredek gyengülési pályáját a forint az euróval szemben, igaz a trend az egész régióra jellemző, sőt a forint viszonylag jól tartja magát a a lengyel zlotyhoz képest, mely a legnagyobb mértékben az euróhoz képest csütörtökön este a londoni bankközi devizapiacon. (ProfitLine.hu)
New York, Boston és más, észak-amerikai városnak is szembe kell néznie azzal, hogy partjainál megemelkedhet a tenger szintje, még ebben az évszázadban, ha Grönland jege tovább olvad.
Ha június 7-én a választópolgárok ismét egyértelmű jelzést küldenek a kormánynak és a szocialistáknak, akkor nemcsak az Európai Parlamentben tehetik jelentős erővé a Fideszt, hanem elérhetik azt is, hogy szeptemberben, vagy októberben új választások legyenek - közölte Navracsics Tibor csütörtökön Szabadbattyánban.
A forint gyengült, de a térségbeli devizák közül a lengyel zloty esett a legnagyobb mértékben az euróhoz képest csütörtökön este a londoni bankközi devizapiacon.
Öten meghaltak és legkevesebb 13-an megsérültek a csütörtöki, erős földrengésben Hondurasban. A rengések a Richter-skála szerint 7,1-es fokozatúak voltak, de szerencsére leginkább ritkán lakott partvidéket vagy szinte lakatlan szigeteket sújtottak.
A forint gyengült, de a térségbeli devizák közült a lengyel zloty esett a legnagyobb mértékben az euróhoz képest csütörtökön este a londoni bankközi devizapiacon. Röviddel 20 óra előtt az euró...
Ha június 7-én a választópolgárok ismét egyértelmű jelzést küldenek a kormánynak és a szocialistáknak, akkor nemcsak az Európai Parlamentben tehetik jelentős erővé a Fideszt, hanem elérhetik azt is, hogy szeptemberben, vagy októberben új választások legyenek - közölte Navracsics Tibor csütörtökön Szabadbattyánban.
Magyarország kezdeményezte, hogy a Visegrádi Együttműködés országai közösen lépjenek fel a NATO és az Európai Unió stratégiai dokumentumainak áttekintésekor, különös tekintettel a szervezetek...
Két autóalkatrész gyártó is bejelentette ma, hogy csődvédelemhez folyamodik az autószektor elhúzódó válsága következtében. A Visteon Corp. és a Metaldyne is bejelentette, hogy amerikai...
Ha június 7-én a választópolgárok ismét egyértelmű jelzést küldenek a kormánynak és a szocialistáknak, akkor nemcsak az Európai Parlamentben tehetik jelentős erővé a Fideszt, hanem elérhetik azt...
Bár a világon elsőként épült földalatti Londonban, jóval több mint száz évet kellett várni arra, hogy végre kisfiú jöjjön a metrón világra, eddig ugyanis csak két kislány született a föld alatt. A 32 éves nőnek a London Bridge megállónál folyt el a magzatvize, majd a megállóban található irodába vitték, a hangosbeszélő révén sikerült orvosokat is találni.
Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség Baráth Miklós ellen, a Hír Televízió munkatársai ellen kitervelt lejárató akció miatt. Hamis vád és csalás bűntettének kísérletével vádolják. Az...
Az egy évvel ezelőttihez képest nagyobb az esély arra, hogy az MSZP támogassa Baka Andrást, a főbírójelöltnek ugyanis most már van magyarországi bírói és igazgatási tapasztalata is - mondta Bárándy Gergely, az MSZP országos elnökségének tagja.
Robbanás történt egy iráni mecsetben csütörtök este, az afgán és pakisztáni határhoz közel eső Zahedan városban. Egyes hírek szerint 10, mások szerint 15 ember vesztette életét, a sebesültek száma 25 és 50 között van.
A június 7-i európai parlamenti (EP) választás tétje az, hogy a választók akarnak-e üzenni a kormánynak, akarnak-e üzenni a szocialistáknak - mondta Áder János, a Fidesz EP-listájának második helyén szereplő politikusa Mezőkövesden csütörtökön.
Két éven belül elérhető lehet egy gyógyszer, amitől az esetek 70 százalékában összehúzódnak a rákos daganatok. A legutolsó próbák szerint az abiraterone-ból beszedett napi négy tabletta kontrollálja a prosztatarákot és csökkenti a fájdalmakat, ráadásul alig van mellékhatása.
Ismét Baka Andrást jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének az államfő. Nem érinti a gyógyszerek általános forgalmi adóját a júliustól hatályos áfaemelés. Várhatóan jóval drágább lesz a tervezettnél a Margit híd felújítása. A nap hírösszefoglalója.
48 millió forint pályázati pénzt nyert a Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Szövetsége, így a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében képzéseket és sajtóreggeliket tartanak majd - mondta az InfoRádiónak a Földi Ágnes, a szövetség elnöke.
A Fidesz egy évvel ezelőtt támogatta Baka András jelölését a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára, de az új jelölés kapcsán újra megvitatja, hogy támogatja-e a bírót - mondta Szijjártó Péter, a...
Egy Manchester United-szurkoló négy embert megölt, amikor buszával a Barcelona labdarúgócsapatának Bajnokok Ligája-diadalát ünneplő tömegbe hajtott Nigériában. A helyi rendőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint a halálos áldozatokon kívül több mint tízen megsérültek.
Akár a 100 milliárd forintot is elérheti az aszály okozta mezőgazdasági károk értéke országosan. A földművelésügyi minisztérium azonban csak a jövő héten akarja országos aszálynak minősíteni a már kialakult katasztrófa helyzetet. Az észak-békési földekre március eleje óta nem hullott csapadék. Az itt gazdálkodó termelők helyzetét nehezíti az is, hogy hiába vásárolnak öntözési rendszereket, a…
Likviditási gondokkal küzdenek a Fejér Megyei Önkormányzathoz tartozó oktatási intézmények. Van, ahol traktort adtak el, hogy a közüzemi számlájukat fizetni tudják, és van, ahol a pedagógusok takarítanak. A szakszervezetek érdekegyeztetést kezdeményeznek, és levelet írtak a Fejér Megyei Önkormányzat elnökének.
Az ACG.Hey lett az év legeredményesebb ügynöksége a jubileumi, tizedszer megrendezett Arany Pengén, a legkreatívabb alkotásnak járó díjat viszont nem osztotta ki a zsűri. Az SMS Bandié az elmúlt 10 év legjobb kampányának járó Gyémánt Penge.
Demszky Gábor (SZDSZ) Budapest főpolgármestere és Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes ünnepélyesen felkapcsolta a Szabadság híd elkészült díszkivilágítását csütörtök este, ezzel...
Demszky Gábor (SZDSZ) Budapest főpolgármestere és Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes felkapcsolta a Szabadság híd elkészült díszkivilágítását csütörtök este. Az ünnepélyes eseménnyel befejeződött a híd csaknem két éve tartó felújítása.