A Honvédelmi Minisztérium (HM) újra megkísérli a katonai radar felépítését a Tubesen, a napokban ugyanis bírósághoz fordult az építési engedély végrehajtásának felfüggesztéséről szóló határozat megszüntetéséért.
Négy újabb brit beteg leletében mutatták ki szerdán az új influenzavírust. Nagy-Britanniában ezzel 32-re nőtt a H1N1 törzzsel fertőzöttek száma. A brit Egészségvédelmi Hatóság (HPA) közleménye...
Nem bővült jelentősen a pénteki országos sztrájkhoz csatlakozó cégek köre a már korábban jelzetthez képest, a munkabeszüntetés várhatóan elsősorban a vasúti közlekedést fogja megnehezíteni, a Volán társaságok ezért mentesítő járatokat indítanak, a LIGA felhívásához a Munkástanácsok kivételével más szakszervezeti konföderáció nem csatlakozik. Gaskó István mégis 3 millió sztrájkolóra számít.
Bár javul Overdose lába, de nem olyan ütemben, ahogy azt szeretnénk - mondta a ló tulajdonosa, Mikóczy Zoltán az Inforadio.hu kérdésére. Fennáll a veszélye annak, hogy Overdose több hónap pihenőre kényszerül.
Különleges természeti képződményről, egy úgynevezett portölcsérről készített felvételt mobiltelefonjával egy miskolci férfi, még hétfőn. Szabó István a Független Hírügynökségnek elmondta: a belváros egyik részén figyelt fel az égig nyúló tölcsérszerű jelenségre.
Két férfi kirabolt egy ékszerboltot Kecskemét belvárosában szerda délután - közölte az MTI-vel a rendőrség. Az egyik férfi az ékszerüzlet bejáratát biztosította, míg a másik megütötte az eladót és...
Mintegy hárommillió magyar munkavállalóra számított és számít továbbra is a pénteki LIGA-sztrájkon a VDSZSZ Szolidaritás, a szervezet nyílt levélben fordult a Közúti Közlekedési Szakszervezet tagszervezeteihez annak érdekében, hogy ha nem csatlakoznak, legalább ne törjék le a vasutasok munkabeszüntetését.
Tovább csúsznak a kormány munkahelymegtartó programjai. A februárban bejelentett 4+1 pályázatokat még mindig nem indították el, több cég pedig - amelyet más programon nyertesként hirdettek ki - még nem kapta meg a beígért pénzt. Van olyan vállalkozás is, amelynek vezetői a szerződés megkötése után szembesültek a pályázati feltételek időközbeni módosításáról.
A győri ügyészség megszüntette a nyomozást, amelyet a Kiss Attila rajkai önkormányzati képviselő ellen tett feljelentés alapján indított a Győr-Moson Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság...
A Magyar Országgyűlés Arany Emlékérmét adta át Szili Katalin házelnök Mézes Rudolfnak, a Csemadok alelnökének a szervezet megalakulásának 60. évfordulója alkalmából Pécsett szerdán. Hatvan év egy...
Támogatná a lakosság a megújuló energia forrású erőművek építését Magyarországon az energiainfo.hu portál és a Forsense Piackutató és Stratégiai Tanácsadó Intézet legújabb felmérése szerint. Ugyanakko...
Hiába a világ egyik legnevesebb szakácsa, Nigella Lawson rendre kudarcot vall gyereki előtt, akik nem hajlandóak megenni főztjét. A konyha nagyasszonyának azonban a közönséggel is akad problémája, szakácskönyveinek eladásai nagy mértékben lecsökkentek az elmúlt egy évben.
Mintegy hárommillió magyar munkavállalóra számított és számít továbbra is a pénteki LIGA-sztrájkon a VDSZSZ Szolidaritás, a szervezet nyílt levélben fordult a Közúti Közlekedési Szakszervezet...
A svéd hatóságok megerősítették az első új típusú influenzás megbetegedést a skandináv országban, Kanadában pedig első ízben meghatározták a vírus DNS-szekvenciáját, ami segíthet a védőoltás kifejlesztésében.
Ramón Calderónt, a Real Madrid januárban lemondott elnökét, illetve utódát, Vicente Boludát is vád alá helyezte a madridi bíróság a tavaly decemberi közgyűlésen elkövetett csalások miatt.
Véget érhet a hormonkezelt amerikai marhahús miatt 13 éve kirobbant amerikai-európai vámháború: az Egyesült Államok szerdán visszavonta a számos klasszikus európai termék, például a francia rokfort sajt bevitelét drágító intézkedést, az Európai Unió pedig cserébe vámmentesen enged piacára évi több tízezer tonna amerikai marhahúst a nem hormonkezelt fajtából. (ProfitLine.hu)
A következő két évben több milliárd dollárt kaphat Oroszország különböző szociális programokra a Világbanktól. A washingtoni székhelyű intézet döntést az indokolhatja, hogy előrejelzésük a korábban...
Az MSZP pécsi szervezete szerint színjáték volt, amikor Páva Zsolt fideszes polgármesterjelölt negatív tartalmú szórólap osztogatóit leplezte le szerdán. Az MSZP pécsi szervezete közleményében azt...
Véget érhet a hormonkezelt amerikai marhahús miatt 13 éve kirobbant amerikai-európai vámháború: az Egyesült Államok szerdán visszavonta a számos klasszikus európai termék, például a francia rokfort...
Felforrósodott a lábuk alatt a talaj - szó szerint. Egy szicíliai család házában egy hét alatt a úgy felforrósodott a padló, hogy a végén gőzölögni kezdett, így kihívták a rendőrséget és a tűzoltókat. A tudósok szerint nincs geológiai magyarázata a jelenségnek.
Több mint 100 afgán civil áldozata is lehet az Afganisztán nyugati határvidékén fekvő Farah tartományban az amerikai légierő bombázásának – közölte az al-Dzsazíra hírtelevízió. Feltételezett fegyveres ellenállókra mért légicsapás végzett a helyi lakosokkal.
Az olyan regények és filmek, mint A Da Vinci kód és az Angyalok és démonok sikere nyomán a katolikus egyháznak át kellene gondolnia, miként használja fel a médiát saját maga bemutatására - írta...
Az olyan regények és filmek, mint A Da Vinci kód és az Angyalok és démonok sikere nyomán a katolikus egyháznak át kellene gondolnia, miként használja fel a médiát saját maga bemutatására - írta a Vatikán lapja. A Dan Brown azonos című regényéből forgatott Angyalok és démonok című film hétfői római bemutatójának két kommentárt is szentelt a L,Osservatore Romano, véget vetve a vatikáni intézmények…
Az amerikai elbocsátási hullám enyhülésével kapcsolatos reményeknek és a bankszektor felől érkező kedvező híreknek köszönhetően a három vezető amerikai tőzsdeindex mindegyike pozitív tartományban...
A Pannon és a T-Mobile előfizetői sms-ben is vásárolhatnak jegyet május 6-tól a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. A szolgáltatással megspórolható a sorban állás
Ismét kihallgatták a vesztegetésen ért Szabó Lorándot, Dombóvár szocialista polgármesterét, vallomásáról azonban nem árul el részleteket az ügyészség. Az MSZP-s városvezetőt ötödszörre sem tudta lemondatni a helyi Fidesz. A keddi testületi ülésen sem vették napirendre a kezdeményezést. Szabó Loránd ezúttal technikai hibára hivatkozott.
Az IMF szerdán jóváhagyta "rugalmas", összesen 20,58 milliárd dollár összegű hitelcsomagját Lengyelország számára. Az IMF igazgató tanácsa nevében John Lipsky, az IMF első számú...
Az elmúlt hét év gazdasági adatai egyértelműen bizonyítják, hogy Magyarország bajai nem 2008-ban, nem a gazdasági világválsággal, hanem a 2002-es kormányváltással kezdődtek - mondta Áder János (Fidesz) szerdán Kaposváron. Az a versenyelőnyünk, ami 2002-ben megvolt, elveszett - jelentette ki Fidesz európai parlamenti (EP) választási listájának negyedik helyén álló politikus a sajtótájékoztatón. Úgy…
A családok csődvédelméről szóló javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez szerdán a KDNP - jelentette be Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke és parlamenti frakcióvezetője...
Az angol nyelv szókincse júniusban eléri az egymillió szót - jelentette be szerdán egy texasi kutatóintézet. A nyelvek, de különösen az angol nyelv használatát és fejlődését nyomon követő austini...
Az elmúlt hét év gazdasági adatai egyértelműen bizonyítják, hogy Magyarország bajai nem 2008-ban, nem a gazdasági világválsággal, hanem a 2002-es kormányváltással kezdődtek - mondta Áder János...
A New York-i tavaszi árveréseken is nyomot hagyott a gazdasági válság, a Sotheby"s kéthetes aukciójának nyitányán két értékes műkincs is vevő nélkül maradt
Horváth Charlie szerint igencsak felhígult a hazai zenei szakma. Szerinte az ország fele még a "Boci, boci tarkát" sem tudja elénekelni, és az a legszörnyűbb hogy sokat közülük szerepeltetnek is. Ennek ellenére szerinte nem ezeket az embereket kell bántani, hanem azokat akik lehetőséget adnak nekik, merthogy szerinte az igazi tehetségek nem indulnak a Megasztárban. A Tabu Tv úgy értesült, hogy…
Naponta húsz szem gyógyszert vett be Eminem, amikor függő volt, köztük Vicodint, Ambient és Valiumot - mint azt feltárta a VIBE magazinnak adott interjújában: sokszor azt sem tudta, mit vesz be.
Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán hivatalában fogadta Nagy Zoltánt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét - tájékoztatta a Kormányszóvivői Iroda az MTI-t szerdán. Megbeszélésükön - egyebek...
Körülbelül 230 kilogramm súly alatt roppant össze az a tésztából épített híd, amelynek terheléses szimulációját szerdán végezték el a Nyíregyházi Főiskolán. A tesztet a május 22-i V.
Tudományosan elemezteti egy philadelphiai múzeum Abraham Lincoln 19. századi amerikai elnök vérét. Az amerikai polgárháborúra szakosodott múzeumban őriznek egy vérfoltos párnadarabot abból a házból, ahol Lincoln az ellene végrehajtott merénylet után 1865-ben meghalt. A vérminta elemzése fényt deríthet Lincoln feltételezett betegségeire.
Magyar idő szerint szerdára virradóan bemutatták azt az asszonyt, akin az első amerikai arcátültetést végezték. A 46 éves kétgyermekes Connie Culp tavaly decemberben kapta meg egy elhunyt nő arcát.
Túlságosan aktív, túl sok az energiája Nicolas Sarkozynek – véli az elnökre irigykedők tábora, akik szerint a korát meghazudtoló hiperaktivitást teljesítményfokozó szereknek köszönheti.
Meglepően sok veszélyt rejtegetnek az otthoni bútorok és háztartási berendezések. Az Egyesült Államokban másfél évtized alatt 300 gyermek halálát okozta valamilyen ostoba otthoni baleset.
Napokon belül országszerte kapható a patikákban az összetevőjében és kiszerelésében egyaránt újdonságnak számító fejfájás-csillapító orrspray, amely áttörést jelent a fejfájás, a migrén és az allergia kezelésében.
Őrizetbe vett a horvát rendőrség szerdán két szerb nemzetiségű férfit, akiket azzal vádolnak, hogy félkatonai egységek tagjaiként háborús bűncselekményeket követtek el a horvát-szerb háború idején - közölte a rendőrség. A két férfi - az egyik 40, a másik 67 éves - feltehetően legalább egy horvát polgári személyt megölt a háború kezdetén, 1991 októberében a Zágrábtól 90 kilométerre délkeletre, a…
A Fidesz választmánya felszólította a legnagyobb ellenzéki párt elnökségét és országgyűlési frakcióját, hogy tegyenek meg mindent a stratégiai jelentőségű vízi közművek privatizációja ellen.
A gazdasági válság miatt eddig mintegy háromezer szlovákiai munkavállaló veszítette el magyarországi állását - derül ki a pozsonyi Új Szó összeállításából.