2009. június 16. kedd

jún. 16
13:51
Álljon meg a menet! (Alternatív Energia)
A Fidesz továbbra is arra szólítja fel az MSZP-t és a kormányt, hogy álljon el az ingatlanadó bevezetésétől - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedden Budapesten, a pártja elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón.
jún. 16
13:53
EUR/CZK Oldalazásban (HírTV)
Az EUR/CZK 26,780-26,860 között oldalaz. A keddi nyitáskor 26,811-ről indult az árfolyam. Elemzők szerint jelenleg nincs iránya a piacnak. Cseh adatok hiányában valószínűleg továbbra is a sávon belül maradhat az árfolyam. (OT
jún. 16
13:53
Korabeli MTI-hírfolyam Nagy Imre és társai újratemetéséről (Gondola)
Sajtótörténeti kuriózummal szolgál a Magyar Távirati Iroda június 16-án, kedden, Nagy Imre és társai újratemetésének 20. évfordulóján az 1989.mti.hu oldalon. A nemzeti hírügynökség első...
jún. 16
13:54
"Majd megszokjuk, hogy csak drágán vehetünk lakást" (Infostart)
A 2009-re tervezett beruházások 90 százalékát leállították a befektetők a fővárosi lakáspiacon - mondta a Pesti Házak Zrt. vezérigazgatója. Kerényi Gyula hozzátette: az állami támogatások megszüntetése konzerválja a drasztikusan visszaesett piacot, és a meglévő keresletet is visszafogja.
jún. 16
13:55
Egyeztetést kezdeményez az MDF az államfő és a parlamenti pártok között (Gondola)
Az MDF szerint Sólyom László köztársasági elnöknek a parlament nyári szünete előtt új jelöltet kellene állítania a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára. A párt azt javasolja, hogy az államfő és a...
jún. 16
13:57
Újra értékelik a trafipax tendert (ProfitLine)
Az Országos Rendőr-főkapitányságnak a hét autópályán elhelyezendő sebességmérő műszerekre kiírt tárgyalásos közbeszerzést újra kell értékelnie, miután jogellenesen zárta ki abból az NJL Konzorciumot és a Siemens Zrt.-t - a határozat a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
jún. 16
13:57
Muszavi lefújta a mérsékelt tábor nagygyűlését Teheránban (Gondola)
Az iráni elnökválasztáson vesztes reformpárti elnökjelölt, Mir Hoszein Muszavi felszólította támogatóit, hogy ne jelenjenek meg a kedd délutánra meghirdetett teheráni tiltakozó nagygyűlésen -...
jún. 16
14:00
Áramra van szükségünk: Hozzunk Afrikából! (Privátbankár)
400 milliárd eurós beruházással német cégek naperőműveket építenének Afrikában - az európai áramigény 15%-át lehetne fedezni
jún. 16
14:06
Nincs megállapodás az F1-ben, maradnak a 2010-es szabályok (Infostart)
Nem zárultak eredménnyel a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Formula-1-es csapatokat tömörítő szervezet (FOTA) közötti megbeszélések, ezért a jövő évre tervezett szabályokon nem módosítanak.
jún. 16
14:09
A Fidesz-KDNP képviselői is megkoszorúzták Nagy Imre sírját (Gondola)
A Fidesz-KDNP frakciószövetség nevében Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, Lukács Tamás KDNP-s országgyűlési képviselő és Koszorús László, a Fidesz elnöki stábjának helyettes vezetője...
jún. 16
14:09
„Szabó Loránd nem hajlandó meghajolni a törvény előtt” (HírTV)
A vesztegetési botrány kitörése óta nyolcadik alkalommal próbálta meg a dombóvári képviselő-testület Fidesz-frakciója lemondásra bírni Szabó Lorándot, a város szocialista polgármesterét. Az MSZP-SZDSZ többségű testület azonban most sem engedte napirendre venni a kérdést.
jún. 16
14:09
A külügyi tárca spórol! (Alternatív Energia)
Négy nagykövetséget és nyolc főkonzulátust zár be Magyarország, emellett három nemzetközi szervezetben működő nagykövetséget költöztetnek össze; az átszervezéssel évi kétmilliárd forintot spórol a tárca - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden Budapesten tartott sajtóértekezletén.
jún. 16
14:11
A kormány szerdán dönt a krízisalapról (Gondola)
Augusztus 1-jén indul a szociális kríziskezelő program, az erről szóló határozatról szerdai ülésén dönt a kormány. Az MTI úgy tudja: az egyszeri, kisösszegű, vissza nem térítendő állami...
jún. 16
14:11
Üzentek a tamil tigrisek (HírTV)
A Srí Lanka-i kormányerők által legyőzött tamil tigrisek néhány, még életben lévő vezetője kedden üzenetben tudatta, hogy újjászervezik haderejüket és tovább folytatják a harcot egy önálló tamil állam megteremtéséért.
jún. 16
14:11
Ismét vita egy tender körül - Nézze meg ezúttal mi a probléma! (Alternatív Energia)
Az Országos Rendőr-főkapitányságnak a hét autópályán elhelyezendő sebességmérő műszerekre kiírt tárgyalásos közbeszerzést újra kell értékelnie, miután jogellenesen zárta ki abból az NJL Konzorciumot és a Siemens Zrt.-t - a határozat a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg.
jún. 16
14:13
Az internet szárnyalásával elszállhat a családok együtt töltött ideje is (Gondola)
Az amerikai családok egyre kevesebb időt töltenek együtt, beleértve az étkezéseket és a tévézést is. A tendencia egybeesik az internet és a közösségi hálózatok terjedő használatával, bár egy hétfőn...
jún. 16
14:13
Léderer András: új SZDSZ-hez új emberek kellenek (Alternatív Energia)
A frakcióvezető és az országgyűlési képviselőcsoport egy részének távozásában látja az SZDSZ megújulásának egyik feltételét Léderer András, aki erről kedden nyilatkozott az MTI-nek. A párt múlt héten lemondott ügyvivője szerint a szabad demokraták ügyvivő testületének (üt) és frakciójának kompromisszumos működése nem életképes.
jún. 16
14:15
Vádemelés az orvos és társai ellen: milliós értékű gyógyszerrel üzleteltek (WebBeteg)
Vádat emeltek az ellen az orvos és két társa ellen, akik körülbelül 24 millió forintnyi onkológiai gyógyszerrel üzleteltek.
jún. 16
14:15
Elrettentő számok: kevesebb munka, kevesebb fizetés (Pénzcentrum)
Az EU-ra vonatkozó legfrissebb munkaerő piaci statisztikái bizony nem festenek túl jó képet: mióta adatrögzítés történik - 1995 óta - nem szűnt meg még ennyi állás 3 hónap alatt, mint az előző negyedévben, amikor is 1,9 millióan veszítették el munkájukat. Az egyes országok különféleképpen igyekeznek enyhíteni a helyzeten....
jún. 16
14:15
Óriáskötés a PannErgy-ben (2.) (Portfolio)
Néhány másodperce egyetlen kötésben 597,500 darab PannErgy részvény fordult meg a parketten. Ez csaknem 3%-os tulajdonrészt testesít meg a társaságban. Óriáskötés történt 13:59-kor a PannErgy...
jún. 16
14:18
Kapás: célfotónál fújták le a traffipax-tendert (Privátbankár)
Az ORFK jogellenesen zárt ki két pályázót a traffipax-tenderből, pedig pályázott az Autópálya Kezelő is. Ők maradhattak
jún. 16
14:24
Magyarország nem foglalkozik a kiskorúakra káros online tartalmakkal (Kreatív Online)
Törvényalkotói lemaradás, egységes és nyitott program hiánya – többek közt ezekre hívták fel a figyelmet az MTE legutóbbi, a készülő Magyar Internetes Gyermekvédelmi Stratégiáról (MIGYS) szóló workshopjának vendégei.
jún. 16
14:27
Barroso újraválasztását elősegítő döntéseket vár az e heti EU-csúcstól (Gondola)
Az európai uniós reformszerződés végső jóváhagyását, valamint európai bizottsági elnöki önnön újraválasztását elősegítő döntéseket vár a csütörtökön és pénteken Brüsszelben tartandó állam- és...
jún. 16
14:27
Az internet elveszi az időt a családtól (Blikk)
Az amerikai családok egyre kevesebb időt töltenek együtt, beleértve az étkezéseket és a tévézést is. A tendencia egybeesik az internet és a közösségi hálózatok terjedő használatával, bár egy hétfőn közzétett tanulmány nem kizárólag az utóbbiakat hibáztatja.
jún. 16
14:27
EUR/CZK Oldalazásban (HírTV)
Az EUR/CZK 26,780-26,860 között oldalaz. A keddi nyitáskor 26,811-ről indult az árfolyam. Elemzők szerint jelenleg nincs iránya a piacnak. Cseh adatok hiányában valószínűleg továbbra is a sávon belül maradhat az árfolyam. (OT
jún. 16
14:27
Egyes esetekben már 30 millió forint alatt is lenne vagyonadó (Alternatív Energia)
Háromkulcsos lesz a tervezett vagyonadó: ha eléri a harmincmillió forintot az ingatlan értéke, akkor ezen összeg alatti része is sávosan adózna - tudta meg az MTI kedden szocialista forrásból.
jún. 16
14:29
Draskovics: több rendőr legyen a közterületen (Gondola)
A kistérségek biztonságának növelésére több rendőrt kell vezényelni a közterületekre - mondta Draskovics Tibor rendészeti miniszter kedden az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának...
jún. 16
14:29
Büntetőfeljelentés a pécsi buszeladások ügyében (HírTV)
Büntetőfeljelentés megtételét ígérte a pécsi önkormányzat nevében Páva Zsolt polgármester a városban történt gyanús buszeladások ügyében.
jún. 16
14:29
Páva Zsolt feljelentést tesz! (Alternatív Energia)
Büntető feljelentést tesz a rendőrségen Pécs polgármestere a helyi tömegközlekedést biztosító Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. autóbuszainak eladása ügyében. Páva Zsolt sajtótájékoztatón jelentette be döntését kedden a baranyai megyeszékhelyen.
jún. 16
14:31
Háromkulcsos lesz a vagyonadó (Gondola)
Háromkulcsos lesz a tervezett vagyonadó: ha eléri a harmincmillió forintot az ingatlan értéke, akkor ezen összeg alatti része is sávosan adózna - tudta meg az MTI kedden szocialista forrásból. A...
jún. 16
14:33
Dacol a válsággal a Tesco (ProfitLine)
A világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi áruházláncolata, a brit Tesco az első negyedévben emelkedő értékesítési adatokról számolt be, miután a diszkont árú termékeivel fel tudta venni a versenyt a rivális Aldi és Lidl áruházakkal szemben. (Profitline.hu)
jún. 16
14:33
Mobil szélessávú szolgáltatást vezet be Macedóniában a Magyar Telekom (Portfolio)
A Magyar Telekom macedón leányvállalata, a T-Mobile Macedonia az Ericsson WCDMA/HSPA technológiájának segítségével nagysebességű mobil szélessávú szolgáltatásokat vezet be 1.3 millió előfizetője...
jún. 16
14:36
"Bajnai egy forintja" megy a krízisalapba (Privátbankár)
A kríziskezelő program nyitott alapként működik majd, amelyet a kormány egymilliárd forinttal hoz létre. Ezt az összeget egészíti majd ki a miniszterelnök fizetése is
jún. 16
14:42
Megbuktatta az oktatási tárcát a PDSZ (HR Portál)
Elégtelent adott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az oktatási tárca teljesítményére több területen a tömörülés tanévértékelő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 16
14:44
Suzuki: bírósághoz fordul a kirúgott szakszervezeti vezető (HR Portál)
Sem a szakszervezethez, sem pedig a dolgozó munkavégzéséhez nincs köze annak, hogy június 11-én rendkívüli felmondással eltávolították az Esztergomi Gépjárműgyártók Független Szakszervezetének elnökét, Kiss Lászlót - közölte a Magyar Suzuki Zrt. (MSC) kedden.
jún. 16
14:45
Vagyonadó - „Lassan kiderül a teljes igazság” (HírTV)
Lassan kiderül a teljes igazság a vagyonadóval kapcsolatban, hiszen a pénzügyminiszter kedden már arról beszélt, hogy nem csak a 30 millió forintnál drágább ingatlanokat adóztatná a kormány - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a párt elnökségének keddi ülése után.
jún. 16
14:45
Számítógép ígéretével csalt ki pénzt (Blikk)
Trükkös módszerrel, számítógépet ígérve csaltak ki egy asszonytól 105 ezer forintot Nagykanizsán. Egy fiatal, jól szituált férfi hétfőn este azzal csengetett be a pár perce hazaérkezett nőhöz, hogy a fiának hozott egy számítógépet, amelyért 150 ezer forintot kell fizetnie.
jún. 16
14:45
A Koengisgegg vásárolhatja meg a Saabot (Gondola)
Előzetes megállapodást kötött a General Motors (GM) a Koengisegg svéd sportautó gyártóval a Saab átvételéről. A GM Europe keddi közleménye szerint a Saab autógyár eladását a harmadik negyedév...
jún. 16
14:47
Nem kaptak bért az állásidőn lévő diósgyőri kohászok (Gondola)
Nem kapták meg járandóságukat az állásidőn lévő diósgyőri kohászat, a DAM 2004. Kft. dolgozói, akik immár napok óta várnak bérükre - mondta Ágotai József, a cég vasas-szakszervezetének vezetője...
jún. 16
14:51
Újra remek hírek az amerikai építőiparból (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban a megkezdett lakásépítések száma májusban a szezonálisan kiigazított adatok alapján 17,2 százalékkal 532,000 egységre emelkedtek, miután áprilisban 12,9 százalékkal rekord alacsony szintre csökkentek. Az elemzők 485,000 egységre történő emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
jún. 16
14:51
USA ingatlanpiac: elképesztően jó adatok érkeztek! (Portfolio)
Az ingatlanárak és a jelzálogkamatok csökkenésének, valamint a nemrégiben bevezetett adókedvezményeknek ksözönhetően májusban jóval építkezést kezdtek meg és jóval több építési engedélyt adtak ki az...
jún. 16
14:51
A nők kezdenek elférfiasodni: ma már ők a felelősebb fogyasztók! (Pénzcentrum)
Magyarországon ma tízből hét nő gondolja azt, hogy elsősorban a nők feladata a család és a háztartás dolgairól gondoskodni. Ennél is többen, a szebbik nem több mint háromnegyede osztja azt a véleményt, hogy egy férfinak mindenkor gondoskodnia kell családja anyagi biztonságáról - derült ki a Találd a NŐT! című konferencián. A résztvevők értékes információkat tudhattak meg többek között a nők…
jún. 16
14:53
Nem kell félni az inflációs nyomástól az USA-ban (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban a termelői árak májusban a szezonális hatásokkal kiigazított adatok alapján 0.2 százalékkal emelkedett, az áprilisi 0,3 százalékos emelkedés után, mely jóval elmaradt az előzetesen várt 0,6 százalékos emelkedéstől. (ProfitLine.hu)
jún. 16
14:54
Feszültség és reális félelem: leminősítik Amerikát? (Privátbankár)
Most már reális kockázat a világ legnagyobb gazdaságának, az Egyesült Államoknak a leminősítése - feszültségforrás a hatalmas hiány is
jún. 16
14:54
Szado-mazo fotókon Bruce Willis és felesége (Blikk)
jún. 16
14:56
Fizetés nélkül tengődnek a diósgyőri kohászok? (Privátbankár)
Nem kapták meg járandóságukat az állásidőn lévő diósgyőri kohászat, a DAM 2004. Kft. dolgozói, akik immár napok óta várnak bérükre - mondta Ágotai József, a cég vasas-szakszervezetének vezetője az MTI...
jún. 16
15:00
Draskovits: több rendőrre van szükség a kistérségekben (Infostart)
Több rendőrt kell vezényelni a közterületekre a kistérségek biztonságának növelésére - mondta a rendészeti miniszter.
jún. 16
15:00
Bányarobbanás Indonéziában (Infostart)
Indonéziában 7 bányász meghalt, és csaknem 40 eltűnt egy robbanás után egy illegális szénbányában.
jún. 16
15:02
A polgármester feljelentést tesz a pécsi buszok ügyében (Infostart)
Büntető-feljelentést tesz a Pécsi Közlekedési Zrt. autóbuszainak tisztázatlan értékesítése ügyében a város polgármestere. Páva Zsolt úgy fogalmazott: azt szeretnék megtudni, hogy kit terhel a felelősség azért, hogy a helyi közgyűlés felhatalmazása nélkül adták el a járműveket.
jún. 16
15:03
Elfogták a két 17 éves támadót (HírTV)
Elfogta a rendőrség azt a két fiatalembert, akik még két hete próbáltak kirabolni egy járókelőt Soroksáron, ám eközben megzavarták őket - értesült a HavariaPress.

Keresés