XVI. Benedek pápának saját magának, beavatkozás nélkül kell döntenie arról, hogy szentté avatja-e a nácizmus korának nagy vitákat kiváltó egyházfőjét - közölte pénteken a Vatikán, elutasítva minden, az egyházon belülről érkező esetleges nyomást.
Hetek óta a pénzügyi felügyelet száztíz munkatársa ellenőrzi a nyolc legnagyobb hazai pénzintézetet az IMF kérése nyomán – tájékoztatta a Magyar Nemzetet pénteken a szervezet, amelynek történetében ez a legnagyobb vizsgálat.
Többe kerül a jövő hét végétől az útlevél: az öt évre érvényes okmányért 25, a tíz évre szólóért negyven százalékkal kell majd többet fizetni, az illeték emelkedésének hivatalos magyarázata, hogy...
Az izraeli külügyminiszter pénteken úgy vélte, jó esély van a palesztinokkal való béketárgyalás újrakezdésére, és tagadta, hogy a zsidó telepek kérdése akadályt jelentene. "Azt hisszük, ma jó...
XVI. Benedek pápának saját magának, beavatkozás nélkül kell döntenie arról, hogy szentté avatja-e a nácizmus korának nagy vitákat kiváltó egyházfőjét. Nemrég egy vatikáni szakértő úgy nyilatkozott: a pápa nem írja alá a boldoggá avatási rendeletet, mert nem akarja elrontani a katolikus egyház és a zsidók közötti kapcsolatokat.
Nem kell társasházzá alakulniuk a vagyonadó miatt az osztatlan közös tulajdonban lakóknak - mondták el a Pénzügyminisztériumban az MTI kérdésére. Azoknak a "társasházaknak", amelyek...
A globális kihívások és a lokális válaszok témakörében élelmiszer- és agrárgazdasági világfórumot kezdődik szombaton a magyar fővárosban. (ProfitLine.hu)
Nyolcvanegy budapesti és 179 vidéki helyszínen közel kétezer programmal, köztük zenei koncertekkel várják az érdeklődőket a múzeumok országszerte ma este hat órától hajnali kettőig a VIII. Múzeumok éjszakáján.
A megye történetében egyedülálló módon a veszprémi rendőrök teljes állománya a Cozma-gyilkosság megoldásán dolgozik. Az eltelt több mint négy hónap alatt 500 tanút hallgattak meg, hat embert előzetes letartóztatásba helyeztek, beismerő vallomást és a gyilkos eszközt azonban még mindig nem tudták produkálni.
Bár a szakminiszter egy hónapja még tagadta, a Magyar Nemzet birtokába jutott kormányelőterjesztés szerint napirenden van a MÁV Zrt. szétdarabolása és részleges privatizációja. A lap úgy tudja: a Bajnai-kabinet július elsejétől kormánybiztost nevez ki az átalakítás levezénylésére.
Figyelmetlenségében a rendőrségre követte áldozatát egy rabló az Egyesült Államokban, ahol aztán rögtön el is fogták. A 26 éves férfi leintett egy autót, amelyet egy nő vezetett.
Barack Obama amerikai elnökhöz fordult pénteken Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó, hogy nyilvánítsa az állam egyes részeit katasztrófa-sújtotta területnek a pusztító szárazság miatt.
A Magyar Szocialista Párt alelnöke szerint Magyarország vezető hatalmi erejét 2010 után a Fidesz és Orbán Viktor fogja adni; Ujhelyi István azt mondta, ha az MSZP így folytatja, már nem marad újjáépíthető párt. Károsnak tartja a párton belüli szekértábor-politizálást, és a tartalmi kérdések előtérbe helyezését szorgalmazza Gál Zoltán, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapító tagja.
Már két éve csúszik, de még mindig nem lehet tudni, mikor lép tőzsdére a Fortress és a Blackstone után a harmadik nagy kockázatitőke-társaság, a KKR, pedig a debütálás folyamatosan aktuálisnak tűnik....
Los Angeles-i premierje után a spoletói Két Világ Fesztiválon június 26-án mutatják be Woody Allen legújabb rendezői bravúrját, Puccini Gianni Schicchi című operáját.
Megegyezést színlelt Herényi Károly, alig egy nappal azelőtt, hogy megzsarolta Almássy Kornélt és támogatóit tavaly szeptemberben - tudta meg a Magyar Nemzet.
Széleskörű internetes pedofil-hálózatot göngyölítettek fel Olaszországban, a szicíliai Catania körzetében. A helyi postarendőrség által végrehajtott, "Smasher" fedőnevű akció során több...
Ötven iszlamista harcost öltek meg a pakisztáni hadsereg offenzívája során Pakisztán északnyugati részén, az afganisztáni határ közelében lévő Dél-Vazirisztán törzsi területen - közölték szombaton katonai források.
Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke, Jakab István szerint maffiajellegű gabonakereskedelem folyik az országban, ugyanis míg néhány héttel ezelőtt egy tonna gabonáért 35-40 ezer forintot ígértek a felvásárlók, most 22 ezer forintot adnak érte. (ProfitLine.hu)
A magyar organikus építészetet bemutató új kiállítás megnyitója mellett környezettudatos divatkreációkat felvonultató összművészeti performanszokkal, organikus hajkreációkkal, biobüfével és ökopiaccal várja a látogatókat ma az Iparművészeti Múzeum, ahol a Múzeumok éjszakáján "megállítják" az időt is.
Megkezdődött szombat délelőtt Budapesten a Magyar Demokrata Fórum országos gyűlése, melyen Dávid Ibolya elnök és a párt elnöksége bizalmat kér a küldöttektől.
Ötven iszlamista harcost öltek meg a pakisztáni hadsereg offenzívája során Pakisztán északnyugati részén, az afganisztáni határ közelében lévő Dél-Vazirisztán törzsi területen - közölték katonai...
Széleskörű internetes pedofil-hálózatot göngyölítettek fel Olaszországban, a szicíliai Catania körzetében. A helyi postarendőrség által végrehajtott, "Smasher" fedőnevű akció során több mint 150 ezer gyermekpornó-filmet foglaltak le, köztük 16 ezret a őrizetbe vett személy egyikének lakásán.
Az osztrák külügyminiszter ki akarja vizsgáltatni, milyen szerepet játszott Irán jelenlegi államfője egy 23 évvel ezelőtt Bécsben elkövetett gyilkosságban. Az osztrák Zöldek biztonságpolitikai...
Megegyezést színlelt Herényi Károly, alig egy nappal azelőtt, hogy megzsarolta Almássy Kornélt és támogatóit tavaly szeptemberben - írja a Magyar Nemzet.
Az Egyesült Királyságban a válságra és a recesszióra adott válaszul az irodapiaci szereplők számára egyre olcsóbb bérleti díjakat kínálnak az irodaházak tulajdonosai, melyek 10 éves időtávon is a...
A jelenlegi rendészeti miniszter is szerepet vállalt abban a tavaly tavaszi akcióban, amelynek célja az lett volna, hogy a Hír TV két riporterét kábítószerrel összefüggő bűncselekmények vádjával börtönbe juttassák. A hatósági jegyzőkönyvek arról tanúskodnak: Draskovics a jogszabályokat kikerülve adott utasításokat a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjének.
Megkezdődött szombat délelőtt Budapesten a Magyar Demokrata Fórum (MDF) országos gyűlése, melyen Dávid Ibolya elnök és a párt elnöksége bizalmat kér a küldöttektől. Az MTI által korábban megkérdezett ...
A szocialisták elkéstek, ha csak ősszel kezdenek el gondolkodni azon, hogy jó-e nekik, ha továbbra is támogatják a Bajnai-kormányt - emelte ki az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András politikai elemző, a Századvég Alapítvány igazgatója. Török Gábor politológus, a Vision Consulting igazgatója szerint az MSZP szűk vezetésében van még olyan remény, hogy a kabinet tevékenysége esetleg képes…
Draskovics Tibor jelenlegi rendészeti miniszter is szerepet vállalt abban a tavaly tavaszi akcióban, amelynek célja az lett volna, hogy a hírTV két riporterét kábítószerrel összefüggő bűncselekmények vádjával börtönbe juttassák. Az ügy kapcsán készült hatósági jegyzőkönyvek arról tanúskodnak: Draskovics a jogszabályokat kikerülve adott utasításokat a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjének.
Los Angeles-i premierje után a spoletói Két Világ Fesztiválon június 26-án mutatják be Woody Allen legújabb rendezői bravúrját, Puccini Gianni Schicchi című operáját. Az amerikai művésszel a...
Megkezdődött szombat délelőtt Budapesten a Magyar Demokrata Fórum (MDF) országos gyűlése, melyen Dávid Ibolya elnök és a párt elnöksége bizalmat kér a küldöttektől. Az MTI által korábban...
Nem engedélyeznek semmilyen tüntetést szombaton sem Teheránban, sem Irán más városaiban - szögezte le közleményben az iráni belügyminisztérium. Az elnökválasztások körüli feltételezett csalások...
Közel 2 dollárt esett a határidős amerikai könnyűolaj szabadpiaci ára csütörtöki nap végi jegyzéséhez képest New Yorkban a kereskedés végére pénteken. A nap vége felé kezdett leszakadni az ár, és a ...
Hirtelen és elkerülhetetlen éghajlati változások egyre növekvő kockázatával kell szembenéznie a világnak a vártnál gyorsabb globális felmelegedés miatt – figyelmeztetett egy nemzetközi tudóscsoport csütörtökön nyilvánosságra hozott tanulmánya.
Jövőre 400 milliárd forinttal több pénz marad a vállalkozásoknál az adó- és járulékterhek csökkentésének köszönhetően - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) azzal kapcsolatban, hogy Varju László, a tárca államtitkára pénteken Szolnokon részt vett egy vállalkozóknak rendezett fórumon - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A tavaszi, másfél hónapos leállás után nyáron ismét szünetelteti a termelést a Zalakerámia Zrt. - tájékoztatta az MTI-t a cég elnök-vezérigazgatója. Márton Péter elmondta: nem számít rendkívüli...
Maffiajellegű gabonakereskedelem folyik az országban - állítja Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke. Ezt azzal magyarázza, hogy míg néhány héttel ezelő...
A mérések szerint megnyugtatóan tiszták a haza élővizek. Nyugodtan csobbanhatnak tehát az érzékenyebbek is, sem algásodástól, sem más, mesterséges szennyeződés nem kell tartaniuk, ráadásul a tavak, folyók hőmérséklete is folyamatosan emelkedik.