2009. június 20. szombat

jún. 20
14:11
Műhiba? Tönkretették Erika szemét (Blikk)
BUDAPEST — Ügyvédhez fordul László Erika (54), akinek – állítja – elrontották plasztikai műtétjét. A nő jobb felső szemhéja egy baleset után lógni kezdett, és úgy döntött, plasztikai sebészhez fordul.
jún. 20
14:11
Újabb lemondás az MDF-nél! Ki maradt még? (Alternatív Energia)
Lemondott Grezsa István, a Magyar Demokrata Fórum Csongrád megyei elnöke, és egyúttal kilépett a pártból is szombaton.
jún. 20
14:11
Bírálják az uniós garanciákat (Kripto Akadémia)
A cseh államfő bírálta és nevetségesnek minősítette azokat a garanciákat, amelyeket az Európai Tanács szavazott meg Brüsszelben Írországnak az EU reformszerződésével kapcsolatban.
jún. 20
14:15
Megvan a hosszú élet titka: a 113 éves aggastyán elárulta (Pénzcentrum)
Péntektől a világ hivatalosan is legidősebb férfija a 113 éves Henry Allingham. Az angol öregúr már az első világháborúban is harcolt....
jún. 20
14:27
Megcsonkítják a közszolgák keresetkiegészítését (HírTV)
Havi bruttó 149 ezer forintos fizetés felett veszi el teljesen a közszolgáktól a kormány a keresetkiegészítést a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint.
jún. 20
14:27
Lemondásra szólították fel Vác MSZP-s polgármesterét (Gondola)
Fegyelmi eljárást kezdeményez Vác szocialista polgármestere ellen, akit egyben lemondásra is felszólít a város képviselő-testületének Összefogás nevű jobboldali frakciója - ez áll a Fidesz és a...
jún. 20
14:27
Bosszút álltak a halott Szabináért (Blikk)
SZANY — Nem merte elmondani szüleinek a titkát az a diáklány, aki ballagása napján két órával az ünnepség előtt rosszul lett és meghalt szanyi otthonukban. Szabina (†18) néhány nappal korábban elment egy barátja bulijába, ahol alkoholt fogyasztott, és mivel ez volt az első ilyen alkalom, rosszul lett.
jún. 20
14:29
Őrizetben a kazincbarcikai gyilkosság gyanúsítottja (Gondola)
A rendőrség őrizetbe vette azt a 26 éves kazincbarcikai férfit, akit azzal gyanúsítanak, június 13-án előzetes szóváltást követően olyan súlyosan megsebesített egy 18 éves helybeli, hogy az a...
jún. 20
14:31
75 éves a Volkswagen Bogár (Gondola)
Hetvenöt éve, 1934. június 22-én kötött szerződést a német Ferdinand Porsche tervezőirodája a Birodalmi Autóipari Szövetséggel a népautó fejlesztéséről és gyártásáról - ezt tekinthetjük minden idők...
jún. 20
14:33
Volt kormánybiztos landolt a PSZÁF-nál (ProfitLine)
Kondorosi Ferenc tölti be június 1-je óta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jogi ügyvezető igazgatói posztját - erősítették meg az MTI információját a felügyeletnél. (ProfitLine.hu)
jún. 20
14:33
Klaus bírálja az Írországnak nyújtott uniós garanciákat (Gondola)
A cseh államfő bírálta és nevetségesnek minősítette azokat a garanciákat, amelyeket az Európai Tanács szavazott meg Brüsszelben Írországnak az EU reformszerződésével kapcsolatban. A cseh rádiónak...
jún. 20
14:36
Homoktövis, a vitaminbomba (Édenkert)
A homoktövis az elmúlt két évtizedben hazánkban is egyre divatosabb étrend-kiegészítővé vált, elsősorban az egészséges táplálkozás hívei közt.
jún. 20
14:42
Öngyilkos merénylet Irakban: legalább 25 halott (Infostart)
Legalább 25-en meghaltak és több mint százan megsebesültek egy öngyilkos merényletben, amelyet szombaton az észak-iraki Kirkuk város közelében, egy síita mecset mellett követtek el - közölték rendőrségi és kórházi illetékesek.
jún. 20
14:45
Továbbra is tüntetnek Ahmedinezsád ellen (HírTV)
Iránban folytatódnak az Ahmedinezsád elnök elleni tüntetések annak ellenére, hogy az ország legfőbb vallási elöljárója is a demonstrációk beszüntetését kérte.
jún. 20
14:45
Frontálisan ütközött három kocsi a 86-os főúton (Blikk)
Három gépkocsi frontálisan összeütközött a 86-os főúton Páli térségében szombaton. A járművekbe négy ember beszorult, őket feszítő-vágóval a tűzoltók szabadítják ki a roncsokból - közölte a rendőrség.
jún. 20
14:45
Lemondott az MDF Csongrád megyei elnöke (Gondola)
Lemondott Grezsa István, a Magyar Demokrata Fórum Csongrád megyei elnöke, és egyúttal kilépett a pártból is szombaton. Egy meglehetősen "sötét időket" idéző szervezést követően...
jún. 20
14:45
"Nem lehetek eléggé hálás Paul McCartneynak, hogy megírta ezt a dalt" (Spa Trend Online)
„Időpazarlás volt apámat gyűlölni” - vélekedik ma Julian Lennon. A 29 éve meggyilkolt John Lennon fia, aki a megszólalásig hasonlít apjára, a héten kiállítást nyitott meg Liverpoolban Fehér Toll (White Feather Exhibition) címmel a Beatles vezérének tárgyaiból.
jún. 20
14:47
Ágh Péter a Fidelitas új elnöke (HírTV)
Ágh Pétert választotta új elnökévé a Fidelitas tisztújító kongresszusa a leköszönő Szijjártó Péter helyett. A Fidelitas új elnöke megválasztása után közölte: az elkövetkezendő két évben azért kíván dolgozni, hogy Magyarországnak olyan kormánya legyen, amely komolyan veszi a fiatalok problémáit, és tenni akar azok megoldása érdekében.
jún. 20
15:03
Öngyilkos lett, miután végzett feleségével (HírTV)
Az első adatok szerint megölte feleségét, majd magával is végzett egy férfi szombatra virradóra Kisújszálláson. A párnak egy nyolcéves gyermeke van, a kislány nem volt otthon, amikor mindez történt.
jún. 20
15:03
Három kocsi frontálisan összeütközött a 86-as úton (Gondola)
Három gépkocsi frontálisan összeütközött a 86-os főúton Páli térségében szombaton; a járművekbe négy ember beszorult, őket feszítő-vágóval a tűzoltók szabadítják ki a roncsokból - közölte a...
jún. 20
15:12
Megrázó vallomás John Lennon fiától (Blikk)
„Időpazarlás volt apámat gyűlölni” - vélekedik ma Julian Lennon. A 29 éve meggyilkolt John Lennon fia, aki a megszólalásig hasonlít apjára, a héten kiállítást nyitott meg Liverpoolban Fehér Toll (White Feather Exhibition) címmel a Beatles vezérének tárgyaiból.
jún. 20
15:18
Felrobbant egy etanolt szállító tehervonat Chicagótól északra (Infostart)
Kisiklott egy etanolt szállító tehervonat helyi idő szerint pénteken este az egyesült államokbeli Chicagótól északnyugatra, és több tucatnyi vagonja felrobbant.
jún. 20
15:21
Az MSZP-t zavarja az ügyészség Hunvald ügyében (HírTV)
Nagyon zavarja az erzsébetvárosi MSZP–SZDSZ-es vezetést, hogy az ügyészség rendre olyan megállapításokat tesz az előzetes letartóztatását töltő, bűnszervezetben elkövetett, súlyos bűncselekményekkel gyanúsított Hunvald György szocialista polgármesterről, amellyel ők nem értenek egyet - írja a Magyar Nemzet.
jún. 20
15:21
Kiss Péter: a határon túli magyarságnak szuverén módon kell berendeznie intézményeit (Gondola)
A határon túli magyar közösség számára biztosítani kell, hogy szuverén módon, saját értékeinek és szükségleteinek megfelelően rendezhesse be jövőjét és intézményeit, függetlenül attól, hogy miként...
jún. 20
15:21
Leszúrtak egy 18 éves nőt Békéscsabán (Blikk)
Leszúrtak egy 18 éves nőt Békéscsabán szombat délben, az áldozat belehalt sérüléseibe. A bűncselekmény a Tavasz utcában történt, a rendőrség egy férfit keres.
jún. 20
15:21
Megölte feleségét, majd magával is végzett (Blikk)
Az első adatok szerint megölte feleségét, majd magával is végzett egy férfi szombatra virradóra Kisújszálláson – írta a delmagyar.hu.
jún. 20
15:21
Kiss Péter Kolozsváron járt, miért? (Alternatív Energia)
A határon túli magyar közösség számára biztosítani kell, hogy szuverén módon, saját értékeinek és szükségleteinek megfelelően rendezhesse be jövőjét és intézményeit, függetlenül attól, hogy miként folytatja párbeszédét a mindenkori magyar kormánnyal - fejtette ki szombaton Kolozsváron Kiss Péter.
jún. 20
15:23
Előadások a csillagos ég alatt - Különkiadás (videó) (HírTV)
2009. június 20. szombat 10.05 2009. június 21. vasárnap 13.05 2009. június 22. hétfő 9.05 2009. június 24. szerda 14.05
jún. 20
15:25
Alapítótag távozik az MDF-ből (HírTV)
Lemondott megyei elnöki posztjáról és a pártból is kilépett Grezsa István, az MDF egyik lakiteleki alapítója. A politikus a Független Hírügynökségnek elmondta: a demokrata fórum személyi változásaival és politikai térfélcseréjével akkor sem ért egyet, ha azt a jelenlegi vezetés sikeresnek tartja.
jún. 20
15:27
Kik és hogyan használhatják ingyen a díjköteles utakat? (ProfitLine)
Július 1-től a rendvédelmi és a közszolgáltató járművek is csak akkor közlekedhetnek ingyen a díjköteles utakon, ha rendelkeznek az adott kocsira szóló új igazoló dokumentummal - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság. (ProfitLine.hu)
jún. 20
15:27
Három amerikai bank ment csődbe egyetlen hétvége alatt (Portfolio)
Pénteken újabb három bank volt kénytelen becsukni kapuit a tengerentúlon, amely összesen 363 millió dolláros költséget okoz a Szövetségi Betétbiztosítási Alapnak. Ezzel együtt a hitelpiaci válság...
jún. 20
15:33
Leszúrtak egy 18 éves nőt Békéscsabán (Infostart)
Leszúrtak egy 18 éves nőt Békéscsabán szombat délben, az áldozat belehalt sérüléseibe - közölte Albert István, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
jún. 20
15:36
Button csak hatodikként rajtolhat Silverstone-ban (Infostart)
A Red Bull német pilótája, Sebastian Vettel indulhat az élről a Forma-1-es Brit Nagydíjon. A második helyről a brazil Rubens Barrichello, a harmadikról az ausztrál Mark Webber rajtolhat Silverstone-ban. A pontversenyben élen álló angol Jenson Button a hatodik rajtkockát szerezte meg.
jún. 20
15:39
Könyv a Corvinákról - Különkiadás (videó) (HírTV)
2009. június 20. szombat 10.05 2009. június 21. vasárnap 13.05 2009. június 22. hétfő 9.05 2009. június 24. szerda 14.05
jún. 20
15:39
Kisiklott és felrobbant egy etanolt szállító tehervonat Chicago közelében (Gondola)
Kisiklott egy etanolt szállító tehervonat helyi idő szerint pénteken este az egyesült államokbeli Chicagótól északnyugatra, és több tucatnyi vagonja felrobbant. Meghalt egy nő, aki autójával az...
jún. 20
15:39
A Baloldal radikális gazdasági és szociális programmal készül (Kripto Akadémia)
Heves belső viták közepette kezdte meg kétnapos kongresszusát szombaton Berlinben az ellenzéki Baloldal pártja.
jún. 20
15:41
Harry herceg és Chelsy románca folytatódik (Gondola)
Ismét összejött Harry herceg, a brit trón harmadik számú várományosa és egykori kedvese, Chelsy Davy - egyelőre csak egy buli erejéig, de a szombati brit sajtó forrásai szerint ez is biztató jele...
jún. 20
15:45
75 éve "bogaras" a világ (Privátbankár)
Ferdinand Porsche tervezőirodája 1934 nyarán megkötötte a szerződést: megszületett a Bogár. A tervet a náci vezetés karolta fel
jún. 20
15:48
Újra együtt Harry herceg és Chelsy? (Blikk)
Ismét összejött Harry herceg, a brit trón harmadik számú várományosa és egykori kedvese, Chelsy Davy - egyelőre csak egy buli erejéig, de a szombati brit sajtó forrásai szerint ez is biztató jele annak, hogy a románc esetleg folytatódhat.
jún. 20
15:51
Családi tragédia Kisújszálláson: megölte feleségét, majd öngyilkos lett a férj (Infostart)
Meggyilkolta 31 éves feleségét, majd önmagával is végzett egy 39 éves férfi Kisújszálláson, a város egyik kertvárosi részén lévő lakásukon; a szombatra virradóra bekövetkezett tragédia vélhetően a házaspár közötti megromlott viszony miatt történt - közölte a rendőrség.
jún. 20
15:54
Mégsem lesz újabb tüntetés Iránban (Infostart)
A Mir Hoszein Muszavi iráni ellenzéki elnökjelöltet támogató mérsékelt iszlám vallási vezetők lefújták a szombatra tervezett teheráni tüntetést.
jún. 20
15:57
Három autó ütközött a 86-oson (HírTV)
Három autó ütközött össze szombat kora délután a 86-os főúton, Páli közelében. A balesetben négy ember szorult be a járművekbe, őket a tűzoltók próbálják kiszabadítani.
jún. 20
15:57
Megtiltották az álarc viselését tüntetéseken (Blikk)
A francia kormány megtiltotta az utcai tüntetések résztvevőinek, hogy arcukat maszkkal vagy bármilyen más ruhadarabbal eltakarják. A szombaton közzétett kormányrendelet értelmében a nyilvános demonstrációk résztvevői, illetve a megmozdulás közelében tartózkodó személyek nem fedhetik el szándékosan az arcukat azzal a céllal, hogy megakadályozzák azonosításukat.
jún. 20
15:57
Leszúrtak egy 18 éves nőt Békéscsabán (Gondola)
Leszúrtak egy 18 éves nőt Békéscsabán szombat délben, az áldozat belehalt sérüléseibe - közölte Albert István, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. A bűncselekmény a...
jún. 20
15:57
Tilos az álarc viselése a tüntetéseken! (Kripto Akadémia)
A francia kormány megtiltotta az utcai tüntetések résztvevőinek, hogy arcukat maszkkal vagy bármilyen más ruhadarabbal eltakarják.
jún. 20
15:59
Minden hatodik ember éhezik a Földön (HírTV)
Már egymilliárd ember éhezik a Földön az ENSZ legújabb jelentése szerint. Ennyien még soha nem szorultak segítségre. Számuk egy év alatt tizedével nőtt, főként az élelmiszerárak emelkedése miatt. Az ENSZ attól tart, hogy az éhínség háborúkhoz vezet, amire már eddig is volt példa.
jún. 20
15:59
Átadták a minőségi strandoknak járó kékhullám zászlókat (Gondola)
Huszonkilenc strand és öt vitorlás kikötő vehette át az idén a kékhullám zászlókat Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi minisztertől a balatonfüredi Esterházy strandon szombaton - közölte a...
jún. 20
16:09
Egy ideig szünetel a nyár - lehűlés és záporok várhatók (Infostart)
Szombaton csak a keleten élők számíthatnak napsütésre, vasárnap az egész ország beborul, és a jövő héten sem lesz strandidő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
jún. 20
16:15
Jókai Anna - Különkiadás (videó) (HírTV)
2009. június 20. szombat 10.05 2009. június 21. vasárnap 13.05 2009. június 22. hétfő 9.05 2009. június 24. szerda 14.05
jún. 20
16:15
Autóbaleset a 33-as főúton, egy halott, két sérült (Blikk)
Egy ember meghalt, kettő megsérült, amikor két gépkocsi összeütközött a 33-as főúton szombaton délután. A súlyos sérültet helikopterrel, a könnyű sérültet mentőautóval szállították a debreceni Kenézy Gyula Kórház baleseti sebészetére.

Keresés