Dmitrij Medvegyev orosz elnök jelezte szerdán, hogy Moszkva hajlandó lenne támogatni újabb, Észak-Korea elleni ENSZ-szankciókat annak érdekében, hogy visszatartsák a phenjani vezetést további nukleáris kísérletek végrehajtásától.
Gyakorlatilag fizetésképtelenné vált a Hiller István vezette oktatási tárca a minisztérium büdzséjét érintő sorozatos zárolások miatt - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.
A magyar börtönök csaknem 15.400 fogvatartottja közül mintegy 4.500-an jogosultak részt venni a június 7-ei európai parlamenti (EP) választáson; közülük 1.400-an jelezték a részvételi szándékukat a voksoláson, és 1.100 embernek már megvan hozzá a szükséges igazolása is - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság az MTI érdeklődésére.
A hazai pénzintézetek közül az MKB Bank eszmélt elsőként, amikor közeledni kezdtek a devizahitelezés viharfelhői. A pénzügyi válság mélyülésének lassulásával a legtöbb pénzintézetben a megtakarítások kerültek a középpontba. Az MKB Bank a kedvező kamatozású forint- és euró lekötött betétek mellett egyéb megtakarítási lehetőségeket is kínál ügyfeleinek, többek között erről is kérdeztük Dr. Balogh…
A májusi forint erősödést követően a Portfolio.hu által megkérdezett profi befektetők közül hajszálnyival többen vannak, akik a következő hónapok tekintetében a gyengülésnek adnak nagyobb esélyt. A...
A magánszemély többféleképpen is teljesítheti az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelme után fizetendő adót. A döntést már év közben is meg lehet hozni, de érdemes alaposan megfontolni
Kizárta szerdán a brazil védelmi miniszter, hogy az Air France francia légitársaság repülőgépe, amely hétfőn egyelőre tisztázatlan körülmények között az Atlanti-óceánba zuhant, még a levegőben felrobbant volna.
Emelte bruttó 8 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. csütörtökön. A Mol a gázolaj árát legutóbb egy hete 2 forinttal csökkentette, míg a ben...
A tegnapi napon megtört a BUX index keddi lendülete, és jelentős eladói nyomás nehezedett a hazai börzére. A tőzsdeindex végül 415 pontos csökkenéssel 15.192 ponton zárt, mely 2,7%-os esésnek felel meg. A jövő sem tűnik biztatónak. (ProfitLine.hu)
Csökkenéssel, de jóval a napi mélypont fölött zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei szerdán. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,7 százalék (64,99 pont) gyengüléssel 8675,88 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvényekkel telített Nasdaq Composite mutató 0,6 százalékkal (10,88 ponttal) 1825,92 pontra hanyatlott. (ProfitLine.hu)
A forint a térségbeli devizákkal együtt gyengült, de lényegesen nagyobb mértékben az euróval szemben, amely 288 forint alatt állt szerdán késő este a londoni bankközi devizapiacon. Röviddel 22 óra ...
Formálisan is lekerült a médiahatóság napirendjéről a két országos kereskedelmi televízió koncessziósdíj-csökkentésének ügye - közölték testületi tagok a szerdai ülés után az MTI-vel. Az Országos R...
Csaknem duplájára nőtt egy hónap alatt az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) hiánya és április végén meghaladta a 31 milliárd forintot - írja a Népszava. A növekvő hiány legfőbb oka, hogy januártól áp...
Ma kezdődnek meg az idei érettségi szóbeli vizsgái: a diákok hat napon keresztül emelt szinten vizsgáznak. Az érettségizők emelt szinten 87-féle vizsgatárgyat választottak, minden tárgyból van szóbeli...
A Magyar Televízió készen állt arra, hogy közvetítse az Európai Parlamenti választásokon induló nyolc párt listavezetőjének vitáját, de két párt tegnap délután nem fogadta el a délelőtti pártközi egye...
Akár jobbról, akár balról kerülgetjük, valójában belpolitikai választásra készülünk - jelentette ki Orbán Viktor szerdán Székesfehérváron. A város főutcáján, mintegy kétezer ember előtt, az...
Két férfit holtan találtak a tűzoltók Letenyén, egy kigyulladt családi házban csütörtökön hajnalban. Az első feltételezések szerint égve felejtett cigaretta okozhatta a tüzet.
Nem tudni, mi lett a sorsa Simor András százmillióinak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének 2007-es vagyonnyilatkozatában ugyanis még az szerepelt: a jegybank vezetője 123 millió és további 800 millió – összesen 923 millió – forintos, befektetési alapokban tartott megtakarítással bírt - írja a Magyar Nemzet.
Kiss Péter társadalompolitikai miniszter a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a krízisben lévő családok az egyszeri anyagi támogatás feltételeiről a helyi jegyzőnél tájékozódhatnak.
Az Országos Választási Bizottság szerint alkotmánysértő a Jobbik szlogenje, amely szerint "Magyarország a magyaroké!"; a testület erről szerda esti ülésén döntött. A testülethez azért fordult kifogáss...
Egy harmadik beteg szervezetében is kimutatták az új vírust Ausztriában - jelentette be szerdán az osztrák egészségügyi minisztérium szóvivője. Az első osztrák eset április végén, a második kedden...
Ugyanabban a balesetben vesztette el jogosítványát egy férj és felesége az Egyesült Államokban ittas vezetés miatt. A nő vezette a kocsit, és nekiütközött egy fának.
A trianoni békediktátum 89. évfordulójára emlékezik ma az ország. 1920. június 4-én Párizsban, a versailles-i kastély parkjában álló Nagy-Trianon-palota dísztermében írta alá a magyar kormányküldöttség az első világháborút lezáró, a történelmi Magyarország megszűnését is jelentő békeszerződést.
A közép-kelet-európai valuták mozgását csütörtökön is regionális tényezők, elsősorban a Baltikumból érkező hírek befolyásolják. Szerdán erősödött ugyanis az aggodalom a lett valuta lehetséges leértékelése miatt. Bár a lat és a többi regionális társa között nincsen közvetlen kapcsolat, a magyar forint azok között van, melyekre a leginkább ráirányul a figyelem, tekintettel az ország külföldi…
Japánban a vállalati kiadások 54 éve nem látott mértékben csökkentek az első negyedévben, miután a globális válság miatt csökkentek az exportlehetőségek, és ebből kifolyólag a nyereségeik. A tőkekiadások a március 31-vel záródó három hónapban 25,3 százalékkal mérséklődtek éves szinten, melyre az adatok feldolgozása óta, mely 1955-ben kezdődött, nem volt példa. A vállalati nyereségek 69 százalékkal…
A PricewaterhouseCoopers (PwC) szerint a helyi iparűzési adót érintő egyik legfontosabb tervezett változás, hogy 2010-től minden külföldi telephelyen végzett tevékenységből származó "iparűzési adóalapot eredményező rész" mentesül az iparűzési adófizetési kötelezettség alól Magyarországon. (ProfitLine.hu)
Hiába erősödött a forint az elmúlt hetekben, egyre többeknek okoz gondot a tartozás visszafizetése. A törlesztőrészletekre alig volt hatással a magyar fizetőeszköz lábadozása - olvasható a Magyar Nemzetben.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szerdán szokatlanul éles hangú állásfoglalásban követelte Pekingtől, hogy adjon számot a 20 évvel ezelőtt vérbe fojtott Tienanmen téri diákmegmozdulás...
Kizárta szerdán a brazil védelmi miniszter, hogy az Air France francia légitársaság repülőgépe, amely hétfőn egyelőre tisztázatlan körülmények között az Atlanti-óceánba zuhant, még a levegőben...
Az adózási egyszerűsítés és egyes szakmák - köztük a média - olthatatlan igényeként 2006-tól megalkotott ekho a végét járja, de a megszűntetés előtt 2009-ben is még van mire odafigyelni.
A Legfőbb Ügyészség vizsgálata szerint fel kell bontania a Tettrekész rendőrszakszervezetnek a Jobbikkal kötött megállapodást, hiszen a szakszervezet elnökének és főtitkárának nem volt törvényes...
Gyakorlatilag fizetésképtelenné vált a Hiller István vezette oktatási tárca a minisztérium büdzséjét érintő sorozatos zárolások miatt - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában. A lap szerint a...
A jelenlegi helyzetben "egyszerűen öngyilkosság" megadóztatni a munkáltatói szféra nyugdíjrendszerhez való hozzájárulását, a tervezett intézkedésnek hosszú távon negatív következményei lennének - mondta Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke szerdán, a Stabilitás Pénztárszövetség sajtótájékoztatóján.
Ausztrália kereskedelmi egyenlege áprilisban deficites lett, miután a vasérc és a szén árának csökkenése miatt mérséklődött az exportbevétel is. (ProfitLine.hu)
A skizofrénia a különböző szerepekben való működés lassan előrehaladó, folyamatos zavarát eredményezi, elsősorban a munkahelyen és a magánéletben. A rendszeresen megjelenő és folyamatosan súlyosbodó tünetek skizofréniára utalhatnak.