2009. június 4. csütörtök

jún. 4
7:48
Töténelmi jelentőségű beszédet várnak Obamától (Infostart)
Rijádból Kairóba utazott hét órás villámlátogatásra csütörtökön reggel Barack Obama amerikai elnök.
jún. 4
7:51
Megmenekült a Magyar Nagydíj (BorsOnline)
Nem kell tovább aggódni a hazai Forma–1-es futam jövője miatt. Néhány napja még kétséges volt a 2012 és 2016 közötti versenyek támogatása, ám tegnap úgy döntött a kabinet, garantálja a feltételeket. Úgy látszik, a rendezés mellett érvelők tudtak hathatós indokokkal szolgálni.
jún. 4
7:51
Még mindig gond a törlesztés (HírTV)
Hiába erősödött a forint az elmúlt hetekben, egyre többeknek okoz gondot a tartozás visszafizetése. A törlesztőrészletekre alig volt hatással a magyar fizetőeszköz lábadozása - olvasható a Magyar Nemzetben.
jún. 4
7:51
Washington szerint Pekingnek el kell számolnia a Tienanmen téri öldökléssel (Gondola)
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szerdán szokatlanul éles hangú állásfoglalásban követelte Pekingtől, hogy adjon számot a 20 évvel ezelőtt vérbe fojtott Tienanmen téri diákmegmozdulás...
jún. 4
7:51
"A Fidesz megfutamodott! Pedig szétszedtük volna a programját!" (Alternatív Energia)
Bokros Lajos az MDF EP listavezetője a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a Fidesz nem merte vállalni a nyilvános tévé vitát.
jún. 4
7:53
Brazil védelmi miniszter: kizárt, hogy a lezuhant gép a levegőben robbant fel (Gondola)
Kizárta szerdán a brazil védelmi miniszter, hogy az Air France francia légitársaság repülőgépe, amely hétfőn egyelőre tisztázatlan körülmények között az Atlanti-óceánba zuhant, még a levegőben...
jún. 4
7:54
Ekho 2009: utolsó teendők, kockázat és kizáró ok (Adózóna)
Az adózási egyszerűsítés és egyes szakmák - köztük a média - olthatatlan igényeként 2006-tól megalkotott ekho a végét járja, de a megszűntetés előtt 2009-ben is még van mire odafigyelni.
jún. 4
7:55
Nem működhet együtt a Tettrekész szakszervezet a Jobbikkal (Gondola)
A Legfőbb Ügyészség vizsgálata szerint fel kell bontania a Tettrekész rendőrszakszervezetnek a Jobbikkal kötött megállapodást, hiszen a szakszervezet elnökének és főtitkárának nem volt törvényes...
jún. 4
7:57
Magyar Nemzet: fizetésképtelenné vált az oktatási tárca (Gondola)
Gyakorlatilag fizetésképtelenné vált a Hiller István vezette oktatási tárca a minisztérium büdzséjét érintő sorozatos zárolások miatt - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában. A lap szerint a...
jún. 4
7:57
Szalay-Berzeviczy: "Öngyilkosság" megadóztatni a nyugdíjpénztári befizetéseket (HR Portál)
A jelenlegi helyzetben "egyszerűen öngyilkosság" megadóztatni a munkáltatói szféra nyugdíjrendszerhez való hozzájárulását, a tervezett intézkedésnek hosszú távon negatív következményei lennének - mondta Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke szerdán, a Stabilitás Pénztárszövetség sajtótájékoztatóján.
jún. 4
7:57
Váratlan deficit az ausztrál külkereskedelemben (ProfitLine)
Ausztrália kereskedelmi egyenlege áprilisban deficites lett, miután a vasérc és a szén árának csökkenése miatt mérséklődött az exportbevétel is. (ProfitLine.hu)
jún. 4
7:57
Milyen tünetek jelzik a skizofréniát? (WebBeteg)
A skizofrénia a különböző szerepekben való működés lassan előrehaladó, folyamatos zavarát eredményezi, elsősorban a munkahelyen és a magánéletben. A rendszeresen megjelenő és folyamatosan súlyosbodó tünetek skizofréniára utalhatnak.
jún. 4
7:59
Sztrájkra készülnek a szabadkai Gyermekszínházban (HR Portál)
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a szabadkai Gyermekszínház dolgozói pénteken, tiltakozásul munkakörülményeik miatt.
jún. 4
8:01
USA: több mint félmillióan veszítették el állásukat egy hónap alatt (HR Portál)
Nem kevesebb mint 532 ezer - mezőgazdaságon kívüli - állás szűnt meg a múlt hónapban az Egyesült Államok magánvállalatainál.
jún. 4
8:03
Súlyosan megsérült két munkás a fővárosban (HR Portál)
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba szerdán azt a két munkást, aki a főváros két különböző pontján, munkavégzés közben lezuhant az állványzatról - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel.
jún. 4
8:06
A legtöbb kkv-nak csak nyűg a marketing? (Privátbankár)
Kis pénz, kis... marketing? Vagy inkább egyszemélyes, Magyarországon a legtöbb kkv-nál a főnök mondja meg, mi a céges marketing - akkor is, ha nem ért hozzá
jún. 4
8:06
Villanykörtét sem tudnak cserélni az elkényeztetett sztárfocisták (Infostart)
Jobb dolguk van a Manchester United sztárjainak, mint az angol királyi családnak - mondta a The Sunnak Patrice Evra, a csapat egyik focistája. Van ugyanis egy stáb, amelyik éjjel-nappal a sportolók rendelkezésére áll, és még a villanykörtét is kicseréli annak, aki nem tudja, hogyan kell csinálni az ilyesmit.
jún. 4
8:06
Meghalt a "blues királynője" (Infostart)
Nyolcvanéves korában szerdán Chicagóban elhunyt Koko Taylor, akit "a blues királynőjeként" emlegettek - jelentette be lemezkiadója, az Alligator Records.
jún. 4
8:06
Néhány nap is elég egy offshore cég megalapításához - lapszemle (Infostart)
Offshore társaságot még ma is könnyű alapítani, az erre szakosodott tanácsadók akár tíz nap alatt összehoznak egy új vállalkozást - írja a Népszabadság.
jún. 4
8:09
Zuschlag anyja hallgatott a számlájára utalt pénzről (BorsOnline)
Szöges ellentétben áll Zuschlag János világfias eleganciája édesanyja slamposságával – állapították meg objektív szemtanúk (a teremben helyet foglaló újságírók) a Zuschlag-perben, ahová tegnap beidézték tanúként id. Zuschlag Jánosnét.
jún. 4
8:09
Szigorú biztonsági intézkedések a Tienanmen téri események 20. évfordulóján (Gondola)
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket csütörtökön a kínai fővárosban, a Tienanmen téri ellenzéki diáktüntetés vérbe fojtásának huszadik évfordulóján. 1989. június 4-én pirkadat előtt...
jún. 4
8:09
Leégett egy családi ház Letenyén (Metropol)
Két férfit holtan találtak a tűzoltók Letenyén, egy kigyulladt családi házban csütörtökön hajnalban.
jún. 4
8:09
Meghalt a "blues királynője" (Spa Trend Online)
Nyolcvanéves korában szerdán Chicagóban elhunyt Koko Taylor, akit "a blues királynőjeként" emlegettek - jelentette be lemezkiadója, az Alligator Records.
jún. 4
8:11
Emelkedett az üzemanyagok ára (Gondola)
Emelte bruttó 8 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. csütörtökön. A Mol a gázolaj árát legutóbb egy hete 2 forinttal csökkentette, míg a...
jún. 4
8:13
Megkezdődnek a szóbeli érettségi vizsgák (Gondola)
Ma kezdődnek meg az idei érettségi szóbeli vizsgái: a diákok hat napon keresztül emelt szinten vizsgáznak. Az érettségizők emelt szinten 87-féle vizsgatárgyat választottak, minden tárgyból van...
jún. 4
8:24
"Ha Orbán beváltja ígéreteit, csődbe jutunk" (Privátbankár)
A kormányfő szerint azonnal csődbe vinné a költségvetést, ha az ellenzék beváltaná összes "megszüntetjük-visszavonjuk" ígéretét - Orbán "csak" kampányol?
jún. 4
8:24
Megölheti házi kedvenceinket a klímaváltozás (Infostart)
A klímaváltozás megölheti háziállatainkat, mivel a melegebb időjárás növeli az egzotikus betegségek terjedését a kutyák és a macskák között - állítja a legnagyobb brit állatvédő szervezet.
jún. 4
8:24
Bajnai: Az ellenzéki ígéretek beváltása csődbe vinné az országot (Infostart)
A kormányfő szerint azonnal csődbe vinné a költségvetést, ha az ellenzék beváltaná összes "megszüntetjük-visszavonjuk" ígéretét. Bajnai Gordon nyilatkozata az Észak-Magyarországban, a Kelet-Magyarországban és a Hajdú-bihari Naplóban megjelent interjújában.
jún. 4
8:24
Megkezdődtek az európai parlamenti választások (Infostart)
Megkezdődött az Európai Parlament új képviselőtestületének megválasztása az Európai Unió 27 tagországában a hollandiai szavazóhelyiségek csütörtök reggeli megnyitásával.
jún. 4
8:26
Európai összefogás a Fidesz ellen? (Privátbankár)
Orbán Viktor szerint a német, a cseh és a szlovák szocialisták esztergomi kijelentéseivel kapcsolatos reakcióikkal az MSZP-t kívánják segíteni az EP-választáson; a Fidesz elnöke  az MR1-Kossuth Rádió ...
jún. 4
8:27
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az USD/JPY az ázsiai nyitáskor erősödést mutatott, és 95,99-ről 41 pippel 96,40-re emelkedett. Nem sikerült átlépni a 96,50-es ellenállást, és megfordult a mozgás iránya. A következő támogatás 96,00-nál található. Az EUR/USD erőre kapott, és 1,4144-ről 45 pippel 1,4189-re emelkedett. Nem érték el az 1,4200-es ellenállást, és a devizapár megállapodott 1,42 alatt. Támogatások 1,4150-nél és…
jún. 4
8:27
Megkezdődött a négynapos EP-választási folyamat a hollandiai voksolással (Gondola)
Megkezdődött az Európai Parlament új képviselőtestületének megválasztása az Európai Unió 27 tagországában a hollandiai szavazóhelyiségek csütörtök reggeli megnyitásával. A választásokat június 4-7...
jún. 4
8:27
Merénylet vagy baleset? (Blikk)
A telefonáló négy nappal az Airbus lezuhanása előtt hívta az Ezeiza repteret
jún. 4
8:27
Meghalt Koko Taylor (Blikk)
Nyolcvanéves korában Chicagóban elhunyt Koko Taylor, akit "a blues királynőjeként" emlegettek. A termetes fekete énekesnő szinte élete utolsó percéig szerepelt színpadon: május 7-én még Memphisben lépett fel, ahol megkapta 29.
jún. 4
8:27
Plafontól a padlásig (Metropol)
A pénzügyi válság tavalyi kirobbanása után a csapatok is egyetértettek abban, hogy szükséges a költségek csökkentése. Ekkora érvágásra azonban nem számítottak.
jún. 4
8:29
Orbán: Az erő az egységben van (HírTV)
Ismét vállalná a miniszterelnökséget Orbán Viktor, kormányt azonban csak többségi felhatalmazással alakítana, koalíciót egyetlen más párttal sem kötne. A Fidesz elnöke erről az egyik bulvárlapnak nyilatkozott.
jún. 4
8:29
Kiraboltak egy benzinkutat a fővárosban (Gondola)
Kiraboltak egy benzinkutat a fővárosban, a Kerepesi úton csütörtökön hajnalban - közölte Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel. Egy férfi bukósisakban...
jún. 4
8:29
Szextáncból él az iskolai igazgatónő (Blikk)
DUNAÚJVÁROS — Kettős életet él egy általános iskola gazdasági igazgatója a gyanú szerint. A Blikkhez eljuttatott fotókon a hölgy éppen egy buli résztvevőit szórakoztatja szexshow-jával.
jún. 4
8:30
Művészsorsok - II. rész: a fogyasztói társadalom árnyékában az alkotói szabadság (HR Portál)
Kinek a feladata a művészek foglalkoztatásának javítása? Egyes nézetek szerint a művészet nem a versenyszféra része és az államnak a gazdaság nehéz, átalakulási időszakaiban kiemelten kell támogatnia a művészetet, csak így lehet a kultúra folytonos. Mások úgy vélik, a művészek foglalkoztatása a fizetőképes piactól függ, azonban az állam és az önkormányzatok mint megrendelők, pozitív irányba…
jún. 4
8:31
Ketten meghaltak Letenyén egy leégett családi házban (Gondola)
Két férfit holtan találtak a tűzoltók Letenyén, egy kigyulladt családi házban csütörtökön hajnalban - értesült az MTI tudósítója a helyszínen. Az első feltételezések szerint égve felejtett...
jún. 4
8:32
Friss diplomások foglalkoztatását segítik Békés megyében (HR Portál)
A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács támogatni kívánja a friss diplomások munkatapasztalat-szerzését - közölte a tanács elnöke, egyben a megyei közgyűlés vezetője szerdán az MTI-vel.
jún. 4
8:33
Kairóba utazott Barack Obama (Gondola)
Rijádból Kairóba utazott hét órás villámlátogatásra csütörtökön reggel Barack Obama amerikai elnök. Nagy várakozás előzi meg Obama tervezett kairói beszédét, amelynek célja az Egyesült Államok és...
jún. 4
8:33
A legtöbb kenőpénzt az egészségügyben fizetik a magyarok (Portfolio)
Csökkent a bizalom az üzleti szektor és a politikai elit iránt az utóbbi években Magyarországon - mondta közvélemény-kutatásukra alapozva a Transparency International Magyarország igazgatója, Alexa...
jún. 4
8:33
Ma kezdődik az EP-szavazás - de kit érdekel? (Pénzcentrum)
Nagy-Britanniában és Hollandiában már ma, hat tagállamban pénteken és szombaton, tizenkilencben pedig vasárnap szavazhat összesen 375 millió polgár. Elképzelhető, hogy az eddigi legalacsonyabb lesz a részvétel...
jún. 4
8:34
Kevés a magasan képzett bevándorló Ausztriában (HR Portál)
Az OECD-tagállamok között Ausztriában a legkevesebb a külföldön született diplomások aránya - állapította meg egy szerdán ismertetett osztrák tanulmány. Az országban élő felsőfokú végzettségűeknek 11,3 százaléka bevándorló.
jún. 4
8:35
Megcsúszott az amerikai bika (Portfolio)
A tegnapi kereskedés során végig a negatív tartományban mozogtak a vezető amerikai részvényindexek, bár a zárás előtt volt némi felhúzás, mindez kevés volt ahhoz, hogy pluszba kapaszkodjanak a...
jún. 4
8:37
Orosz-amerikai olajcsata az Északi-sarkon (Portfolio)
A hóhatártól északra húzódó Arktisz, az Északi Sark körüli régió 1999-ig nemzetközi területnek számított. Az azt borító jég azonban az általános felmelegedés következtében minden évtizedben 10...
jún. 4
8:39
Legörbültek az ázsiai indexek (Portfolio)
Többségében a negatív tartományban mozognak a ma reggeli kereskedés során az ázsiai indexek, a kínai Shanghai Composite 1%-kal, a hongkongi Hang Seng 2.4%-kal, a Nikkei 225 0.8%-kal, a szingapúri...
jún. 4
8:41
Eladásra rontva az Orco a Komercninél, 1,521 Ft-ra csökkent a célár (Portfolio)
A korábbi 17.9 euróról 5.3 euróra (ami 1,521 forintnak felel meg részvényenként) csökkentette az Orco papírjaira vonatkozó 12 havi célárát a Komercni banka. Az elemző a korábbi semleges helyett...
jún. 4
8:42
Felszámolva: egyre több cég dobja be a törülközőt (Privátbankár)
Az idén májusban 51 százalékkal több cég ellen indult felszámolási eljárás, mint egy évvel korábban, májusban megugrott a végelszámolások száma is

Keresés