Az SZDSZ jelenlegi formájában nem támogatja a kormány által a parlament elé terjesztett, a vagyonadóról szóló elképzelést - mondta Demszky Gáborral közös csütörtöki sajtótájékoztatóján Horn Gábor.
A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) nagyobb liberalizációra hívta fel a figyelmet, annak érdekében, hogy élénkítse a légiforgalmi iparágat, mely a várakozások szerint az idei évben több mint 4,7 milliárd dolláros veszteséget szenvedhet el a teher és az utasszállítás visszaesése miatt. (ProfitLine.hu)
Az elemzői várakozásoknak megfelelően ma sem változatott irányadó rátáján (0.5 százalékon hagyta) a Bank of England monetáris tanácsa. Újabb likviditásfokozó intézkedést nem hozott a jegybank és...
Magyar nemzetiségű volt a harmadik szlovákiai utas az Atlanti-óceánba zuhant Air France repülőgépen. Az 34 éves Gergely Arnold öt éve dolgozott Írországban az egyik légitársaság alkalmazottjaként. Két hetet töltött Brazíliában.
"A helyes irányba tett lépésnek" nevezte csütörtökön Joaquín Almunia pénzügyi EU-biztos a lett kormány által előterjesztett költségvetési módosítási javaslatokat, de hozzátette, hogy Rigának ennél többet kell tennie a deficit kézben tartása érdekében. (ProfitLine.hu)
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Fidesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke ellen az Országgyűlés mentelmi bizottságánál, hogy kiderüljön: miért csökkent egy év alatt több mint 800 millió forinttal a vagyona és ennek van-e köze a ciprusi offshore céghez - jelentette be Répássy Róbert.
Az SZDSZ jelenlegi formájában nem támogatja a kormány által a parlament elé terjesztett, a vagyonadóról szóló elképzelést - mondta Demszky Gáborral közös csütörtöki sajtótájékoztatóján Horn Gábor. ...
Az Astorián és a Kálvin téren véget értek a közlekedési lámpákkal kapcsolatos munkálatok, ennek ellenére továbbra is zsúfoltságra kell számítani - mondta az InfoRádiónak a Fővinform munkatársa. Pongrácz Dániel hozzátette: az Ecseri út - Üllői út kereszteződésében újrakábelezik a jelzőlámpákat, ez várhatóan a hét végéig okoz fennakadásokat.
Három utas, köztük egy csecsemő is megsérült csütörtök délelőtt egy budapesti buszbalesetben, a BKV-busz egy személyautóval ütközött össze - közölte Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
14.30-kor tart beszédet az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet Frankfurtban- téma: kamatdöntés utáni sajtókonferencia, 14.45-kor várható a Fed-elnök, Ben Bernanke washingtoni beszéde- téma: pénzpiacok és kamatpolitika. In-www.globalfx.hu
Az atv.hu szerint Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti (EP) listavezetője obszcén üzenetet küldött amerikai magyar zsidóknak. Morvai Krisztina ezzel összefüggésben az MTI kérdésére azt mondta, nem szeretne a magánlevelezéséről nyilatkozni.
Az elmúlt években végrehajtott nyugdíjrendszeri átalakítások a következő két-három évtizeden keresztül a bruttó hazai termék (GDP) 1,5-3,5 százaléka körüli megtakarításokat eredményeznek - mondta...
A kormány az év eleje óta mintegy 50 milliárd forint keretösszegben segíti a munkahelymegőrzést, ezzel 58 ezer munkahely megmaradását tette lehetővé - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján.
Simor András a törvénynek megfelelően, az előírt tartalommal, tényleges vagyoni viszonyait feltüntetve tett eleget vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének - szögezte le közleményben a jegybank...
Az Európai Bizottság tárgyalódelegációt küld Moszkvába és Kijevbe, hogy közvetítsen Oroszország és Ukrajna között újra fellángolt gázvitában, miután Oroszország bejelentette, hogy ismét elzárhatja az Ukrajnán Európába irányuló gázszállításokat. (ProfitLine.hu)
Annak ellenére, hogy 2008-ban az OÉT 3-5 százalékos béremelésre tett ajánlást a következő évre, a vállalatok többsége ezt nem hajtotta végre - mondta Pataky Péter
Nem okoztak meglepetést a részletes külkereskedelmi adatok az elemzők számára, akik szerint az export első három havi visszaesése a világgazdasági recessziót, míg az import jelentős csökkenése a belső...
A médiahatóság elvben beleegyezett, hogy tematikus tévécsatornái legyenek az RTL Klubot működtető társaságnak - értesült csütörtökön médiahatósági forrásból az MTI. Több tag közlése szerint saját...
Miután a BoE a várakozásoknak megfelelően nem változtatott 0,50%-os alapkamatán, erősödött a font. A bank bejelentette, hogy a kötvényvásárlások mértékét nem változtatja meg, marad továbbra is 125 milliárd. Az intézkedések előreláthatólag augusztusban érnek véget. A GBP/USD elvesztette nyereségeit, és 1,6360-on jegyzik. A napi csúcs 1,6433-on, míg a mélypont 1,6206-on áll. in-www.globalfx.hu
Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke kérjen bocsánatot az egész országtól többek közt a 100 napos program megszavazása miatt - mondta Herényi Károly MDF-es politikus csütörtökön az MTI-nek.
A várakozásoknak megfelelően a jelenlegi mélységi rekordszinten, fél százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki ülésén a Bank of England. Az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja...
Demszky Gábor főpolgármester csütörtökön adta át Benedek Tibornak, Kásás Tamásnak és Kiss Gergelynek Budapest díszpolgári címét. A főváros egyébként az összes háromszoros olimpiai bajnoknak, illetve Kemény Dénes szövetségi kapitánynak is odaítélte az elismerést.
A magyaroknak valamivel több mint egynegyede állítja, hogy a szex a legjobb dolog az életben - derül ki az Image Factory és a TÁRKI legfrissebb felméréséből. Az is kiderült, hogy a férfiak 38...
Az Európai Központi Bank(EKB) csütörtökön, az előzetes várakozásokkal megegyezően változatlanul hagyta irányadó kamatát, amely továbbra is 1 százalék. (ProfitLine.hu)
A várakozásoknak megfelelően egy százalékos szinten hagyta irányadó rátáját az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa. A piaci szereplők a fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatóra várnak, Jean-Claude...
A Környezet és Energia Operatív Program támogatásával Komorón kiépülhet a szennyvízcsatorna-hálózat, Tuzséron pedig a tervek szerint felújítják a meglévő vezetékeket, és bővítik a szennyvíztisztító telepet, ezzel mintegy ötezer lakos életminősége javulhat....
Az Európai Központi Bank(EKB) csütörtökön változatlanul hagyta irányadó kamatát, amely továbbra is 1 százalék. A várakozásoknak megfelelően a jelenlegi mélységi rekordszinten, fél százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki ülésén a Bank of England is.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az idén ötödik alkalommal bocsátott ki 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket; a most meghirdetett összeget az elsődleges forgalmazók mindhárom kötvény esetében...
A várakozásoknak megfelelően a jelenlegi mélységi rekordszinten, fél százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki ülésén a Bank of England. Az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja má...
Kiderült, hogy valójában miért válik Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és neje. Az előzetes találgatásokkal ellentétben nem a 18 éves Noemi Letizia felbukkanása tett be a házasságnak: olasz lapok kiderítették, a nej, Veronica és testőre évek óta viszonyt folytatnak, ráadásul Berlusconi végig tudott erről..
A dollár sorsa változóan alakult a többi fő devizával szemben. Az EUR/USD elvesztette nyereségeit, és 1,4241-röl 1,4124-re esett. Az EKB a várt szerint nem változtatott 1,00%-os alapkamatán. Áprilisban havi szinten 2,3%-kal csökkentek az EU-s kiskereskedelmi forgalmak, miközben az elemzők 2,9%-os csökkenést vártak. Az előző havi értéket -4,2%-ról -3,4%-ra módosították. A GBP/USD erősödött. A…
A nedvessé válásra zenével figyelmeztető pelenka segítette az óvodás kisdedeket a nappali szobatisztaság tanulásában - közölték belga kutatók.Az Antwerpeni Egyetem kutatója 39 egészséges óvodást követett nyomon összesen öt héten át.
A közép-kelet-európai kommunista rendszerek összeomlása után a társadalmi átalakulás évtizedekig is eltarthat - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön a krakkói királyi várban, a...
A magyaroknak valamivel több mint egynegyede állítja, hogy a szex a legjobb dolog az életben - derül ki az Image Factory és a TÁRKI legfrissebb felméréséből.
Már a vasárnap esti uniós urnazárások előtt közölni szándékozik Hollandia a csütörtökön megkezdődött európai parlamenti választás eredményeit - erősítette meg a helyi belügyminisztérium egyik illetékese.
Erős kritikával illette a WBO félnehézsúlyú világbajnokát, Erdei Zsoltot a súlycsoport egyik bokszolója, Yusaf Mack, aki a múlt héten győzte le „Madár” egykori kihívóját, DeAndrey Abront a negyedik menetben. Mack azt mondta, hogy Erdei szerinte a súlycsoport leggyengébb világbajnoka, és ha kell, Németországban is kiüti a magyar sportolót.
Folytatódnak a gyújtogatások a görög fővárosban: ismeretlen tettesek csütörtökre virradóra gyújtópalackokat dobtak egy rendőrőrs bejáratára Athén egyik elővárosában, Melísziában. A görög rádió...
Az ellenzéki párt szerint a szocialisták rettegnek a hatalom elvesztésétől egy esetleges elbukott most vasárnapi választás után, ezért a Fidesz és a KDNP rendkívüli figyelmet fordít majd a választások tisztasága feletti őrködésre.
Az Alkotmánybíróságon, a Gazdasági Versenyhivatalnál és a cégbíróságon is megtámadja a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) a Duna Menti Regionális Vízmű és az Észak-Magyarországi Regionális Vízművek összevonásáról szóló döntést.
A kormány szerdai ülésén döntött a 28,2 milliárd forintos szén-dioxid-kvóta bevételekből finanszírozott, elsősorban az épületek energiahatékonyságát javító Zöld Beruházási Rendszer elindításáról -...