A német kancellár szokatlanul élesen bírálta a világ vezető jegybankjait, amelyek - szerinte - nem konvencionális pénzügyi eszközök alkalmazásához folyamodnak a válság leküzdésében. Angela Merkel úgy vélte, hogy ezáltal előkészítik a talajt a következő válság számára.
A Fidesznek nem tetszettek az EP-választási műsor az MTV ajánlotta feltételei, az MSZP újabbakat akart. Az összes többi pártnak jó lett volna a Mészáros Antónia által vezetendő pénteki tévévita.
Azért engedték haza az új influenzavírustól megbetegedett férfit, mert már nem fertőz – indokolta döntését a Bors kérdésére a László Kórház főorvosa. A virológus szerint azonban továbbra sem múlt el a veszély.
Megválasztották az új alpolgármestereket Pécsett csütörtökön, miután az eddigi három szocialista alpolgármester lemondott. Helyettük június 4-től ketten, Nagy Csaba fideszes és Kunszt Márta szocialista képviselő tölti be a posztokat. Közben újabb képviselő lépett ki az MSZP-frakcióból.
Hazánkban a lakosság 20-40 százaléka szenved valamilyen allergiás betegségben, és a számok sajnos növekedést mutatnak. Az allergiás megbetegedések között is kimagasló gyakorisággal fordulnak elő a légúti allergiák. Szénanátha már gyermekkorban is jelentkezhet, kialakulását csecsemőkortól kezdődően számos panasz előre jelezheti.
Minden héten megismerkedhettek három gyönyörű lánnyal a Blikk szépe akció versenyzői közül. Azt, hogy közülük ki juthat tovább a döntőbe, ti dönthetitek el. Most Horváth Hajnit (21) mutatjuk be.
Kilenc amerikai lakosból egy szövetségi élelmiszerjegyet vesz igénybe élelem vásárlására, miután az ország mély gazdasági válsága miatt újabb 591 ezer ember iratkozott fel az éhezés elleni állami program listájára.
Nem a baloldal, hanem az MSZP van bajban Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke szerint, aki csütörtökön Pécsett tartott sajtótájékoztatóján arra bíztatta a baloldali szavazókat, ha változást akarnak, támogassák a Munkáspártot június 7-én.
A nemzetközi befektetői hangulat a tegnapi részvénypiaci esés után ma enyhén javult, az amerikai futuresek kisebb pluszban tartózkodnak, akárcsak a nyugat-európai és a régiós részvényindexek többsége...
Mivel a jelenlegi becslések szerint legkésőbb 100 év múlva lényegében kimerülnek a mostani fosszilis források, akár komoly átrendeződés is végbemehet a felhasznált energiaforrások típusát illetően. A technikai lehetőségek és a rendelkezésre állás alapján várhatóan néhány évtized múlva a megújuló energia és az atomenergia elégíti majd ki a világ elszabaduló energiaigényének túlnyomó részét. Az…
Bajnai Gordon teljesítette történelmi feladatát azzal, hogy elfogadtatott a szocialistákkal olyan megszorító intézkedéseket, amelyekre hat éve nem volt képes egyetlen elődje sem - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Tölgyessy Péter. A politikai elemző szerint az eredeti csomag alapelemeihez a Fidesz sem nyúlna, ha hatalomra kerül.
A Workania.hu állásportál június elejétől új szolgáltatással: diák- és időszakos munka aloldallal bővült. A sokakat közvetlenül érintő szolgáltatások közvetlen célja, hogy rövidtávú, szezonális állásajánlatokat kínáljon az érdeklődőknek - olvasható a cég sajtóközleményében.
Mérsékelt részvétel és elsöprő Fidesz-győzelem várható a vasárnapi EP-választáson; a kisebb pártok közül a Jobbik bejutása biztosnak tűnik - derül ki a Medián felmérésből
A Terminátor 4. premierje alkalmából a főszereplő Christian Bale Párizsban a Le Figarónak arról mesélt, hogy bár gyerekkora Terminator-fan, a szerepet kétszer is visszautasította. Szerinte egyébként a filmet csakis moziban érdemes megnézni, mert akkor szól igazán nagyot.
Kigyulladt egy kamion rakománya az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán, Zamárdi-felső környékén csütörtök délben. A forgalmat a rendőrök Siófoknál, a 105-ös kilométerszelvénynél a 7-es főútra terelik.
Öngyilkos lépésnek tartják a szakemberek az egészség- és nyugdíjpénztárakba befizetett összegek tervezett megadóztatását. Szerintük az visszafogná a megtakarításokat, ráadásul a gazdaság kifehérítése ellenében hat, hiszen az adómentes juttatások eddig éppen ezt segítették elő.
Cserey Gyula, az MSZP EP-listájának hetedik helyén álló politikus csütörtökön angol nyelvtankönyvet küldött Áder Jánosnak, a Fidesz-KDNP lista negyedik helyén szereplő politikusnak. A budapesti Polgárok Házánál tartott sajtótájékoztatón a szocialista politikus az MTI kérdésére azt mondta: pártja legalább hét helyre számít a vasárnapi választáson.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az idén ötödik alkalommal bocsátott ki 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket; a most meghirdetett összeget az elsődleges forgalmazók mindhárom kötvény esetében túljegyezték - az érdeklődés nagyobb volt a két héttel korábbinál, a hozamok azonban emelkedtek. (ProfitLine.hu)
59 alapjához választotta benchmarkként az AEGON Investment management Nederland az MSCI indexeket a FTSE hasonló termékei helyett. Henk Eggens, az AEGON részéről elmondta, hogy a döntés hátterében...
Mintegy 20 ezer forinttal nőhet jövőre a havi nettó jövedelme egy 240 ezer forintos havi bruttó jövedelemmel rendelkezőnek - mutatta be Oszkó Péter pénzügyminiszter a tárca honlapján elérhető jövedelemkalkulátor számításait csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatón. (ProfitLine.hu)
Komoly belpolitikai tétje van az európai parlamenti választásnak, elsősorban a négy kis párt sorsa dőlhet el - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Tölgyessy Péter. A politikai elemző nem...
A magyar agráriumot a gazdasági válság a többi ágazatnál kevésbé sújtja - jelentette ki Nyújtó Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium stratégiai főosztályának vezetője csütörtökön Budapesten a szektor finanszírozásáról rendezett szakmai konferencián. (ProfitLine.hu)
A várakozásoknak megfelelően a jelenlegi mélységi rekordszinten, fél százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki ülésén a Bank of England. (ProfitLine.hu)
Az elmúlt két és fél évben 30 ezer fővel csökkent az építőiparban legálisan foglalkoztatottak létszáma, jelenleg a rendelésállomány 20 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, a kilábalás a jövő év...
Új-Zéland a világ legbékésebb országa egy nemrégiben publikált felmérés eredménye szerint. Magyarország az elmúlt évhez képest lejjebb került a listán, ám még így is az élmezőnyben foglal helyet.
Simor András a törvénynek megfelelően, az előírt tartalommal, tényleges vagyoni viszonyait feltüntetve tett eleget vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének - szögezte le közleményben a jegybank sajtóosztálya csütörtökön, miután a Fidesz sajtótájékoztatón kifogásolta, hogy a jegybank elnökének vagyonnyilatkozatai alapján nem tudni mi lett mintegy 900 millió forintnyi vagyonának sorsa.
Bár hivatalosan nem erősítették meg, minden bizonnyal még a levegőben több darabra szakadhatott az Atlanti-óceán felett hétfőn eltűnt Air France gép. A rossz időjárás és a rendkívüli mélység hátráltatja a fekete dobozok felkutatását, így a nyomozók egyelőre a gép által a katasztrófa előtt küldött adatokra hagyatkoznak. Az Airbus darabjait egymástól több száz kilométerre fedezték fel. Eddig sem…
Jobb diagnózissal és kezeléssel az elmúlt három évtizedben jelentősen csökkent az aneurizmából eredő halálozás - jelentették csütörtökön holland kutatók a Lancet Neurology című szakfolyóiratban.
A politikai konszenzus hiánya és a kormány válságkezelő politikája miatt rövid távon nem várható az önkormányzati rendszer átalakítása - mondta Bekényi József, az Önkormányzati Minisztérium főosztályv...
Az MDF szavazóinak egy része az utolsó pillanatokban dönt mellettünk, így még akár két EP-helyet is elcsíphet a Magyar Demokrata Fórum – vélekedett a Borsnak adott interjújában Habsburg György, a párt európai listájának második helyezettje.
Mérsékelt részvétel és elsöprő Fidesz-győzelem várható a vasárnapi EP-választáson; a kisebb pártok közül a Jobbik bejutása biztosnak tűnik, de az MDF-nek és az SZDSZ-nek is van még némi esélye, hogy mandátumot szerezzen – derül ki a HVG megbízásából készített Medián-felmérésből.
Három utas, köztük egy csecsemő is megsérült egy budapesti buszbalesetben, a BKV-busz egy személyautóval ütközött össze. A 20E jelű autóbusz a Dózsa György út VII.
Mit tenne, ha főnökének homoszexuális fia kikezdene önnel a céges partin? Tud olyan tevékenységet mondani, aminél egyszerre van szükség a szemére, a kezére és a lábára? Meghökkentő és furcsa kérdésekkel sokkolják a munkaadók az álláskeresőket az Egyesült Államokban. Úgy érzik, válságban megtehetik, jelentkezőből nincs hiány. Furcsaságok persze Magyarországon is vannak. Itthon inkább a nőket…
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Magyar Nemzeti Bank elnöke ellen a Fidesz, hogy kiderüljön miért csökkent egy év alatt közel 900 millió forinttal Simor András vagyona.
A munkaügyi tárca olyan szabályozást kíván kidolgozni 2010-re, amely egyre inkább bevonja az infrastruktúra kezelőket és a vállalkozásokat az Út a munkához programba - jelentette be Szűcs Erika csütörtökön Egerben.
Egy év alatt közel 900 millió forinttal csökkent a Magyar Nemzeti Bank elnökének vagyona. Felmerülhet, hogy ez milyen összefüggésben van a jegybankelnök offshore cégével – jelentette ki Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján.
Szabó Máté szerint át kell vizsgálni és újra alkotni a közlekedést érintő összes szabályozást, beleértve a KRESZ-t is, miután több évtizedes, elavult és mára már értelmét vesztett rendelkezések sokaságáról van szó - mondta az ombudsman csütörtöki sajtótájékoztatóján.