Az eredmény magáért beszél: 56 százalék, soha nem volt ilyen - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az európai parlamenti választás eredményét értékelve vasárnap este Budapesten. Hozzátette: negyven százalékot vertünk a másodikra.
Az emberek Magyarországon kimondták, hogy a dolgok nem mehetnek tovább úgy, ahogy eddig - értékelte a Fidesz elnöke pártja európai parlamenti választási eredményét vasárnap este, miután kiderült, hogy a Fidesz-KDNP 14, az MSZP 4, a Jobbik 3, az MDF pedig 1 képviselői helyet kap az EP-ben.
Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke hétfőre összehívta a párt ügyvivői testületének ülését, ahol felajánlja lemondását - ezt maga a pártelnök közölte vasárnap este, a választási eredmények nyilvánosságra hozása után.
A Jobbik szimpatizánsai nagy ovációval fogadták a Kongresszusi Központban az Országos Választási Iroda televízión közvetített bejelentését arról, hogy a párt 3 képviselőt küldhet az Európai...
A hivatalos eredmény kihirdetésekor, este tíz órakor az MDF székház földszintjén várakozó újságírók is hallhatták, ahogy az emeleten tartózkodó MDF-vezetők ovációban törtek ki, amikor megtudták, hogy a párt mégis küldhet képviselőt az Európai Parlamentbe. Nem sokkal ezután Dávid Ibolya állt a kamerák és a mikrofonok elé. Az MDF elnöke bírálta a Fideszt és az MSZP-t, mert szerinte a két nagy…
Bár valamennyi megyei jogú városban és a tízezer főnél alacsonyabb lakosságszámú településeken is a Fidesz győzött, de két nagyvárosban - Hódmezővásárhelyen és Debrecenben - a Jobbik is megverte a kormányzó szocialista pártot.
Az európai választási eredmény arról beszél, hogy Magyarország felemelte a hangját, és kimondta, változást akar; "ez mindannyiunk számára felemelő élmény" - mondta Orbán Viktor vasárnap...
Elemzők szerint emelkedhetnek a részvényárfolyamok a jövő héten a New York-i értéktőzsdén, főként annak hatására, hogy több bank megkezdheti az állami hitel visszafizetését, ami erősítheti a bankrendszer stabilizálódásba vetett hitet. (ProfitLine.hu)
Kudarcnak nevezte pártja eredményét az SZDSZ elnöke. Fodor Gábor úgy fogalmazott, a választók megbüntették őket, s ezt tudomásul is kell venniük. Hozzátette, a végeredmény nem szolgálja azokat a célokat, amiket pártja a választási kampányban célul tűzött ki. A szélsőjobb előretörése is rendkívül aggasztó - jegyezte meg.
Hitelfelvételről tárgyal a moszkvai vezetés a Világbankkal - közölte vasárnap a nemzetközi pénzügyi szervezet oroszországi képviseletének vezetője. (ProfitLine.hu)
A Jobbik elnöke az elmúlt 20 év legnagyobb politikai teljesítményének tartotta pártja európai parlamenti választási eredményét. Vona Gábor elmondta azt is: pártja kész az utcára menni az előrehozott országgyűlési választást követelve, és bízik abban, hogy más pártok vezetői sem lesznek tétlenek.
Várhatóan az Európai Néppárt alakíthatja a legnagyobb frakciót az új Európai Parlamentben, de veszíteni fognak eddigi pozíciójukból, mint ahogy a szocialisták is. A liberálisok az előrejelzések szerint tartják a pozíciójukat, a radikálisok azonban megerősödnek - mondta az InfoRádióban a BruxInfo elemzője.
Folytatja a kormányzást az MSZP - mondta a párt elnöke az európai parlamenti választás előzetes eredményének közzététele után. Lendvai Ildikó úgy vélte: az adatok azt mutatják, hogy az emberek még nem tudják eldönteni, melyik párt programjában bízhatnak.
Vizeletet, szögeket, horog alakúra hajlított gombostűket, körömdarabkákat és hajat tartalmaz az a több mint 300 éves mázas „boszorkányüveg”, amelyre London greenwichi kerületében bukkantak a régészek. A rontásűző flaska arra volt hivatott, hogy magába zárja a negatív energiákat.
Felajánlja lemondását elnöki posztjáról az SZDSZ elnöke hétfőn a párt ügyvivői testületének ülésén. A hírt maga Fodor Gábor jelentette be vasárnap este az SZDSZ-székházban. A politikus fél kilenc...
Egyszerre vagyok boldog, és egyszerre aggódom is; aggódom a Jobbik térnyerése és az európai szélsőjobb térnyerése miatt - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke az európai parlamenti választás...
Az MSZP folytatja a kormányzást - jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke vasárnap Budapesten. Az ország iránti felelősségtől hajtva folytatják a kormányzást, mert sok feladat van még előttük....
Nem lehet erőltetni az MSZP távozását a hatalomból, de várjuk a pillanatot, hogy belássák: 17 százalékos támogatottsággal nem lehet kormányozni - nyilatkozta Schmitt Pál, a Fidesz EP-listájának vezetője az MTV műsorában.
A kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyerte meg az EP választást Szlovákiában - közölte vasárnap késő este az országos választási bizottság Pozsonyban. A hivatalos végeredmény szerint a Smer...
„Az emberek még nem mertek ránk szavazni” - mondta az EP-választásokat értékelő vasárnap esti sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó. A szocialista párt elnöke kijelentette: folytatják a kormányzást, mert szerinte ezt várja tőlük az ország.
A Jobbik partner lesz a határon túli magyarok autonómiatörekvéseinek felkarolásában - mondta Morvai Krisztina, a Jobbik listavezetője vasárnap este Budapesten azt követően, hogy a párt 3 mandátumot szerzett az európai parlamenti (EP) választáson.
"Mi győztünk, megszületett és sikert ért el a nemzeti tábor" - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt vasárnap esti sajtótájékoztatóján. Közölte: a Jobbik hajlandó az utcára...
Az MDF nem álmokból, indulatokból, gyűlöletből kíván politizálni ezután sem; igaz, szabad, befogadó, versenyre építő országot akarnak - ezt mondta a párt elnöke vasárnap este, nem sokkal azután, hogy nyilvánosságra hozták a 2009-es európai parlamenti választások nem hivatalos végeredményét.
A kormány kész az azonnali segítségnyújtásra, kárenyhítésre a vasárnapi vihar sújtotta területeken; ezért felvette a kapcsolatot a biztosítókkal, hogy azonnal kezdjék meg a kárfelmérést - közölte...
A mostani eredmény után a baloldali pártok lépéskényszerbe kerültek. Elképzelhető, hogy néhány politikusuk előre rohan: elhagyják az MSZP-t és az SZDSZ-t, ezzel megbuktatják a kormányt, és egy új...
A Jobbik partner lesz a határon túli magyarok autonómiatörekvéseinek felkarolásában - mondta Morvai Krisztina, a Jobbik listavezetője vasárnap este Budapesten azt követően, hogy a párt 3 mandátumot...
Összesen 263-273 képviselői helyhez juthatnak az Európai Unió 27 tagországának az Európai Néppártban tömörülő kereszténydemokrata, konzervatív pártjai az Európai Parlamentben a vasárnap este befejeződött választás során - derül ki az EP központjában késő este közzétett előrejelzésből, amely az addig ismeretessé vált nem hivatalos vég- és részeredményeken alapul.
Az LMP elérte az elsődleges célját, mert bár a Humanista Párttal közös listájukról senki nem szerzett mandátumot, a vasárnapi EP-választás eredményei mégis azt mutatják, hogy az emberek változást akarnak - mondta a Független Hírügynökségnek Szabó Tímea listavezető. A munkával nem állnak le: tovább folytatják maguk és nézeteik megismertetését a magyar emberekkel.
Nagyarányú győzelmet aratott Silvio Berlusconi jobbközép olasz kormányfő pártja az Itáliában rendezett vasárnapi európai parlamenti választásokon egy exit poll felmérés szerint. Az IPR intézet...
Az MSZP parlamenti képviselőcsoport hétfő délelőtt értékeli az európai parlamenti választás eredményeit - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető vasárnap késő este. A frakció hétfői szokásos ülésén részt vesz Bajnai Gordon miniszterelnök is - közölte a politikus, hozzátéve: a parlament hétfői ülését is előkészítik.
Összesen 263-273 képviselői helyhez juthatnak az Európai Unió 27 tagországának az Európai Néppártban tömörülő kereszténydemokrata, konzervatív pártjai az Európai Parlamentben a vasárnap este befejeződött választás során - derül ki az EP központjában késő este közzétett előrejelzésből, amely az addig ismeretessé vált nem hivatalos vég- és részeredményeken alapul.
Magyarország és a magyar nemzet érdekeinek együttes képviseletére kérte fel az az Európai Parlament újonnan megválasztott képviselőit Sólyom László. A köztársasági elnök az Országos Választási Bizottság központjában az eredmények kihirdetése után értékelte az választási adatokat.
A hivatalos részeredmények szerint megverte a jobboldal José Sócrates portugál kormányfő Szocialista Pártját (PS) a vasárnapi európai parlamenti választásokon. A leadott szavazatok 80 százalékának...
A szociális ügyekben, az esélyegyenlőség érvényesítéséért kíván dolgozni Göncz Kinga, az MSZP európai parlamenti (EP) listavezetője Brüsszelben; Göncz Kinga vasárnap este azt is elmondta, hogy szívesen foglalkozna továbbra is külpolitikával.
Az MSZP parlamenti képviselőcsoport hétfő délelőtt értékeli az európai parlamenti választás eredményeit - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető vasárnap késő este az MTI-nek. A frakció hétfői...
A szocialista európai parlamenti (EP) képviselőknek az Európai Szocialista Párton belül meg kell találniuk azt a szerepet, amely a legnagyobb lehetőséget nyújtja a magyar érdekek érvényesítésére - mondta vasárnap Herczog Edit, az MSZP EP-listájának második helyezettje.
Az MSZP történelmi vereséget szenvedett az európai parlamenti választáson, egy 17 százalékos támogatottsággal rendelkező párt nem vezetheti tovább az országot - közölte Semjén Zsolt, a...
Az MSZP történelmi vereséget szenvedett az európai parlamenti választáson, egy 17 százalékos támogatottsággal rendelkező párt nem vezetheti tovább az országot - közölte Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke vasárnap este az MTI-vel.
Morvai Krisztina listavezető és Balczó Zoltán alelnök biztosan vállalja az európai parlamenti képviselőséget, Szegedi Csanád alelnök mandátumról pedig kedden tárgyal a pártvezetés - közölte Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke vasárnap késő este.