Az európai parlamenti választások egyértelmű győztese a Jobbik, a vasárnapi eredmény pedig átrendezheti akár a teljes magyar pártszerkezetet is - mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió reggeli...
Ha rossz a kormányzás, akkor növekszik a radikális erők társadalmi támogatottsága, a magyarországi radikalizmus egyetlen ellenszere ezért a jó és hatékony kormányzás. A Fidesznek a centrumban kell keresnie a megoldást, és jó kormányzással pacifikálni a Jobbik támogatóinak jelentős részét, és ezáltal visszaszerezni a szavazókat - nyilatkozta Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány igazgatója.
Halálra gázolt a vonat egy 58 éves nőt a nyékládházi vasútállomáson. A tiszaújvárosi asszony az egyik vágányról akart átmenni a másikra, éppen akkor, amikor mindkettőn szerelvény közeledett.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács támogatja Baka András megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára. Titkos szavazáson döntött erről a testület, 11 igen szavazattal 3 nem ellenében.
Májusban 128,400-as értéket hoztak a kanadai megkezdett építkezések, miközben az elemzők 130.300-as értéket vártak a legutóbbi 117.600 után. Stabilizációra utalnak a jelek, és talán reménykedhetünk, hogy a 3. negyedévtől enyhülés következik a kanadai építőiparban. Az USD/CAD a kedvező adatok után elvesztette nyereségeinek egy részét, és 1,1210-en jegyzik. Támogatás 1,1149-nél és 1,1100-nél, míg…
A gazdasági válság miatt megszűnhet összesen akár százezer munkahely is a légi közlekedésben a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) hétfőn közölt becslése szerint. (ProfitLine.hu)
9 milliárd eurós szükségalapot hoz létre a spanyol kormány, ha más intézkedések kudarcot vallanak a bankrendszer helyrebillentésére - jelentette ki a hétvégén a spanyol pénzügyminiszter. A két...
A Tesco megnyitotta első "zöld" áruházát a skóciai , amely 70 százalékkal kisebb ökológiai lábnyomot hagy maga után, mint egy hasonló méretekkel rendelkező, három évvel ezelőtt épült iroda....
Esetleg ötmilliárd eurót is elérő hiteltámogatást kér a nyugat-európai többnemzetiségű Airbus vállalkozás. A világ vezető repülőgépgyártó vállalata azért fordul - a kormányokhoz - segítségért, mert a bankok hitellehetőségeit kevesli, márpedig az A350-es jelzésű és hosszú távú repülésekre szánt géptípus kifejlesztése sokba kerül. Mindeközben többletköltségek merülnek fel az A380 típus gyártásával…
A kínai gazdaság növekedése akár minden várakozást felülmúlhat Soros György szerint, azonban még ez is kevés lesz ahhoz, hogy a világgazdaság a jövőben a korábbiaknak megfelelően bővüljön, hiszen az...
Budapesti demonstrációt fontolgatnak a tejtermelők az ágazatban hónapok óta tapasztalható válságjelenségek miatt. A költségeket sem fedezi a felvásárlási ár
Előzetes becslések szerint a hétvégi vihar mintegy 1500 család vagyonában okozott jelentős károkat. - olvasható az Aegon biztosító közleményében. Az ügyfelek által becsült kárösszeg 250 millió forint...
A gazdasági válság miatt összesen akár százezer munkahely is megszűnhet a légi közlekedésben a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) hétfőn közölt becslése szerint. Az IATA Kuala Lumpurban tar...
Esetleg ötmilliárd eurót is elérő hiteltámogatást kér a nyugat-európai többnemzetiségű Airbus vállalkozás. A világ vezető repülőgépgyártó vállalata azért fordul - a kormányokhoz - segítségért, mert a bankok hitellehetőségeit kevesli, márpedig az A350-es jelzésű és hosszú távú repülésekre szánt géptípus kifejlesztése sokba kerül.
A japán szoftveripar bejelentette, hogy visszavonja a minőségtanúsítványát jelentő címkéjét a szexuális erőszakot tartalmazó videójátékokról, miután heves vita bontakozott ki egy - nemi erőszakot szimuláló - videójáték körül.
A Jobbik eredménye jelentős részben a legszegényebb térségekben élő, kiábrándult szocialista választók átpártolásának tulajdonítható – áll a Nézőpont Intézet közleményében.
A Jobbik eredménye jelentős részben a legszegényebb térségekben élő, kiábrándult szocialista választók átpártolásának tulajdonítható - áll a Nézőpont Intézet hétfőn közleményében.
Tizenkét vájárt még nem találtak meg a mentőosztagok egy ukrajnai bányában, ahol hivatalos közlés szerint három metángázrobbanás történt hétfőn. A kelet-ukrajnai donyecki medence egyik bányájában 51-en dolgoztak 1300 méteres mélyben a detonációk idején, de 39 vájárnak nagy nehezen sikerült a felszínre jutnia.
A vagyonadóról szóló törvényjavaslatban szereplő módszer, amely szerint a lakóingatlanok és üdülők értékét területileg megállapított átlagos fajlagos árak segítségével kell meghatározni, nem alkalmas az ingatlanok valós piaci értékének megállapítására - közölte az Otthon Centrum. (ProfitLine.hu)
A pénteki, lényegében nullás nap után mínuszos nyitás várható a tengerentúlon, a főbb amerikai határidős indexek közül a Dow futures 70, az S&P futures 9, a Nasdaq futures pedig 16 pontos mínuszban...
Seres Béla, a Deloitte hazai irodájának vezető partnere június 1. óta a Deloitte Pénzügyi tanácsadás üzletágának (Financial Advisory) közép-európai vezetőjeként folytatja munkáját. Ügyvezető...
Esetleg ötmilliárd eurót is elérő hiteltámogatást kér a nyugat-európai többnemzetiségű Airbus vállalkozás. A világ vezető repülőgépgyártó vállalata azért fordul a kormányokhoz segítségért, mert a bank...
Igen, beszéltünk már róla, de ami jó, arról nem lehet elégszer. Most egy kicsit más megközelítésből kerülgetjük, azokat a fránya 80-as éveket, ami sokak örömére - és sokak bánatára - virágkorát éli.
Az asszony a nyékládházi vasútállomáson figyelmetlenül közlekedett a vágányokon, az egyik vágányról akart átmenni a másikra, éppen akkor, amikor mindkettőn szerelvény közeledett
A hét kérdése, hogy folytathatja-e az amerikai dollár az erősödését, vagy folytatódik az április vége óta kezdődő gyengülő trend. A dollár erősödése intő jel lehet a részvénypiacok számára, a...
Bajnai Gordon miniszterelnök azt kérte, hogy a biztosítók dolgozzanak ki olyan biztosítási csomagot, ami kifejezetten a természeti károk bekövetkezte esetén nyújthat segítséget az ingatlantulajdonosok...
Együttműködési megállapodást írt alá a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete azzal a céllal, hogy a hitelgarancia eszközével helyreállítsák a bizalmat a még talpon...
A kormány továbbra is végzi munkáját, míg a parlament stabil többsége mögötte áll - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök, napirend előtti felszólalásában a Parlamentben. Hozzátette: a kormány bebizonyította, hogy van kiút a válságból, és ezen az úton el is indította az országot.
Egy férfi súlyos égési sérüléseket szenvedett, amikor gázrobbanás történt hétfőn Győrött egy tízemeletes lakóház harmadik szintjén. A konyhában bekövetkezett robbanás nyomán kisebb tűz keletkezett, amelyet a lakók eloltottak.
Hétfőn délre már négy H1N1 gyanús - vagyis az új influenza gyanújával felvett - beteg van a szombathelyi Markusovszky-kórházban. Két ausztrálnál a gyorsteszt negatív lett, egy Fülöp-szigeteki házaspárnál még tartanak a vizsgálatok. Egyikük állapota sem súlyos és várhatóan hamarosan hazamehetnek.
A rendszerváltás óta példa nélkül álló, földcsuszamlásszerű jobboldali győzelmet hozott Magyarországon az európai parlamenti választás, írta hétfői számában a Der Standard című osztrák napilap.
A Fidesz szerint botrány, hogy Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy adóparadicsomban, Cipruson tart fenn céget - mondta Szijjártó Péter, a párt országgyűlési képviselője a jegybankelnökhöz intézett azonnali kérdésében hétfőn az Országgyűlésben; Simor András szerint Ciprus nem adóparadicsom, és tőle pénz az országból ki nem áramlott.