A házassági pokol elszenvedői közül egyre kevesebben döntenek a válás mellett, ugyanis az ingatlanárak miatt a közös lakást most nem lehet két kisebbre cserélni
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,41 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 15.589,58 ponton zárt hétfőn, 16,7 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
Az eredményhirdetés határidejének csúszása után most eredménytelenné nyilvánította a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogramok keretében meghirdetett pályázatok...
Tény, hogy a vagyonnyilatkozatokból egyszer csak eltűnő, Ciprusra utalt nyolcszázmillió erkölcsi kérdéseket vet fel, de az is igaz, hogy egy jegybankelnöknek alig van jó megoldás a korábbi...
Az államháztartás májusban - önkormányzatok nélkül - 35,4 milliárd forint többletet ért el - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn. A szaktárca májusra 60,7 milliárd forint pénzforgalmi többletet ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,41 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 15.589,58 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények v...
Húszmillió eurós tőkeinjekcióra van szüksége a SkyEurope-nak, közölte hétfőn az szlovák-osztrák fapados légitársaság vezetője. Jason Bitter elmondta: három befektetői csoporttal tárgyalnak, közülük ke...
Az államháztartás májusban - önkormányzatok nélkül - 35,4 milliárd forint többletet ért el - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn. A szaktárca májusra 60,7 milliárd forint pénzforgalmi többletet várt. Áprilisban az államháztartás 38,1 milliárd forint hiánnyal zárt.
Meddig maradhat Szilvásy György a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő humánpolitikai főigazgatója? – tette fel a kérdést Répássy Róbert hétfőn a parlementben. A Fidesz frakcióigazgatója emlékeztetett: az ügyészség hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett, különleges személyes adattal visszaéléssel gyanúsítja Szilvásyt. Katona Tamás államtitkár szerint a Fidesz el akarja terelni a figyelmet.
Már a nyáron bevezeti azt a biztonsági eljárást a Twitter közösségi mikroblog portál, amely a jelszóval való megerősítés révén védené ki, hogy egyes felhasználók az oldalt használó világsztárok nevében írogassanak.
Áprilisban a várt 33,00% helyett 37,1%-kal csökkentek a német ipari megrendelések (előző. -26,5%). Miután több hónapon keresztül csökkentek a német ipar fontos konjunktúra-előrejelző mutatói, a beérkezett megrendeléseknél nem igazán mutatkozott stabilizáció, azonban lassult a csökkenés üteme. A Sentix-befektetői bizalom mutatója -34,3 pontról
Az EP-választás eredményére aludtak egyet a parlamenti pártok vezetői, a levont konzekvenciákat a mai országgyűlési ülésen hangoztatták - nézze, olvassa újra
Simor András jegybankelnök hétfőn újságíróknak kijelentette: a tulajdonában lévő ciprusi társaságot a lehető leggyorsabban eladja, a befektetés értékesítéséből befolyó összegeket pedig hazautalja Magyarországra. (ProfitLine.hu)
A vállalatok az éves árbevételüknek három százalékát költik közvetlenül a nyomtatásra. Egy egymilliárd forintos éves árbevételű cég esetében a nyomtatással kapcsolatos költség tehát évente a harmincmillió forintot is elérheti. A Managed Print Services (MPS) szolgáltatások használatával a dokumentumok előállításának különböző részköltségeit felével-harmadával lehet csökkenteni, és tonnaszámra…
A pártrendszer és a pártpreferenciák megváltoznak - ez a legfőbb következtetése az Európai Parlamenti választásoknak a Nézőpont Intézet elemzője szerint. Szomszéd Orsolya kiemelte: a Jobbik a megszerzett három mandátum révén a politikai élet állandó szereplője lesz. Hozzátette: a Fidesz elsöprő győzelme után eddigi stratégiáját fogja folytatni, ám vissza kell szereznie a Jobbik által elhódított…
A bájos gyermekarcok a női agyban ugyanazt a területet aktivizálják, mint a kábítószerek. Mindkét esetben az úgynevezett jutalomközpont kerül ingerületbe - közölte a münsteri Wilhelms Egyetem. Melanie Glocker és Norbert Sachser neurobiológusok pennsylvaniai kollégáikkal vizsgálták a gyermeki vonások által kiváltott reakciókat.
Minden értelemben a felhők felett lebegett Pete Doherty angol zenész; a rocksztárt kábítószer-birtoklásért vették őrizetbe a genfi repülőtéren. A Babyshambles nevű banda kábítószeres botrányairól is ismert énekesét másfél órán át tartották őrizetben az elmúlt héten.
A parlament által hétfőn elfogadott kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) törvény a biztosítás megkötésétől, és nem január első napjától számítja a biztosítás egyéves tartamát, továbbá kötelezővé teszi a kártörténeti nyilvántartást.
Pártértekezlet helyett kongresszus összehívását javasolta Szili Katalin házelnök az MSZP hétfő délelőtti frakcióülésén - tudta meg az MTI több forrásból. Sajtóinformációi szerint ezt azzal indokolta, hogy szerinte "kíméletlen őszinteséggel" kell szembenézni az európai parlamenti választás eredményével. Úgy fogalmazott: "agyonvertek bennünket".
A kormány minden károsultnak segítséget kíván nyújtani Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a viharkárok helyreállításához - ezt Bajnai Gordon miniszterelnök mondta Nyírbogdányban hétfőn, ahol a helyszínen tájékozódott a vasárnapi természeti csapás következményeiről.
A műholdas jeladók felszerelésével a szakemberek a sólymok szokásairól szeretnének pontos információkat kapni azért, hogy célzottabban védhessék a fajt
A lett valuta, a lat árfolyama hétfőn mintegy négyhavi csúcsot ért el az euróhoz képest, egyszeri erősödésének mértéke pedig (hétfőn délre 0,39 százalék) több mint másfél éves rekordot ért el. A közel...
Leminősítés valószínűségére utaló negatív megfigyelés alá vette Lettország már most is spekulatív szintű szuverén adóskockázati besorolását hétfőn a Standard & Poor´s, a lett valutára nehezedő egyre e...
Brazil búvárok hétfőn megtalálták az eltűnt Air France-gép farok részének egyik darabját, így közelebb kerültek ahhoz, hogy felfedezzék a repülőgép maradványait. A kutatást hamarosan az amerikai haditengerészet is segíti majd, amelynek egységei a legfejlettebb technológiát vetik majd be.
Egyetlen szavazatot sem kapott az SZDSZ a két éve még legliberálisabb magyar településen. Drávapiskiben a szabad demokraták 2007-es csalással végződött pártelnökválasztása előtt még a lakosok 60 százaléka SZDSZ-tag volt.
Jogerősen menekültként ismert el egy kínai állampolgárságú tibeti magánszemélyt a Fővárosi Bíróság hétfőn hozott határozatában, megváltoztatva a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal korábbi közigazgatási határozatát.
Egy csöppet sem sajnálja Pete Sampras, hogy Roger Federer vasárnapi párizsi győzelmével beérte őt az örökranglistán. Az amerikai szerint, aki szintén 14 Grand Slam-győzelemmel rendelkezik, Federer minden idők legnagyobb teniszezője.
Fegyveresek rontottak be egy thaiföldi mecsetbe a hétfő esti ima idején, és agyonlőttek, akit csak tudtak. Az első mérleg szerint az imámmal együtt legalább tíz hívő meghalt, és tucatnyian mesebesültek.
Hat erdélyi megyében is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) neve alatt futó Magyar Összefogás listája végzett az első helyen, országosan 8,9 százalékot kapott.
Automatikus telefonhívások miatt 36 esetben állapított meg kampánycsendsértést hétfői ülésén a Hajdú-Bihar megyei területi választási bizottság (tvb); valamennyi ügyet átadják a rendőrségnek - közölte a tanácskozást követően Szilágyi József, a tvb elnöke.
Erősödtek hétfőn a közép-kelet európai valuták a múlt heti visszaesés után, amit a lettországi valutaleértékelés kilátása okozott. Hétfőn a nyomás enyhült, miután a lett vezetés többszörösen megerősítette, hogy nem lesz leértékelés. (ProfitLine.hu)
Az elmúlt hetek fő nyertes részvényei hétfőn a nap fő vesztesei voltak - írják a nyugat-európai tőzsdei összefoglalókban, megemlítve, hogy a fordulat elsősorban a bányaipari, illetve a banki részvényeket érintette. A profitkivét eredménye az lett, hogy a legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300 indexe zárásra 0,8 százalékot esett 865,63 ponton fejezve be a napot. (ProfitLine.hu)
Egyértelműen Nicolas Sarkozy politikai sikerének tartják Franciaországban, hogy a kormányzó Népi Mozgalom Uniója (UMP) párt megnyerte a vasárnapi európai parlamenti választásokat. Az államfő azonban "szerényen" úgy véli: a siker a kormányt - a saját kormányát - illeti meg.
A katalán Sport szerint Kaká átigazolása még ma hivatalos lesz. Silvio Berlusconi, az AC Milan elnöke ugyan még tovább akarta halogatni a bejelentést, spanyol kollégája, Florentino Perez azonban meggyőzte: itt az ideje. A játékos 65 millió euróért cserébe kerül a spanyol fővárosba, ahol öt év alatt 45 millió eurót fog keresni.
Az olasz Internazionale elnöke, Massimo Moratti azt ajánlotta fel a Barcelone első emberének, Joan Laportának, hogy Andreas Iniestáért cserébe odaadja csapata egyik legnagyobb csillagát, Zlatan Ibrahimovicsot, de az üzlet végül meghiúsult - állítja a Sport Mediaset nevű olasz sportportál.
A kelet-európai EU-országok nagyvárosai közül Budapesten a legjobb élni az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház hétfőn közzétett friss összeállítása szerint. (ProfitLine.hu)