Jövőre a hazai össztermék (GDP) 7 százaléka körül várható Lengyelország államháztartási hiánya EU-szabvány szerint számolva, ezt jósolta pénteken a TVN CNBC tévé.
Az LMBT fesztivál és a Meleg Méltóság Menete a demokraták számára nem csupán a homoszexuális közösség szempontjából fontos esemény, hanem egyfajta közéleti "coming out" - ezt írta pénteki levelében Kóka János a homoszexuális-felvonulást szervező Szivárvány Misszió Alapítványnak.
Túl optimistán látja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarország helyzetét - vélekedett a Fidesz alelnöke pénteken, azután, hogy pártja Budapesten találkozott a szervezet küldöttségével. Varga...
Barack Obama jövő heti iskolakezdési beszédét, amelyet az amerikai elnök a diákoknak szán a tanév kezdetén, s amelyet az interneten sugároznak majd, több konzervatív körzetben a szülők ellenkezése...
Kecskemét önkormányzata a jogszabályok betartásával vásárolta fel a Mercedes gyárának felépítéséhez biztosított telket - mondta az MTI-nek Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere pénteken, azzal...
Megérkezett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) a bankok etikai kódexre vonatkozó javaslata csütörtökön, a szakértők már tanulmányozzák azt - mondta Binder István, a felügyelet...
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) pénteken szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben azt írja: az ELTE augusztus 13-án elfogadott, egyetemi zárolásról szóló szenátusi határozata szerint a kormányzat arra kényszeríti a tudományegyetemet, hogy vezesse át a beruházási célú, kincstárjegybe fektetett megtakarításait az általa is hozzáférhető elszámolási számlára. A párt közleményében tiltakozik, hogy a…
A teljes ellehetetlenülés és az összeomlás szélén áll a magyar sport - áll a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közleményében. A testület pénteki ülésén felhívással fordult az Országgyűléshez, amelyben a 2008-ban nyújtott 1,8 milliárd forintos állami támogatást kérik.
Sajátos módon fejezte ki háláját Magyarországnak a vasfüggöny megnyitásának 20. évfordulója tiszteletére a Brandenburgi-Magyar Baráti Társaság. A szervezet 7,5 tonnányi adományt gyűjtött össze. A választás a csornai Margit Kórházra esett.
Az Európai Bizottság elnökét nagy valószínűséggel szeptember 16-án választják meg az Európai Parlament képviselői - jelentette be pénteken Stockholmban Jerzy Buzek, a strasbourgi székhelyű testület...
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége pénteki ülésén úgy döntött, felhívással fordul az Országgyűléshez és a kormányzathoz, hogy a jövő évi költségvetés tervezésénél és elfogadásánál garantálja a magyar sport életben maradásához minimálisan szükséges anyagi ráfordítást.
Az amerikai elektronikus utaskiléptető rendszer kiépítését a számottevő ellenérdekek miatt valószínűleg az Obama-kormány sem fogja siettetni, ami viszont komoly gondot jelent a nemzetbiztonság és a...
Az Európai Unió pénteken ismételten arra kérte Iránt, hogy tárgyaljon a külvilággal nukleáris programjáról, ellenkező esetben az eddiginél is szigorúbb szankciókkal kell számolnia.
Az MSZP fővárosi szervezete azt javasolja, hogy az SZDSZ-es Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyetteshez kerüljön a BKV teljes felügyelete. Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke pénteken az...
Az Európai Unió pénteken ismételten arra kérte Iránt, hogy tárgyaljon a külvilággal nukleáris programjáról, ellenkező esetben az eddiginél is szigorúbb szankciókkal kell számolnia. Az...
Immár meghaladja a 2800-at az új típusú influenza halálos áldozatainak a száma, de a betegek tünetei nem súlyosbodtak; a H1N1 vírus egyelőre nem mutálódott
A Meleg Méltóság Menete ellen szóló képviselő asszonyt ostobának, tudatlannak, tudományellenesnek, kirekesztőnek, hovatovább fajgyűlölőnek titulálta a toleráns liberális sajtó. Mi, valódi szabadelvűek meg merünk gondolni valamit, amit a szoclib ájult tekintélytisztelete övez; folytatjuk sorozatunkat.
Hetven év után ismét megérkezett Londonba a Winton-vonat, vagyis azoknak a szerelvényeknek egy felújított mása, amelyekkel annak idején az utolsó pillanatban menekítettek Nagy-Britanniába több száz kelet-európai zsidó kisgyereket a fenyegető holokauszt elől.
Körülbelül 340 évvel ezelőtt egy angol orvos ismertetett egy különös betegséget, amelyben az abban szenvedők úgy érzik, bogarak másznak a bőrük alatt. Mi lehet ez a betegség?
A Magyar Telekom 100%-os tulajdonában álló Origo Zrt. vezérigazgatójának, Fischer Andrásnak a munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnik. Feladatait szeptember 5-étől megbízott vezérigazgatóként...
A Fidesz szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországnak nyújtott hitelkeretét csak az ország államadósságának megújítására szabad felhasználni, hogy a magyar gazdaság ne legyen kitéve a piac hullámzásának - erről Varga Mihály, a párt alelnöke beszélt újságíróknak azután, hogy egyeztettek az IMF Budapesten tartózkodó képviselőivel.
November 22-ére írta ki a józsefvárosi polgármester-választást a helyi választási bizottság pénteken. Budapest VIII. kerületében azért tartanak időközi választást, mert a polgármester, Csécsei...
Valódinak nevezte a Magosz szövetségi igazgatója által bemutatott sukorói ingatlancseréről szóló feljegyzést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. agrárportfólióért felelős vezérigazgató-helyettese. A dokumentumban a többi között az állt, hogy a tervezett csereügylet szakmailag nehezen támogatható, jogi szempontból pedig akadályokba ütközhet a megvalósítása. Benedek Fülöp közölte: az irat…
A várható esős idő ellenére nem vihetnek be a nézők esernyőt a holnap este 8 órakor kezdődő Magyarország-Svédország labdarúgó világbajnoki selejtezőre, a Puskás Ferenc Stadionba.
Utolsó útjára kísérték a fővárosi gazdagréti Szent Angyalok templomában Lipp László katolikus plébánost, aki közéleti szereplésével vált országosan ismertté; az Udvardy György esztergom-budapesti...
Jelentősen, 85 százalékkal növekedett a kiskereskedelmi ingatlanbefektetések volumene az év első negyedévéről a másodikra. Ez azonban nem a tranzakciók számában, mind inkább méretében bekövetkezett...
Lopott kerékpárt találtak a Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei Röszke határában. Csütörtökön az esti órákban értesítette a röszkei polgárőröket egy helyi lakos, miszerint egy ismeretlen személy eltulajdonította kerékpárját.
Több fogyasztói szokás is átalakult a válság miatt - mondta a GFK piackutató igazgatója. Kozák Ákos kifejtette: míg Nyugat-Európában az olcsóbb termékek felé fordultak a fogyasztók, addig Magyarországon kevesebbet vásárolnak, de megveszik a drágább terméket is, ha az megfelelő minőséget ad.
Még meg sem jelent első CD-je, máris listavezető Susan Boyle, az utóbbi évek legnagyobb brit médiaszenzációja. A 48 éves, egyedül élő skót háziasszony, akit faluján kívül korábban senki nem...
Magyarország nem tervezi, hogy új hitelcsomagot kérne jövőre a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), hanem a meglévő hitelszerződés meghosszabbítását támogatja, írta a Bloomberg ügynökség, Oszkó Péter...
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosához, Knut Vollebaeckhez fordultak a magyarországi történelmi egyházak a szlovákiai nyelvtörvény miatt. Levelükben...
A megszállt palesztin területeken lévő zsidó telepek bővítésének teljes leállítását követelte pénteken Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra a hírre reagálva,...
A magyar-svéd meccs mellett szombaton további 20 labdarúgó világbajnoki selejtezőt rendeznek Európában, míg Dél-Amerikában mindenki az argentin-brazil örökrangadót várja.
MILÁNÓ – Újabb lépést tett a vágyott világbajnoki aranyérem irányába Káté Gyula (27). Káté a thaiföldi Apichet Seansit után a bangladesi Abdur Rahimot verte meglehetősen könnyed boksszal, pontozással 11-2-re. Mindezt már a helyszínre érkező, és a lelátón folyamatosan szurkoló nagypapa szeme láttára.
A következő kormány feladata lesz elfogadtatni a készülő klímatörvényt, a jogszabály tervezete ugyanis legkorábban csak a rendkívül rövid tavaszi ülésszakban kerülhet az Országgyűlés elé; a Fidesz kormányra kerülése esetén fontos kérdésnek tartja az Európában szinte egyedülálló jogszabály megalkotását - hangzott el a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) megalapításának 20. évfordulója…
"18 éves lány vagyok és azt tapasztalom, hogy teljesen "Megbutultam". Nem fogom fel, amit mondanak, le vagyok lassulva, nem tudok dönteni. Mi lesz velem az egyetemen? A jeles érettségim ellenére is nagyon aggódok. Létezik erre valamilyen gyógyszer?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Megölte barátját, majd megsütötte és megkóstolta annak agyát egy skizofrén brit férfi, röviddel azután, hogy kiengedték egy szigorúan őrzött kórházból.
November 22-ére írták ki a józsefvárosi polgármester-választást. A voksolást azért tartják, mert Csécsei Béla, a VIII. kerület vezetője megromlott egészségi állapota miatt szeptember 2-án lemondott. A politikust az SZDSZ színeiben választották meg, de július közepén kilépett a pártból, és azóta függetlenként vezette a városrészt.
Szeptember 4-én Nyírbátorban hivatalosan is lezárult az a 9.7 millió eurós beruházás, amelynek köszönhetően a helyi Unilever Gyár kapacitása 60 százalékkal növekedett. Az egy éven át tartó...
Magyarország és Szlovákia az emberi értékek, az európai jogi normák mentén próbálja meg rendezni a két ország közötti feszültségeket – jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök a budapesti szlovák nagykövetség fogadásáról távozóban. Peter Weiss, Szlovákia budapesti nagykövete a jövő csütörtökre tervezett Fico-Bajnai kormányfői találkozótól a feszültségek enyhülését várja.
További közlekedési problémákra lehet számítani több helyen is a fővárosban, mivel idén és a jövő év első felében jelentős csatornaépítések kezdődnek EU-támogatással. A Főpolgármesteri Kabinet...