2010. március 11. csütörtök

márc. 11
10:53
Hogyan, miből és kitől kapunk majd nyugdíjat? (Pénzcentrum)
Sok éve szolgáltat már kifogyhatatlan témát a közélet és a közgazdász szakma számára a magyar nyugdíjrendszer átalakítása. A munka előkészületeit a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal megtette, az eredmények pedig azt mutatják, hogy változtatás nélkül a jelenlegi torz rendszer helyrehozhatatlan társadalmi és gazdasági károkhoz vezetne. A hőn áhított cél, egy modern, igazságos és hatékony…
márc. 11
10:54
Hárman sérültek a buszbalesetben (HírTV)
Három ember megsérült, mikor árokba borult egy menetrend szerint közlekedő autóbusz a Bács-Kiskun megyei Csávolynál. A baleset miatt az 55-ös utat lezárták – értesült a HavariaPress.
márc. 11
11:00
Az infláció utat nyit a kamatvágásnak (Privátbankár)
Londoni elemzők szerint a februári magyarországi infláció nyomán még legalább egy, de akár több jegybanki kamatcsökkentésre is van mód az idén
márc. 11
11:06
Ma akár tíz centiméternyi hó is hullhat (Infostart)
Csütörtökön még nem áll el a havazás, az ország egyes területein akár további 10 centiméternyi friss hó is hullhat - mondta az InfoRádió által megkérdezett meteorológus. Németh Lajos hozzátette: ez lehet a tél utolsó támadása, március második felében visszatérhet az évszaknak megfelelő időjárás.
márc. 11
11:06
Továbbra is veszteséges az Econet (Kreatív Online)
Több mint félmilliárd forint volt az Econet vesztesége 2009-ben, ami jelentősen meghaladja az egy évvel korábbit. A Neo FM beindításának költségei is szerepet játszottak a negatív eredményben.
márc. 11
11:06
EUR/GBP Vihar előtti csend (HírTV)
Az EUR/GBP nyereségeit konszolidálja, melyek hatására 0,9131-re emelk4edett. még ha átmenetileg stabilizálódik is a font, hamarosan ismét veszteségekkel számolhatunk, és célba vehetik a 0,9150-es szintet. Fölötte 0,9240-nél található ellenállás. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 11
11:06
Egy téli kertépítés története (Édenkert)
December elején járunk és az idő még mindig kedvező a kerti munkálatok végzéséhez. Alapos kerttisztítás és metszés után jöhet a kert építése, a régi cölöpök cseréje után. A Kandallófa helyének növelése térkővel történik három sorban sóderágy kialakításával, így a fa nem a sárban, hanem a tiszta kövön lesz.
márc. 11
11:08
AUD/NZD A havi csúcs felé (HírTV)
Az elemzők változatlan alapkamattal számoltak, azonban az AUD/NZD előtte lendületbe jött. Az RBNZ visszafogottabban nyilatkozott az új-zélandi növekedési kilátásokat illetően. 22.00-kor teszik közzé a februári REINZ-ingatlaneladásokat (előző: -1,1%), majd 22.45-kor a januári kiskereskedelmi forgalmakat (előrejelzés: 0,5%, előző: 0,0%). A devizapár fölérendelt emelkedő trendjében már az adatok…
márc. 11
11:08
Egy XIX. századi kert kialakítása (Édenkert)
Feladatunk egy XIX. század végi felújított ház kertjének rendezése, kialakítása, megőrizve az akkori stílus és építészet jellemző formáit és vonalait. Mindezt a modernkori lehetőségekkel és technikákkal párosítva, hogy végül egy harmonikus és szép kertet kaphassunk.
márc. 11
11:09
A V-4-ek azzal fenyegetőznek, hogy nem vesznek részt az európai külügyi szolgálatban (Kripto Akadémia)
Nem vesznek részt a most alakuló egységes európai külügyi szolgálatban a visegrádi négyek - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia, -, ha nem súlyuknak megfelelően lesznek képviseltetve - állította csütörtökön a Vesztyi 24 orosz hírtelevízió. A magyar külügyminiszter cáfolja az állítást.
márc. 11
11:09
Csak néhány évet kell várnunk a csúcsokat megdöntő szárnyalásra (Portfolio)
Várhatóan csak 2013-ra kezd fokozatosan megélénkülni a közvetlen külföldi tőkebefektetések áramlása a közép-kelet európai régióba, azt követően viszont túlszárnyalhatja a válság előtti csúcsot - írja...
márc. 11
11:09
1100 év büntetés várhat a 450 milliós szocpolcsalás vádlottjaira (Pénzcentrum)
Az InfoRádió beszámolója szerint 60 ügyvéd, 202 vádlott, 464 oldalas vádirat, 450 millió forintos kár, 1100 év lehetséges összbüntetés a mérlege a taktaközi szocpolcsalásként elhíresült büntetőpernek, amely a vádirat-ismertetéssel kezdődött a B-A-Z Megyei Bíróságon....
márc. 11
11:10
Valóra vált a Real-szurkolók rémálma (HírTV)
Valóra vált a Real Madrid-szurkolók leglidércesebb rémálma, a spanyolok hiába dolgozták le már a hatodik percben a hátrányukat Ronaldo révén, a hajrában Pjanic egyenlített, ami végül továbbjutást ért az Olympique Lyonnak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Sorozatban hatodszor esett ki ebben a szakaszban a Real, és hatodszor sem tudott nyerni a franciák ellen a BL-ben. Nem lesz ott a házigazda a…
márc. 11
11:10
Sóska és spenót jóárasítva!-Piaci árak (Édenkert)
Spenótkrém: 20 dkg spenót, 20 dkg krémsajt (vagy natúr vajkrém), 6dkg reszelt parmezán, 6 nagy gerezd fokhagyma reszelt szerecsendió, só, bors. Kevés olívaolajon héjastul megsütjük a fokhagymát. Amikor már jól megsült, a belsejét kinyomkodjuk. A spenótot kevés olívaolajon megfonnyasztjuk. Aprítógépe tesszük a krémsajtot, spenótot, sült fokhagymát, reszelt parmezánt és simára pürésítjük. Sóval,…
márc. 11
11:11
Egy millióval kevesebben haltak volna meg 20 év alatt, ha... (Portfolio)
Amíg nincsen tisztességes, valós adatokra épített stratatégiai tervezés, addig nem lehet semmi értelmeset csinálni az egészségügyben (sem) - jelentette ki Kapócs Gábor, a LAM főszerkesztője a...
márc. 11
11:13
Töröcskeiék és Boros az SPE Bankban (Portfolio)
Engedélyezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), hogy a T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt. az SPE Bankban 50%-ot meghaladó (összesen 100 %) mértékű közvetlen minősített...
márc. 11
11:15
Országos sztrájk bénítja Görögországot (HR Portál)
Tűzoltóktól tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt.
márc. 11
11:15
A Magyar Telekom az idén a tavalyihoz hasonló bevétellel számol (ProfitLine)
Öt-hét százalékkal kisebb bevétellel számol az idén a Magyar Telekom, mint tavaly, de a csökkenésben benne van a macedóniai és montenegrói árfolyamváltozások várható alakulása is, a tisztított bevétel viszont ugyanakkora lesz, mint 2009-ben - mondta Thilo Kusch pénzügyi vezérigazgató-helyettes csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen. (MTI)
márc. 11
11:15
Nehéz helyzetben a nyomtatott sajtó (Portfolio)
Tavaly átlagosan több mint 10 százalékkal csökkent az amerikai napilapok példányszáma és bár a recesszióból való kilábalás hatására többek között az autógyártók és a távközlési cégek is intenzívebben...
márc. 11
11:17
Teljes bénultságban Görögország (ProfitLine)
Tűzoltóktól tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt. (MTI)
márc. 11
11:18
Medgyessy: tévedtem Gyurcsánnyal kapcsolatban (Privátbankár)
Korábban rosszul ítéltem meg Gyurcsány Ferencet, akinek politikába való visszatérése aligha tenne jót a szocialistáknak a kampány finisében – nyilatkozta Medgyessy Péter
márc. 11
11:21
A sármos vámpír énekesi karrierre vágyik (Blikk)
Robert Pattinson, angol színész, a Twilight filmek szívtipró vámpírja, már nagyba írja a dalokat és tervei szerint 2011 első felében meg is jelenik első CD-je.
márc. 11
11:21
Medgyessy Péter beszólt Gyurcsánynak (Blikk)
Korábban rosszul ítélte meg Gyurcsány Ferencet, akinek politikába való visszatérése aligha tenne jót a szocialistáknak a kampány finisében – nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorának stúdiójában Medgyessy Péter volt miniszterelnök. A Jobbik számára az MSZP által elkövetet hibák nyitottak teret, de felelősség terheli a Fideszt is - állítja. Szerinte a szocialistáknak „nyolc évük lesz a…
márc. 11
11:24
Elfogadták Budapest költségvetését (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta Budapest 2010. évi költségvetését. A szavazás után kilépett a budapesti SZDSZ-frakcióból Bőhm András és Lakos Imre.
márc. 11
11:24
Bokros Lajos: vészhelyzet van az országban (Gondola)
Bokros Lajos szerint vészhelyzet van az országban, a társadalomban, a gazdaságban, a politikában és az erkölcsben is. Az MDF miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón...
márc. 11
11:24
Sukorói botrány: Bajnai után újabb tanúk következhetnek (HírTV)
Értékmegállapítást tartalmazó szakvéleményre vár a sukorói telekcsere kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyben szerdán Bajnai Gordon miniszterelnököt hallgatták meg tanúként, de további tanúmeghallgatások várhatóak az ügyben. Gyanúsított továbbra sincs, és amíg a szakvéleményeket az ügyészség át nem vizsgálta, addig biztosan nem is lesz.
márc. 11
11:26
Medgyessy: Nem biztos, hogy Gyurcsány jól jön a szocialistáknak a kampányfinisben (Infostart)
Korábban rosszul ítélte meg Gyurcsány Ferencet, akinek a politikába való visszatérése aligha tenne jót a szocialistáknak a kampány finisében - nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorának stúdiójában Medgyessy Péter. A Jobbik számára az MSZP által elkövetett hibák nyitottak teret, de felelősség terheli a Fideszt is - állítja a volt miniszterelnök, aki szerint a szocialistáknak "nyolc évük lesz a…
márc. 11
11:27
Országos sztrájk bénítja Görögországot (Kripto Akadémia)
Tűzoltóktól tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt.
márc. 11
11:27
PM: továbbra sem változtatunk a hiányelőrejelzéseken (3.) (Portfolio)
Sem az első negyedévre, sem az egész évre előre jelzett államháztartási hiányszámokat, illetve az éves hiánycélt sem módosította a mai államháztartási sajtótájékoztató alkalmával a...
márc. 11
11:27
Rekord kábítószer-fogás Tolnában (ATV)
Több rejtekhelyről került elő mintegy 1 kilogramm por, massza és tabletta.
márc. 11
11:29
Súlyos kétségek merültek fel az izraeli szándékokat illetően (Kripto Akadémia)
Sajnálkozását fejezte ki Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő az amerikai alelnöknek amiatt, hogy éppen izraeli látogatása alatt jelentették be 1600 új kelet-jeruzsálemi lakás megépítésének tervét.
márc. 11
11:29
Képtelen esni a piac - Már pluszban a DAX (Portfolio)
Kisebb mínuszban nyitottak az európai tőzsdék, azonban úgy tűnik korrekcióra továbbra sem hajlandóak a már lasan túlhúzottá váló piacok, a DAX jelenleg 0.2%-os emelkedést mutat. A pénzügyi és a...
márc. 11
11:29
Óriási bukás a magyar film: nagyon csalódott a színésznő (ATV)
Még mindig nem jöttek rá, mi az oka a kevés nézőnek.
márc. 11
11:31
Hernádi és Lantos Járaiék biztosítójában (Portfolio)
1.37 milliárdról 1.82 milliárd forintra nőtt a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. alaptőkéje, miután több új befektető, köztük Töröcskei István, Hernádi Zsolt és Lantos Csaba részvételével tőkét emelt a...
márc. 11
11:31
Megszerelték Pécsett a fűtést (ATV)
Mintegy 3 ezer lakásban volt érezhetően hidegebb.
márc. 11
11:36
Bokros: vészhelyzet van az országban (Privátbankár)
Bokros Lajos szerint vészhelyzet van az országban, a társadalomban, a gazdaságban, a politikában és az erkölcsben is
márc. 11
11:39
Joseph Fiennes-nak kislánya született (Blikk)
A FlashForward - A jövő emlékei sorozat sztárjának, Joseph Fiennes-nak kislánya született.
márc. 11
11:42
Iskolapélda – Jegyek és értékelések (videó) (HírTV)
Ki érti és ki nem? Alsó tagozat: jegyek és értékelések. Mennyire tették magukévá a tanítók és mennyire a szülők? Mivel ösztönözhető a lemaradó? Buktatás vagy sem az alsósoknál? hírTV
márc. 11
11:42
Új eljárás az EU-tisztviselők kiválasztására (Gondola)
Március 16-ától új eljárási rendben bonyolítják le az EU-tisztviselők kiválasztását célzó versenyvizsgákat: az első szakaszban nem lexikális tudás alapján, hanem úgynevezett kompetencia-alapon...
márc. 11
11:44
EUR/USD Célba vette az 1,37-es szintet (HírTV)
Az EUR/USD erőt gyűjtött, és célba vette az 1,3700-es ellenállást. Úgy tűnik, a hangulat az eurónak kedvez, hiszen nem érkeztek Görögországból rémhírek. Az EKB-tag, Weber kijelentése, miszerint a görög bankoknak engedélyezhetnék, hogy A-nál is gyengébb besorolású papírokat nyújtsanak be, megnyugtathatja a kedélyeket. Csökkenhet a spekulatív shortok száma, és nyereségeket könyvelhet el az EUR/USD.…
márc. 11
11:44
Katona: a GDP idén 0,2 százalékkal esik vissza (Gondola)
A GDP korábbi 0,3 százalékos visszaesése helyett 0,2 százalékot vár az idei évre a Pénzügyminisztérium, miközben az éves infláció 4,3 százalék lesz a korábban jelzett 4,1 százalékkal szemben -...
márc. 11
11:45
Nem téved a piac, év végén emelhet kamatot a Fed (Portfolio)
A Fed legkorábban év végén emelhet kamatot - állítja Olivier Coibion, a College of William and Mary és Yuriy Gorodnichenko, a University of California tanársegédei a Taylor-szabály egyik alternatív...
márc. 11
11:45
Gyermekek eszik le a szülők cafeteria keretét (Pénzcentrum)
Már közel 400 oktatási intézménnyel fizethetik a szülők a gyermekük menzájának díját. Az önkormányzatok ezzel kívánnak könnyíteni a szülői terheken, van olyan budapesti került, ahol az összes óvodában és iskolában - írja a Napi Gazdaság....
márc. 11
11:45
Megszavazták a fővárosi költségvetést (ATV)
A költségvetés 47,4 milliárd forint hiánnyal számol.
márc. 11
11:46
Netlendületben – Negyedik (videó) (HírTV)
Pártok a címkefelhőben, avagy hozhat-e áttörést az új generációk elérésében a netpolitika?
márc. 11
11:46
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta Budapest költségvetését (Gondola)
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta Budapest 2010. évi költségvetését. A főváros 539 milliárd forintos büdzséjét 34 igen szavazattal, 30 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadták...
márc. 11
11:48
Egy őszi kertépítés története (Édenkert)
Íme itt az ősz, a növények színesednek. Amiket egész évben észre sem vettünk most gyönyörűnek látjuk. Sárgás, bordós színekben pompáznak a kőrisek, juharok. Fantasztikus látvány. Feladatunk egy lejtős hegyvidéki terület kertépítése, amit igyekeztünk a lehető legszebben megvalósítani és közben figyeltünk a későbbi könnyen ápolhatóságra, hogy ne kínlódás legyen a kertművelés, kertápolás, hanem öröm…
márc. 11
11:48
Már az 50 naposon is átlépett a Google jegyzése (ProfitLine)
Miután tegnap bejelentették, hogy rövidesen megállapodásra jutnak a kínai állammal a Google vezetői, nagyon felerősödött az optimizmus, az újabb területekre való betörésével kapcsolatban.
márc. 11
11:48
Mikola Azarov a miniszterelnök-jelölt Ukrajnában (HírTV)
Az egykori pénzügyminisztert, Mikola Azarovot jelöli miniszterelnöknek a februárban megválasztott ukrán elnök, Viktor Janukovics. Az államfő pártja szerdán késő este állapodott meg az új kormánykoalícióról a kommunistákkal, illetve a kijevi házelnök tömörülésével.
márc. 11
11:48
Gyurcsány végre megmondja a tutit (Gondola)
Gyurcsány Ferenc évet értékel. Orbán Viktor bizonyára álmatlanul forgolódik emiatt éjjelente – gondolhatják a balliberális média igehirdetői. Visszatért a vezér, hogy bölcs gondolatait az ő népével megossza. Persze az, hogy ez maradt az utolsó titkos szocialista „csodafegyver”, az MSZP szempontjából több mint ciki.

Keresés