Korábban rosszul ítélte meg Gyurcsány Ferencet, akinek a politikába való visszatérése aligha tenne jót a szocialistáknak a kampány finisében – nyilatkozta egy csütörtöki televíziós interjúban Medgyessy Péter volt miniszterelnök. Szerinte a szocialistáknak „nyolc évük lesz a megújulásra” – ellenzékben.
Magyarország és a magyar felsőoktatás számára a Bologna-folyamat lényegesen több előnyt hoz, mint amennyi problémával jár - mondta Hiller István oktatási miniszter Budapesten, a nemzetközi Bologna-konferencia hivatalos megnyitója előtti sajtótájékoztatón csütörtökön a Parlamentben.
A Manchester United-Milan BL-meccs előtt minden David Beckhamről, alatta és utána pedig Wayne Rooneyról szólt. Az angol csatár két góllal vette ki a részét a 4-0-s sikerből. A Milan tulajdonosa, Silvio Berluscni olasz kormányfő csak annyit mondott: 2-0 után kikapcsolta a tévét.
Felsővezeték szakadás miatt késnek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon - közölte a Mávinform csütörtökön az MTI-vel. Az utazóknak 10-15 perces késésekre kell számítaniuk, a menetrend...
Magyarországnak és a magyar felsőoktatásnak a Bologna-folyamat lényegesen több előnyt hoz, mint amennyi problémával jár - mondta Hiller István oktatási miniszter a nemzetközi Bologna-konferencia...
A magyar belpolitika és a Fővárosi Közgyűlés történetében is lezárult egy húsz éves időszak, s ezt méltósággal kell tudni kezelni - indokolta újságíróknak Lakos Imre, hogy miért lépett ki csütörtökön Bőhm Andrással együtt az SZDSZ fővárosi frakciójából.
Lady Gaga már az egészségét veszélyezteti elképesztő öltözékeivel. Az énekesnő egy repülőutat olyan kényelmetlen ruhában ült végig, hogy csak a személyzet ébersége mentette meg a mélyvénás trombózistól.
Leggyakrabban a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos kérdéssel fordultak a Jogpontok szakembereihez a munkavállalók az elmúlt egy évben. Minden ötödik ügyben a munkavállalót arra próbálták rávenni, hogy közös megegyezéssel történjen a munkaviszony megszüntetése.
A gazdaság 2010-ben történő rendbetételét és a Nemzetközi Valutalappal (IMF) való együttműködés folytatását ígérte Mikola Azarov új ukrán kormányfő - még jelöltként - csütörtökön a parlamentben. (MTI)
A forint alapú lakáshitel a lakás értékének 75 százalékáig terjedhet, viszont a lízing finanszírozási aránya a 80 százalékot is elérheti - mondta Dunavölgyi Mária az OTP Lakáslízing vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a kizárólagos tulajdonában álló EST Media Group Vagyonkezelő Kft. 26%-os érdekeltségében lévő Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. 2010-ben – 3 évvel a nagy sikerű Balaton Sound beindítását követően – ismét új rendezvénnyel bővíti a nyári fesztiválszezon kínálatát - olvasható a BÉT honlapján.
A dél-afrikai feldolgozóipari termelés éves szinten csupán 3,7%-kal emelkedett (előrejelzés: 5,5%, előző: 3,2%). Az USD/ZAR 7,4348-ra kúszott fel. 7,4600-nál ellenállás található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Ideiglenesen a DBR Metró Projekt Igazgatóság venné át az Eurometrótól a 4-es metró lebonyolító és független mérnöki feladatait, így kerülnék el az építkezés újbóli leállását - közölte a DBR...
Az orosz Surgutneftegasnak nem áll szándékában eladni a Mol-ban lévő 21,2 százalékos részesedését - írta csütörtökön az Interfax hírügynökség az orosz vállalat vezérigazgatójára hivatkozva. (MTI)
Húszéves adósság megkésett visszafizetését kezdte meg a magyarság most – jelentette ki Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője a Petőfi-emléklap a Helytállásért díjak átadásán a Terror Háza Múzeumban csütörtökön. Schmidt Mária, a rendezvény házigazdája szerint bár ismertek a felelősök, közülük senkit sem vontak felelősségre. Sőt az „áldozatból lett bűnös” – fogalma...
Állandó fáradtságérzet, kialvatlanság, ingerlékenység és feszültség? A tünetek alapján ez nem más, mint a tavaszi fáradtság, amely mindannyiunk napjait megnehezíti. A környezetben végbemenő változások a gyermekeinket sem kímélik, így ők is fáradékonyabbak, gyakran kezelhetetlenebbek, mint általában. Milyen okok állnak a tünetek hátterében, és hogyan lehet a tavaszi fáradtság ellen védekezni? Dr.…
Az első héten több mint háromszáz bűnelkövetőt kaptak el a rendőrök a közbiztonsági háló program keretében - jelentette be Jászapátiban tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon miniszterelnök, hozzátéve: a szolgálatot teljesítők létszáma áprilistól ezer fővel bővül Magyarországon.
Különleges albumot jelentetett meg Palya Bea nemrégiben: régi, a hetvenes-nyolcvanas évekhez köthető slágereket énekel, természetesen a saját stílusában.
2.8 milliárd dolláros veszteséget érhetnek el a légitársaságok globálisan az idei évben szektorszinten az Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség legfrissebb prognózisai szerint, amely lényegesen kedvezőbb...
Nem mindig a biztonság az első a magyar autósok számára. Több mint háromnegyedük ugyan az évszaknak megfelelő gumiabroncsot használ, 39 százalék viszont csak akkor vásárol új gumikat, ha az már elkerülhetetlen - többek között ez derült ki a KutatóCentrum felméréssorozatából, melyben a gumiabroncs márkaismereti és -használati szokásokat vizsgálta....
A Magyar Rezidens Szövetség sajtónyilvános vitára hívja Székely Tamás egészségügyi minisztert, hogy ütköztethetők legyenek a fiatal orvosokat érintő rendelettel kapcsolatos eltérő álláspontok - mondta Papp Magor, a szövetség elnöke csütörtökön. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint Székely Tamás vállalja a vitát.
Rekordra tornászta fel a három dimenziós filmek iránti érdeklődés a világ mozijainak tavalyi bevételét. Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) jelentése szerint az előző évihez képest nyolc százalékkal több, összesen 29,9 milliárd dollár (5851 milliárd forint) folyt be a globális mozikasszába.
Megkongatta az MDF vészharangját Dávid Ibolya. A törpepárt elnöke továbbra is arra kéri a választópolgárokat, hogy a hátralévő kilenc napban a fórumos jelölteknek adják ajánlószelvényeiket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság összességében békés, nyugodt március 15-ére készül. Arra kérik az embereket, hogy inkább a BKV-t vegyék igénybe autó helyett
Az új csődtörvény nem szorította vissza a felszámolások számát. A helyzetet az is nehezíti, hogy a magyar köznyelv a csőd fogalmát negatívan értékeli. 2009. szeptember 1-je, az új csődtörvény megszületése óta csupán 42 vállalat próbálta működését reorganizálni a csődvédelem keretein belül, míg a felszámolások száma továbbra is magas, havonta több mint 1200
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) összesen 50 milliárd forint értékben hirdetett meg 3, 5, és 15 éves lejáratú államkötvényeket a csütörtöki aukcióján, amelyen a szokásosnál nagyobb, négyszeres vol...
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCR) március 20-ára Maroshévizre hívta össze a három megye román lakosait, hogy közösen foglaljanak állást a székelyföldi magyar vezetők...
13 év után távozik az Ogilvytől Csurgó Brigitta üzletfejlesztési igazgató. A pozícióval járó feladatokat az ügynökséghez nemrég érkezett vezérigazgató veszi át.
Korábban rosszul ítélte meg Gyurcsány Ferencet, akinek politikába való visszatérése aligha tenne jót a szocialistáknak a kampány finisében - mondta a Duna TV reggeli műsorában Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök. Szerinte a Jobbik számára az MSZP által elkövetet hibák nyitottak teret.
A dalai láma legutóbbi megnyilatkozása újabb bizonyíték arra, hogy meg akarja bontani az etnikai egységet, és meg akarja osztani Kínát - jelentette ki a kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján, miután a dalai láma az 1951-ben kitört tibeti felkelés évfordulóján szerdán azzal vádolta Pekinget, hogy a tibeti buddhizmus megszüntetésére törekszik
A valaha árverésre bocsátott magángyűjtemények egyik legértékesebbje kerül kalapács alá májusban New Yorkban. A 150 millió dollárra (30 milliárd forintra) tartott művészeti kollekció a néhai filantróp műpártolók, Frances és Sidney Brody hagyatéka.
Döntöttek a svájci jegybankárok: az irányadó ráta nem változik. A közlemény szerint a 3 hónapos Libor továbbra is 0.00 és 0.75 százalék között, ám lehetőleg a sáv alsó felében, 0.25 százalék...
Megszületett az első magyarországi földimalac kölyök a győri állatkertben. Az ellés nem csak hazánkban számít különlegességnek, de Európában az elmúlt egy évben ez az első kölyök és az egész világon is összesen csak három született 12 hónapon belül.
Nagyon kedvező képet fest a magyar nyugdíjrendszerről a Financial Times mai száma, a cikk következtetése szerint ugyanis a havi 300 euró körüli átlagnyugdíj, az ingyenes egészségügyi ellátás és...
Az első héten több mint háromszáz bűnelkövetőt kaptak el a rendőrök a közbiztonsági háló program keretében - jelentette be Jászapátiban tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon miniszterelnök, hozzátéve: a szolgálatot teljesítők létszáma áprilistól ezer fővel bővül Magyarországon. (MTI)
Európa legnagyobb tévétársasága, az RTL csoport a reklámpiaci visszaeséssel járó gazdasági válság ellenére nagyobb profitot ért el tavaly, mint egy évvel korábban. (MTI)