Sztrájkhullám borította el csütörtökön Franciaországot: a háziorvosok a vizitdíj megemelését, az ápolók és a bölcsődei dolgozók munkakörülményeik javítását, a Marseille-i szemetesek pedig állásuk megtartását követelték. A nagyvárosok tömegközeledési dolgozói vállalataik privatizálásától tartanak. (MTI)
Rosszabb minőségű és rövidebb életre számíthatnak a magyarok a többi uniós tagország - köztük más visegrádi államok - állampolgáraihoz képest is - derült ki a Jelentés egy egészségben elmaradott országból című kutatásból.
Franciaországban egyszerre sztrájkolnak a háziorvosok, az ápolók és a tömegközlekedési dolgozók. Párizson kívül 15 nagyvárosban okozott problémákat az ellátásban és a közlekedésben a munkabeszüntetés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,66 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 22.863,24 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,76 százalékkal 19.550 forintra csökkent, az OTP...
Demszky Gábor szerint nem lehetett volna korábban feltárni a BKV-nál történt bűncselekmény-sorozatot, annak ellenére, hogy 2006-ban egy revizor már megírta neki: lopnak, csalnak a vállalatnál.
Az MDF rekordgyorsasággal leváltott budapesti elnöke, Lévai Zoltán az index.hu hírtportálnak nyilatkozva úgy vélte, a Fórum financiális kényszerből ment bele, hogy átadja a fővárosi képviselőhelyek többségét az SZDSZ-nek, a liberálisok azonban megszegték a szerződést.
Húsz százalékra növelnék a külföldi intézményekben is tapasztalatot szerző diákok arányát 2020-ra az Európai Felsőoktatási Térségben (EFT) - mondta az Európai Unió oktatásügyért, kultúráért, a...
Februárban a vártnál valamivel kedvezőbben alakult az államháztartás helyzete - közölte a Pénzügyminisztérium államtitkára. Katona Tamás úgy fogalmazott: „valami megmozdult a gazdaságban”.
Már nem Berlusconi a leggazdagabb ember Olaszországban: a Forbes magazin összeállítása szerint a miniszterelnököt és médiacárt megelőzte a világ legnagyobb szemüveggyártó cégének, a Luxotticának a főnöke, valamint Michele Ferrero, a Nutella és a Ferrero márkatermékek tulajdonosa.
Oszkó Péter pénzügyminiszter jövő héten lehetőséget biztosít Varga Mihálynak, a Fidesz alelnökének, hogy tájékozódjon, konzultáljon a gazdaság állapotáról.
Lendvai Ildikó szerint a Fidesz olyan ígéreteket tesz, amelyeket négy év múlva nem lehet számon kérni. Az MSZP elnöke azt mondta: a Fidesz taktikai érdeke dönti majd el, hogy összeborul-e a...
Az SNB a várt szerint nem változtatott 0,25%-os alapkamatán. A március 6-i héten 462.000-es értéket hoztak az amerikai első munkanélküli segélykérelmek (előrejelzés: 460.000, előző: 468.000). Az adatok hatására 1,3700 felé indult az EUR/USD. Az amerikai külkermérleg deficitje 37,3 milliárdra csökkent (előrejelzés: 41,0 Mrd). Az előző havi értéket -39,9 milliárdra igazították ki. Ma ismét megnőtt…
Több százmillió eladott lemez és a világ legismertebb és legkedveltebb slágerei jellemzik a pályafutását azoknak a legendás zenekaroknak, amelyekből nagy csokrot vonultat fel egyetlen hétvége alatt a Sziget Szervezőiroda legújabb nagyszabású rendezvényén, az első nyári hétvégén, június 4-5-én.
Kövér László szerint látens munkamegosztás van a Jobbik és az MSZP között. Valami okból ez jutott eszembe, amikor Vona Gábor Orbán köpködését olvastam a 168 óra tálalásában. Gyurcsányban és Vonában az a közös, hogy mindketten Orbán ellen harcolkodva akarnak felemelkedni.
Már a második hetét tölti Vécsi Viktor és csapata a horvátországi Rogotinban, a Neretva-folyó torkolatánál. Vajda Attiláék nem először járnak itt, jól ismert terepen mozognak.
Elnézést kell kérnie az MDF-nek Orbán Viktortól, mivel a párt megsértette a Fidesz elnökének jó hírnevét. A demokrata fórumnak a párt honlapján kell közzétennie a helyreigazítást, amely a két fél megegyezésének alapján született – olvasható a Fidesz közleményében.
Hacsak néhány pillanatra is, de a Szentkirályi Ásványvíz Kft. csütörtökön "életre keltett" egy legendás futballistát: a cég látványos külsőségek között sajtótájékoztatón jelentette be,...
A tescodévédé a filmforgalmazást, a rossz profil a karriert, az amatőr pornó a becsületes felnőttfilmeseket teszi tönkre derült ki a Barcamp-en. A nyomtatott sajtó belenyugodott a sorsába, a Moly.hu pedig nem lett az év webkettes startup-ja.
A svéd hatóságok kiadják Lengyelországnak azt a svéd férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megszervezte a ma múzeumként működő auschwitzi egykori náci haláltábor kapuján elhelyezett hírhedt...
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) országos parancsnoka szerdán felfüggesztette beosztásából a VP dél-dunántúli regionális parancsnokságának vezetőjét - közölte a vámhatóság csütörtökön.
A svéd hatóságok kiadják Lengyelországnak azt a férfit, aki a gyanú szerint megszervezte a ma múzeumként működő auschwitzi egykori náci haláltábor kapuján elhelyezett hírhedt felirat ellopását.
Letette a hivatali esküt Chile új elnöke. A 60 éves milliárdos üzletember, volt szenátor Sebastián Pinera Echenique a dél-amerikai ország 38. államfője. A beiktatási ceremóniát Valparaíso...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,66 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 22.863,24 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 28,6 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a gyengülő Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,66 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 22.863,24 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 28,6 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető rés...
Az Ingatlan és Befektetés ingatlanszakmai magazin kiadója, az Immopress Kiadói Kft. és Magyarország legnagyobb ingatlanpiaci rendezvényét létrehozó Lakásvásár Kft. - a Magyar Ingatlanszövetséggel /MAI...
A vallásháború állapotába került Magyarország, a Fidesz várhatóan megemeli az államháztartási hiánycélt és minden párt a pénzügyi szféra érdekeit szolgálja ki. A többi között ezek a gondolatok hangoztak el az 5. "Parlamenti Választások és Politikai Előrejelzés" című konferencián.
Ruhakollekciót tervezett tizenéveseknek a világhírű popsztár, Madonna és bakfis lánya, Lourdes; az új divatmárkát augusztustól kezdik árulni az Egyesült Államokban. A tanévkezdéshez kínált ruhák,...
Közösség tagja elleni erőszakkal vádolja az ügyészség azt az öt cigány fiatalat, akik tavaly ősszel támadtak meg egy főiskolást a VIII. kerületben. A támadók többször is a sértett magyarságát hangoztatták. A bíróságon két vádlott már tagadta a rasszista indítékot. A közösség tagja elleni erőszak büntetése 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés lehet.
Az Orbán Viktor által I. rendű MDF és a II. rendű Herényi Károly alperes ellen indított személyhez fűződő jog megsértésének megállapításáért per megegyezéssel végződött. A jogsértésért az MDF és elnökhelyettese Orbán Viktortól elnézést kér.
Mankóval ütötte meg áldozatát az a férfi, akit a vasárnap elkövetett rablás után, szerdán fogtak el a rendőrök, miután felismerték a személyleírás alapján a főváros V. kerületében.
A Terror Háza és a Polgári Kultúráért Alapítvány által közösen alapított Petőfi Emléklap a Helytállásért díjátadóján a 20 esztendővel ezelőtti marosvásárhelyi események hőseit köszöntötték.
Hacsak néhány pillanatra is, de csütörtökön életre keltették Puskás Ferencet egy sajtótájékoztatón. A hologramot a Szentkirályi varázsolta színpadra abból az alkalomból, hogy a legendás focista lesz a termék új reklámarca.
16 kompakt (energiatakarékos) fénycső tesztje olvasható a Kosár magazin új számában. A komoly laborháttérrel készült nemzetközi tesztben vizsgálták a megtérülési időt, a hidegben működést, a színhűséget, a fénykibocsátást és a tartósságot. A tesztelt termékek komoly különbségeket mutattak, a legjobb egy hazai gyártású termék lett.
Körülbelül száz, bontatlan csomagolású, BKV feliratú inget találtak Pest megyében egy kistarcsai szemétlerakóban - közölte az ingeket megtaláló férfi felesége. A BKV kommunikációs igazgatója azt...
A világ legjobb állása után újfent különleges ötlettel állt elő Ausztrália: ezúttal öt külföldi párt invitálnak a világ minden valószínűség szerint leghosszabb taxiútjára, amely 11 ezer...
A Buda-Cash az első magyar kizárólagos partnere annak a világon elsőként kifejlesztett globális kereskedési platformnak, melyet Market Star néven ismer meg a hazai piac. A Buda-Cash és az angol...
Egy bejelentésre indult vizsgálat eredményeként a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 3 millió forintra bírságolta a Genertel Biztosító Zrt.-t - a határozat a felügyelet honlapján jelent meg. (MTI)