Egy erős támogatással megválasztott új kormány felállása csökkenti az ország politikai kockázatát, ami rövid távon a forint erősödését hozhatja magával - véli Stuart Bennett, a Crédit Agricole...
India feldolgozóipari termékek exportja már harmadik hónapja emelkedett januárban, míg a megrendelések mértéke 18 hónapos csúcsára emelkedett februárban, mindez pedig a gazdaság helyreállásának ékes bizonyítéka.
Megháromszorozza az Opel átszervezésére szánt összeget, és csökkenti az európai autógyár szanálásához igényelt állami támogatás mértékét a tulajdonos General Motors (GM).
Összeomlott kedden a Julija Timosenko ukrán miniszterelnök vezette kormánykoalíció, miután nem tudta bizonyítani, hogy még mindig többsége van a törvényhozásban - jelentette be Kijevben a parlament elnöke.
Jónak és sikeresnek értékelte a nemzetbiztonsági szolgálatok múlt évi teljesítményét Bajnai Gordon miniszterelnök a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok megalakulásának 20. évfordulója alkalmából...
Az Európai Bizottság szerint Magyarország kifejezetten jól teljesít az uniós források felhasználása terén - jelentette ki Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára kedden.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint eleinte délnyugaton erősen, másutt változóan felhős lesz az ég, délnyugaton helyenként kisebb eső is lehet. Éjszaka északnyugat felől...
A ciprusi magyar-szlovák békefenntartó egység, valamint a szlovákiai Hegyimentő Szolgálat kapja az idén a szlovák-magyar jószomszédsági díjat - közölte a pozsonyi SITA kereskedelmi hírügynökség....
Egy felmérés szerint a magyar üzleti életben a vásárlók 20 százaléka tudna fizetni, de nem akar, 30 százalékuk valamilyen adminisztratív hiba miatt nem fizet, míg a másik felük átmeneti vagy folyamatos finanszírozási gondokkal küzd
A Julia Tyimosenko vezette kormánykoalíció nem kapta meg a parlamenttől a szükséges támogatást, amelyet aláírás formájában várt a ház elnöke a képviselőktől. Az ukrán kormánynak eszerint nincs meg a...
A rendőrség 12 férfit állított elő, kettőt őrizetbe is vett, miután tiltott állatviadalt tartottak Budapesten, a XVII. kerületben vasárnap. A rendőrség a Noé Állatotthon Alapítványt kereste meg,...
Magyarország szakított a hitelre alapozott növekedési modellel, és speciális terápiát alkalmazott a gazdasági válságra, amelynek legfőbb tanulsága az, hogy a rövid távú gondolkodás nem old meg semmit...
Akvizíciós célpontokat keres a régióban az OTP Bank - mondta az InfoRádiónak a pénzintézet elnök-vezérigazgatója. Csányi Sándor szerint a bank hitelállományának romlása lelassult, és már nem lesz szükség az adósvédelmi programra.
Vádat emelt az ügyészség egy jól szervezett, személyi jövedelemadóval (szja) kapcsolatos csalásra specializálódott csoport ügyében, amelyet a Vám-és Pénzügyőrség Észak-alföldi Nyomozó Hivatala...
Jónak és sikeresnek értékelte a nemzetbiztonsági szolgálatok múlt évi teljesítményét Bajnai Gordon miniszterelnök a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok megalakulásának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen kedden a fővárosi Stefánia Palotában.
Kötet jelent meg Kertész Imre Nobel-díjas író és a svájci irodalmár, Eva Haldimann két és fél évtizedes levelezéséből. A Magvető Kiadó által gondozott könyv hétfői bemutatóján a tervek szerint az író is részt vesz és felolvas készülő regényéből.
Az EUR/JPY-nak másodjára sem sikerült bevennie a 120-as szintet. A devizapárban megmutatkozik az euró gyengesége. Politikai oldalról egyre nagyobb nyomás nehezedik a BoJ-ra, hogy megakadályozza a fokozódó deflációt. Verbális intervencióitól eltekintve a bank azonban nem tett megfelelő expanzív lépéseket. Ha mégis államkötvényeket vásárol a BoJ, véget érhet az EUR/JPY csökkenő trendje. Addig azo...
Szétesett a Julija Timosenko ukrán kormányfőt támogató koalíció - jelentette be kedden a parlament elnöke. Bejelentésével megnyílt az út egy, az új elnököt, Viktor Janukovicsot támogató politikai...
Vádat emelt az ügyészség egy jól szervezett, személyi jövedelemadóval (szja) kapcsolatos csalásra specializálódott csoport ügyében, amelyet a Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Nyomozó Hivatala leplezett le az APEH feljelentései alapján - közölte a pénzügyőrség kedden.
A krízist megelőző időszakban 450 000 négyzetméter irodaterület átadását tervezték Budapesten, aminek felét elhalasztották. Idén már csak 159 471 m² a cél, de a piac aktív
Befejeződött a LeasePlan gépjárműflotta kezelő vállalat részvényesi körének átalakulása, így annak tulajdonosa 50-50 százalékban a Fleet Investments B.V. és a Volkswagen Bank GmbH. - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Nagykanizsai Városi Bíróság kedden azt az olasz férfit és fiát, akiket tavaly októberben vettek őrizetbe a rendőrök, miután autójukban világháborús...
A legnagyobb magyarországi műsorterjesztők hálózatában 2009 decemberében 23 ezerrel 1,141 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma
Az idén további 20-30 százalékkal csökken a 2009-es 30-40 százalékos visszaesés után a rendezvények piaca és a programok még szerényebbek lesznek - derül ki a Promo Direkt Marketing és Piackutató Kft. kutatásából.
Német csalók, egy joghézagot kihasználva, rendkívül olcsó módszerrel szereznek meg bankszámlaszámokat, ahonnan aztán apránként emelnek le pénzeket, hogy a tulajdonosoknak ne tűnjön fel. A német hatóságoknak azonban már szemet szúrt az eset!...
A tegnapi emelkedés után sem lankad a jókedv a tengerentúlon, a Dow futures jelenleg 50 pontos pluszban tartózkodik. Makroadatok ma nem lesznek, a befektetőknek azonban így is lesz mire figyelni, az...
Mintegy egy százalékkal nőtt egy hónap alatt a munkanélküliség Komárom-Esztergom megyében, aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 11,8 százalék - közölte a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.
A Fidesz főpolgármester-jelöltje szerint a Nyugati pályaudvar mögé tervezett múzeumi negyed egy hosszútávú program része. Tarlós István az InfoRádiónak azt mondta: az elképzelés anyagi fedezete nagy mértékben függ attól, hogy a jelenlegi városvezetés milyen kasszával adja át Budapestet.
Közzétették a Malév tőkehelyzetének rendezéséről szóló magyar-orosz megállapodás részleteit, amit a kormány még február 26-án, a múlt pénteken hagyott jóvá, de a határozat csak kedden jelent meg....
A vagyonkezelő vezérigazgatója szerint a Malév visszaállamosításával nem avatkoztak be annyira a versenybe, hogy azt az Európai Unió kifogásolja. Kamarás Miklós ezt a WizzAir hétfői bejelentésére reagálta.
Új tulajdonosa van a pozsonyi Pravdának, a legrégibb szlovák politikai napilapnak. A jelenleg második legnagyobb példányszámú szlovák napilapot a J&T pénzügyi befektetői társasághoz közelálló csehországi bejegyzésű Florena, de szlovák tulajdonban lévő részvénytársaság vásárolta meg az eddigi tulajdonostól, a brit Daily Mail&General Trust médiacsoporttól - közölte a Pravda kedden.
Az volt az érdekesebb, ami a Tisztelt Házon kívül történt – jellemezte a mögöttünk lévő ciklust Répássy Róbert az MNO-nak. A Fidesz frakcióigazgatója szerint ugyanakkor a kormánypárti többség a fontos döntéseket ügyrendi trükkökkel és éjszakai viták, szavazások után hozta meg, és ezek leginkább a megszorításokról szóltak. Gyurcsány pedig egyszerűen díszletté silányította az Országgyűlést ...
A lisztérzékenység olyan emésztési rendellenesség, amelyet a glutén nevű fehérjére adott abnormális immunválasz okoz. A glutén megtalálható a búzán kívül a rozsban és az árpában is.
A Nabucco gázvezeték változatlanul elsőbbséget élvez az Európai Unió energiapolitikájában, ám a közösség támogatná a Déli Áramlatot is - fejtette ki egy szófiai energetikai fórumon az Európai Bizottság energiaügyekben illetékes tagja.
Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök nem száll be az MSZP kampányába, de Komássy Ákossal, a szocialisták VIII. kerületi jelöltjével egy régi ismeretségre való tekintettel kivételt tesz.
A biometrikus azonosítás új módszerét ajánlják brit kutatók, akik háromdimenziós orrfelismerő technikát dolgoztak ki. A BBC hírportálja kedden ismertette azt a tanulmányt, melyben a három...
Jónak és sikeresnek értékelte a nemzetbiztonsági szolgálatok teljesítményét Bajnai Gordon miniszterelnök a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok megalakulásának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen kedden a fővárosi Stefánia Palotában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 161,11 pontos nyitás és a délelőtti csökkenés után az előző napi záró értéke körüli szinten mozgott kedden kora délután.
Az MSZP a Pilvax közben tartja március 15-én ünnepi megemlékezését - mondta az InfoRádiónak Budai Bernadett. A párt szóvivője hozzátette: amikor az eseményt szervezték, még nem tudták, hogy a Fidesz nem messze tartja kampánynyitó megemlékezését, de - mint mondta - bejelentésük elsőbbsége nem vitatható.