Minden eddigi rekordot meghaladó látogatottsági szintet értek el az amerikai újságok online kiadásai, jóllehet a napilapok többsége még most sem képes eldönteni, hogy a digitális világban milyen lenne számukra a legmegfelelőbb üzleti modell.
Az elmúlt két hónapban több ezer ember megszerette a politizálást abban az országban, ahol a politika 100-150 éve szitokszó - mondta a Lehet Más a Politika (LMP) fővárosi Erzsébet téren tartott kampányzáróján Schiffer András. A párt listavezetője hozzátette, nem engedik, hogy ezektől az emberektől elvegyék azt az élményt, hogy "Igen, lehet más!".
36 éves a legfiatalabb öregségi nyugdíjban részesülő. A fiatal nyugdíjasok többsége kommandós volt, vagy a Köztársasági Őrezrednél dolgozott, most átlagosan 150-160 ezer forintot kapnak.
Több baleset is történt péntek délután a fővárosban. A XIV. kerületben két, míg a Keleti pályaudvarnál öt kocsi ütközött össze, ezen kívül egy motoros is karambolozott a VI. kerületben. Többen kórházba is kerültek.
Nemzetközi nyílt építészeti pályázatot írt ki Siófok önkormányzata, ezzel beindult a térség kiemelt, 320 fok elnevezésű projektje, amelynek során Siófok volt kenyérgyárából egyedi multifunkcionális kulturális központ épül.
Szokatlan szerepben láthatja Kern András Kossuth-díjas színművészt a közönség hétfőn este a fővárosi Művészetek Palotájában: a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben ő vezényli a Magyar Virtuózok Kamarazenekart, amikor az Beethoven D-dúr hegedűversenyét adja elő.
Másfél évtizedes kényszerszünet után megtartották az első cirkuszi előadást a Türkmén Állami Cirkuszban. Az eseményen Gurbanguli Berdimuhamedov elnök személyesen is részt vett.
65 milliárd forintot még az idén vissza kell pótolni a kórházak kasszájába, a teljes 235 milliárdnyi hiányból, különben komoly nehézségekkel fog szembesülni az egészségügy - mondta Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség Elnöke.
Újabb vonalon került veszélybe a BKV kötött pályás forgalmának fenntartása, miután ismeretlenek nagy mennyiségű kábelt loptak el egy dél-pesti villamosvonalról - jelenti a HavariaPress.
Itt senki nem kérdez semmit, esetleg egy keresztnevet. Itt egyforma a takarítónő és az ügyvéd, a családos és a szingli, egy dolog azonban nagyon erősen összeköti az Al-Anon csoportokat: a hozzátartozójuk, barátjuk, jó ismerősök alkoholbeteg.
A jelenlegi becslések szerint az európai idegenforgalom 1.72 milliárd eurós kárt könyvelhet el a légi forgalmat megbénító izlandi hamufelhő miatt - közölte az Idegenforgalmi Világszervezet vezetője. ...
Péntektől elérhető az ekonyv.hu internetes könyváruház, amely rövidesen új típusú e-könyv-olvasók forgalmazását is megkezdi - jelentették be a cég vezetői a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon pénteken tartott sajtótájékoztatón.
Nyomozást rendelt el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya két párt feljelentése alapján a választás rendje elleni bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - tette közzé honlapján a rendőrség pénteken.
Lendvai Ildikó szerint az elmúlt napok eseményei azt támasztják alá, hogy a média egyre inkább jobbra lejt. A pártelnök kiemelten foglalkozott Kósa Lajossal, aki az elmúlt héten többször arra hivatkozva tagadta meg a választ a Kubatov-üggyel kapcsolatos felvetésekre, hogy az újságírók nem egyeztették vele előre a kérdéseket.
Azonnal átvizsgálja a használtan vásárolt német vonatkocsikat a MÁV. A vassúttársaság azután döntött a 2006 februárjában beszerzett kocsik ellenőrzéséről, hogy a napokban a Budapest-Győr közötti gyorsvonatnak több kereke is kitörött, kis híján tömegkatasztrófát okozva. A szerelvény több mint két kilométer hosszan gyakorlatilag felszántotta a vasúti pályát.
Az utolsó fél órában még feljebb tudtak kapaszkodni az amerikai részvényindexek, a kereskedést pedig a napi csúcson zárták. Az S&P 0.7, a a Dow 0.6, a Nasdaq pedig 0.4%-ot erősödött. A pozivív...
Mundruczó Kornél ismét versenyezhet az Arany Pálmáért a cannes-i filmfesztiválon: a Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című legújabb filmje a hivatalos versenyprogramba kapott meghívást - jelentették be pénteken a világ egyik legjelentősebb filmes művészeti szemléjének szervezői Párizsban.
A bálnaürülék nem csupán természetes trágya az óceánok számára, de segíthet a globális felmelegedés elleni küzdelemben is, mert lehetővé teszi, hogy az óceán több szén-dioxidot nyeljen el - állapították meg ausztrál tudósok.
Viktor Janukovics menesztését szorgalmazta a nacionalisták hátországának számító Nyugat-Ukrajna két megyei tanácsa (önkormányzata), amiért az ukrán elnök az orosz gáz árának csökkentése fejében megállapodott az orosz Fekete-tengeri Flotta által krími állomásozásának meghosszabbításáról.
Esti fények címmel kiállítás nyílt Székó Gábor szobrászművész legújabb alkotásaiból pénteken a szegedi Kass Galériában; a kőszobrokat és a vaslemez alapú síkrelief műveket május végéig láthatja a közönség.
Koszovó szerbek lakta részén pénteken megszűnt a szerbiai mobilszolgáltatók működése, miután a koszovói hatóságok 14 adótornyot szereltek le. Emiatt 80 ezer ember maradt mobiltelefon nélkül. A pristinai hatóság emellett a szerb vezetékes telefonhálózatot is lekapcsolta. A koszovói szerbek ugyanis eddig a szerb szolgáltatókat használták, Pristina szerint azonban ezek az átjátszótornyok illegálisan…
Jókor váltott blogformátumra a régi vulkánhíradó: éppen egy hónappal ezelőtt váltottak a szerkesztők, röviddel a világ legnagyobb érdeklődését kiváltó vulkánkitörése előtt. A vulkáni hamu "jóvoltából" ugrásszerűen emelkedett a blog olvasottsága. Az Eyjafjöll aktivitása egyébként pénteken nem gyengült, sőt a kitörési felhő most épp magasabbra emelkedik, mintegy 5 kilométerre, ez jól látható a…
José Emilio Pacheco mexikói író kapta a spanyol nyelvterület legrangosabb irodalmi elismerését, a Cervantes-díjat, amelyet János Károly spanyol király adott át pénteken.