2010. április 23. péntek

ápr. 23
12:21
Újrahasznosított ezüstékszerek: a környezetvédelem ékkövei (Pénzcentrum)
Újrahasznosított ékszert forgalmaz a Wal-Mart áruházlánc Kanadában. A kollekció újrahasznosított, hitelesített ezüstből készült - a fenntartható fejlődés jegyében....
ápr. 23
12:23
MSZP: ha kétharmada lesz a Fidesznek, a többi politikus bábu lesz (Gondola)
Mesterházy Attila szerint, ha a demokraták azt szeretnék, hogy Orbán Viktor és a Fidesz túlhatalmának legyen ellensúlya, kontrollja a parlamentben, akkor szavazzanak a második fordulóban 53 helyen az MSZP-re, 4 helyen pedig az LMP-re
ápr. 23
12:23
Válság Belgiumban: lemondott kormány (HR Portál)
Benyújtotta lemondását csütörtökön az Yves Leterme flamand kereszténydemokrata miniszterelnök által vezetett belga kormány - adta hírül az MTI nyomán az Info Rádió.
ápr. 23
12:24
Elszakadt a cérna a görögöknél - kell a mentőcsomag (ProfitLine)
A görög miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy az ország hivatalosan is kérte a nemzetközi hitelcsomag aktiválását - jelentették görög kormánykörökből.
ápr. 23
12:27
Pakisztáni katonákat öltek meg lázadók (Metropol)
Pakisztáni lázadók lesből rátámadtak a hadsereg egy konvojára az Afganisztánnal határos, északnyugati törzsi területen, és hét katonát megöltek.
ápr. 23
12:27
Autóbalesetben halt meg a kétszeres olimpiai bajnok (Metropol)
Natalja Lavrova ritmikus gimnasztikázó az orosz csapat tagjaként 2000-ben, Sydneyben és 2004-ben, Athénban nyert olimpiai aranyérmet.
ápr. 23
12:27
Irán mégis lehetővé teszi urándúsítója ellenőrzését (Kripto Akadémia)
Irán megígérte, hogy beengedi a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit abba az atomlétesítménybe, amelyben két hónappal ezelőtt magasabb szintű urándúsításba kezdett, valamint lehetővé teszi a létesítmény fokozottabb ellenőrzését - közölték diplomaták.
ápr. 23
12:30
Pokorni: ügyvezető is segítheti Orbán munkáját a Fidesz irányításában (Infostart)
Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök biztosra veszi, hogy lesz idén adócsökkentés, és elképzelhetőnek tartja, hogy Orbán Viktor felkér majd valakit, hogy ügyvezetőként segítse a Fidesz mindennapi életének irányítását.
ápr. 23
12:30
Kihirdették a Lendület Program idei nyerteseit (hirado.hu)
Az MTA elnöke által két éve elindított programra nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudományos teljesítményt felmutató, 45 évnél fiatalabb kutatók jelentkezhettek
ápr. 23
12:32
LMP: visszaélnek a párt nevével Zuglóban (hirado.hu)
A napokban olyan matricákkal és szórólapokkal árasztották el Zuglót, melyeken az LMP nevében arra szólítják fel a szocialista szavazókat, hogy ne szavazzanak az ökopártra - közölte a párt
ápr. 23
12:33
Star Wars: fellőtték a titokzatos katonai űrrepülőt (HírTV)
Magyar idő szerint péntek hajnalban fellőtték a floridai űrközpontból az amerikai légierő első, katonai űrrepülőgépét – derül ki az amerikai hadsereg által nyilvánosságra hozott videofelvételből. Azt egyelőre nem közölték, hogy a pilóta nélküli űrsikló pontosan milyen célt szolgál majd.
ápr. 23
12:34
Híradó, 2010. április 23. 12:00 (hirado.hu)
Híradó délben
ápr. 23
12:35
Városházi nyomás: kicsinálták, aki nem engedelmeskedett (+videó) (HírTV)
Megerősítették a Fővárosi Vízművek és a Főkert volt vezetői a közterület-fenntartó vállalat vezérigazgatójának tanúvallomását, amely szerint politikai nyomás nehezedett a közműcégek vezetőire.
ápr. 23
12:36
Tablettagyártó üzem épült Debrecenben (Privátbankár)
Évi kétmilliárd darab tabletta gyártására alkalmas, fokozottan zárt üzemet adtak át pénteken Debrecenben, a Teva Gyógyszergyárban. Az erős hatású készítmények gyártására, illetve kutatás-fejlesztés...
ápr. 23
12:38
14 milliárd osztalékot fizet az Erste (Privátbankár)
Az Erste Bank Hungary Nyrt. mai közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság magyar számviteli törvény szerinti 2009. évi konszolidált beszámolóját és konszolidált üzleti jelentését - olvasható a ...
ápr. 23
12:39
GVH: Milliós bírság a netszolgáltatónak (Pénzcentrum)
Jogsértő összehasonlító reklámokat tett közzé két távközlési szolgáltató, a FiberNet Zrt. és a ViDaNet Zrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A két vállalkozás elhallgatta a versenytársai által kínált internetcsomagok az övénél kedvezőbb tulajdonságait. A versenyhatóság összesen 2,5 millió forint bírságot szabott ki....
ápr. 23
12:39
Izlandon repülőtereket zártak le a hamufelhő miatt (ATV)
Pénteken lezárták az Izland nyugati és déli részén lévő repülőtereket először azóta, hogy az Eyjafjöll vulkán kitörés nyomán hamufelhő keletkezett.
ápr. 23
12:41
Bántalmazta volt pasija a TV2 sztárját! Rendőrt hívtak! - döbbenetes részletek (ATV)
A fiú most Három utcányira lakik tőle.
ápr. 23
12:43
„10-20 ezerrel lehet lefizetni a közterületeseket” (ATV)
Van, ahol számlát is adnak a kenőpénzről - hangzott el az RTL Klub egyik műsorában.
ápr. 23
12:45
Hargitai Bea: Hogy játsszam el, hogy hülye vagyok? (Blikk)
Alig hitt a szemének Hargitai Bea, miután a döntőben megverte Péli Barnát, és megnyerte a Pokerstars.hu műsor versenyét és az egymillió forintot.
ápr. 23
12:45
Hamis szórólapokkal kampányolnak (Blikk)
Az MSZP és a Fidesz kampányának vizuális elemeit és a jelöltek arcképét feltüntető hamis szórólapok jelentek meg csütörtökön Szegeden. Szerdán Kiskunhalason találtak megtévesztő papírokat, abban az ügyben a rendőrség már vizsgálódik.
ápr. 23
12:45
Visszaélnek az LMP nevével? (Alternatív Energia)
A Lehet Más a Politika (LMP) szerint visszaélnek a pártjuk nevével azok, akik az elmúlt napokban olyan matricákkal és szórólapokkal árasztották el Zuglót, melyeken az LMP nevében arra szólítják fel a szocialista szavazókat, hogy ne szavazzanak az ökopártra.
ápr. 23
12:45
A revizionizmus ellen szólalt fel Fico (Kripto Akadémia)
A szlovák miniszterelnök szerint meg kell akadályozni, hogy a rasszizmussal párosuló történelmi revizionizmus újra elterjedjen Európában.
ápr. 23
12:48
Kiadja Polanskit Svájc? A rendezőnek meg kell jelennie az amerikai bíróság előtt (hirado.hu)
Elutasította a Los Angeles-i bíróság a világhírű rendező, Roman Polanski azon kérelmét, hogy ügyét távollétében zárják le
ápr. 23
12:49
Brutális! Gyerekeivel mosatta fel a vért, miután meggyilkolta öccsét (Blikk)
Megölte öccsét egy 65 éves férfi a Iaşi megyei Grajduri községben: fogta a kapát, fejbeverte a fiatalabb férfit, majd levágta a lábait. Hogy eltüntesse a gyilkosság nyomait, a gyermekeivel tisztíttatta meg a helyiséget a vértől – írta a Manna.ro.
ápr. 23
12:51
Szemből rohantak egymásnak (HírTV)
Frontálisan ütközött két személyautó péntek reggel Nyíregyháza határában. A balesetben ketten sérültek meg.
ápr. 23
12:54
Pornót néztek munka helyett a tőzsdei szakemberek (HR Portál)
Hatalmas a botrány az amerikai pénzügyi világban: a tőzsdefelügyelet belső jelentése szerint ugyanis magasan fizetett munkatársak a pénzügyi válság idején pornót néztek munka helyett - számol be a Világgazdaság Online az N24 német tévé híradása nyomán.
ápr. 23
12:57
Felülteljesítünk, a Richter húzza a piacot (Portfolio)
Felfelé korrigálnak Európa szerte a piacok a tegnapi botlás után, a DAX 1% feletti pluszban áll, míg a régió legerősebb szereplője, a magyar tőzsde 1.5%-os emelkedésben van. A BUX-nak persze van mit...
ápr. 23
12:57
Schwajda György búcsúztatása (Metropol)
Kaposváron pénteken a Keleti temető ravatalozójában búcsúztak el Schwajda Györgytől, a Csiky Gergely Színház hétfőn elhunyt igazgatójától.
ápr. 23
12:59
Tépik a dollárt - Technikai elemzés (Portfolio)
Meghatározó támaszhoz ért az EURUSD árfolyama ma reggel, immáron harmadjára gyürkőztek neki az eladók a fontos szint áttörésének, végül siker koronázta próbálkozásukat. Meghatározó támaszt tört...
ápr. 23
13:03
Bugyijába nyúlkált Paris Hilton - fotó (Blikk)
Matató, grimaszoló, csetlő-botló, orrukat piszkáló hírességeket kaptak lencsevégre a paparazzik. Vannak olyan képek, amiket a sztárok sem szeretnének viszontlátni!
ápr. 23
13:03
Locklear másodszor vétkezett (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vették Heather Lockleart, a színésznő hajnali négy órakor kidöntött egy közlekedési táblát a háza közelében, de nem jelentette az esetet.
ápr. 23
13:06
Görögország kérelmezte a hitelcsomag aktiválását (hirado.hu)
Az EU-Bizottság a bejelentést követően közölte, hogy az unió és az IMF a "lehető leggyorsabban" kész Görögország segítségére sietni
ápr. 23
13:09
Az OVB elnöke is káoszra számít (HírTV)
„A 19 óra előtti szavazásbefejezést bizonyos körülmények esetén nem lehet teljesíteni. Tartok tőle, hogy ez most is elő fog fordulni, csak sokkal kisebb mértékben” – jelentette ki Szigeti Péter a köztévé péntek reggeli műsorában, utalva a két héttel ezelőtti botrányos eseményekre.
ápr. 23
13:16
Ahol nem jó a leggazdagabbnak lenni (Gondola)
ápr. 23
13:16
30 milliót nyert a kaparós sorsjegyen! Kidobta a kukába... (Pénzcentrum)
Egy 38 éves brit postai járművezető lekaparta a 100 ezer fontos (30 millió forintos) főnyereményt az egyik játékban, de mivel nem ismerte a pontos szabályokat, azt hitte, hogy nem nyert, ezért kidobta a kukába a nyertes szelvényt. Mikor másnap rájött, hogy nyert, visszarohant az üzletbe, de onnan már elszállították a kukák tartalmát a helyi szemétégetőbe....
ápr. 23
13:16
Kirakati bábu mellett tartott sajtótájékoztatót Mesterházy (ATV)
Azt mondta, fennáll a veszélye, hogy minden nem fideszes politikus bábuszerepre kényszerülhet a következő ciklus során.
ápr. 23
13:20
Kólával oltotta el lángoló apját (BorsOnline)
Néhány pillanaton múlt Andrew Wythe élete. A brit férfit a fia mentette meg azzal, hogy lángba borult testét egy kétliteres kólás palackkal oltotta el.
ápr. 23
13:21
Napi három vb-meccs az MTV-n (Metropol)
A telesport.hu oldalon - a világbajnokságok történetében először - valamennyi mérkőzés élőben lesz látható, s ezek bármikor visszanézhetőek lesznek az MTV videotárából.
ápr. 23
13:21
Adócsökkentés: van reális elképzelés (Adózóna)
Orbán Viktor csütörtökön ismét ígéretet tett az idei adócsökkentésre, felülírva Kövér László két nappal korábbi, ellenkező tartalmú kijelentését. A Fidesz a hvg.hu-val azt közölte, hogy az új kormány nemcsak az adócsökkentést, hanem az egyszerűsítést is komolyan gondolja, az ütemezés azonban továbbra is bizonytalan. Szakértőket kérdeztünk arról, hogy mi lenne a szakmailag leginkább indokolt…
ápr. 23
13:24
Lezárják a Lánchidat a Critical Mass miatt (Infostart)
Lezárják a Lánchidat a Critical Mass miatt szombat délután; közlekedési dugókra lehet számítani Budapesten.
ápr. 23
13:24
Az Országos Választási Iroda készen áll a második fordulóra (hirado.hu)
A vasárnapi fordulóban összesen 121 mandátum sorsa dől el
ápr. 23
13:26
Jobbik: nyomozás indult a választási szoftver ügyében (hirado.hu)
Volner János a párt rendvédelmi kabinettjének vezetője azt mondta: a BRFK-tól kaptak tájékoztatást
ápr. 23
13:27
USD/ZAR Emelkedés (HírTV)
A SARB vezetö közgazdásza szerint idén és jövöre is hiány mutatkozhat a kibocsátásban. A bank SARB célja továbbra is a pénzügyi stabilitás és a lassú infláció biztosítása. A SARB elnöke, Gill köözlte, hogy jó ideig nem változtatnak a kamatokon. Az USD/ZAR nem tudta átlépni a 7,4970-es ellenállást, és visszaesett 7,4580-ra. Az érték átlépése esetén ismét visszatér a devizapár sávjába, melynek…
ápr. 23
13:28
Újabb névtelen feljelentés a budapesti rendőrfőkapitány ellen (hirado.hu)
A feljelentő három ügyben kérdőjelezi meg, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően járt el a rendőrség
ápr. 23
13:29
Délelőtti kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A német ifo-index áprilisban 98,1 pontról 101,6 pontra emelkedett (előrejelzés: 98,7 pont). Az EU-s ipari megrendelések februárban éves szinten 12,2%-kal emelkedtek (előrejelzés: 11,2%, előző: 7,5%). 2009 első felében még legalább 25%-kal csökkentek a megrendelések. Voltak olyan hónapok is, mikor több mint 30%-os mínuszt jelentettek. 14.30-kor várhatók az amerikai tartós fogyasztási cikkek…
ápr. 23
13:30
Fico a revizionizmustól óvja Európát (Privátbankár)
A szlovák miniszterelnök szerint meg kell akadályozni, hogy a rasszizmussal párosuló történelmi revizionizmus újra elterjedjen Európában
ápr. 23
13:30
Megalázó! Lindsay Lohant leköpte volt barátnője (hirado.hu)
Az ex, Samantha Ronson így mondta el véleményét a színésznőről
ápr. 23
13:31
Négyen rontottak rá a 80 éves nénire (HírTV)
Egy négyfős banda támadott meg egy idős asszonyt Jászladányban, a saját házában. Az ékszerekkel és egy gyógylámpával távozó rablókat a rendőrök néhány óra alatt elfogták.
ápr. 23
13:33
EUR/USD A görögök segítséget kérnek (HírTV)
A görög miniszterelnök bejelentette, hogy hivatalosan is segítséget kérnek az eurócsoporttól és az IMF-től. Az IMF már a hétvégén elfogadhatja a részleteket. Még nem lehet tudni, hogy az eurócsoportban is egyhangú döntés születik-e. Ha elhúzódik a döntés, gyorsan véget érhet az EUR/USD erösödése. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt

Keresés