A Jobbik óriási meglepetést okoz majd a magyar Országgyűlésben, olyat, amelyet ez az ország már nagyon régen nem látott - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján.
Alapvetően oldalazgatással telt a múlt hét, de péntekre megjöttek a vevők, aminek következtében az alábbi grafikonokon új csúcsrátörést, illetve támasztól történő elpattanást láthatunk. Ez mind...
Az Országgyűlés összetétele a szavazatok 99,22 százaléka alapján: Fidesz-KDNP 262, Fidesz-KDNP-MVMP 1, független 1, Jobbik 47, LMP 16, MSZP 59 - jelentette be Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Több ez, mint a hatodik szabad választás, ez forradalom volt a szavazófülkékben - mondta Orbán Viktor a Vörösmarty téren. A Fidesz elnöke szerint a magyar választók megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszeré, és mostantól a nemzeti együttműködés lesz a mérce.
A választásnak vége, a végeredmény pedig nem is lehetne egyértelműbb: a Fidesz-KDNP példátlanul erős felhatalmazást szerzett a kormányzásra - mondta Sólyom László köztársasági elnök az országgyűlési választások második fordulójának eredményhirdetése után az Országos Választási Központban.
Sólyom László szerint is történelmi győzelmet aratott a Fidesz-KDNP az országgyűlési választásokon. A lehető leghamarabb meg fogja kezdeni a tárgyalásokat a kormány illetve az országgyűlés megalakulásáról.
Sólyom László köztársasági elnök a lehető legkorábbi időpontra kitűzi az Országgyűlés alakuló ülésének időpontját. Az az ország érdeke, hogy minél hamarabb megalakuljon az új kormány - hangsúlyozta az államfő az Országos Választási Központban.
A mai csúcstámadás sikerült, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt a magyar parlamenti mandátumok 68 százalékát szerezte meg - jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője vasárnap este Budapesten, a Vörösmarty téren
Az Országgyűlés összetétele a szavazatok 99,22 százaléka alapján: Fidesz-KDNP 262, Fidesz-KDNP-MVMP 1, független 1, Jobbik 47, LMP 16, MSZP 59 - jelentette be Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján
Az első fordulóban tapasztalt igazolással szavazás "szépséghibájától" eltekintve korrekten, rendben és törvényes keretek között zajlottak le az idei országgyűlési képviselő-választások - jelentette be Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke a választás második fordulójának előzetes tájékoztató eredményeinek ismertetéséről tartott sajtótájékoztatón, az Országos Választási…
Ma forradalom történt a szavazófülkékben - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a budapesti Vörösmarty téren vasárnap este. Szerinte a magyarok bebizonyították, hogy van értelme hinni a demokráciában. Elemzők szerint május 20. körül felállhat az új kormány. Összefoglaló.
A jelenlegi adatok szerint a Fidesz-KDNP 263 helyet szerez az új parlamentben, így kétharmados többsége lesz. Az MSZP 59, a Jobbik 46, az LMP 16 képviselőt küldhet az Országgyűlésbe.
Újabb amerikai cégek szakították meg üzleti kapcsolataikat Iránnal, legutóbb a PricewaterhouseCoopers és az Ernst and Young nemzetközi könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó jelentette be, hogy már nincsenek az ügyfeleik közötti iráni vállalatok - írta a The New York Times.
A gazdasági élet legfontosabb szereplői pozitívan értékelik az új kormány kétharmados többségét, ugyanakkor éppen ezért komoly elvárásokat is megfogalmaztak. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos...
Kipróbálási szakaszba lép egy Alzheimer-kór elleni kísérleti vakcina, amelyet hat európai országban tesztelnek betegeken – közölte az Affiris osztrák biotechnológiai vállalat.
Kiss Péter szerint a május végén vagy június elején megtartandó kongresszus fontos tartalmi kérdéseket tárgyal és dönt a felmenő rendszerű tisztújító kongresszus menetrendjéről
A Fidesz-KDNP-nek 262 képviselője, Fidesz-KDNP-MVMP (Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja) 1 képviselője, Molnár Oszkár lett az egyetlen független képviselő, a Jobbiknak 47 honatyája, az LMP-nek 16 képviselője az MSZP-nek pedig 59 képviselője lesz az új parlamentben
A Fidesz történelmi győzelmet aratott az országgyűlési választásokon: demokratikus szavazáson még soha nem ért el ilyen arányú diadalt politikai párt Magyarországon - emelte ki vasárnap esti beszámolójában a francia hírügynökség.
Az új Országgyűlésben az MSZP-nek 59 képviselője lesz, szemben az eddigi 188-cal. Több ismert politikus nem lesz tagja a parlamentnek, köztük volt miniszterek, államtitkárok.
Demokratikus szavazáson még soha nem ért el ilyen arányú diadalt politikai párt Magyarországon - írta vasárnap esti beszámolójában a francia hírügynökség
XVI. Benedek pápa arra kérte vasárnap a katolikus egyház papjait, hogy óvják meg a gondjaikra bízott gyerekeket a gonosztól, és törekedjenek arra, hogy elnyerjék nyájuk teljes bizalmát.
Az előzetes aggodalmakkal és az első fordulóban tapasztaltakkal ellentétben - sehol nem alakultak ki hosszú sorok az igazolással szavazásra kijelölt szavazókörökben a parlamenti választás második fordulójában.
Nem bánta meg nyílt összetűzését Silvio Berlusconival Gianfranco Fini, az olasz parlament elnöke. A politikus egy vasárnapi tv-interjúban kijelentette: csak olyan párthatározatokat fog tiszteletben tartani, amelyeket előzetesen megfelelően megvitattak.