Budapest XIII. kerületében mindkét körzetben a szocialista jelölt vezet. A XIII. kerület 19-es választókerületben 41,86 százalékos feldolgozottságnál Szanyi Tibor (MSZP) a szavazatok 47,79 százalék...
A párt elnöke szerint életveszélyesen megfenyegették azokat a jobbikosokat, akik bizonyítékot próbáltak gyűjteni a választási visszaélésről Északkelet-Magyarországon
A pápa dolgozószobája ablakából beszélt a Szent Péter téren összegyűlt emberekhez és azt mondta: Jézusról, mint a "jó pásztorról" vegyetek példát, aki "bámulatos gyöngédségével óvja nyáját a gonosztól"
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint Görögország még nem veheti "készpénznek" az általa pénteken kért pénzügyi segítséget az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF).
Áfás számlák kiállítását vállalta tetszőleges tartalommal egy vállalkozás az interneten közzétett hirdetésében; az adóhatóság elrendelte a társaság ellenőrzését - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) vasárnap az MTI-vel.
A meccsnek akkor lesz vége, ha a bíró lefújja, de az már biztos, hogy jobboldali, nemzeti, keresztény, polgári kormánya lesz Magyarországnak - közölte az EP-képviselő
A Népszava Online parlamenti patkójában megnézheti név szerint is, kik lesznek a képviselők. A pártok színeire kattintva megjelenik a frakciók névsora.
Semjén Zsolt szerint Európa politikai történetének legstabilabb és legsikeresebb pártszövetsége a Fidesz-KDNP-é. A kereszténydemokraták elnöke vasárnap este a Fidesz választási központja előtt felállított színpadon azt mondta: 2010-től a KDNP e pártszövetség segítségével elsöprő erejű kormányzópárt lett.
A Fidesz vezette pártszövetség 263, az MSZP 59, a Jobbik 47, az LMP 16 helyet szerez az Országgyűlésbe, az egyetlen független képviselő az edelényi Molnár Oszkár lehet
Örömmel jelentem, hogy a mai csúcstámadás sikerült, a Fidesz és a KDNP a parlamenti mandátumok 68 százalékát szerezte meg - kezdte beszédét a miniszterelnök-jelölt.
A párt prominensei egyelőre nem érkeztek meg, mert a korábbi közlés szerint eredményváró buli helyett csak egy sajtótájékoztatót tartanak, várhatóan este fél tíz körül
A Fidesz első lépései a közbiztonság helyreállítását, valamint a gazdasági válságból való kilábalást szolgálják majd. Ezt Szijjártó Péter nyilatkozta az InfoRádiónak vasárnap a párt választási közp...
Molnár Oszkár lesz az egyetlen független képviselő a parlamentben. A szavazatok 96,25 százalékának feldolgozottsága szerint a független jelölt több mint 6 százalékkal vezet a fideszes Daher Pierre ...
A leadott szavazatok 92,67 százalékának összesítése alapján a Fidesz vezette pártszövetség 263, az MSZP 59, a Jobbik 47, az LMP 16 helyet szerez az Országgyűlésben
A KDNP Orbán Viktorral annak idején bajtársi szövetséget kötött, amelynek hatására 2006-ban visszakerült a parlamentbe, most pedig a kormányzásra készül - közölte Semjén Zsolt
Az adatok több mint 90 százalékának feldolgozása után úgy tűnik, hogy a Fidesz-KDNP a kétharmados többséghez szükséges 258 mandátumnál többet, akár 263 mandátumot is elérhet
Lemond Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és a párt egész elnöksége benyújtja lemondását a kongresszusnak - jelentette be a politikus háromnegyed kilenc előtt pár perccel. Mesterházy Attila, a szocialisták listavezetője gratulált a választási győzelemhez a Fidesz-KDNP-nek és az ország új miniszterelnökének.
A Szombathelyi Haladás két góllal legyőzte a hazai pályán játszó, sereghajtó Diósgyőrt a labdarúgó Soproni Liga 24. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
A választások első fordulójában 265 mandátum talált gazdára, ebből 119 egyéni választókörzetben. A második fordulóban 57 egyéni körzet eldöntetlen, országos listáról így 64 képviselő juthat be a parlamentbe. A Fidesznek 258 mandátumtól lenne kétharmados többsége, ehhez tehát 52 hely kellene még.
Kósa Lajos Fidesz-alelnök szerint a mostani választási eredmény lehetőség arra, hogy a Fidesz-KDNP-kormány újjáépítse az országot, és minél többen kezdjenek ehhez hozzá közösen.
Kényelmes kétharmados többsége lesz a Fidesz-KDNP-nek a parlamentben 263 képviselővel a részeredmények szerint. Az adatok több mint 97%-ának feldolgozása után úgy tűnik, hogy a Fidesz-KDNP a kétharmados többséghez szükséges 258 mandátumnál többet, akár 263 mandátumot is elérhet.
Molnár Oszkár lesz az egyetlen független képviselő a parlamentben. A szavazatok 96,25 százalékának feldolgozottsága szerint a független jelölt több mint 6 százalékkal vezet a fideszes Daher Pierre előtt
Futó Péter azt mondta: a munkát terhelő adók és járulékok további csökkentése mellett az új kormánynak meg kell fontolnia a kisadók eltörlését, a tb-járulékok fizetésének egyszerűsítését annak érdekében, hogy megszűnjön az adórendszer jelenlegi bonyolultsága
Vona Gábor, a Jobbik elnöke elmondta: hajlandóak együttműködni a leendő kormánnyal azokban a kérdésekben, amelyeket maguk is fontosnak tartanak, és azonnali megoldást igényelnek. Londonban örülnek...
Kisebb önkormányzatok, kisebb parlament, a korrupció visszaszorítása és a rendőrség megerősítése - ezek lesznek a Fidesz első teendői kormányra kerülésük esetén, mondta az InfoRádiónak a Fidesz elnöki stábjának vezetője.
A választási vereség miatt lemond pártelnöki posztjáról az MSZP elnöke. Lendvai Ildikó a párt május végére összehívott kongresszusáig marad posztján. A párt elnöksége is felajánlotta lemondását - jelentette be vasárnap este az MSZP távozó elnöke.
Az MSZP tartozik jelenlegi és egykori választóinak és az országnak azzal, hogy szembe nézzen saját hibáival - mondta el Lendvai Ildikó, a párt elnöke, aki bejelentette lemondását.
A főváros 19. számú egyéni körzetében annyira kicsi a különbség Szanyi Tibor és Szalay Péter között, hogy ma nem lesz végeredmény. A külföldi szavazatokat is tartalmazó egyik szavazókör urnáját csak a jövő héten nyitják fel.
Örömmel jelentem, hogy a mai, oxigénpalack nélküli csúcstámadás sikerült – mondta el vasárnap esti beszédében Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje.
A Jobbik célja, hogy létrehozza a Magyar Nemzeti Gárdát, s ennek érdekében nincs kizárva, hogy a párt törvényjavaslatot is benyújt majd az Országgyűlésnek - mondta lapunknak Vona Gábor.
A Fidesz-KDNP képviselői megszerezték az összes parlamenti mandátum több mint kétharmadát. Ez azt jelenti, hogy a szorosan együttműködő két párt az Alkotmány módosításán kívül bármilyen törvényt...