Korábbi döntését megváltoztatva a Magyar Televízió mégis közvetíti az augusztusi, budapesti úszó-, műúszó-, műugró-, s balatonfüredi hosszútávúszó Európa-bajnokságot.
Újabb döbbenetes adat került nyilvánosságra, ami minden pesszimista várakozást alulmúlt – kommentálta a KSH 11,8 százalékos munkanélküliségről szóló jelentését Szijjártó Péter, kiemelve: az adat ismeretében nem túlzás a gazdasági vészhelyzet kifejezést használni. A Fidesz szóvivője bejelentette: pártja csütörtökön megnevezi az új kormány néhány tagját.
(MTI) - Az alacsony kereslet miatt az Államadósság Kezelő Központ a meghirdetett 20 milliárd helyett mindössze 3,5 milliárd forint értékben adott el 2014/C jelű államkötvényt a szerdai kötvénycsere aukción, ahol a négyéves államkötvényekért 2012-ben lejáró kötvényekkel lehetett fizetni.
Sem a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., sem a Porr Építő Kft., mint fővállalkozó nincs szerződéses kapcsolatban azzal a céggel, amely követelése fejében bontani kezdte szerda reggel az M7-es autópályához tartozó egyik mezőgazdasági feltáró utat - közölte a két társaság az MTI megkeresésére.
Milliárdos nagyságrendű veszteséget okozott a hazai turizmus számára az izlandi vulkánkitörés miatti többnapos légtérzárlat - mondta az InfoRádióban a Magyar Turizmus Zrt. Vezérigazgatója.
Csütörtök délután elkezdi ismertetni a leendő kormány személyi összetételét a Fidesz - derült ki Szijjártó Péter újságírói kérdésekre adott válaszaiból
Néhány éven belül a használtautó-kínálat várható visszaesésével kell számolnunk, amit figyelembe kell venni a maradványérték meghatározásakor. Ez pedig a most megkötött és 3-4 év múlva lejáró lízingszerződések díjainak kulcsfontosságú eleme....
A tegnapi masszív eladói nyomás után ma már emelkedéssel nyitottak az amerikai piacok, miután vezető európai politikusok próbálták csillapítani a Görögország adósságproblémája miatt feszültté váló befektetőket.
Berlini értesülések szerint három évre szóló terv születhet Görögország megsegítésére a Nemzetközi Valutalap és az euróövezeti uniós tagállamok közreműködésével
Több tucat, emberi hamvakat tartalmazó urnát emeltek ki búvárok a Zürichi-tóból, amelyek feltételezések szerint a Dignitas eutanáziaklinikából származnak - jelentette a brit Times Online hírportál
Az IMF elnöke, Strauss-Kahn szerint mindenképpen gyorsan meg kell valósítani a mentöcsomagot. Némi idöre azonban szükség lesz a görög pénzügyek átszervezéséhez. Még nem egyértelmü, mekkora összeget bocsátanának rendelkezésre, ráadásul a tárgyalások is nehezen folynak, Strauss-Kahn mégis bízik benne, hogy sikerül megoldani a gondokat. Az EUR/USD 1,3220-ra esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A legértékesebb márka idén is a Google, a legnagyobb növekedést magáénak tudható cég a Samsung lett. A feltörekvő piacokat kiszolgáló cégek egyre nagyobb számban jelennek meg a Millward Brown listáján.
Május 8-án és 9-én tartják az Európai Opera Napokat. Ebből az alkalomból az európai operaházak megnyitják kapuikat és várnak minden érdeklődőt egy kis operaházi barangolásra, illetve egyéb kulturális programokra. Budapesten 8-án három csoportban indulnak felfedező túrák, ingyenesek, de előre kell regisztrálni - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Magyar Állami Operaház.
Tavaly - beleértve a hétvégéket is - 60 munkabaleset történt naponta, melyek közül minden harmadik nap volt egy halálos kimenetelű - közölte a LIGA Szakszervezetek az MTI-vel szerdán abból az alkalom...
Az utóbbi hónapok rémélmai után a színésznő ismét boldog: Louis 3 és fél hónapos. Ha még ez a váratlan hír nem lenne elég, akkor Sandra Bullock még azt is elárulta a People magazinnak, hogy biztosan elválik Jesse James-től.
Csütörtök délután elkezdi ismertetni a leendő kormány személyi összetételét a Fidesz - derült ki Szijjártó Péter újságírói kérdésekre adott válaszaiból szerdán Budapesten
Ma tartotta éves rendes közgyűlését a két tőzsdei áramszolgáltató, az Elmű és az Émász, meglepetés nem történt, a korábban megfogalmazott határozati javaslatok elfogadásra kerültek. 90% feletti...
A cukorbetegség által okozott veseelégtelenséggel élő pácienseknél állapotuk gyors romlását okozta, ha nagy mennyiségű B-vitamint kaptak - állapították meg kanadai kutatók.
Civil szervezetekkel egyeztetett a lehetséges együttműködésről az LMP a párt fővárosi központi irodájában. Jávor Benedek szóvivő elmondta: hat zöld szervezettel folytattak konzultációt. Hozzátette: fontosnak tartják, hogy a civil szféra továbbra is aktív maradjon, az előttük álló lehetőségekről és feladatokról azonban szükséges egyeztetni.
Szerdán délután már korrigálták a hét eleje óta elszenvedett veszteségeik egy kis hányadát a térségbeli devizák: az eurót szerdán a 272,40 forintos napi csúcsról délután fél ötkor 269,9 forinton jegyezték, míg a kedd délutáni árfolyam 267,35 forint volt.
Súlyosan bántalmazta élettársát és annak testvérét egy férfi Derecskén. A tavaly októberben hatályba lépett törvény alapján a rendőrség elrendelte az ideiglenes megelőző távoltartást - értesült a HavariaPress.
Nyolcvanöttel csökkentenék a pécsi polgármesteri hivatal dolgozóinak létszámát, amennyiben erre rábólint a közgyűlés csütörtökön - közölte a város polgármestere szerdán sajtótájékoztatón Pécsett
A Roma Integráció Évtizede Program (2005-2015) résztvevő országai, köztük Magyarország öt éve azt a célt tűzte ki, hogy az időszak végére a cigány lakosság társadalmi integrációját több területen nagyban előmozdítja. A Kurt Lewin Alapítvány az elmúlt hónapokban a meglévő dokumentumok, valamint szakértők és érintettek meglátásai alapján vizsgálta a program eredményeit, valamint azok…
Az MSZP szigorítani kíván az összeférhetetlenségi szabályon. E szerint a fővárosi képviselő nem lehetne egyszerre polgármester és parlamenti képviselő is - mondta Burány Sándor.
Az EIA-olajpiaci jelentés szerint a múlt héten 1,96 millió hordóval emelkedtek a nyersolajtartalékok (elözö havi érték: +1,89 millió hordó). Az emelkedés tovább folytatódik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A munkát terhelő járulékokat csökkentheti a legegyszerűbben és - mértéktől függően - a munkavállalók és a vállalatok számára is érezhetően az új kormány - véli a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke. Zara László szerint a jövedelem típusú adók év közbeni változtatása komoly bürokratikus terhekkel jár, adónem megszüntetés pedig pótköltségvetést feltételez.
Szerdán délután már korrigálták a hét eleje óta elszenvedett veszteségeik egy kis hányadát a térségbeli devizák: az eurót szerdán a 272,40 forintos napi csúcsról délután négy órakor 269,57 forinton j...
A hétfői hegymászóbalesetben eltűnt Várkonyi Lászlót még mindig keresik. Arról, hogy milyen esélyei vannak Lászlónak, Erőss Zsolt azt mondta a Mokkában: egy jégomlás, ha az telibe találja az ember, szinte túlélhetetlen.
Az Európai Parlament regionális fejlesztési bizottsága elfogadta Deutsch Tamás (Fidesz) összes, az uniós kohéziós támogatások nyomon követhetőségének javítása érdekében beterjesztett javaslatát
Indonéziában letartóztattak egy párt, amelynek tagjai a védett állatnak számító jávai langur majmokból készített húsgombóc levest árusított. Az ázsiai állam rendőrségének szerdai közleménye szerint a férfi és nő egy nemzeti parkban vadászta le a majmokat Kelet-Jáva tartományban. Otthonukban a rendőrök majmok maradványait találták meg, a pár tagjai pedig beismerték, hogy évek óta kereskedtek a…
Talán örökre véget vethet az üzletláncok árháborúinak a brit Asda áruházlánc legújabb fejlesztése. A high-tech rendszer elvileg garantálja, hogy az Asda mindig olcsóbb legyen legnagyobb konkurenseinél....