2010. április 8. csütörtök

ápr. 8
14:30
Recept: Húsos pizza (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg finomliszt 2 dkg friss élesztő cukor só 1 dl tej 5 dkg margarin 2 darab burgonya 30 dkg marhahús 1 konzerv paradicsompüré majoránna kakukkfű törött feketebors 1 kis fej vöröshagyma 20 dkg reszelt sajt 1 kávéskanál piros fűszerpaprika kevés olaj
ápr. 8
14:30
EUR/USD Trichetre várva (HírTV)
Az EKB a várakozásoknak megfelelöen nem változtatott 1,00%-os alapkamatán. A változatlan alapkamat egyelőre még illeszkedik az EKB magatartásához, melyre a görög problémák kirobbanása óta kényszerült. Az EKB sokszor változtatott Görögországgal kapcsolatos álláspontján. Egyszer az államkötvény-kibocsátások ellen szólt, majd az esetleges Bail-Out-al kapcsolatos feltételeket kritizálta. Trichetnek…
ápr. 8
14:30
Teleki László: összefogással kell visszaszorítani a radikalizmust (Gondola)
Teleki László szerint minden demokratának, romáknak és nem romáknak közös összefogással kell kiszorítaniuk a radikalizmust, a szélsőjobboldalt az országból és Európából; a roma ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott erről a cigányság világnapja alkalmából nyilatkozott az MTI-nek
ápr. 8
14:30
Orbánék frigye a kisgazdákkal - Blikk-sorozat (Blikk)
A konzervatívvá vált Fidesznek meggyűlt a baja koalíciós partnerével, Torgyán pártjával
ápr. 8
14:30
Kézzelfogható Flickr a Gödörnél (Kreatív Online)
Egy hatalmas fotó-falat hoznak létre Budapesten a Wallpeople nemzetközi kezdeményezés magyarországi szervezői. Bárki elviheti és kiragaszthatja kinyomtatva saját fotóját, festményét, vagy grafikáját.
ápr. 8
14:30
A rendőrség honlapján is befizethető a bírság (Metropol)
Várhatóan egy hónapon belül a kozigbirsag.police.hu oldalon keresztül is befizethető a gyorshajtás miatt kiszabott bírság összege. A rendőrségi határozat száma és a gépkocsi rendszáma alapján - bárki megnézheti a gyorshajtásáról készült felvételt.
ápr. 8
14:30
Hogyan kommunikál Kassai Gerával a pályán? (ATV)
A magyar játékvezető dirigálja a Fulham-Wolfsburg mérkőzést.
ápr. 8
14:32
Recept: Tejfölös-petrezselymes gomba (Mindmegette)
Hozzávalók: 40 dkg gomba 6 dkg zsír 3 dkg vöröshagyma 1-1,5 dkg só késhegynyi törött bors 1 evőkanál finomra vágott zöldpetrezselyem 1,5 dl tej 2 dl tejföl 2 dkg finomliszt
ápr. 8
14:32
Férjhez adták a 13 éves lányt, belehalt (HírTV)
Tragédiába torkollt egy csereházasság Jemenben - közölte egy helyi jogvédő szervezet csütörtökön. A tradicionális házasodási forma szerint a menyasszony fivére jogosult a vőlegény lánytestvérére, még ha csak 13 éves is.
ápr. 8
14:33
Munkapiaci boom: jóval több az álláslehetőség (Privátbankár)
A munkáltatók márciusban 39.500 új álláslehetőséget jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken, csaknem 44 százalékkal többet mint februárban
ápr. 8
14:34
Recept: Bajor kuglóf (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg margarin 8 szem hámozott mandula 25 dkg cukor 10 dkg porcukor 30 dkg finomliszt 4 tojás 2 kávéskanál sütőpor 1 csomag vaníliás cukor 2,5 dl tej 1 citrom héja lereszelve só
ápr. 8
14:36
Recept: Német babgulyás (Mindmegette)
Hozzávalók: 40 dkg ürühús 25 dkg száraz fehérbab 5 dkg füstölt szalonna 2 nagy fej vöröshagyma 2-3 szál sárgarépa fél zellergumó 2 gerezd tört fokhagyma 3 darab burgonya só 1 babérlevél néhány csepp ecet csipetnyi cukor 1 csokor petrezselyemzöld
ápr. 8
14:38
Recept: Burgonyakrokett IV. (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg burgonya 12 dkg grízes liszt 2 tojássárgája só olaj vagy zsír a sütéshez 2 egész tojás 8-10 dkg zsemlemorzsa
ápr. 8
14:39
MegaZsűri: még nem találkoztak a győztessel? (Blikk)
Családok, önjelölt rockerek is indultak a Megasztár 5 eddigi castingjain.
ápr. 8
14:48
Újabb MDF-szervezet lépett ki (HírTV)
A kampány hajrájában az MDF bátonyterenyei szervezete is a kilépés mellett döntött. Indoklásuk szerint nem értenek egyet az MDF jelenlegi politikájával és az SZDSZ-el kötött szövetséggel. A szervezet nem állított képviselőjelöltet a pásztói-bátonyterenyei választókerületben az országgyűlési választásokra.
ápr. 8
14:48
Péntek éjféltől lép életbe a kampánycsend (Gondola)
Kampánycsend lép életbe péntek éjféltől az ország egész területén a vasárnapi országgyűlési választás miatt
ápr. 8
14:48
Az amerikai arzenál jelentős csökkentése szükséges a stabilitáshoz (Kripto Akadémia)
Az amerikai nukleáris arzenál "visszafordíthatatlan és jelentős mértékű" csökkentése nélkülözhetetlen a teljes leszereléshez, a nemzetközi békéhez és stabilitáshoz - állapította meg Csiang Jü (Jiang Yu) kínai külügyi szóvivő csütörtöki tájékoztatóján.
ápr. 8
14:48
Minden vakhit vége tragédia (Spa Trend Online)
Pénteken mutatják be Fodor Tamás rendezésében, a Stúdió "K"-ban a Téboly Thébában című produkciót, ami Euripidész Bakkhánsnők című darabja nyomán készült. Fodor szerint az értelmiség jó része éppen olyan vak, mint Theiresziász, akit játszik. Becsukja a szemét, és alkalmazkodik, mert túl akar élni.
ápr. 8
14:48
Londonban rettegnek a Jobbiktól (Portfolio)
Nem valószínű, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerez a parlamenti választásokon, pedig ez a forgatókönyv járna a leginkább kedvező hatással a piacok számára - fogalmaznak a Royal Bank of Canada...
ápr. 8
14:48
Az MTV reggeli műsora szerint nem hírértékű a Kubatov-botrány (ATV)
A feljelentés megérkezett az ügyészségre.
ápr. 8
14:50
Amerikai elsö munkanélküli segélykérelmek: 460.000- elörejelzés: 434.000 (HírTV)
Amerikai elsö munkanélküli segélykérelmek április 3-i heti száma: 460.000- elörejelzés: 434.000- elözö heti érték: 439.000. Részletek következnek
ápr. 8
14:50
Peking ott lesz az Irán ügyében összehívott hathatalmi találkozón (Gondola)
Kína ott lesz az iráni nukleáris kérdés rendezését szolgáló hathatalmi egyeztetésen - jelentette be hivatalosan a kínai külügyminisztérium szóvivője
ápr. 8
14:50
Kétszáz műemlék ingyen (Spa Trend Online)
Országszerte 200 műemlék, kiállítóhely, múzeum várja a látogatókat ingyenes vagy jelképes összegű belépővel április 17-én és 18-án a műemléki világnap alkalmából tartandó programokon.
ápr. 8
14:50
Váratlanul emelkedtek az amerikai segélykérelmek (Portfolio)
Múlt héten 460 ezren kértek első alkalommal munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban, ami jelentősen meghaladja az elemzők által prognosztizált 435 ezres értéket. Nem túl biztató fejlemény az sem,...
ápr. 8
14:51
Két év után újra javul a magyar üzleti környzet (Privátbankár)
Az üzleti környezetet Magyarországon jellemző index értéke 35 volt, lényegesen magasabb az előző negyedévinél
ápr. 8
14:51
Egy év börtönt kapott a Viagra-hamisító (WebBeteg)
Egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, és további három évre feltételes szabadságra bocsátotta az amerikai bíróság a napokban egy helyi férfit, aki hamis potencianövelő szereket értékesített az interneten keresztül.
ápr. 8
14:52
Vidám Fiú a legvidámabb barakkból (HírTV)
Garas Dezső mellől, a színpadról hívják le 1954-ben: politikai okokból azonnal hagyja el a főiskolát! Vándorló parodista lesz, társaival ők a „Vidám Fiúk”. Még az induló Hofi Géza is tőle kér tanácsot. Udvardy Sándor (e sorok írójának csak névrokona) újra szembekerül a rendszerrel, menekülnie kell. Elfeledték? Ő nem felejt: már szavazott is a 2010-es magyar parlamentre.
ápr. 8
14:52
Fideszes reagálás a pécsi MSZP vádjaira (Gondola)
A Fidesz minden egyes választás során a törvények betartásával, demokratikusan járt el és így is fog tenni a jövőben
ápr. 8
14:54
Vészjósló jelek (HírTV)
A Föld klímájának tartós és jelentős megváltozása számos következménnyel jár. A leszakadt jéghegyekről és tengerszint emelkedéséről szóló hírek hallatán talán mindez távolinak tűnhet, az időjárás változásait azonban hazánkban is tényként kell kezelnünk. Az átlagnál magasabb hőmérséklet és az egyenetlenül eloszló csapadékmennyiség hatásai az allergiás betegeket is érzékenyen érinthetik.
ápr. 8
14:57
Pénzügykutató: idén már emelkednek a reálkeresetek (Infostart)
Fél százalékos gazdasági növekedést vár a Pénzügykutató 4,2 százalékos infláció mellett 2010-ben. A kutatóintézet jelentésében azzal számol, hogy a reálkeresetek emelkedése mellett a háztartások fogyasztása továbbra is visszaesik.
ápr. 8
14:57
Pamela Anderson újra partíállat (BorsOnline)
Pamela Anderson heves tombolással ünnepelte meg keddi Dancing With The Stars című műsorban való továbbjutását.
ápr. 8
14:57
Elő a szoknyákkal! (Blikk)
Magyarország — Végleg 15 fok fölé kúszott a hőmérők higanyszála.
ápr. 8
14:57
Ipar kontra világörökség - népszavazást kezdeményez egy szerencsi civilszervezet (ProfitLine)
Népszavazást kezdeményez egy szerencsi civilszervezet, miután a város iparfejlesztése körül az elmúlt időszakban kialakult anomáliák nyilvánvalóvá tették a világörökségi értékek védelmére vonatkozó jogi szabályozás hiányosságait - közölte Rónavölgyi Endréné (MSZP) a város polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján. (MTI)
ápr. 8
14:59
Nem fogadott el ajánlatott az ÁKK a nem-versenyző tenderen (ProfitLine)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) összesen 50 milliárd forint értékben hirdetett meg 3, 5 és 10 éves lejáratú fix kamatozású államkötvényeket és 45 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatot csütörtöki aukcióján. Az ötéves kötvényből a visszaeső kereslet láttán 5 milliárd forinttal kevesebbet adtak el. Mindhárom lejáratra csökkent a hozam az előző aukciókhoz képest. (MTI)
ápr. 8
15:01
USA - Csökkenés helyett emelkedett a kérelemért folyamodók száma (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 18.000 fővel 460.000 főre emelkedett az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 442.000 főről. Az előzetes elemzői várakozások 434.000 főre történő csökkenéssel számoltak.
ápr. 8
15:03
Váratlan kamatcsökkentés Szerbiában (ProfitLine)
Ötven bázisponttal 8,50 százalékra csökkentette irányadó kamatát, a kéthetes repo kamatot csütörtökön a szerb központi bank. A szakértők nem vártak kamatváltoztatást. (MTI)
ápr. 8
15:06
Gerát egy csapnivaló színésznek tartja egy angol lap (Blikk)
A Daily Mail angol napilap csapnivaló színésznek tartja Gera Zoltánt, az élvonalbeli Fulham magyar labdarúgóját.
ápr. 8
15:06
Trichet: Megfelelö kamatszint (HírTV)
Az EKB-elnök, Trichet a következöket füzte hozzá a kamatdöntéshez: az inflxáció mérsékeltnek mondható, 2010 elsö negyedévében folytatódott az enyhülés a gazdaságban, a növekedési ráták azonban nem egységesek. A növekedést hátráltatják a csekély befektetések. Trichet szerint összességében kiegyensúlyozottak a gazdaságot sújtó kockázatok. Az EKB megfelelönek ítéli meg a jelenlegi kamatszintet. in-…
ápr. 8
15:06
Fidesz: MSZP-Jobbik hazugsághadjárat a hangfelvétel ügyében (Gondola)
A Fidesz a Kubatov Gábor pártigazgatónak tulajdonított, szerdán nyilvánosságra került hangfelvétel kapcsán megerősítette, hogy "az adatvédelmi biztos által engedélyezett módon, a jogszabályok betartásával kezeli minden esetben az adatokat"
ápr. 8
15:06
Kampánycsend péntek éjféltől (Metropol)
Kampánycsend lép életbe péntek éjféltől az ország egész területén a vasárnapi országgyűlési választás miatt. A vasárnap este 7 óráig tartó, összesen 43 órás korlátozás valamennyi helyi és országos terjesztésű, írott vagy elektronikus médiumra is érvényes.
ápr. 8
15:06
Hamarosan a rendőrség honlapján is befizethető a bírság (Alternatív Energia)
Várhatóan egy hónapon belül a kozigbirsag.police.hu oldalon keresztül is befizethető a gyorshajtás miatt kiszabott bírság összege - közölte Takács Tibor, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója
ápr. 8
15:06
Egy hónapnyi eső 36 óra alatt - újabb sárlavinák Rióban (Kripto Akadémia)
Tovább emelkedett a Rio de Janeiro történetének legnagyobb természeti katasztrófáját okozó, hétfő óta tartó esőzések és a nyomukban keletkező sárlavinák halálos áldozatainak a száma csütörtök reggelre.
ápr. 8
15:06
Játsszunk zenét a Miskolci Szimfonikusokkal! (Spa Trend Online)
Folytatódik a Játsszunk zenét a szimfonikusokkal! elnevezésű programsorozat, amely évek óta a Miskolci Szimfonikus Zenekar egyik legsikeresebb gyerekeknek szóló előadása.
ápr. 8
15:06
Újabb elektronikus eljárás a láthatáron: alapítványok nyilvántartása (Portfolio)
Az elektronizált eljárások sorában egyebek mellett a cégeljárást és a fizetési meghagyásos eljárást 2011. január 1-től követi az alapítványok nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárás is. Az...
ápr. 8
15:06
Valós veszély: rákattannak a gyerekek a Facebookra (Pénzcentrum)
Az Ofcom kutatása szerint a brit gyerekek akár már nyolc évesen is regisztrálnak a közösségi oldalakra, figyelmen kívül hagyják a korhatárra vonatkozó biztonsági előírásokat. A kutatás szerint az otthoni internettel rendelkező 8-12 éves gyerekek negyede állította azt, hogy van saját Facebook, Bebo vagy MySpace adatlapjuk, annak ellenére, hogy ezeken az oldalakon a minimum felhasználói korhatár 13…
ápr. 8
15:06
Utolsó vacsora Belfastban (Metropol)
Titanic-menüvel szolgál egy étterem Belfast külvárosában található étterem. Természetesen nem a fedélközi utasok étkeivel, hanem az első osztályon utazók utolsó vacsorájával.
ápr. 8
15:08
Trichet a deficitek csökkentéséröl (HírTV)
Trichet szerint csak kisebb mértékben emelkedtek a fogyasztói kölcsönök, Az M3-as pénzmennyiség alapvetö trendjét kevésbé tükrözik az adatok. Alig érezhetö a legutóbbi kamatcsökkentések hatása. Úgy tünik, megállt a mérlegföösszegek csökkentése. A kamatpolitikai kilátásokkal kapcsolatban azt magyarázta Trichet: a kormányoknak tartaniuk kell magukat a meghatározott idöpontokhoz a deficitek…
ápr. 8
15:08
Pécsi Fidesz: a párt minden választáson törvényesen jár el (Gondola)
A Fidesz pécsi elnöksége szerint a Fidesz minden választáson a törvények betartásával, demokratikusan járt el és így tesz a jövőben is, elszámolnivalója nem neki, hanem az MSZP-nek van
ápr. 8
15:08
MÁV-Trakció: felesleges erőfitogtatás a sztrájkfenyegetés (Alternatív Energia)
Felesleges erőfitogtatás, idő előtti és indokolatlan a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) április 10-re hirdetett sztrájkja - közölte Dr. Márkus Imre, a MÁV-Trakció Zrt. vezérigazgatója, akit a tárgyalások állásáról kérdeztünk.
ápr. 8
15:08
Irodalmi központ lehet a péceli Ráday-kastély (Spa Trend Online)
Hamarosan megkezdődhet a péceli Ráday-kastély márvány istállójának felújítása, a pályázat útján elnyert 375 millió forintos beruházás eredményeként a barokk műemlékegyüttes ismét rangos irodalmi központtá válhat - közölte a fenntartó, a Műemlékek Állami Gondnoksága igazgatója csütörtökön.

Keresés