2010. április 8. csütörtök

ápr. 8
9:42
Megadeal készülődik: egyesülhet a US Airways és a United Airlines (Portfolio)
Egyesülhet a United Airlines és a US Airways a tegnap napvilágot látott lapértesülések szerint, a hírre mindkét légitársaság részvényei felfelé vették az irányt a zárás utáni kereskedésben: a UAL...
ápr. 8
9:42
Dráma! A Bayern 0-3-ról ütötte ki a MU-t (ATV)
BL-elődöntőben a Lyon is.
ápr. 8
9:44
Bajnai: az energiabiztonság lesz a fő téma a prágai munkavacsorán (Gondola)
Bajnai Gordon szerint az energiabiztonság lesz a legfontosabb téma azon a csütörtök esti munkavacsorán, amelyen Barack Obama látja vendégül tizenegy kelet- és közép-európai ország vezető politikusait, államfőit, illetve kormányfőit
ápr. 8
9:44
A Bayern kiütötte a Manchestert (HírTV)
Elcsépelt közhely, hogy még a legpompásabb pillanatokban is illik odafigyelni a német ellenfélre, de a szerdán este látottak alapján ezt a Manchester Unitednél mégsem tudták. Az angolok viharos kezdés után már 3-0-ra is vezettek, de a Bayern München két gólt szerezve talpra állt és végül kiütötte a negyeddöntőből a Rafael kiállítása miatt negyven percig tíz emberrel játszó Unitedet. Nemes bosszú…
ápr. 8
9:44
Fiatal nő holtteste hevert Tatabánya utcáján (hirado.hu)
A holttestet egy kutyát sétáltató nő fedezte fel, a rendőrség a gyilkosság körülményeiről később ad tájékoztatást
ápr. 8
9:44
"Ma ismét a görögök miatt fog gyengülni a forint" (Portfolio)
Ma ismét a görögök miatt fog gyengülni a forint, a magyarázatot százötvenhatodik alkalommal már pláne nincs kedvünk leírni - fogalmaz napi piaci kommentárjában Márvány Zsolt, a Commerzbank treasury...
ápr. 8
9:44
Megbízható rendőrnek tartották: kirabolta a takarékszövetkezetet (ATV)
Százmilliós csalásokra derített fényt.
ápr. 8
9:45
Fájdalmas lesz a kilábalás, főleg Európában (Privátbankár)
Három iparosodott ország kapta vissza a válságot megelőző minősítését, de a Coface arra figyelmeztet, hogy az euróövezetben lassabb fellendülés várható
ápr. 8
9:46
Állami földekért lobbizik a bábolnai MSZP (HírTV)
Miközben a 2007-es földügyletet már az ügyészség vizsgálja, Bábolna szocialista polgármestere újra a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél lobbizik.
ápr. 8
9:46
A Daimler és a Nissan-Renault stratégiai együttműködése (hirado.hu)
A Daimler 3,1 százalékos részesedésre tesz szert a Renault és a Nissan cégekben
ápr. 8
9:46
Megbillent a BUX, adják az OTP-t (Portfolio)
Tegnap a tengerentúlon némi korrekciót láthattunk, ami ma reggel az ázsiai kereskedésben is éreztette hatását, Nikkei 1% körüli csökkenést produkált. A romló befektetői hangulat közepette a hazai...
ápr. 8
9:48
Nincs elég Burger King? - 70 gyorséttermet nyitna idén az AmRest (Portfolio)
A Pizza Hut és Burger King éttermeket, valamint a nálunk várva várt Starbucksokat is működtető AmRest további grandiózus terveket sző. A meglévő több mint 430 étterme mellé tovább 60-70 újat nyitna...
ápr. 8
9:51
Becsavarodnak a TV2-s celebek (Blikk)
ápr. 8
9:51
A munkajogász válaszol: be nem fizetett járulék és végkielégítés (Adózóna)
Mit tehet a munkavállaló, ha felszámolás alatt álló cégről kiderül, hogy nem fizetett utána járulékot? A végkielégítés összegét meg lehet bontani? Lehet határozatlan idejű szerződésen kikötni határozott idejű megbízást a munkakörre és a munkavégzés helyére vonatkozóan? Olvasóink kérdéseire az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
ápr. 8
9:53
Kigyulladt egy autó az Árpád hídon (Blikk)
Egy Pestről Budára tartó autó mintegy 75 méteres sodródás után a Szentlélek térnél az aluljáró beton korlátjának ütközött majd kigyulladt.
ápr. 8
9:55
12+1 szextipp házasoknak (Blikk)
Már régóta házasok vagytok és kezd eltűnni a kezdeti lángolás? Ha szeretnéd tudni, hogyan hozd vissza, olvasd el cikkünket!
ápr. 8
10:00
Kállai Ernő a roma napon: Magyarországon egyre erősödik az intolerancia (Infostart)
A kölcsönös megértés, a tiszteletre épülő, nyitott, szolidáris társadalom fontosságát hangsúlyozta a Nemzetközi Roma Nap alkalmából kiadott közleményében a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.
ápr. 8
10:00
Nyitó kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EUR/USD 1,3268-ra esett. A font még az euróval szemben is nyomás alá került, és a GBP/USD 20 pippel 0,8780-ra esett. Ma a kamatdöntések állnak a középpontban. 11.00-kor teszik közzé a februári EU-s kiskereskedelmi forgalmakat (elörejelzés: -0,4%, elözö: -1,3%) és 12.00-kor a februári német ipari termelést (elörejelzés 6,3%, elözö 2,2%). 13.45-kor várható az EU-s kamatdöntés (elörejelzés:…
ápr. 8
10:00
Daróczi Dávid a Rádió C örökös főszerkesztője (Kreatív Online)
Egyik korábbi munkahelyén örökös főszerkesztővé választották Daróczi Dávidot. A múlt hét péntek éjjel elhunyt volt kormányszóvivő az indoklás szerint a kisebbségi rádiózás egyik megalapozója volt Magyarországon.
ápr. 8
10:00
Ma indulhat az európai "jégfelderítő" szonda (hirado.hu)
A Cryosat-2 már egy éve elindulhatott volna, ám hiány van azokból a rakétákból, melyek fel tudják vinni a 720 kilogrammos szondát
ápr. 8
10:00
Új ponttal bővült a Freesoft közgyűlési napirendje (ProfitLine)
A FreeSoft Nyrt. tájékoztatása szerint a 2010. április 15.-én tartandó éves rendes Közgyűlésének napirendjének kiegészítéshez részvényesi javaslat érkezett - olvasható a BÉT honlapján.
ápr. 8
10:00
Beindultak az eladások (Portfolio)
A PropertyEU most lezárult 2010 első negyedéves kuatási adatai szerint, 13,4 milliárd eurónyi befektetési tranzakció zajlott le az ingatlanpiacon. Ez 15%-al több, mint egy évvel ezelőtt 2009 hasonló...
ápr. 8
10:00
2007-es áron lehet lakást venni Szlovákiában (Pénzcentrum)
Szlovákiában 2009 végén a 2007 derekának megfelelő árszinten lehetett lakást vagy házat vásárolni, tavaly az építőanyagok ára pedig átlagosan 8-10 százalékkal esett vissza 2008-hoz viszonyítva, azaz napjainkban a 2005-ös árszinten mozog....
ápr. 8
10:02
Aláírják a START-III szerződést (HírTV)
Az amerikai és az orosz elnök csütörtökön írja alá a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről szóló START-III szerződést Prágában.
ápr. 8
10:02
Újabb hét áldozatra bukkantak a kínai bányakatasztrófa helyszínén (hirado.hu)
Egy észak-kínai bányában több mint tíz napja keresik a vízbetörés miatt föld alatt rekedt embereket
ápr. 8
10:02
S&P; 500 - Figyeljünk az 1180-as szintre! (ProfitLine)
Lassú mozgással, de kitört az elmúlt napok oldalazásából felfele és 1180 pont fölé jutott két napja, de tegnap már csak a kereskedés első felében tudta megőrizni nyereségét. A tegnapi nappal visszatesztelte az ellenállást (egy kicsit alá is vágott napon belül), így a most következő rövidtávú mozgására érdemes lesz figyelni. (Solar Capital)
ápr. 8
10:02
Trichet bíztató szavaira várnak a befektetők (Portfolio)
Bár szinte biztos, hogy az Európai Központi Bank ma sem változtat irányadó rátáján, abban bízva, hogy Trichet elnök mond némi újdonságot a görög helyzetről, az ülést követő sajtótájékoztatóra érdemes...
ápr. 8
10:03
Az euró és a választások miatt gyengül a forint (Privátbankár)
A térségbeli devizákkal együtt gyengül a forint: az eurót csütörtök délelőtt fél tízkor 267,38 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délután négy órai 266,29 forint után. Csütörtökre ...
ápr. 8
10:04
Szerényi Gábor: A Walkűrök hideg zsírszagban lovagolnak (hirado.hu)
Már éppen elaludni készült a szürke délelőttben, ültében az írógép mellé könyökölten. Gróza Éva kitartóan selejtezett.
ápr. 8
10:04
A görögök megint alávágtak a forintunknak (ProfitLine)
A térségbeli devizákkal együtt gyengül a forint: az eurót csütörtök délelőtt 267,38 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délután négy órai 266,29 forint után.
ápr. 8
10:04
Elszabaduló indulatok a BÉT közgyűlésen (Portfolio)
"Leporolom az ellentőzsde-alakítás aktáit" - dühöngött a magyar tőkepiac egyik befolyásos vezetője a BÉT múlt hét végi közgyűlését követően, írja a Figyelő. Az indulatok akkor szabadultak el, amikor...
ápr. 8
10:06
21 kilós a világ legnagyobb nyula! (Édenkert)
Darius, a világ legnagyobb nyula, napi 12 sárgarépát, három almát, egy fej káposztát és négy tálka nyúltápot fogyaszt el.
ápr. 8
10:06
Plakátrongálás miatt feljelentést tett a Fidesz (hirado.hu)
Nagykanizsán múlt szombatra virradóra letépték és megrongálták az ellenzéki párt plakátjait
ápr. 8
10:06
Russel 2000 indexet még nem érintette meg a korrekció szele (ProfitLine)
A napi bontású grafikon alapján szembetűnő, hogy igen jelentős ellenállási zónába hatolt gyakorlatilag korrekció nélkül, majd némi oldalazás után folytatta az útját és immár a 650-750 közötti sáv középső szakaszában található az árfolyam. (Solar Capital)
ápr. 8
10:08
Büdös csali potyog az égből a választásokig? (Édenkert)
Megint a rókák járnak jobban - panaszolhatnák a kutyák. Nekik ugyanis az oltás, míg vadon élő távoli rokonaiknak a csalifalat adja a veszettség elleni védelmet.
ápr. 8
10:09
KSH: Februárban 374 millió euró volt a külkereskedelmi mérleg többlete (Infostart)
Februárban 374 millió euró volt a külkereskedelmi mérleg többlete - közölte az első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
ápr. 8
10:09
Csöpike szelleme nyolc éve visszajár (BorsOnline)
Csöpike nyolc évvel ezelőtt halt meg, de szelleme időről időre visszajár fia lakásába. Az értelmiségi család már meg sem lepődik, ha átrendezi a szellemmami a konyhát, legfeljebb, ha alkalmatlan időpontban érkezik, rászólnak: Csöpike, ne most!
ápr. 8
10:09
Pucéran kampányolnak a tévésztárok (Blikk)
Újabb nagy nevek dobták le a textilt a rákkutatásért: a legnagyobb brit csatorna, a BBC sztárjai kampányolnak a jó ügyért pucér képeikkel.
ápr. 8
10:10
A kaktuszokról - praktikus tanácsok (Édenkert)
A kaktuszok szárazságtűrő-képessége rendkívüli. Akár évekig is képesek víz nélkül életben maradni, mivel sejtjeik különleges vízmegkötő vegyületeket tartalmaznak. Mivel ennyire életképesek, olykor száz évnél is tovább élnek. A sivatagi környezetben élő emberek már régen felismerték, és igyekeztek kihasználni a kaktuszoknak ezt a tulajdonságát. Mi is számba vesszük ezeket.
ápr. 8
10:12
Hogyan bírjuk virágzásra a törpekaktuszt? (Édenkert)
A bőven virágzó törpekaktusz szinte teljesen gömb alakú, s rövid időn belül sarjakat fejleszt. A növényhez képest nagy, tölcsér alakú, skarlát vörös virágok tavasszal nyílnak.
ápr. 8
10:18
Heti Válasz: A BKV-botrány a maradék SZDSZ-t is felszámolhatja (Infostart)
Címek a ma megjelent hetilapokból: - A BKV-botrány a maradék SZDSZ-t is felszámolhatja - Ásítozók kora
ápr. 8
10:18
Gallup: 41 százalékon a Fidesz, 9-re süllyedt az MSZP (HírTV)
Négypárti parlamentet tart lehetségesnek a Gallup áprilisi mérése. A közvélemény-kutató szerint a Fidesz földcsuszamlásszerű győzelme nem kétséges, a Jobbik esélyesebb a második helyre, az LMP pedig a bejutás küszöbén áll. A cég viszonylag magas részvételi szándékot mért.
ápr. 8
10:18
Barack Obama megérkezett Prágába (Gondola)
Obama és orosz kollégája Dmitrij Medvegyev délben a prágai várban aláírja a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről szóló új szerződést (START-III)
ápr. 8
10:18
Jó csajokkal nyomul a Swatch Magyarországon (Kreatív Online)
Új disztribútorral és kommunikációs ügynökséggel dolgozik a Swatch. Az óramárka erősíteni kívánja hazai jelenlétét, ehhez első körben csinos lányok voltak segítségére.
ápr. 8
10:18
Az amerikai és az orosz elnök Prágában (Metropol)
Megérkezett a cseh fővárosba csütörtökön Barack Obama amerikai elnök. Obama és orosz kollégája Dmitrij Medvegyev délben a prágai várban aláírja a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről szóló új szerződést (START-III).
ápr. 8
10:18
Krónikus hiánycikk (Metropol)
.
ápr. 8
10:18
Erősödik az intolerancia a romákkal szemben (Alternatív Energia)
Kállai Ernő kisebbségi ombudsman szerint erősödik az intolerancia, és csökken a kölcsönös megértés igénye, a társadalmi szolidaritás a romákkal szemben Magyarországon.
ápr. 8
10:18
Kállai Ernő szerint erősödik az intolerancia (hirado.hu)
A kisebbségi ombudsman a romák világnapján arra is felhívja a figyelmet, hogy csökken a kölcsönös megértés igénye és a társadalmi szolidaritás a romákkal szemben Magyarországon
ápr. 8
10:18
A British Airways és az Iberia is szentesítette a fúziót (Portfolio)
Fúziós hírek mozgathatják ma a légiközlekedési szektort, ugyanis azután, hogy a United Airlines és a US Airways fúziójáról szóló spekulációk láttak napvilágot, a British Airways és spanyol...
ápr. 8
10:18
Mindenki pártszimpátiáját rögzítette a Fidesz + videó (ATV)
Pécsen debütált az új rendszer.

Keresés