2010. április 19. hétfő

ápr. 19
12:12
Csúcson a görög államkötvények kockázati felára (ProfitLine)
Történelmi csúcsra emelkedett hétfőn a görög államkötvények kockázati felára, mert a befektetőket továbbra is nyugtalanítja az adósságválsággal küszködő Görögország megsegítésére kidolgozott terv körüli bizonytalanság.
ápr. 19
12:14
Lopott dallal reklámozták a sanghaji világkiállítást (HírTV)
Visszavonták a 2010-es sanghaji világkiállítás reklámdalát az expo szervezői, miután számos panasz érkezett, hogy a dal plágium, egy régebbi japán kompozíció másolata. - közölték vasárnap a szervezők. Az „Itt várunk rátok 2010-ben” című promóciós dalt egyelőre tilos használni a vitatott szerzői jog miatt.
ápr. 19
12:14
Újra ajánlatot tett a két nyertes ügynökség (Kreatív Online)
Újabb részfeladatokra kért ajánlatot két ügynökségétől az FVM szaktanácsadási intézete. A szervezet rendezvényszervezésre és hirdetésszervezési feladatokra várt árajánlatot.
ápr. 19
12:14
Ehud Barak szerint véget kell vetni a megszállásnak (Gondola)
Izraelnek föl kell ismernie, hogy a világ nem fogja még évtizedekig eltűrni a palesztin nép fölötti izraeli uralmat - mondta hétfőn Ehud Barak izraeli védelmi miniszter
ápr. 19
12:14
A befektetési alapoknak kedvezhet a csökkenő kamatszint (ProfitLine)
A csökkenő jegybanki alapkamat hatására átalakulhat a lakossági megtakarítások szerkezete, a folyamatnak a betéteknél kockázatosabb, de hosszabb távon magasabb hozamlehetőséget kínáló befektetési alapok lehetnek a nyertesei a szakemberek szerint.
ápr. 19
12:16
EUR/CHF Ismét Görögország a téma (HírTV)
A görög kötvények és részvények a hét elején ismét nagy veszteségeket könyveltek el, hiszen az európai légterek lezárása akadályozza az ország megmentését. Az euró ismét eladási nyomás alá került, hiszen a görög kormány képviselöinek és az EU-delegáció eredetileg hétföi találkozóját késöbbre kellett halasztani. Az EUR/CHF ismét az 1,4345-50-es értéket ostromolja. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt…
ápr. 19
12:16
Eurocontrol: a járatok 30 százaléka közlekedhet hétfőn (Gondola)
Az Európában közlekedő légi járatoknak mintegy 30 százaléka indulhat el hétfőn - közölte a brüsszeli székhelyű nemzetközi légtérellenőrző szervezet, az Eurocontrol
ápr. 19
12:18
A BKV-botrányhoz hasonló készül az FKF-nél (+videó) (HírTV)
Nemcsak a BKV-ból talicskáztak ki tízmilliókat Hagyó Miklósék. Értesülésünk szerint a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat is a szocialista–szabad demokrata koalíció kifizetőhelye lehetett.
ápr. 19
12:18
Mit csinál Orbán Viktor, ha becsődöl az állással? (Gondola)
ápr. 19
12:18
A végső harcra készülnek a tüntetők és a kormányerők (Infostart)
Katonák szállták meg a thaiföldi főváros pénzügyi negyedét, az elűzött kormányfőt támogató tüntetők ugyanis bejelentették, hogy a rendkívüli állapot ellenére újabb demonstrációra készülnek - várhatóan abban a városrészben. Magyarország bangkoki nagykövete szerint kedden az összecsapások legkritikusabb napja következhet.
ápr. 19
12:21
Jótékonykodni kezdett, miután egy vagyont keresett a zabáló amerikaiakon (Pénzcentrum)
Van oka az örömre a híres brit séfnek, ugyanis Jamie Oliver amellett, hogy felkerült az ezer leggazdagabb brit listájára, még a 25 legnagyobb jótékonykodó közé is beverekedte magát. A mesterszakács magánvagyona elérte 65 millió fontot - csak az amerikaiak étkezési szokásairól szóló sorozatával 25 milliót keresett az elmúlt egy évben -, mely összegből 2,7 millió fontot, vagyis a vagyonának a…
ápr. 19
12:21
Még mindig jók a feltörekvő piaci alapok (Portfolio)
Érezhetően visszaesett a feltörekvő piaci részvényalapok népszerűsége a múlt héten, azonban még így is elérte az 1 milliárd dollárt a tőkebeáramlás. Egy alapkategória kivételével mindenhol friss...
ápr. 19
12:21
Újra megnyitották Magyarország légterét (ATV)
Kinyithat a Ferihegyi Repülőtér is.
ápr. 19
12:23
Idén újraéledhet az M&A piac (Portfolio)
Bár a vállalati fúziós és akvizíciós ügyletek volumene a közeli jövőben valószínűleg még nem tér vissza a korábbi csúcsra, 2010-ben újraéledhet az M&A piac, mivel a gazdaság szereplői komoly...
ápr. 19
12:24
Kedvezményekkel indít a Random Capital (Privátbankár)
Az áprilisban indult új online brókercég, a Random Capital most 0%-os brókerdíjat kínál ügyfeleinek 150 Ft tranzakciós díj felszámítása mellett. Ezzel és a többi egyedi ajánlattal elsősorban a tőzsde ...
ápr. 19
12:26
Történelmi csúcson a görög államkötvények kockázati felára (Privátbankár)
Történelmi csúcsra emelkedett hétfőn a görög államkötvények kockázati felára, mert a befektetőket továbbra is nyugtalanítja az adósságválsággal küszködő Görögország megsegítésére kidolgozott terv körü...
ápr. 19
12:28
Saját ügyfelei ellen spekulált a Goldman Sachs? (Privátbankár)
Azzal vádolják a bankot, hogy egyik ügyfele megrendelésére olyan bóvli jelzálog-értékpapírt kreált és hirdetett meg, amely ellen megrendelője és saját maga is spekulálni akart
ápr. 19
12:30
Továbbra is utasok milliói vesztegelnek a reptereken (HírTV)
Fokozatosan nyitják meg légtereiket az európai országok. Van, ahol még csak részben, de van, ahol már teljesen feloldották a repülési tilalmat. A vulkáni hamu miatt továbbra is utasok milliói vesztegelnek a különböző repülőtereken a világ minden pontján, az európai légtérzár ugyanis mindenhol érezteti hatását, New Yorktól Pekingig.
ápr. 19
12:30
Kiskunlacházai gyilkosság: tagadta a gyilkosságot a vádlott (Gondola)
Vallomást nem tett, de a bíró kérdéseire válaszolva azt mondta a kiskunlacházai H
ápr. 19
12:30
Még húsz holttestet a lengyel gépről nem sikerült azonosítani (Kripto Akadémia)
Kilenc nappal a lengyel elnöki különgép oroszországi katasztrófája után a 96 áldozatból még húsznak az azonosítása nem történt meg - közölte hétfőn a lengyel katonai ügyészség.
ápr. 19
12:30
Lemondott az SZDSZ egyik csúcsvezetője (Privátbankár)
Lemondott a Szabad Demokraták Szövetségében betöltött országos ügyvivői tisztségéről Tóth Róbert,  a liberális párt szombathelyi szervezetének elnöke - erősítette meg az MTI-nek  hétfőn a vasi politik...
ápr. 19
12:32
Júliusban Pécsett lép fel Seal (Gondola)
A pécsi Expo Center szabadtéri színpadán ad önálló, élő koncertet Seal július 13-án; a fellépésre mintegy tízezer embert várnak
ápr. 19
12:34
Gyurcsány elnyúló távozása (Gondola)
"A hazai viszonyokat tekintve gyorsan bekövetkezett annak felismerése, hogy Gyurcsánynak mennie kell a Gyurcsány-rezsim maradása érdekében."
ápr. 19
12:36
Így sírta el magát Sági Szilárd (Blikk)
ápr. 19
12:36
Hosszú várakozás a záhonyi határállomáson (Infostart)
Háromórás várakozási idő alakult ki délelőtt a záhonyi határállomáson a kilépő forgalomban.
ápr. 19
12:36
Magyar feliratok kerülnek a műemlékekre Kolozsváron (Infostart)
Magyar feliratok kerülnek a műemlékekre Kolozsváron; erre Sorin Apostu, az erdélyi város polgármestere tett ígéretet.
ápr. 19
12:39
Munka Törvénykönyve 2010 - Prof. dr. Kiss György és dr. Berke Gyula tanít (HR Portál)
Munka Törvénykönyve Update, azaz a munkavállalókat és munkáltatókat érintő legfontosabb módosítások áttekintése a munkaügyi szabályozások terén.
ápr. 19
12:39
Újra zuhannak a görög piacok - Extrém feszültség (3.) (Portfolio)
Az eredetileg mától induló, a következő évek gazdaságpolitikájáról és a pénzügyi mentőcsomagról szóló görögországi tárgyalásokat a vulkáni hamufelhő miatt leghamarabb szerdára halasztották a...
ápr. 19
12:39
Feloldották a légtérzárat Magyarország felett! (Pénzcentrum)
Hétfőn 12 órától feloldották a teljes légtérzárat Magyarország felett, ami pénteken 19 órától volt érvényes - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. hétfőn az MTI-vel....
ápr. 19
12:39
Betörés: a fideszes képviselőnél találták meg a holmit (ATV)
A választások első fordulóján követték el a bűncselekményt.
ápr. 19
12:42
A vállalkozók a kormánytól várják a megváltást (Privátbankár)
Az új kormány egyik fő feladatának a versenyképesség növelését tartja, amelynek része kell, hogy legyen a hazai kis- és középvállalkozások versenypozíciójának erősítése
ápr. 19
12:44
Teljesen szabad a magyar légtér (Privátbankár)
Hétfőn 12 órától feloldották a teljes légtérzárat Magyarország felett, ami pénteken 19 órától volt érvényes - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. hétfőn az MTI-vel. Korábban a ...
ápr. 19
12:46
Egyre rosszabb az árvízi helyzet Borsodban (Privátbankár)
A Bódva, a Sajó és a Hernád áradása miatt több út egy-egy szakasza továbbra is járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - tájékoztatta a közútkezelő társaság megyei ügyelete hétfőn az MTI-t. A Bód...
ápr. 19
12:48
Járai: most tenne csak tönkre minket az euró bevezetése (Privátbankár)
Az új pénzügyi kormányzat nagy dilemmája lesz, hogy miként indítsa be a gazdasági növekedést a költségvetési egyensúly megtartása mellett - mondta Járai Zsigmond
ápr. 19
12:48
Puszta kézzel akarta agyonverni sorstársát (HírTV)
Súlyos sérüléseket szenvedett az a hajléktalan ember, akit egyik sorstársa vert meg Székesfehérváron vasárnap este.
ápr. 19
12:48
Milyen jövőt jósol Heller Ágnes az MSZP-nek? (Gondola)
ápr. 19
12:48
Moszkva - Sztálin-portrék ellen tiltakoznak (Kripto Akadémia)
A Győzelem Napján, május 9-én rendezendő moszkvai díszszemlére meghívott NATO-tagállamok - az egykori szövetségesek - elfogadták az orosz meghívást és katonai egységeik is felvonulnak a Vörös téren, de a Szovjetunió volt tagállamainak esetében nem ilyen egyértelmű a helyzet - adták hírül az orosz lapok hétfőn.
ápr. 19
12:50
Délután háromtól indulhatnak az első gépek Ferihegyről (HírTV)
Megnyitották Magyarország légterét hétfő déltől a további intézkedésig – közölte Fehér Imre, a HungaroControl kommunikációs vezetője. Ez azt jelenti, hogy megindulhat a légi forgalom és a Ferihegyi repülőtér is kinyithat ismét.
ápr. 19
12:50
Fidesz fröccs (Gondola)
ápr. 19
12:52
Lopott szlogen: az LMP bepanaszolta az MSZP-t (HírTV)
Az LMP az Országos Választási Bizottsághoz kifogást nyújtott be, mert az MSZP pártjuk nevével és szlogenjével kampányol - közölte Schiffer András.
ápr. 19
12:54
Történelmi csúcsra emelkedett a görög államkötvények kockázati felára (Infostart)
Történelmi csúcsra emelkedett a görög államkötvények kockázati felára, mert a befektetőket továbbra is nyugtalanítja az adósságválsággal küszködő Görögország megsegítésére kidolgozott terv körüli bizonytalanság.
ápr. 19
12:54
Támogatta a zöldfelületi programokat mai ülésén a Főpolgármesteri Kabinet (Infostart)
Támogatta a Főkert Zrt. által előterjesztett zöldfelületi programokat mai ülésén a Főpolgármesteri Kabinet.
ápr. 19
12:54
Nőtt az osztrák vasút forgalma a légtérzár miatt (Infostart)
Csaknem a duplájára nőtt az Osztrák Szövetségi Vasút utasforgalma Magyarország felé, illetve Magyarország felől az elmúlt napokban a légtérzárlat miatt - közölte a társaság szóvivője.
ápr. 19
12:57
Minden pénzét elbukta, majd ki is rabolták az RTL sztárját (ATV)
Újból a bulvármédia középpontjába kerültek Gáspárék.
ápr. 19
13:00
Lemondott az SZDSZ országos ügyvivője (Privátbankár)
Lemondott a Szabad Demokraták Szövetségében betöltött országos ügyvivői tisztségéről Tóth Róbert,  a liberális párt szombathelyi szervezetének elnöke - erősítette meg az MTI-nek  hétfőn a vasi politik...
ápr. 19
13:00
Selyemből készült agyi implantátum a gerincsérülések és az epilepszia gyógyítására (Infostart)
A részben selyemből készült agyi implantátum az agy felszínére "olvadhat", ezáltal közvetlen összeköttetést teremthet az idegi jelek regisztrálására - közölték amerikai kutatók
ápr. 19
13:06
Nyereséget hozott a légtérzár a MÁV-nál (HírTV)
A MÁV Startnál nyereséges volt a hétvége az európai légtérzár miatt.
ápr. 19
13:06
Háztól házig, választótól választóig (Alternatív Energia)
Nem kell szeretni az MSZP-t, de a demokrácia érdekében tessék használni - kérte erre a nem baloldali demokratikus választókat szombaton Lendvai Ildikó. A szocialista párt elnöke hozzátette, hogy a következő négy évben igyekeznek mindent megtenni a választók bizalmának visszaszerzéséért, azért, hogy akár szeressék is a pártot.
ápr. 19
13:08
Áldozata arcába taposott (HírTV)
Megtaposta az arcát földre rántott áldozatának egy rabló Szolnokon. A támadó egy táskával menekült el - értesült a HavariaPress.
ápr. 19
13:12
Így melegítenek be a Megasztár-jelöltek - videó (Blikk)

Keresés