Az utasok száma 9 százalékkal, 45 ezerrel emelkedett, miközben a Malév költségei az első negyedévben 3,3 milliárd forinttal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál - közölte a Malév csütörtökön
Kétnapos NATO-tanácskozás kezdődött az észt fővárosban a szervet készülő új stratégiájáról és egyebek között az Európában fenntartott taktikai atomfegyverek sorsáról
Újabb kártérítési per kezdődött a Fővárosi Bíróságon a 2006. október 23-ai rendőri fellépés kapcsán: a felperes, egy gumilövedékkel nyakon lőtt asszony hárommillió forint, nem vagyoni kártérítést követel a Készenléti Rendőrség jogelődjétől.
Súlyos - harmincegy év - börtönbüntetést kapott két egykori szerb rendőr Szarajevóban, mert 1995-ben részt vett mintegy 8000 boszniai muzulmán meggyilkolásában.
Norvégiában csütörtök délután megszüntették a repülési korlátozást, és Helsinkiben is bejelentették, hogy legalább péntek estig nyitva lesznek a dél-finnországi repülőterek, beleértve Helsinkit is.
Az összesített EU-s beszerzési menedzserindex áprilisban 55,9 pontról 57,3 pontra emelkedett, miközben az elemzők változatlan értéket vártak. Az amerikai elsö munkanélküli segélykérelmek száma az április 17-i héten 456.000-re rúgott (elörejelzés. 450.000). Az elözö heti értéket 484.000-röl 480.000-re igazították ki. Az amerikai házárindex februárban a várt szerint 0,2%-kal csökkent a legutóbbi…
Újabb kártérítési per kezdődött a Fővárosi Bíróságon a 2006. október 23-ai rendőri fellépés kapcsán: a felperes, egy gumilövedékkel nyakon lőtt asszony hárommillió forint, nem vagyoni kártérítést követel a Készenléti Rendőrség jogelődjétől
Hétszáz alkalmazottat kényszerül elbocsátani az észak-erdélyi autópályát építő amerikai Bechtel vállalat, mivel a román kormány nem tudja biztosítani a projekt finanszírozását - közölte csütörtökön az amerikai vállalat
Három népszavazási kezdeményezést hitelesített csütörtöki ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), az egyik a katyni vérengzés tényének tagadását büntetné, a holokauszttagadás büntetéséhez hasonlóan
Csikós ruhában ravatalozták fel Hortobágy legidősebb pásztorát, az életének 80. évében elhunyt Szabó Gábort; a pásztortemetéssel az egykori pásztorrend hagyományait élesztették újjá a pusztán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,79 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 23.927,45 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 28,9 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
A XVIII. kerület szocialista alpolgármestere, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) felügyelőbizottsága (fb) elnöke cáfolja, hogy tudomása lett volna a céggel kapcsolatos, a rendőrség által vizsgált ügyekről, amelyeket az fb is vizsgál. (MTI)
Több olyan jobbikos képviselő is bejut a Parlamentbe, akik bár egyénileg gyengén szerepeltek, a párt országos listáján azonban előkelő helyet kaptak. A választási rendszernek vesztesei is vannak a radikális pártban: két képviselőjelölt is 30% fölött teljesített egyéniben, listán viszont nem szerepelt, így számára hiábavaló volt a kampánymunka. Az elemzést a Nézőpont Intézet készítette
Három népszavazási kezdeményezést hitelesített csütörtöki ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), az egyik a katyni vérengzés tényének tagadását büntetné, a holokauszttagadás büntetéséhez hason...
Nemzetközi népszavazást szorgalmaznak a környezet védelméről a bolíviai Cochabambában mintegy 20 ezer résztvevővel megrendezett háromnapos alternatív nemzetközi klímafórum résztvevői. A bolíviai al...
Sikkasztás miatt 18 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a zágrábi bíróság Neven Juricát, Horvátország volt washingtoni és ENSZ-nagykövetét - közölte a horvát állami televízió
Néhány óra alatt egy újabb férfi is rendőrkézre került, aki abban az autóban ült, amelyre csütörtökön Budapesten több lövést is leadtak a rendőrök, mert a vezetője elhajtott, amikor a járművet ellenőrizni akarták; harmadik társuk ellen országos elfogatóparancsot adtak ki
Nyolcmillió forint, nem vagyoni kártérítést ítélt meg a Somogy Megyei Bíróság csütörtökön, nem jogerősen a 2008 májusában meggyilkolt 17 éves nagyatádi fiú szüleinek.
Két milliárd 160 millió forint tulajdonosi kölcsönt kap likviditási gondjainak enyhítésére a Malév. Erről a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntött. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közölte: a hitelt a kormány által jóváhagyott 8,1 milliárd forint összegű, 3 éves lejáratú, évi 9,97 százalék kamatozású tulajdonosi kölcsönkeret részeként nyújtják.
Távozik tisztségéből Miloslav Vlcek, a cseh parlament alsóházának szociáldemokrata elnöke - közölte Jirí Paroubek, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke a pártvezetés csütörtöki ülése után az észak-morvaországi Ostravában.
Valószínűleg egy németországi viadalon tér vissza a versenypályára Overdose, a magyar csodaló, amelyet csütörtökön, Berlinben újrapatkoltak - többek között erről beszélt a PannoniaOverdose.hu-nak adott legfrissebb nyilatkozatában Mikóczy Zoltán, az ötéves csődör tulajdonosa.
Egy észak-koreai torpedó süllyesztette el március végén azt a dél-koreai hadihajót, amelynek következtében 46 matróz vesztette életét a Sárga-tengeren - értesült a szöuli katonai hírszerzés. Az elmúlt 60 év legnagyobb koreai konfliktusa újból kiélezte a viszonyt a két ország között.
Az idény legfontosabb találkozójának tartja Gera Zoltán a labdarúgó Európa Liga elődöntőjét. A Fulham magyar játékosa várhatóan Hamburgban is a kezdőcsapat tagja lesz. A korábban a Juventust és a Wolfsburgot is kiejtő angol csapat a légtérzár miatt vonattal érkezett a német kikötővárosba.
Hollandiában a légi közlekedéshez kapcsolódó cégek szenvedték el a legnagyobb károkat a vulkánkitörés okozta káosz miatt, a kicsiny ország belföldi forgalmában a légi káosz nem okozott különösebb fennakadást.
A múlt évi területalapú támogatási keret szinte teljes összegét kifizette a gazdálkodóknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Az MVH sajtófőnöke közölte: a rendelkezésre álló 207,3 milliárd forintból április 19-ig 199,2 milliárdhoz jutottak hozzá a jogosultak.
Továbbra is kitart az örmény-török közeledés mellett Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, de ismételten hangoztatta, hogy ez a folyamat attól is függ, milyen előrelépés történik Örményország és Azerbajdzsán között Karabah kérdésében.
A megkérdezett 27 elemző közül 24 további, 25 bázispontos kamatcsökkentést, a többi három kamattartást vár a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának hétfői kamatdöntő ülésétől, így az alapkamat 5,25 százalékra süllyedhet
Nagyon fontos, hogy a NATO megújuljon és alkalmazkodjon a XXI. század kockázati tényezőihez - mondta az észak-atlanti szövetség tallinni tanácskozásán részt vevő Balázs Péter külügyminiszter
Az Európai Unió eljárást indít Bulgária ellen az engedélyezettnél magasabb tavalyi államháztartási hiánya miatt - jelentette be a pénzügyi biztos szóvivője
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön New Yorkban azt sürgette: a Wall Street álljon a kormánya által kezdeményezett pénzügyi piaci szabályozási reform mögé, amelyre szerinte azért van szükség, hogy el lehessen kerülni egy újabb válságot
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön második napja tartottak lefelé a lejtőn, háromheti mélységbe érkezve. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,03 százalékos előrelépéssel kezdett, de előzetes adat szerint 1,0 százalékos napi csökkenéssel 1.085,11 ponton végzett.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén hitelesítette azt a népi kezdeményezést, amelynek benyújtója azt szeretné elérni, hogy a vakok és gyengénlátók számára speciális szavazólapokat készítsenek a választásokra.
A kormány határozata és a pénzügyminiszter felhatalmazása alapján a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács 2,16 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt nyújt a Malévnak a társaság pénzügyi gondjainak enyhítése érdekében - tudatta csütörtökön az NVT.
Tiszteletreméltó jogszabályokra van szükség, éppen ezért a magyar joganyag 40 százalékát el kell törölni, mert a betarthatatlan és értelmetlen törvények a korrupció melegágyát jelentik. Az embereknek elegük lett a „mutyivilágból” - közölte Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke csütörtökön salgótarjáni képviselőjelölt-társa, Székyné Sztrémi Melinda kampányrendezvényén.
Hibás gazdaságpolitikát folytatnak a kormányok, és csődbe fogják vinni országaikat. A pénznyomtatás, vagyis a mesterséges gazdaságélénkítés, aminek köszönhetően a világgazdaság az idén a vártnál...