Hazánk a régió egyik éllovasa a szolgáltató központok számát tekintve. A nemzetközi nagyvállalatok pénzügyi vagy logisztikai feladatait ellátó központok itthon több mint harmincezer embernek adnak munkát és a következő egy évben újabb két-háromezer állást teremthetnek, jelenti a Magyar Rádió.
Megrángatták az olaj jegyzését az elmúlt napokban, a lényeg azonban, hogy nem tudott tartósan 82 dollár alá esni, így folytatódhat az oldalazás. (Solar Capital)
Sorra hátrálnak ki a spanyol befektetők a budapesti ingatlanpiacról, a befektetéseik menedzselésére létrehozott HI Grupo Ingatlanfejlesztési Kft. is kénytelen volt utolsó előtti embereitől megválni - tudta meg a Napi Gazdaság.
Intervencióhoz folyamodhat a magyar jegybank, ha a forint a következő időszakban "túlerősödik" - jósolták hétfőn londoni felzárkózó piaci elemzők. (MTI)
Legkésőbb június elején már új elnöke lesz az MSZP-nek, októberig pedig kicserélődhet a teljes pártvezetés. Ennek hitelessége ugyanakkor sokak szerint kérdéses, a választási vereségért felelős lemondott elnökségi tagok ugyanis parlamenti képviselők maradnak. Egyre több jel utal arra is, hogy visszatér Gyurcsány Ferenc.
Több volt és jelenlegi miniszter, valamint államtitkár is kiesik a parlamentből a következő négy évre, annak következményeképpen, hogy az eddigi 188 fős szocialista frakció 59 fősre csökken. A Fidesz és a KDNP százzal növelte képviselőinek a számát, jóllehet a kereszténydemokraták vélhetően külön képviselőcsoportot alakítanak.
Korszakhatár Magyarország történelmében a Fidesz választási győzelme - állapította meg hétfői nyilatkozatában Joseph Daul, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának vezetője.
A 2008 decemberében leállított lábatlani Piszkei Papír egykori 400 dolgozójának fele még nem kapta meg az összes járandóságát, nekik 200 millió forinttal tartozik a felszámolás alatt álló vállalat - m...
A '90-es években világszinten még az egyik legjobbnak számított a magyar családtámogatási rendszer - állítják szociológusok. Ma pedig már megállíthatatlannak látszik a termékenység és a népesség...
A többi között az uniós fejlesztési források felhasználásának felgyorsítását és a lánctartozás rendezésének érdemi megoldását várja az új kormánytól az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége.
A politikai piacon a Fidesz az egyetlen kormányképes erő, ezért kapott a párt kétharmados felhatalmazást - értékelte a választásokat Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A...
Súlyos sérüléseket szenvedett egy férfi hétfőn Monorierdőnél a 4-es főúton, amikor autója összeütközött egy másik személyautóval és a vasúti töltés melletti árokba csapódott.
Nem lép hatályba május 1-jén az új polgári törvénykönyv első két könyve, mert az Alkotmánybíróság hétfői határozatában alkotmányellenessé nyilvánította a törvénykönyv hatálybaléptetéséről szóló jogszabály egyes rendelkezéseit
A 2008 decemberében leállított lábatlani Piszkei Papír egykori 400 dolgozójának fele még nem kapta meg az összes járandóságát, nekik 200 millió forinttal tartozik a felszámolás alatt álló vállalat - mondta el az ÁFI Felszámoló és Vagyonkezelő Zrt
A közeljövőben még érvényben marad a negatív kilátás a kelet-európai bankrendszerek zömére - közölte hétfőn Londonban kiadott térségi szektorelemzésében a Moody's Investors Service
Az elmúlt években csökkent az afrikai nyelvek oktatásáért felelős tanszékek jelentősége a Dél-Afrikai Köztársaság egyetemein, megerősítésüket központi stratégiával oldaná meg a felsőoktatásért felelős miniszter. Blade Nzimande április 22-én elmondta: bizonyos szakok esetében kötelezővé kellene tenni valamely afrikai nyelv oktatását. Problémát jelent továbbá az országban, hogy 50 feletti az…
Két jeruzsálemi tisztségviselő azt közölte hétfőn, hogy Izrael befagyasztotta a szent város vitatott keleti szektorában tervezett új építkezések terveit, dacára Benjámin Netanjahu kormányfő ezzel ellentétes korábbi kijelentéseinek.
Angliában forgalomba hozták az első olyan tablettát, mely képes segíteni a korai magömléssel küzdő férfiakon, és egyben párjaikon. A pirulát egy-három órával az aktus előtt kell bevenni, segítségével a férfiak legalább háromszor annyi ideig bírják a szexet, mint azelőtt.
A mai napon tartotta éves rendes közgyűlését a Synergon, melyen a határozati javaslatokat 100%-os támogatással megszavazták a jelen lévő részvényesek. Tekintettel a 9 órára összehívott közgyűlés...
A GBP/USD-nek eddig nem sikerült átlépnie az 1,5510-es értéket. A font magára talált, hiszen azt várják, hogy a választások után az új kormány nagyszabású konszolidációba kezd. Az emelkedés eddig mindig megtorpant az 1,55-ös ellenállásnál. Ha nem érkeznek font-pozitív hírek, a nyereség-kivétek konszolidációt hozhatnak, és célba vehetik az 1,5340-es értéket. Az érték fölött az 1,5293-as szint…
Újdonság a szezonbérlet, a családi jegy, de maradnak a félárú napok és a délutáni jegy - a budapesti strandok számtalan akcióval és programmal várják május elejétől a fürdőzőket. A jegyárak az idei sz...
Nem lép hatályba az új polgári törvénykönyv (Ptk.), mert az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői határozatában alkotmányellenessé nyilvánította a kódex hatálybaléptetéséről szóló jogszabály (Ptké.) egyes...
Elemzők szerint az idén 81,06 dollár lesz a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti átlagára, a szakértők ebben az évben ezzel már 12. alkalommal emelték meg az átlagárral kapcsolatos előrejelzésüket, elsősorban a feltörekvő országok, köztük Kína növekvő keresletére.
Olyan mozgó laboratóriumot akarnak kifejleszteni az EU-országok, amelynek segítségével robbantások helyszínén alapos elemzéseket és vizsgálatokat lehet gyorsan elvégezni - vált ismertté hétfőn Luxembourgban, a tagállamok védelmi tárcavezetőinek tanácskozásán
Súlyos sérüléseket szenvedett egy férfi hétfőn Monorierdőnél a 4-es főúton, amikor autója összeütközött egy másik személyautóval és a vasúti töltés melletti árokba csapódott
Miközben az ukrán ellenzék arra készül, hogy megakadályozza az ukrán-orosz flottaszerződés meghosszabbítását, a kijevi parlament illetékes bizottságainak vezetői is kihátrálni látszanak új szerződés ratifikációja mögül
Nem lép hatályba az új polgári törvénykönyv (Ptk.), mert az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői határozatában alkotmányellenessé nyilvánította a kódex hatályba léptetéséről szóló jogszabály (Ptké.) egyes rendelkezéseit - tájékoztatta az MTI-t a testület.
Nem lép hatályba az új polgári törvénykönyv (Ptk.), mert az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői határozatában alkotmányellenesnek nyilvánította a kódex hatálybaléptetéséről szóló jogszabály (Ptké.) egyes rendelkezéseit - tájékoztatta az MTI-t a testület közleményben.
A mai napig csak találgatásokat, egymásnak ellentmondó számadatokat ismerünk arról, hány halálos áldozata volt (és van) a történelem legnagyobb méretű nukleáris balesetének. 1986. április 26-án, amikor atomcsapás méretű katasztrófa érte a Szovjetuniót, Moszkva és a megszállt országok vezetése szigorú hírzárlatot rendelt el, s óvintézkedések helyett még öt nap múlva, május 1-jén is tömegeket…
A tömeges visszahívások ellenére egyre több autót ad el a Toyota; a japán autógyártó forgalma márciusban közel negyedével haladta meg az egy évvel korábbit
Képzeljünk el egy iskolát, ahol a diákok orángutánok. De nem is kell elképzelni, mert van ilyen, mégpedig Borneón. Már egy ideje kipusztulás fenyegeti ezt a ritka emberszabású majomfajt, mely utolsó, körülbelül 20000 példánya Borneón és Szumátrán él. A majomfaj megmentéséért létrehozott "majomiskola" az árván maradt orángutánok felnevelését, és természetes élőhelyére visszaszoktatását vállalta…