Számos civil javaslatot tartalmaz a kistermelői rendelet módosítása. Olyan elemek kerültek bele a rendeletbe, amelyek könnyítik a helyi élelmiszerek piacra jutási esélyeit, mert ezek segítségével fellendülhet a vidéki gazdaság és enyhülhet a válság okozta munkanélküliség, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Zöldmezős beruházással, több 10 milliárd forintból új gyárat épít a Csányi Sándor tulajdonában álló Pick Szeged Zrt. Szegeden az M43-as és az M5-ös autópálya csomópontjánál.
Hazai gyártású buszokkal tervezik lecserélni a helyi közlekedésben használt régi Ikaruszokat Pécsett - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló. A Pécsi Közlekedési Zrt. kisebbségi tulajdonosa, a Mec...
Életmentő kitüntetésre terjeszti fel a burjátföldi Ulan-Ude 31. számú iskolája Danyil Zajcev ötéves kisfiút és az iskola tanulóját, a 15 éves Ivan Hamjanovot, mert hősiesen megmentették Danyil hatéves nővérének az életét.
A Gfk Hungáriával karöltve pénzügyi szemléletformáló programot indított a Raiffeisen Bank. A kampányon egy pr-ügynökség és három online ügynökség dolgozik.
A forint gyengülése mögé a sajtó tréfás történeteket és összeesküvéseket talált és tálalt, de mi továbbra sem hisszük, hogy bármilyen belföldi esemény hatással lehetett az árfolyamra, még az utóbbi...
A leendő kormány a kkv-któl várja a foglalkoztatottság helyzetének javítását, ám a szektor fejlődése zsákutcába került, többségük csak adócsalással tud talpon maradni, nincs kapcsolatuk a multi cégekkel, ezért utóbbiak multiplikátor hatása nem működik - mondta lapunknak Gimes Gergely, a Political Capital elemzője.
Baleset miatt pótlóbuszok közlekednek az 1-es villamos helyett a Népliget és a Lágymányosi híd között Budapesten - tájékoztatta a BKV fődiszpécsere az MTI-t
A Praktiker bevétele csökkent, vesztesége pedig nőtt az év első három hónapjában. A barkácsáruházakat működtető német társaság a rendkívül hosszú télnek és a Kelet-Európát erősen sújtó gazdasági válságnak tulajdonítja az eredményt.
(MTI) - A német pénzügyminiszter szerint egyelőre még nem ismert a Görögországnak nyújtandó nemzetközi segély összege, a gazdasági miniszter ugyanakkor egy csütörtöki interjúban már 135 milliárd euróról beszélt.
A Bundesbank elnöke, Weber szerint a tervezett Bail-Out a legjobb megoldás, hogy elkerüljék a többi ország megfertözödését. Ha Görögország eleget tesz a kikötéseknek, saját eröböl fordíthat sorsán. Weber nyilatkozata jól jött az eurónak, és az EUR/USD célba vette az 1,3270-es értéket. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Baleset miatt pótlóbuszok közlekednek az 1-es villamos helyett a Népliget és a Lágymányosi híd között Budapesten - tájékoztatta a BKV fődiszpécsere csütörtökön az MTI-t.
Holtan találtak egy idős nőt az otthonában Szatymaz külterületén, az elsődleges adatok szerint az asszony bűncselekmény áldozata lett - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.
Miként Ben Stiller lazúrkékre festett ábrázata az Avatar számára hoz bevételt, ugyanígy maga az Avatar a 3D technológia gigantikus reklámfilmje is - véli Hammer Ferenc szociológus. Szerinte a filmszínész konvergenciaügyi állatorvosi ló.
Többéves együttműködési megállapodást kötött a Vodafone a Szigettel, amit az Index információi szerint várhatóan pénteken jelentik be. Az értesülések szerint bevezetik a mobiljegyet, amivel csak...
Négy palesztin meghalt szerdán, miután az egyiptomi erők gázt vezettek az egyik határ menti alagútba, amelyet csempészek használtak - mondta a Hamász palesztin iszlamista mozgalom egyik tisztségviselője
A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére létrejött Pénziránytű Alapítvány - együttműködve az Öngondoskodás Alapítvánnyal - a Pénzügyi Oktatási Program (POP) sikerére és eredményeire tekintettel...
A közép-kelet-európai régió pénzpiacai komoly nyomás alá kerültek a legújabb görög fejlemények hatására - számol be csütörtöki számában a Financial Times, amely egyúttal megjegyzi: a befektetők...
Defibrillátorokat helyeztek el az illetékes Volán-társaságok a gyöngyösi és a hatvani buszpályaudvarokon - közölte csütörtöki számában a Heves Megyei Hírlap
Csütörtökön dönthet intézményei átszervezéséről a Pécsi Közgyűlés - a baranyai megyeszékhely vezetése 1 milliárd forintos megtakarításra számít a teljes gazdasági átvilágítás utáni átalakításokból.
Újabb pályázatot írnak ki a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi, 49 százalékos tulajdonrészére. Erről mai ülésén döntött a pécsi közgyűlés. Az értékesítendő paketthez két szavazatelsőbbségi részvény is tartozik.
BUDAPEST – Túladagolás miatt csaknem meghalt Klapka Denis (23) Németországban – mesélte el a Blikknek édesapja, Klapka György. Denis két napja hagyta el a kórházat itthon, ahol a veséjét is át kellett mosni, emellett a pszichiáter megkezdte a kezelését a drogelvonón.
Légszennyezett városban élő, terhes nők gyermekei az első öt évben nem olyan okosak, mint a terhességük idejét egészségesebb levegőjű lakhelyen töltő asszonyoké - állapította meg az a tanulmány, amelyet az Environmental Health Perspectives című szakfolyóirat közölt.
Pénteken, az Országház Delegációs termében tartják az új összetételű törvényhozás alakuló ülését előkészítő első egyeztetésüket az idei választásokon parlamentbe jutott pártok képviselői
A GlaxoSmithsKline (GSK) brit központú gyógyszeripari multinacionális vállalat 18 százalékkal növelte adózott eredményét az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. (MTI)
Ismét csúszik a MOL-közgyűlés, mivel a megjelent részvényesek száma nem elegendő a közgyűlés határozatképességéhez. Akárcsak tavaly, délben indul az újabb forduló. A Portfolio.hu továbbra is online...
Megalakult hazánk első közösségi bankja, a MagNet Magyar Közösségi Bank, amely a fenntartható fejlődés és az üzleti etika elveire alapozza tevékenységét....
A német pénzügyminiszter szerint még nem ismert a Görögországnak nyújtandó segély összege, a gazdasági miniszter ugyanakkor már 135 milliárd euróról beszélt
A görög hatás csillapodására, viszonylag stabil árfolyamokra számítanak csütörtökön a devizapiacokon: délelőtt háromnegyed tizenegykor már 268,22 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 269,57 forint után.