Szenegál függetlenségének elnyerése után ötven évvel távoznak az afrikai országból a francia katonák, akiknek ezután már csak két bázisuk marad a földrészen
Európai uniós pénzből kampányolnak a nógrádi szocialisták. Az Új Nógrád időszakos kiadvány hivatalosan az elmúlt évek fejlesztéseiről tájékoztat, a lapban azonban csak MSZP-s képviselők vagy polgármesterek kapnak felületet, köztük Boldvai László, a párt salgótarjáni képviselőjelöltje.
A General Motors (GM), a legnagyobb amerikai autógyár márciusban már több kocsit adott el Kínában, mint az Egyesült Államokban - írta a hétvégi The Wall Street Journal
Vadócz Krisztiánnal a soraiban kapott ki 3-0-ra az Osasuna a harmadik helyen álló és kiválóan hajrázó Valencia otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában
Az Egyesült Államok elveszítene egy mai kiberháborút, mert a legsérülékenyebb, az internet által leginkább átszőtt ország, amelynek ezért a legtöbb veszítenivalója van - idézte Mike McConnell volt amerikai nemzeti hírszerzési igazgatót két szenátor a The Wall Street Journal hétvégi számában.
Februárban - a januári alacsony szinthez képest - növekedett a háztartások által felvett forint és euro lakáshitel, szabad felhasználású jelzáloghitel, valamint személyi hitelek új szerződéses összértéke - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb összegzésében.
Kijutott a decemberi Európa-bajnokságra a magyar női kézilabda-válogatott. Csapatunk a selejtező negyedik fordulójában Békéscsabán győzte le a svédeket 26-24-re.
A labdarúgó NB I egyetlen mai mérkőzésén a listavezető Videoton a 91. percben, tíz emberrel szerzett góllal egyenlített ki 2-2-re a ZTE otthonában, s megerősítette vezető helyét. A fehérváriak előnye négy pont az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Debrecennel szemben. A Zalaegerszeg feljött a harmadik helyre.
A templom felszentelése óta elektromos orgonát használtak – nagyhéten „orgonaböjt” volt. Húsvét éjszakáján az örvendező Glória éneklését első ízben kísérte a napokban elkészült klasszikus orgona. Idősek és fiatalok szemében örömkönnyek csillogtak: a helyi közösség önálló megvalósításához ki-ki lehetősége szerint járult hozzá – a Dicsőség dallamait a hangszerek királynője da...
Vasárnap kimentettek kilenc kínai bányászt, aki egy héttel korábban rekedt a föld alatt az ország északi részén elterülő Sanhszi tartományban - jelentette be a központi televízió
Szomáliai kalózok a hatalmukba kerítettek vasárnap egy óriási dél-koreai olajtartályhajót, és a 24 főnyi legénységgel együtt a saját kikötőjükbe irányították - jelentette be a dél-koreai külügyminisztérium.
Miséket, istentiszteleteket tartottak országszerte húsvét vasárnapján. Szellemi és erkölcsi megtérést sürgetett Húsvét vasárnapi miséjén a pápa. Rendben zajlott le a hétvégén az országgyűlési választások első fordulója a külföldi magyar képviseleteken
"Úgy neveltek, hogy ne mutassam ki érzelmeimet, így a könnycsatornám úgymond használatlan volt. Most azonban minden megváltozott, boldog házasságban élek, mégis minden érzelmes film, zene, vagy társalgás "vihart" vált ki bennem. Mit lehet tennem? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A Magyar Kupa-találkozóját is beleértve hat tavaszi mérkőzéséből ötöt elveszített az Újpest, így nem nemlepő, hogy Willie McStay edző benyújtotta lemondását, amit Kovács Zoltán sportigazgató elfogadott. Az új edző Mészöly Géza lett.
Szenegál függetlenségének elnyerése után ötven évvel távoznak az afrikai országból a francia katonák, akiknek ezután már csak két bázisuk marad a földrészen.
Húsvét ünnepén az Isten olyan életjelet adott magáról, amely gyökeresen változtatta meg azok életét, akik felismerték őt, akik felismerték, hogy nem vagyunk magunkra hagyatottak - mondta Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvét vasárnapi igehirdetésében, a debreceni Református Nagytemplomban
Rátámadt a rajta segíteni próbáló rendőrökre egy fiatal férfi éjszaka Szeged belvárosában; hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás indult ellene - közölte Szenti Szabolcs a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
Hivatása van az emberiségnek, ez a hivatás pedig abban áll, hogy Istent keressük, viszontszeressük, és odaadással, elszántsággal szeressük a többi embert is - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a budapesti Szent István-bazilikában a húsvét vasárnapi misén mondott prédikációjában
Az egyház és a hívek szilárd támogatásáról biztosította a pápát a húsvét vasárnapi mise elején Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja a katolikus egyházat feldúló pedofilbotrányok közepette
Vasárnap kimentettek kilenc kínai bányászt, aki egy héttel korábban rekedt a föld alatt az ország északi részén elterülő Sanhszi (Shanxi) tartományban - jelentette be a központi televízió.
A magyar lakosság 10 százaléka absztinens, azaz nem fogyaszt alkoholt. 80 százalék szociális ivó, vagyis alkoholfogyasztása alkalomszerű, kultúrált. 10 százalék viszont bizonyíthatóan alkoholfüggő!
Nyílik az orgona, így aktuális a szappan készítésének receptje. A frissen kinyílt virágokat gyűjtsük, és a szárról lehúzva, árnyékos helyen szárítsuk meg.
Mitől lesz egy paradicsom különleges? Finom, tartós, egészséges és... szép! Ez utóbbi tulajdonságában tarol a szívecskére, szamócára vagy paprikára hasonlító paradicsom.
Nem tudott listát állítani három megyében az MDF, ami komolyan veszélyezteti a parlamenti bejutásukat, egyben a párt fennmaradását is. Az előző választások alkalmával is csak az országos lista mentette meg a pártot, de akkor mindenhol tudtak területi listát állítani, ráadásul egyéniben több mint kétszer annyi jelöltjük volt, mint az idei választásokon. Az egyéni választókerületben szinte teljesen…
A Portfolio.hu által megszervezésre kerülő Portfolio.hu Facility Management Reggeli (facility, property és asset menedzsment) az ingatlanszektor elmúlt időszakban bekövetkezett jelentős változásaira kíván reagálni. Az elmúlt hónapok során egyre inkább előtérbe kerültek az üzemeltetési, illetve vagyonkezelési szolgáltatások, üzletágak. A fejlesztési lehetőségek beszűkülésével több piaci szereplőnek…
Az amerikai Legfelsőbb Bíróságnak néhány hónapon belül döntenie kell egy 28 éves chicagói törvény alkotmányosságáról, amely tiltja a kézifegyverek tulajdonlását a városban. A Pew Research Center kutatása szerint az amerikaiak megosztottan vélekednek arról, hogy az állam és a helyi önkormányzatok számára engedélyezhető-e, hogy a kézifegyverek birtoklását és vásárlását korlátozó jogszabályokat…
Nyuszi, barka, locsoló kölni, tojás. Az ünnep elengedhetetlen kellékei, sokak számára jelenlétük mégis többet árt, mint gondolnánk. Mire vigyázzanak az allergiások húsvétkor?