Rendőrök vigyázzák a rendet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arlón, ahol hétfő déltájban két család viszályát követően egy 57 éves ember leszúrtak, aki a helyszínen meghalt, többen pedig sérüléseik miatt kórházba kerültek, a rendőrség emberölés büntette miatt nyomoz
A névjegyzékbe vett választópolgárok 77,79 százaléka vett részt szombaton és vasárnap az országgyűlési választások első fordulóján a külképviseleteken.
Miután valamennyi külképviseleten befejeződött az országgyűlési választás első fordulójának szavazása, a külképviseleti választási irodák (küvi) vezetői elindultak Magyarországra a voksokat tartalmazó urnákkal. Az urnáknak csütörtök éjfélig kell megérkezniük.
Jelentősen korlátozná az egy részvényes vagy részvényesi csoport szavazati jogát az OTP Bank Nyrt. vezetősége: a hónap végi közgyűlésre szóló meghívóval együtt kiküldött alapszabály-módosítási tervezetben 10 százalékban maximálnák a szavazati jogot. A jelenlegi pénzügyi-gazdasági környezetben "viszonylag könnyen előfordulhat a részvényesi szerkezet jelentős átrendeződése" - áll az indoklásban.…
A külképviseleteken a névjegyzékbe vett választópolgárok 77,79 százaléka vett részt a szombaton és vasárnap lezajlott országgyűlési választás első fordulójának szavazásán az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn összesített adatai szerint.
A külképviseleteken a névjegyzékbe vett választópolgárok 77,79 százaléka vett részt a szombaton és vasárnap lezajlott országgyűlési választás első fordulójának szavazásán az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn összesített adatai szerint
Gyorsabb a választási számítógépes rendszer, mint az okmányirodák. Így fordulhat elő, hogy egy friss, nevét is megváltoztató házasról más adat szerepel a választási rendszerben és más a személyigazolványában. A szakértők szerint ők csak úgy szavazhatnak, ha magukkal viszik a házassági anyakönyvi kivonatukat is - számolt be hétfőn az RTL Híradó.
Egy autó teljesen kiégett, a két mellette álló pedig megrongálódott hétfőn hajnalban, Szentendrén. Benke Donát, a Szentendrei Tűzoltóság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy hajnali két óra körül a város egyik utcájába riasztották a tűzoltókat, mert kigyulladt egy autó.
Két ember meghalt és ketten súlyosan megsérültek hétfőn Dániában, amikor lezuhant egy kisrepülő a Jütland-félsziget északi részén - közölte a dán rendőrség. A gép hétfő reggel szállt fel egy északi-tengeri szigetről, és alig ért a szárazföld fölé, amikor lezuhant.
A tavaly döntős Budapest Honvéd nyerte meg a Puskás Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás labdarúgótornát, miután a székesfehérvári fináléban 2-0-ra legyőzte a görög Panathinaikoszt.
Barack Obama amerikai elnök továbbra is azt várja el Kínától, hogy tegye piaci alapúvá a jüan árfolyamát - erősítette meg hétfőn a washingtoni Fehér Ház
A külképviseleteken a névjegyzékbe vett választópolgárok 77,79 százaléka vett részt a szombaton és vasárnap lezajlott országgyűlési választás első fordulójának szavazásán az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn összesített adatai szerint.
Kína szándékosan alulértékeli valutáját a dollárral szemben, hogy versenyelőnyhöz juttassa exportcégeit, ezért az amerikai elnök is azt várja el Pekingtől, hogy tegye piaci alapúvá a jüan árfolyamát.
Egymillió ausztrál dollár bírságot szabhatnak ki az ausztrál hatóságok a Nagy-korallzátonynál szombaton zátonyra futott és léket kapott kínai szénszállító hajó tulajdonosára - közölték hétfőn Queensland állam hatóságai
Május 1-jétől módosulnak a munkavállalók számára fizetendő, munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítések szabályai - hívja fel a figyelmet az RSM DTM Hungary. (MTI)
A kétszeres válogatott támadóról, Szalai Ádámról közöl írást a tehetséges fiatalokat bemutató rovatában a világ egyik legnevesebb labdarúgó-szaklapja, a World Soccer legfrissebb száma.
Egy hónapon belül megkezdi egy olasz konzorcium Irak legnagyobb kikötőjének építését a Perzsa-öböl partján - jelentette be hétfőn az iraki közlekedésügyi miniszter. A Fao városában épülő kikötőt vasút köti majd össze a török határral, amelyet Irak a Szuezi-csatorna riválisának szán.
Hivatalosan csak pénteken adják át a forgalomnak a Belváros Új Főutcáját Budapesten, a gyalogosok, az autósok és a biciklisek azonban már kedden hajnaltól birtokba vehetik a teljesen megújult utcákat. Az ötödik kerületben lényegesen megváltozik a forgalmi rend. A beruházás költségeinek nagyobb részét a belvárosi önkormányzat állta, de igénybe vettek uniós forrásokat és bevonták a magántőkét is.…
Tejcukor-érzékenységben szenvedtek a vadászó-gyűjtögető közösségek, amelyek négyezer évvel ezelőtt népesítették be Skandinávia déli részét - állítják svéd genetikusok. Ebből a tényből valószínűleg az következik, hogy a mostani népesség későbbi bevándorlók leszármazottja.
Az Irán elleni szankciók kevés eredménnyel jártak - írta a hétfői The Wall Street Journal, megjegyezve, hogy az Obama-kormány ismételten a külföldi iráni javak befagyasztásának tompa fegyverével igyekszik rávenni Teheránt atomprogramjának feladására
A New York-i Autó Kiállításon lerántották a leplet a sportcsomaggal kínált Suzuki Kizashiról. Korábban a válságra hivatkozva le is akarták állítani a fejlesztést, de végül megjelenhetett a modell, igaz a hibrid változat nem készült el és a motorhoz sem tudtak érdemben hozzányúlni....
Viktor Janukovics ukrán államfő a helyi média hétfői jelentése szerint rendeleti úton feloszlatta az elődje által felállított bizottságot, amely előkészítette Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz.
A forint hétfőn erősödött a fő nyugati központok elektronikus jegyzéseiben az euróval és kisebb mértékben a dollárral szemben is, miután a nap folyamán megjelent jó amerikai adatok megemelték a dollárt, lenyomták az eurót, és növelték a kockázatosabb eszközök keresletét
Az elmúlt másfél hét alapvetően a konszolidációról szólt a világ tőzsdéin. A pozitív folytatásra a sávból való kitörés adná meg a jelet a BÉT-en, ami egyben újabb csúcsratörést is jelentene. A...
Mintegy 78 százalékos volt a részvétel a külföldi magyar képviseleteken az országgyűlési választások első fordulójában. Civil bizottságot hoz létre a kormány a Nemzetbiztonsági Hivatalnál lévő adatok ellenőrzésére. Németországban a csapatok kivonását követelték Afganisztánból a húsvéti békemenetek résztvevői. A nap hírei április 5-én, Húsvét hétfőn.
Kedd reggel a Class FM Morning Show-jában mutatja be legújabb dalát Kovács Ákos. A dalszerző énekest a hallgatók is kérdezhetik születésnapján, aki munkával ünnepel, hiszen a Szindbád dala megjelenése után turnézni indul zenekarával.
Csütörtökön délben, a prágai vár XVII. századi Spanyol termében írja alá az új leszerelési és fegyverzetkorlátozási szerződést (START-III) Dmitrij Medvegyev orosz és Barack Obama amerikai elnök - közölte a CTK hírügynökséggel hétfőn Radim Ochvat cseh elnöki szóvivő
(MTI) - A 16-29 éves korosztály esetében 1948 óta márciusban volt a legmagasabb - 15,2 százalékos - a munkanélküliség szintje az Egyesült Államokban - írta a The Wall Street Journal hétfőn.
A 16-29 éves korosztály esetében 1948 óta márciusban volt a legmagasabb - 15,2 százalékos - a munkanélküliség szintje az Egyesült Államokban - írta a The Wall Street Journal hétfőn
A kutatásban azt vizsgálták, hogy az egészségtelen ételek milyen módon és mértékben befolyásolják az ereken belül induló gyulladásos folyamatot jelző változásokat.
A bimbóskel ugyan hosszú ideig növekszik, de gazdag terméshozammal hálálja meg a gondoskodást. A bimbóskel vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó zöldség. Eredetileg kétnyári, de zöldségként csak egynyárinak termesztjük. A bimbóskel -12 C-ig fagytűrő. A hideg hatására nő a bimbók cukortartalma, és ez javítja az ízüket.
Az osztrák ifjúsági minisztérium közlése szerint szeptember elsejétől lép életbe az új jogszabály, amelynek értelmében csak nagykorú, 18 év feletti emberek szoláriumozhatnak.
Már az idén nyáron elkezdődhet az amerikai pénzügypolitikai szigorítás, ha a jelenlegihez hasonló lendülettel folytatódik a munkahelyteremtés az amerikai gazdaságban - áll londoni elemzők hétfői előrejelzésében
Ketten súlyosan, hárman könnyebben megsérültek hétfő délelőtt Zalaegerszegen, amikor a Ságodi úton frontálisan összeütközött két személygépkocsi - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
Az orvosi szakvélemény szerint csak az áldozatok szerencséjén múlott, hogy nem életveszélyes sérülésekkel kerültek kórházba azoktól a késszúrásoktól, amelyeket egy férfi ejtett rajtuk egy kunszentmiklósi szórakozóhely közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn