A Fidesz már létrehozta "a tíz plusz egy ügy bizottságát" - jelentette be Orbán Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában pénteken, amelyet felvételről este héttől sugároznak. A Fidesz elnöke szerint az új parlament valamikor május 20-a és 30-a között alakulhat meg és tervei között szerepel az "alapköltségvetés" elkészítése, és az adórendszer egyszerűsítése.
Film készült a mozgáskorlátozott, vak és ép táncosokat együtt szerepeltető, Lélektánc című táncelőadásból: Iványi Marcell azonos című alkotásának világpremierjét a 17. Titanic Filmfesztivál keretében tartják Budapesten.
A feltörekvő piacok kockázatosabb, ám a hagyományos fix kamatozású eszközök hozamánál magasabb megtérülési lehetőséget kínáló részvényeibe, illetve kötvényeibe fektet a Budapest Alapkezelő két új, áprilistól kínált alapja. A nyílt végű, határozatlan futamidejű GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap és a GE Money Feltörekvő Piaci DevizaKötvény Alap által Ázsia, Dél-Amerika és az EMEA régió…
A februári mexikói külkermérleg a revízió szerint is +243,9 milliós értéket hozott (elözö: -333 millió). Az USD/MXN 12,20 felé esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Barcelona, Malmö, Nantes, Nürnberg, Reykjavík és Vitoria-Gasteiz közül kerül ki Európa zöld fővárosa 2012-ben és 2013-ban - jelentette be az Európai Bizottság
Februárban 12,6 milliárdos értéket hozott a német külkereskedelmi mérleg (előrejelzés: 11,4 Mrd, előző: 8,0 Mrd). Jövö héten teszik közzé a Fed konjunktúra-jelentését, a Beige Bookot. Miután 1,5%-kal emelkedett a feldolgozóiparban a ledolgozott órák száma, és optimistábban ítélik meg a munkaerö-piaci helyzetet, a Fed egy lépéssel közelebb került az esetleges tervezett kamatemelési lépéshez.…
A Fidesz már létrehozta "a tíz plusz egy ügy bizottságát" - jelentette be Orbán Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában pénteken, amelyet felvételről este héttől sugároznak
A Prantner Pince 2008-as évjáratú Cabernet Sauvignon - Cabernet Franc házasítása lett az idei szekszárdi borvidéki borverseny legjobb palackos bora. A verseny "csúcszsűrije" több mint kétszáz borminta bírálata után a 12 legjobb közül választott.
Járulékterhek csökkentése, osztalékmentesség felszámolása és adómentes étkezési jegyek - néhány az elmúlt időszakból válogatott politikusi ígéretekből. Induló cégeket kérdeztünk, melyik párt "vállalkozásbarát" programjával tudnak leginkább azonosulni.
Nem változott a vállalkozások működésének szabályszerűsége a tavalyihoz képest: az APEH húsvéthoz kapcsolódó ellenőrzéssorozatában a 6 ezer vizsgálatot követően 130 millió forint bírság kivetéséről és 219 üzlet hosszabb-rövidebb idejű bezárásáról rendelkezik
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 673,07 pontos, 2,75 százalékos emelkedéssel, 25.153,74 ponton zárt pénteken, a nap során visszanyerte a csütörtöki 3,27 százalékos veszteséget is, mielőtt enyhén csökkenni kezdett.
A lengyel jegybanki intervenció által kiváltott átmeneti gyengülést követően stabilizálódott a forint: délután fél ötkor az eurót 266,67 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a kora délelőtti...
Barcelona, Malmö, Nantes, Nürnberg, Reykjavík és Vitoria-Gasteiz közül kerül ki Európa zöld fővárosa 2012-ben és 2013-ban - jelentette be az Európai Bizottság pénteken.
Roma fiatalok támogatására szánt támogatást vett fel az LMP egyik képviselőjelöltje, a Kispesti Zsidó Közösség társelnöke. A párt etikai bizottsága vizsgálódik, de az LMP szakszóvivője hangsúlyozta: Magyarországon mindenki szabadon választja meg identitását. A párt egyébként ma épp a korrupció ellen tiltakozott a Kossuth téren.
Kicsi a magyar okostelefon piac ahhoz, hogy akár a médiumok, akár a hirdetők több pénzt költsenek ezen a platformon, ennek ellenére vannak ígéretes kezdemények, amik 4-5 év múlva beérhetnek. Fejlesztőként azok sikeresek, akik nem a magyar piacban gondolkodnak. Tudósítás az Iphone vs. Android konferenciáról.
A fejlesztéseknek az egész közösség céljait kell szolgálniuk, Magyarország gyarapodását és sikereit - mondta Bajnai Gordon pénteken Budapesten a Belváros új főutcájának átadásán.
A tegnapi megingás után ma már ismét az eladók uralták a kereskedést egész Európában, a régió pedig ahogy az esésben, úgy ma a visszapattanásban is élen járt. A görög probléma persze továbbra sincs...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minél szorosabb együttműködést akar kialakítani a magyarországi parlamenti választások nyomán hatalomra kerülő párttal, bármelyikük legyen az, a Jobbik kivételével - fogalmazott Markó Béla, az RMDSZ elnöke pénteken
Segítheti a piaci szereplők eligazodását a magyar választások körül, hogy a közvélemény-kutatókhoz hasonlóan a legtöbb külföldi bank piaci elemzői és közgazdaszai közzétették magyar választási...
A fejlesztéseknek az egész közösség céljait kell szolgálniuk, Magyarország gyarapodását és sikereit – mondta Bajnai Gordon pénteken Budapesten, amikor átadták a Belváros új főutcáját
A Forsense választási becslésében az utolsó hetek mérési adatai és trendjei mellett figyelembe vette választói magatartáskutatás-programjának eredményeit és a korábbi választások tapasztalatait. A...
Hétfőn útépítés kezdődik a Szent Gellért rakpart mintegy 170 méteres szakaszán a Rudas fürdő Duna felőli oldalán, emiatt előreláthatóan április 30-ig forgalomkorlátozásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek
Az előző héten 3600 ember fordult orvoshoz influenzás panaszok miatt, az influenzás megbetegedések száma alacsony az egész ország területén - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) heti jelentésében, pénteken
A közvélemény-kutatók utolsó felmérései szerint négy párt jut be a parlamentbe, a részvétel pedig jócskán elmarad az előző két választásokon tapasztaltaktól. A Fidesz fölényes győzelme mellett ugyanis egy adatban mindegyik kutatócég egyetért: az MDF támogatottsága nem éri el az öt százalékot, a részvétel pedig akár 10-15 százalékkal is kevesebb lehet. A bizonytalan szavazók viszont idén is…
Az Európai Unióval fennálló cipőkereskedelmi vita mielőbbi rendezésére szólított fel pénteken a kínai kereskedelmi tárca, miközben a kínai cipőgyártók érdekei melletti határozott kiállásáról biztosította az érintetteket, és bejelentette, hogy panasszal él a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO)
Testvérem 16 évesen Parkinson beteg. A kérdésem az lenne vajon, hogy lehet ilyen fiatalon Parkinson-kóros és lehet-e gyógymód a problémájára? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Egy erőszakos férfit a légiutas-kísérőknek kellet megfékezni Ausztráliában, miután azzal fenyegetőzött, hogy csupán a gondolatainak az erejével képes leszállítani a repülőt.
A Fidesz fóti szervezetének elnöke nem lát okot arra, hogy elhatárolódjanak a város polgármesterétől, aki állítólag megfenyegette a helyi közszolgáltató kft
Napi mélypontjáról kissé visszaerősödve, a 266.50-es szinten fejezte be az e heti kereskedést a forint az euróval szemben a bankközi piacon és innen indulhat majd a magyar választások első fordulója...
Az Országos Választási Iroda vezetője szerint technikai és szakmai szempontból is felkészültek a parlamenti választások lebonyolítására. A szakemberek szerint az adatbázisok védelme tökéletes, a külső és belső támadásoktól is képesek megóvni a rendszert.
Két fokozattal rontotta Görögország adósosztályzatát a Fitch Ratings. A legnagyobb európai hitelminősítő a "BBB mínusz" adósosztályzati sávba sorolta Görögországot a borús gazdasági kilátások és a kamatterhek emelkedésére hivatkozva, és jelezte, hogy tovább ronthatja a dél-európai ország besorolását
Sikeresen befejezték első munkanapjukat a világűrben a Discovery űrrepülőgép asztronautái pénteken: több feladatot végeztek el, mint amennyit eredetileg kijelöltek számukra
Hiába kérték a győriek a kormánytól, és annak korábbi közlekedési miniszterétől Molnár Csabától a 82-es számú főút bevezető szakaszának tehermentesítését, a város MSZP-s országgyűlési képviselője a 2010-es költségvetés vitájánál leszavazta a fejlesztéshez szükséges támogatást. A főút a megyeszékhely átmenő forgalmának 25 százalékát bonyolítja le, nagy légszennyezettséget okoz, a környező házak…
Az Egyesült Államok és Oroszország új megállapodásra jutott az atomtöltetek leszerelésével visszamaradt plutónium felszámolásáról - jelentette a The Washington Post