2010. május 12. szerda

máj. 12
7:42
Még másfél millió szja-bevallást vár az APEH (HR Portál)
Az adóhatósághoz csaknem 2,079 millió szja-bevallás érkezett május 10-ig, 240 ezerrel több, mint egy évvel korábban, a május 20-i határidőig pedig még 1,5 millió bevallást vár az APEH - ismertette Mogyorósiné Gábor Hajnalka, az APEH elnökhelyettese.
máj. 12
7:44
Más senki sem siet az euróövezetbe (Privátbankár)
Több, az európai monetáris unión kívüli ország számára, amely korábban célul tűzte ki az euró mielőbbi bevezetését, az euróövezetben kirobbant adósságválság hatására már nem olyan sürgős a csatlakozás, mint néhány héttel ezelőtt
máj. 12
7:46
Olajkatasztrófa: egymásra mutogatnak a cégek (Privátbankár)
A Mexikói-öbölben három hete történt olajkatasztrófa okait illetően egymásra mutogat az érintett három olajcég
máj. 12
7:48
Jóval várt feletti eredményt jelentett az Allianz (ProfitLine)
A német Allianz biztosító szerdán 1,588 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, egy évvel korábban mindössze 29 millió euró volt az adózott eredménye.
máj. 12
7:50
Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség (ProfitLine)
(MTI) - A Magyar Telekom Nyrt. nettó eredménye 16,4 milliárd forint volt az első negyedévben, 23,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, a társaság bevétele 7,5 százalékkal 147,4 milliárd forintra mérséklődött 2009 azonos időszakához képest.
máj. 12
7:51
Zséda újra próbálkozik (BorsOnline)
Zséda a június 17-ei VIVA Comet-gálán is ringbe száll a legjobb videoklipnek járó díjért.
máj. 12
7:51
Borika: Köszönöm az életem! (Blikk)
Budapest — A Blikk segítségével találkozott megmentőjével Pál Ferencné Borika (67), aki ajándékkal hálálta meg Iosefic Sebastiannak, hogy idén április 14-én életben maradt.
máj. 12
7:51
Maradona nem hívta be az Inter sztárjait (Infostart)
Nem számít a Bajnokok Ligája-döntős Inter két kulcsemberére, Javier Zanettire és Esteban Cambiassóra az argentin válogatott szövetségi kapitánya a nyári labdarúgó-világbajnokságon.
máj. 12
7:51
A Malév tovább hallgat (HírTV)
Feljelentést, illetőleg hatósági bejelentést tett a Magyar Nemzet cikke nyomán a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) az országos rendőrfőkapitánynál, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél és a legfőbb ügyésznél a Malévnál eltűnt több mint nyolcszázmillió forint ügyében.
máj. 12
7:51
Népszabadság: a lakáskölcsönöknél hatott a devizakorlát (Gondola)
Elérték céljukat a lakossági jelzálog-hitelezésben márciusban bevezetett új korlátok; a szigorítás hatására az ügyfelek megfontoltabban adósodnak el, s eközben emelkedik a forintalapú kölcsönök súlya - olvasható a Népszabadságban
máj. 12
7:51
Az írek és a finnek vezetik az európai tejfogyasztást (Metropol)
Annak ellenére, hogy 68,9 literes évenkénti fogyasztásunkkal mi, magyarok még mindig igazi „tejnagyhatalomnak” számítunk, hazánkban a fogyasztás az elmúlt 4 évben közel 3%-kal csökkent.
máj. 12
7:52
Aranykorral egyesülne a Dimenzió Magánnyugdíjpénztár (ProfitLine)
A Dimenzió Magánnyugdíjpénztár az Aranykorba olvadását tervezi - írja szerdai számában a Napi Gazdaság. (MTI)
máj. 12
7:53
Tömegsír az épület alatt (BorsOnline)
Mintegy 250 koszovói albán nemzetiségű áldozat földi maradványai találhatóak abban a szerbiai, Raška közelében lévő „potenciális” tömegsírban, ahol a háborús bűnökkel foglalkozó ügyészség minap kezdett vizsgálódni. A feltételezések szerint az áldozatok maradványai egy azóta megépült objektum alapjaiban és a mellette lévő parkoló alatt találhatóak.
máj. 12
7:53
Hízott Weiszdorn (Blikk)
Budapest — Mintegy 20 kilóval nehezebben vág neki másodfokú tárgyalásának Weiszdorn Róbert (37), akit azért ítéltek 30 év fegyházra, mert ott volt a nyolc évvel ezelőtti móri vérengzésnél.
máj. 12
7:53
Matolcsy György: „Van vészforgatókönyvünk…” (HírTV)
Még egyszer nem érheti védtelenül hazánkat egy nemzetközi válság – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Matolcsy György, aki szerint az új kormánynak minden esetre fel kell készülnie, így arra is, ha az EU-ban egészen 2012 végéig nem lesz tartós fellendülés. A Nemzetgazdasági Minisztérium leendő vezetője úgy látja: az elmúlt években súlyos hibákat vétett a Magyar Nemzeti Bank, elenge...
máj. 12
7:53
Világgazdaság: a közintézmények vezetéken telefonálnak (Gondola)
A közintézmények számára továbbra is a vonalas telefon jelenti az elsődleges kommunikációs platformot, bár a vezetékes csatornák száma ma már közel azonos a használatban lévő SIM kártyákéval, az előbbire mégis kétszer annyi költés jut, mint a mobilkommunikációra - ismerteti a Világgazdaság a BellResearch legutóbbi felmérését
máj. 12
7:54
Horrorkomédia a Beatlesről (Spa Trend Online)
John Lennon megöli Paul McCartneyt, aztán végez a többiekkel is, de zombiként mind visszatérnek, és befalatoznak rajongóik agyából - ilyesmikről szól egy új horrorkomédia a Beatles együttesről.
máj. 12
7:54
Az LMP-t és a Fideszt hidegen hagyta Vona mellénye + videó (ATV)
A pártok megegyeztek a parlamenti bizottságokról.
máj. 12
7:55
Nem mert az özvegyre nézni a mészáros (Blikk)
Miskolc — Drámai részéhez érkezett tegnap B. Sándor (†53) és B. Berni (†10) megölésének tárgyalása, amikor is Czibrik Attila bíró tanúként idézte a terembe Cs. Juditot (36), a meggyil­kolt férfi élettársát.
máj. 12
7:55
Biológia írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák (Gondola)
Szerda délelőtt a biológia írásbelikkel, szerda délután az emelt szintű társadalomismeret, emberismeret és etika vizsgákkal folytatódnak a tavaszi érettségik
máj. 12
7:57
68 év után újra kalapács alatt az antik festmény (Blikk)
Budapest — Több mint 300 briliáns díszíti ezt a páratlan platina eljegyzési karkötőt!
máj. 12
7:57
Klasszikusok és kortársak a Belvedere árverésen (hirado.hu)
A legértékesebbnek kikiáltott festmények Rippl-Rónai alkotásai és Aba Novák Vilmos munkája
máj. 12
7:57
Észak-Korea sikeres magfúziót hajtott végre (Gondola)
Észak-Korea sikeres magfúziót hajtott végre. A koreai kommunista párt hivatalos lapja, a Rodong Szinmun szerint "áttörés történt egy új energetikai technológia területén"
máj. 12
8:00
David Cameron Nagy-Britannia új miniszterelnöke (Privátbankár)
David Cameron Nagy-Britannia új miniszterelnöke, jóllehet kormányát csak a Liberális Demokratákkal koalícióban tudja megalakítani
máj. 12
8:09
Új élet kezdődik 2012 telén (BorsOnline)
Megkezdődött a visszaszámlálás: a maják szerint két év van hátra és egy új, 5. dimenzióba lép át az emberiség. A Föld pólusai felcserélődnek, húsz óra alatt egy teljesen új világban ébredünk fel.
máj. 12
8:09
Orbán legyőzte a focistákat (Blikk)
Budapest — Újabb győzelmet aratott Orbán Viktor.
máj. 12
8:09
Stohl bedrogozva vezetett? (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Felmerült a gyanú, hogy Stohl András (43) nem csak alkoholt ivott azon a durva partin, amely után súlyos emberi sérülésekkel járó balesetet okozott. Kedden a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a színész baleset után levett vér- és vizeletmintáját elküldte további vizsgálatokra, hogy megtudják, fogyasztott-e kábítószert, és ha igen, mennyit és mikor.
máj. 12
8:09
A kézmosás segít a nehéz döntések meghozatalában (Infostart)
Ha ki akarunk tartani egy nehéz döntésünk mellett, mossuk meg kezünket - javasolják amerikai kutatók.
máj. 12
8:09
„Szólj be Gyurcsánynak, kapsz egy államtitkári posztot” (HírTV)
A győzelem mindig ideiglenes a politikában, a vesztes pozíció viszont véglegessé is válhat – figyelmeztetett Gyurcsány Ferenc kedden azon a több órás, nem nyilvános megbeszélésen, amelyen a párt megújulását és az elmúlt éveket taglaló, általa írt röpiratról vitázott körülbelül 200 szocialista tag és szimpatizáns – írja a Magyar Nemzet.
máj. 12
8:09
Szibériai bányarobbanás: már 60 halálos áldozat (Gondola)
Hatvanra emelkedett szerda reggelre a hétvégi szibériai kettős metángázrobbanás halálos áldozatainak száma, miután a mentők nyolc újabb holttestet találtak
máj. 12
8:09
Már 60 halottja van a szibériai bányarobbanásnak (Metropol)
Hatvanra emelkedett szerda reggelre a hétvégi szibériai kettős metángázrobbanás halálos áldozatainak száma, miután a mentők nyolc újabb holttestet találtak - jelentették orosz hírügynökségek. A helyreállítás évekbe és százmilliókba kerül.
máj. 12
8:11
Így teker Kósa a parlamentbe (Blikk)
Debrecen — Két nap alatt 220 kilométer bringázás: ez vár Kósa Lajosra és parlamenti képviselőtársaira.
máj. 12
8:11
Egymillió forintba kerülhet minden egyes ütés és rúgás - Riasztás (videó) (HírTV)
Szögi Lajos családja 57 millió forint kártérítést követel az olaszliszkai lincselésért elítélt cigányoktól.
máj. 12
8:11
Halálos óvodai ámokfutás Kínában (Metropol)
Hét gyermeket és két felnőttet ölt meg konyhai bárddal, és közel tucatnyi embert megsebesített szerdán egy ámokfutó, majd végzett magával az északnyugat-kínai Senhszi (Shaanxi) tartományban - jelentette a hivatalos média.
máj. 12
8:12
Az adózók fele ad 1%-ot (Metropol)
Gerencsér Balázst, a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány elnökét kérdeztük az egyszázalékos felajánlásokról.
máj. 12
8:12
Amerika: nem tartott ki a lendület zárásig (Portfolio)
Kisebb mínuszban nyitottak tegnap az amerikai tőzsdék, majd ütemes emelkedésbe kapcsoltak az indexek, de a lendület nem tartott ki zárásig, így a Dow és az S&P végül 0.3%-os csökkenéssel fejezte be a...
máj. 12
8:12
Zombifilmet forgatnak a Beatles együttesről (Metropol)
John Lennon megöli Paul McCartneyt, aztán végez a többiekkel is, de zombiként mind visszatérnek, és befalatoznak rajongóik agyából.
máj. 12
8:12
Havi 10 ezerrel is többet fizethetünk (Metropol)
Egyes számítások szerint ma már a nyári hőségben több energia megy el az épületek hűtésére, mint télen a fűtésükre.
máj. 12
8:14
Egis: húzhatja még az árfolyamot a vártnál szebb negyedév? (Portfolio)
Bevétel szinten az elemzői várakozások szerinti, üzemi eredmény soron azonban 12, nettó eredmény soron pedig 24%-kal azt meghaladó első negyedéves gyorsjelentéssel rukkolt tegnap elő az Egis. A...
máj. 12
8:15
Mától újabb csúcson az üzemanyagok ára (hirado.hu)
Idén eddig 30 forinttal drágult a benzin és 29 forinttal a gázolaj ára
máj. 12
8:15
Élénkül a munkaerőpiac, kevesebb az álláskereső (HR Portál)
A gazdasági recesszió kedvezőtlen foglalkoztatási hatása egyre kisebb szerepet játszik a munkaerő-piaci folyamatokban, áprilisban ugyanis jelentősen csökkent a regisztrált álláskeresők száma - hívja fel a figyelmet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM).
máj. 12
8:17
A túlóra árt a szívnek (HR Portál)
A napi tíz-tizenkét órát dolgozó alkalmazottaknak hatvan százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy valamilyen szívbetegséget kapnak - állapították meg szakemberek egy csaknem 25 éven át tartó kutatás eredményeképpen.
máj. 12
8:18
A válság és a verseny is megviselte a Magyar Telekomot (Privátbankár)
A Magyar Telekom nettó eredménye 16,4 milliárd forint volt az első negyedévben, 23,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, a társaság bevétele 147,4 milliárd forintra mérséklődött
máj. 12
8:19
Nem fizették ki munkájukat - demonstráltak az építkezési alvállalkozók (HR Portál)
Összesen mintegy 200 millió forinttal tartozik egy még el sem készült társasház építési fővállalkozója az alvállalkozóknak. A helyszínen mintegy 25-30 alvállalkozó demonstrált kedden.
máj. 12
8:20
Brutális profitnövekedés az Allianznál (Privátbankár)
A német Allianz biztosító szerdán 1,588 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, egy évvel korábban mindössze 29 millió euró volt az adózott eredménye. Az elemzők csak 1,13 mill...
máj. 12
8:21
USA piacok - A nap végére elfogyott a lendület (ProfitLine)
Hullámzó teljesítményt követően a vezető amerikai részvénypiacok a Nasdaq Composite kivételével veszteségben zártak, az előző napi, egy éve nem látott emelkedést követően.
máj. 12
8:21
Malév: feljelentést tett a szakszervezet az eltűnt milliók miatt (HR Portál)
Feljelentést, illetve hatósági bejelentést tett a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) az országos rendőrfőkapitánynál, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) és a legfőbb ügyésznél a Malévnál eltűnt több mint 800 millió forint ügyében - írja a Magyar Nemzet.
máj. 12
8:23
OTP - mennyország vagy pokol? (ProfitLine)
Az eurózónás mentőcsomag kiváltotta hétfői eufórikus hangulat után újra megbillentek a piacok tegnap, miután a befektetők kételkednek abban, hogy az mélyreható változást hozna az európai adósságválságban. A régióban megint a BUX volt az éllovas, ahogy hétfőn az emelkedésben, úgy tegnap a csökkenésben is. Az átlagosnál magasabb forgalom nagy részét az OTP adta, és legnagyobb esést is a bankpapír…
máj. 12
8:23
Beolvadhat egy nyugdíjpénztár az Aranykorba (HR Portál)
A Dimenzió Magánnyugdíjpénztár az Aranykorba olvadását tervezi - írja szerdai számában a Napi Gazdaság.
máj. 12
8:25
Továbbra is nyomás alatt lehetnek az európai piacok (ProfitLine)
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 harminc pont körüli gyengüléssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 húsz pont körüli visszaeséssel nyithat szerdán.

Keresés