Narancssárga jelzésű árvízriadó van érvényben kedden Románia nyugati részén, a Bánságban, miután az elmúlt napokban jelentős mennyiségű csapadék esett.
Visszautasította az életmentő orvosi beavatkozást egy 15 éves iskolás, mert az ellenkezett a hitével. Így az autóbalesete után néhány órán belül elvérzett és meghalt.
Ősztől már karcsúbb önkormányzati képviselő-testületek alakulhatnának a Fidesz tervei szerint. A párt hétfőn nyújtotta be a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslatát.
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó átlagkeresetek 2010 első három hónapjában 5,7 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 11,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset 5,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - jelentette a KSH.
Az európai szuverén adósságszolgálati válság "ébresztőt fújt" a megfontolt, körültekintő fiskális politikának és az egyes tagállamokat sújtó költségvetési megszorítások miatt visszavetheti az euróövezet gazdasági növekedését is - mondta a szaúdi jegybank, a SAMA (Saudi Arabian Monetary Authority) kormányzója, Muhammad Al Jasser egy rijádi konferencián. (MTI)
A várakozásokat meghaladó mértékben csökkent a ZEW gazdaságkutató intézet májusi német konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója. Az index értéke 7,2 ponttal 45,8 pontra csökkent az áprilisi 53 pontról. Az elemzői várakozások 47,1 pontra történő csökkenésről szóltak. Így az előző havi emelkedés után újra csökkenést mutatott az index értéke, melyre korábban már hat hónapon keresztül példa volt.
A tegnapi végső soron pozitív amerikai hangulat Európára is átragadt, a vezető európai indexek mind pluszban kezdték a napot. Az euró is erősödni tudott a dollárral szemben. A pénzügyi szektornak is...
A márciusban mért 1,4 százalék után áprilisban 1,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unió statisztikai hivatalának keddi közlése szerint. Ilyen magas inflációs ráta 2008 decembere óta nem volt.
Májusban a vártnál gyorsabban romlott a német gazdasági hangulat - derül ki a ZEW Intézet legfrissebb felméréséből. A jelenlegi helyzet megítélése javult, ám még ez sem volt elég ahhoz, hogy ne...
Minden idők legmelegebb áprilisa volt az idei, a Föld felszíni átlaghőmérséklete elérte a 14,5 Celsius fokot - közölte az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) helyi idő szerint hétfőn
A Ferencváros labdarúgócsapatánál furcsállják, hogy a magyar államtól megvásárolt területen tervezett fejlesztéseket épp egy állami cég, a népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat (ÁNTSZ) próbálja hátráltatni. Így egyelőre kérdéses, hogy az idén nyárra tervezett stadionépítési munkálatokat mikor lehet elkezdeni.
Meglepő lenne, ha az Európai Unió hajlandóságot mutatna a kiigazítási programok fellazítására, különösen egy olyan ország esetében, amelyet notórius fiskális fegyelmezetlenség jellemzett - írja...
Ismét megfejtette valaki Mona Lisa mosolyát: egy osztrák pszichológus állítja, hogy a rejtélyes nő példaképeként emlegetett Mona Lisa csak akkor tűnik mosolygósnak, ha a szemébe nézünk
Lengyelországban eddig négy emberéletet követeltek az ország déli részét sújtó áradások, s az elmúlt 24 órában mintegy kétezer embert kellett kitelepíteni otthonából - közölte kedden délelőtt a belügyminisztérium
Meredek ütemben tovább gyorsult a múlt hónapban a brit infláció, amely immár messze a kormány által megszabott 3 százalékos éves felső tűréshatár fölött jár. A statisztikai hivatal keddi bejelentés...
A Vodafone csoport, a bevétel alapján a világ legnagyobb mobilszolgáltatója az előző évinek több mint a kétszeresére növelte nyereségét a márciussal végződött üzleti évben. A brit központú multinac...
Pozsony felszólította Budapestet, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgárságát érintő törvényjavaslatról - jelentette be a szlovák nemzetbiztonsági tanács keddi ülése után Robert Fico. Orbán Viktor szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a szlovák választáson induló nemzeti pártok folyamatosan provokálják és provokálni is fogják Magyarországot, "mi…
Robert Shiller, a neves közgazdász szerint a részvénypiacok kilátásai rövid távon kedvezőtlenek, az árazási szintek ugyanis magasak - közölte a Bloombergnek adott interjújában. A befektetési guru úgy...
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közzétette a 2010. június 1-je és június 30-a között alkalmazható üzemanyagárak alakulásáról szóló közleményét....
Pozsony felszólította Budapestet, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgárságát érintő törvényjavaslatról - jelentette be a szlovák nemzetbiztonsági tanács ülése után Robert Fico
Jobbközép győzelem a választásokon, konzervatív kormányfő az ország élén. A program: szociális piacgazdaság, elszámoltatás és igazságtétel, a gazdaság beindítása, ellenőrzött visszamagánosítás.
Nem kell májusban befizetnie a teljes koncessziós díjat a Tv2-nek és az RTL Klubnak. A csatornák kamatmentes részletre fizethetik be a díjakat, a Duna Tv tiltakozik.
Robert Fico szlovák miniszterelnök egyebek mellett azzal riogat, hogy azoktól a polgároktól, akik felveszik a magyar állampolgárságot, megvonják a szlovákot.
Újra járható a 4-es számú főút Üllőnél, ahol kedd reggel halálos baleset történt. Egy ember meghalt, többen pedig súlyosan megsérültek a vasúti felüljárónál történt karambolban, ahol két furgon ütközött össze. Az egyik járműben több utas rögzítetlen műanyag székeken ült.
Egyre nehezebb kezelni a húgyúti fertőzéseket a baktériumok antibiotikumokkal szembeni ellenálló képességének növekedése miatt, amiben az állattenyésztés során használt antibiotikumoknak is szerepük van - idézte hétfőn hongkongi kutatók megállapítását a BBC hírportálja.
A romániai Zilahon tervez nagyobb projektet az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt., a beruházás legalább háromszorosa lesz a Gyergyószentmiklóson megvalósult 8,5 millió eurós befektetésnek - közölte Kassai Ákos, az RFV vezérigazgatója kedden a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.