2010. május 28. péntek

máj. 28
18:09
Búcsút intett Szekeres (HírTV)
Elbúcsúzott a honvédelmi minisztériumtól Szekeres Imre. A tárcavezetőnek szombaton, az új kormány beiktatásával jár le a megbízatása. A miniszter beszédet nem tartott, így nem tért ki arra a bűnszövetkezetre sem, amely hivatali ideje alatt tevékenykedett a Honvédelmi Minisztériumban, és amelynek több tagját - köztük tábornokokat is - már előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság.
máj. 28
18:12
Megnyílt a "halál szupermarketje" Németországban (Gondola)
A tevékenységével sok vitát keltett Günther von Hagens német anatómiaprofesszor már nem elégszik meg azzal, hogy plasztinált holttesteket állít ki, mostantól emberi testrészeket is árusít
máj. 28
18:12
Új vírus - Hazaengedték a legrégebben kezelt beteget (Alternatív Energia)
Több mint féléves kezelés után hazatérhetett a kórházból az a nagykanizsai pedagógus, akit valószínűleg a leghosszabb ideig kezeltek Magyarországon a H1N1 vírus fertőzésével összefüggésben - mondta a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház orvos-igazgatója.
máj. 28
18:12
Folyamatosan vegzálta a lakókat az Ercsiben megtámadott család + videó (ATV)
Több alkalommal is konfliktusba került az Ercsiben meggyilkolt férfi az általa megtámadott családdal – mondta el Szabó Tamás József, a település polgármestere az ATV Jam című műsorában.
máj. 28
18:14
Egyedül is vállalja gyermekét az RTL Klub sztárja (ATV)
Ősszel érkezik kisfia.
máj. 28
18:16
Az első számítógépvírussal megfertőzött ember (ATV)
Számítógépvírussal fertőződött meg egy brit tudósba beültetett mikrochip.
máj. 28
18:27
360 eurót kér egy heréért (HírTV)
Több preparált testrészt is elad a bizarr kiállításairól hírhedtté vált Günther von Hagens. A „termékeket” elvileg csak kórházak és más intézmények vásárolhatják meg.
máj. 28
18:29
Németh: Fico-dekrétumok születtek (+videó) (HírTV)
Németh Zsolt külügyiállamtitkár-jelölt szerint a most elfogadott jogszabállyal „Fico-dekrétumok” születtek Szlovákiában. Északi szomszédunk külügyminisztere azonban úgy gondolja, hazája megfelelő választ adott.
máj. 28
18:30
Kína állásfoglalását várják Dél-Koreában (ATV)
Észak-Korea torpedótámadásával kapcsolatosan ugyanis csak Kína nem foglalt még állást a térségben.
máj. 28
18:36
Útlevél nélkül is utazhatunk Szerbiába (Privátbankár)
A szerb kormány pénteken úgy döntött, hogy az Európai Unió (EU) tagországai,  valamint Svájc, Norvégia és Izland állampolgárai útlevél nélkül, érvényes személyi igazolvány birtokában is Szerbia terüle...
máj. 28
18:36
Így főzzük meg kedvenc ételeinket! (Blikk)
Többször beszámoltunk már Magyarország legjobb ételeiről, amelyet egy szavazáson választottak ki az internetezők, de most meg is mutatjuk, hogyan főzhetjük meg a három kedvencet!
máj. 28
18:36
Perezzel erősít a magyar kézilabda válogatott (Infostart)
Öt év után szerepel ismét a magyar férfi kézilabda-válogatottban Perez Carlos. A 39 esztendős, kubai születésű átlövő tagja annak a tizenkilenc tagú keretnek, amely hétfőn kezdi meg a felkészülést a szlovénok elleni, júniusi világbajnoki selejtezőre.
máj. 28
18:48
Kisemmizi-e a reklám a művészetet? (Kreatív Online)
Sokak szerint a reklám kirabolja a művészetet, de az idézésekkel mindenképpen csökkenti az alkotások művészi értékét. Más példák viszont éppen azt mutatják, hogy a művészek is gyakran emelnek át részleteket reklámokból. Szerintünk leginkább kölcsönös egymásra hatásról van szó. Összegyűjtöttünk néhány olyan példát, ahol ez a kapcsolat jól látható.
máj. 28
18:48
A PDSZ üdvözli a KDNP-s közoktatási módosító indítványt (Gondola)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) üdvözli a közoktatási törvény Hoffmann Rózsa (KDNP) által javasolt módosítását, amely végre a pedagógusokra bízza a gyermek előmenetelét, és az évfolyamismétlés kérdését
máj. 28
18:48
Sorsdöntő szinteken toporognak az amerikai tőzsdék (Portfolio)
A tegnapi jelentős emelkedést követően kisebb csökkenés bontakozott ki az amerikai részvénypiacokon, a Dow Jones 0.6, az S&P 500 0.4%-kal került lejjebb. A következő napokban várható trendeket...
máj. 28
18:50
Nem tudnak a fogyasztók a felelős vállalatokról (Kreatív Online)
Hiába kapott a Spar Brüsszelben Aranytojás-díjat, a vásárlók mégis a ketreces tyúktojást választják, és hiába jár élen a Magyar Telekom a fenntarthatóságban régiós szinten is, az emberek 95 százaléka nem tud erről. A Zöldmarketing konferencián kiderült: van még mit kommunikálni.
máj. 28
18:50
Betiltotta egy spanyol város a burka viselését (Gondola)
Spanyolországban elsőként Lérida városa megtiltotta a testet és az arcot teljesen elfedő hagyományos muszlim öltözék viselését a közintézményekben
máj. 28
18:54
Megegyeztek: Nyolcmillió eurót ad a Real Mourinhóért (Infostart)
Megállapodott az Internazionale elöljáróival a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetősége. A spanyol klub 8 millió euró kompenzációs összeget fizet az olaszoknak José Mourinho vezetőedzőért.
máj. 28
19:03
Egymillió kilométer hiányzik (HírTV)
1 millió kilométerrel többet számlázott az elmúlt négy évben Mosonmagyaróvárnak a Kisalföld Volán - állítja a Lajta-parti város egyik önkormányzati képviselője. A helyi buszközlekedés felülvizsgálatára létrehozott munkacsoport vezetője szerint a cég a magasabb teljesítmény alapján fizettette ki a költségeiket. A Kisalföld Volán vezetője visszautasítja a vádakat, szerinte ők a közlekedési…
máj. 28
19:06
NAÜ: Irán felszereléseket tüntetett el az egyik kutatóközpontjából (Gondola)
Az egyik iráni laborban vizsgálódó ENSZ-atomellenőrök nemrég felfedezték, hogy hiányzik néhány felszerelés, amelyet az iráni kutatók eddig használtak a kísérletek során - jelentették diplomaták pénteken
máj. 28
19:06
Köztisztviselők: a KDNP több ponton kiegészítette a Fidesz tervezetét + videó (ATV)
Még így is jól jártak a Fidesz új tervezetével – nyilatkozta Rétvári Bence.
máj. 28
19:08
"Fico-dekrétumok" születtek Szlovákiában? (Gondola)
Németh Zsolt külügyiállamtitkár-jelölt szerint a most elfogadott jogszabállyal „Fico-dekrétumok” születtek Szlovákiában.
máj. 28
19:12
Egy tanárnő, aki legyűrte a H1N1 vírust (Infostart)
Több mint féléves kezelés után hazatérhetett a kórházból az a nagykanizsai pedagógus, akit valószínűleg a leghosszabb ideig kezeltek Magyarországon a H1N1 vírus fertőzésével.
máj. 28
19:21
Fiatal nő a zsákban talált áldozat (HírTV)
Egy fiatal nő holttestét találták meg abban a zsákban, amelyben feltehetően gyilkosa rejtette el az áldozatot egy szombathelyi társasház padlásán. A nőt még nem tudták azonosítani, gyilkosát nagy erőkkel keresik.
máj. 28
19:24
Ne add el az aranyékszert! - 1500 dolláros jóslat érkezett (Portfolio)
Optimista az arany kilátásait illetően a Citigroup, az elemző szerint az európai adósságproblémák közepette akár 1,500 dollárig is emelkedhet majd a nemesfém árfolyama. Jelenleg az 1,200 dolláros...
máj. 28
19:24
40 cigarettát szív el naponta egy két éves gyermek Indonéziában (ATV)
Üvölt, ha nem gyújthat rá.
máj. 28
19:39
Kína is közbeszólt (HírTV)
Először szólalt meg kínai vezető a koreai konfliktus ügyében. A Szöulban tárgyaló Ven Csia-pao miniszterelnök nyilatkozatban ítélt el minden olyan cselekményt, ami veszélyezteti a békét és a stabilitást a Koreai félszigeten, és kijelentette, országa nem nyújt menedéket senkinek, akinek köze van a dél-koreai hajó márciusi elsüllyesztéséhez.
máj. 28
19:42
Megvonta Spanyolországtól az "AAA" minősítést a Fitch (Gondola)
Megvonta a lehető legjobb, "AAA" államadósi besorolást Spanyolországtól pénteken a Fitch Ratings, amely szerint a spanyol gazdaság kiigazítás nehéz és elhúzódó folyamat lesz
máj. 28
19:44
Felmászott egy férfi a Lánchídra (Gondola)
Felmászott egy férfi a Lánchídra, emiatt a hidat a péntek délutáni csúcsforgalomban lezárják a forgalom elől - közölte a rendőrség
máj. 28
19:46
Véget ért az első fényművészeti biennále a Ruhr-vidéken (Gondola)
Nagy sikerrel zárult a németországi Ruhr-vidéken a két hónapon át tartó első Nemzetközi Fényművészeti Biennále.
máj. 28
20:00
Kérdez az MSZP - A kormányprogram vitájában nem volt válasz (Alternatív Energia)
Terveiről kérdezi az új kormányt szombati megalakulása előtt Lendvai Ildikó, az MSZP leköszönő elnöke, aki szerint a kormányprogram szövege és parlamenti vitája nem adott megfelelő tájékoztatást.
máj. 28
20:06
Nagyot zuhant a tinédzserkori terhességek száma Kanadában (Infostart)
Minél őszintébben, és elfogadóbban kezeli egy társadalom a kamaszkori szexualitást, annál jobban csökken a tinédzserkori terhességek száma - állapította meg egy kanadai tanulmány, amely arról számolt be, hogy az utóbbi évtizedben Kanadában jóval kevesebb kamaszlány lett terhes, mint az Egyesült Államokban, Angliában vagy Svédországban.
máj. 28
20:15
Milyen jelek utalnak pajzsmirigy betegségre? (WebBeteg)
A pajzsmirigy a nyelőcső két oldalán elhelyezkedő, pillangó alakú szerv. Két fontos hormont termel: a thyroxint és a trijód-thyronint, melyek az alapanyagcsere szabályozásának lévén, a szervezet valamennyi sejtjének működésére hatást gyakorolnak. Pajzsmirigy betegség több okból is jelentkezhet.
máj. 28
20:15
Áll egy férfi a Lánchíd tetején (HírTV)
Felmászott egy férfi a Lánchídra. A leugrással fenyegetőző embert a tűzoltók próbálják jobb belátásra bírni, a hidat a rendőrség lezárta - értesült a HavariaPress.
máj. 28
20:18
Tovább hízhat az Apple (Portfolio)
Hiába szárnyaltak az elmúlt hónapokban az Apple részvényei, a BoA/Merrill Lynch elemzője szerint van még tér az árfolyam további emelkedése előtt. A BoA elemzője a korábbi 300 dolláros Apple...
máj. 28
20:18
Diónyi jegek hullottak Győr-Moson-Sopron megyében + videó (ATV)
Borsodban több helyen a belvíz okozott problémát.
máj. 28
20:20
Pakisztán: fegyveresek támadtak két mecsetre, több száz túszt ejtettek (ATV)
A szokásos ima után támadtak.
máj. 28
20:22
40 olasz pap szeretője kérvényezte a cölibátus eltörlését (ATV)
Nyílt üzenetet küldtek a pápának.
máj. 28
20:24
Csúnya, hangos - de ártalmatlan (Infostart)
Alaptalannak tartják a városban élő varjak támadásaitól való félelmet a madarakat vizsgáló német kutatók. Az elmúlt hetekben, Berlinben és Brémában is varjak támadtak néhány gyalogosra és kerékpárosra.
máj. 28
20:27
Puff neki! Megvonta Spanyolországtól az AAA besorolást a Fitch (ProfitLine)
Megvonta a lehető legjobb, "AAA" államadósi besorolást Spanyolországtól pénteken a Fitch Ratings, amely szerint a spanyol gazdaság kiigazítás nehéz és elhúzódó folyamat lesz.
máj. 28
20:33
Fellegi felülvizsgálná az uniós pályáztatási rendszert (HírTV)
A Fidesz-KDNP mellett az LMP is támogatta az önkormányzati és területfejlesztési bizottság ülésén Fellegi Tamás miniszteri kinevezését. Az MSZP tartózkodott, a Jobbik nemmel szavazott.
máj. 28
20:36
Lendvai a terveiről kérdezi az új kormányt (Gondola)
Terveiről kérdezi az új kormányt szombati megalakulása előtt Lendvai Ildikó, az MSZP leköszönő elnöke, aki szerint a kormányprogram szövege és parlamenti vitája nem adott megfelelő tájékoztatást
máj. 28
20:38
Olajkatasztrófa: a BP közel 1 milliárd dollárt fordított a kárelhárításra (Gondola)
Egymilliárd dollárhoz közelít annak az összegnek a nagysága, amelyet kárelhárításra fordított a BP a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa után
máj. 28
20:42
Nőkre vadásznak a dohányreklámok (Infostart)
Nőket célzó dohányreklámok elleni erőteljesebb küzdelemre szólította fel a világot az Egészségügyi Világszervezet. Az ENSZ szerint a dohánytermékeknek a nők jelentik a legnagyobb piacot, így őket a divathoz, sporteseményekhez és szórakozáshoz kapcsolódó agresszív reklámkampányokkal igyekeznek elérni.
máj. 28
20:51
Nem ért át az úton (HírTV)
Súlyos sérülést szenvedett az a férfi, akit elgázolt egy autó, mikor megpróbált átszaladni az úttesten, Gyöngyös közelében.
máj. 28
20:54
Ardi mégsem volt az ősünk? (Infostart)
Kétkedésének adott hangot néhány kutató kétkedésének adott hangot az elmúlt év antropológiai szenzációjának tekintett hominidalelettel kapcsolatban. a Science című folyóirat legfrissebb számában. Az Ardipithecus ramidus megkövesedett csontjait tavaly ősszel találták meg Etiópiában, és korát nagyjából egymillió évvel idősebbnek becsülik a Lucy néven ismert australopithecusénál. A kritikát…
máj. 28
20:54
Betiltaná a nőket célzó dohányreklámokat a WHO (Gondola)
A nőket megcélzó dohányreklámok elleni erőteljesebb harcra szólította fel a világot az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken
máj. 28
20:56
Csökkentik a söradót a futball-világbajnokság idejére Brazíliában (Gondola)
Csökkentik a sör adóját Brazíliában, hogy elkerüljék a hiányt a futball-világbajnokság idején
máj. 28
21:00
Péntekre kipukkadt a tőzsdei optimizmus (ProfitLine)
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék pénteken napközben harmadik napja javultak, lassuló ütemben, de zárásra elolvadtak a nyereségek.
máj. 28
21:09
Négyezer rászoruló gyermek arcára varázsoltak mosolyt (HírTV)
Rászoruló gyermekeknek szervezett jótékonysági gálát a Baptista Szeretetszolgálat a Fővárosi Nagycirkuszban. A vidám gyermeknapra körülbelül négyezer hátrányos helyzetű fiatalt hívtak meg. A gyerekek ezen a hétvégén ingyen ellátogathatnak a Fővárosi Állatkertbe is.

Keresés